Különös helyzetben talált a február, a lesikló sílécemet elajándékoztam, a síbakancsomat eladtam, közben meg nekiálltam haverkodni a túrasízéssel.

A január elején elkövetett hosszú futás után egy napot pihentem, többre nem volt szükségem, majd szépen lazán elkezdtem újra a futásokat.

A legutóbbi bejegyzés óta, az ünnepek alatt is szépen gyűjtögettem a kilométereket, figyelve erősen a lábamra. Heti négy-öt futásokat csináltam, de 22 kilométernél nem futottam többet egyben. Így aztán egyre inkább motoszkált bennem a bizonyosság iránt növekvő igény, azon bizonyosság iránt, hogy képes újra vagyok probléma nélkül újra hosszút futni....

Minden futó mumusa, népies nevén talpi bőnye gyulladás, aki még nem találkozott vele, az csak ismeretlenül tart tőle, aki már leküzdötte, mindenkit óva int attól, hogy akár csak a közelébe is kerüljön a sérülésnek. Legendák, rémtörténetek, több éves küzdelmek. Ezek mind fellelhető a netes folklorban ezzel a sérüléssel kapcsolatban.

Ahogyan eddig is, most is következik egy kis írás az UB utóhatásokról.

Tavaly az Ultrabalaton után azt írtam, hogy remélhetőleg először és utoljára futottam októberi UB-t, nos ez a tézis idén megdőlt, hiszen május helyett ismét október elején indult neki a mezőny a tókerülésnek.

Kicsit időzzünk még Siófokon. Jómagam gyerekkori nyaraim legnagyobb részét Siófok-aranyparton töltöttem, mivel itt laktak az anyai nagyszüleim, az apai nagyszülőknek pedig volt egy kis nyaralójuk Siófok-Sóstón. Mondhatni soha nem szenvedtem hiányt Balatonból:D

Balatonberény után kisvártatva Balatonmáriafürdő település kezdődik, én csak "déli part városnak" szoktam hívni ezt a szakaszt, mivel innen egészen Balatonkenese végéig mintegy 86 kilométeren át gyakorlatilag összefüggően beépített területen visz az utunk.

Badacsonyörs után megérkezünk a tanúhegyek világába. A tanúhegyek, ahogyan a nevük is mutatja, régi földtani időkről tanúskodnak.

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy a körülfutások mellett kicsit körül is írjam a tavat. Többször is hallottam, olvastam olyan kritikát az Ultrabalaton útvonalával kapcsolatban, hogy unalmas és egyhangú.

Korinthosz után hazatérve azonnal indultunk a jól megérdemelt nyaralásunkra, amelyet ezúttal az ország nyugati csücskében egy kőszegi szőlőhegyen présházból kialakított kis nyaralóban töltöttünk.

A történet ott kezdődött, hogy az 1WTR után nem sokkal reggelente elkezdett érzékenykedni a bal sarokcsontom, eleinte nem nagyon tulajdonítottam ennek jelentőséget, mivel mindig gyorsan elmúlt és a futás közben sem volt vele probléma. Illetve jobban visszagondolva hosszabb futások után néha éreztem ezt a fájdalmat, de ahogy jött, úgy ment.

Az 1WTR kapcsán írtam arról, hogy hirtelen lett meleg miután a meteorológiai tavasz gyakorlatilag elmaradt, hát a nagybetűs nyár nem csupán megérkezett, hanem ajtóstól rontott a házba és okozott olyan kánikulát már június közepén, ami a július végi főszezonnak is becsületére vált volna.

Jó sok idő eltelt a legutóbbi bejegyzés óta, holott bizony sok említésre érdemes dolog történt!

Ahogyan az előző bejegyzés, úgy ez sem kezdődhet másképp, mint, hogy az aktuálisan soron következő célverseny is halasztásra került, a tavaszi UB ismét áldozatul esett az intézkedéseknek, így az a naiv elképzelésem, hogy tavaly először és utoljára futottunk UB-t ősszel, ezennel meg is dőlt.

A tavasz beköszöntével mivel az április elejére tervezett Black Hole ismét ismeretlen időpontra halasztódott, eljött az idő, hogy az akut versenyhiány ellenére egy komolyabb terepezés is bekerüljön a futások közé.

Az elején mindjárt essen pár szó az aktuális helyzetről. Tavaly ilyenkor írtam, hogy olyan érzésem volt a híreket nézve, mintha valami zombiapokalipszisről szóló film kezdő képkockáiban ülnék (mikor éppen lefosztotta a boltokat a pánikba esett tömeg), akkor még az volt a álláspont, hogy egy év múlva már csak egy rossz emlék lesz az egész történet.

Ki gondolta volna tavaly kora tavasszal, hogy egy évvel később még mindig ugyanaz lesz a téma? Senki, de a valóság sajnos a legmeredekebb elképzeléseket is képes volt felülírni.

Jó sok idő eltelt a legutóbbi blogbejegyzés óta, igazából különleges esemény nem történt, szépen futottam, most már kiengedve kicsit, csak jóleső módon. Közben persze beneveztem ismét az UB-re.

Ha UB, akkor azért mégiscsak egy olyan hosszúságú versenyről van szó, amely megér még egy posztot, ahogyan tavaly, úgy idén is ez az "ami az előzőből kimaradt" összefoglalás és az az óta szerzett benyomások összegzése.

Nehéz elkezdeni egy ilyen hosszúságú futásról a beszámolót, mert annyi minden történt és rengeteg dolognak kellett a célbaérés óta "lepárolódnia". Viszont be kellett lőnöm az optimális megírási időpontot, mert ha túl sokat vár az ember, akkor halványulnak az emlékek, kiesnek részletek, főleg a negatív részek tűnnek el gyorsan, ezáltal pedig...

Végre elérkezett a várva várt pillanat, ráfordulhattam az utolsó hét jelentette elméleti célegyenesre úgy, hogy az UB továbbra is "talpon áll", megrendezésre kerül a tavaszról halasztott októberi időpontban.

Immár hagyományként az őszi futószezon ismét a Szőlőskörrel vette kezdetét, 2016 óta ez a verseny állandó szereplője a naptáramnak.

Lassacskán eltelik a nyár, szerencsére ezúttal megkímélte a futókat a túlzottan magas és hosszú ideig tartó hőhullámoktól.

A Betyár-kör után kicsit lazább hét következett, majd egy hét nyaralás, ahol éppen ezek a sorok is születnek. A kánikula elől ismét a hegyekbe menekültünk és a jól bevált szálláshelyünket foglaltuk el Szilvásváradon.

Az UTT után csak rövid ideig nyalogathattam a sebeimet - szerencsére csupán két körmöm elvesztése lett ennek a futásnak az ára.

Szóval, mint korábban már írtam, beneveztem az UTT126-ra, ahová egyáltalán nem is állt szándékomban benevezni.

Sokan ismerjük már a futó berkekben terjedő mémet:

A múltkori százas után két napot pihentem, kedden pedig már mentünk futni egy rövidet Zsuzsival, szerencsére teljesen jól vagyok, az izomláz egy nap után elmúlt a combból, az ízületek pedig "mintha mi sem történt volna" állapotban vannak érzésre.

Emlékszem gyerekkoromban mindig nagyon vártuk a "hosszú utazást", mikor a nagyszülőkhöz tartottunk a 80-as években a Balatonra, Győrből, befészkelve magunkat a Trabant hátsó ülésére figyeltük az elsuhanó tájat jó három órán keresztül.