Nyaralás és Szőlőskör

Persze, hogy meggyászoltam a K160 DNF-et, meg le is vontam a egy csomó következtetést, hogy mit és miként kellett volna/nem kellett volna csinálni ahhoz, hogy ez ne így sikerüljön (azaz ne sikerüljön), mert azért eléggé gáz lenne ha nem tanultam volna az esetből.

Alapjában véve azon, hogy milyen problémás volt a nyaram futásilag, nem igazán tudtam volna változtatni, tanulság - a problémás fogakkal marhára vigyázni kell.

Amire lett volna ráhatásom - pl. inkább a Celtic 63-at feladni az első fájdalomnál, és nem szétterrorizálni az IT szalagomat - fene tudja.

Amit a K160-on másképp kellett volna --> először is, a jól megszokott Hoka Gaviotában kellett volna indulni. Aztán - elszomjaztam Sióagárd és Bogyiszló között - valószínűleg a sokat nem érő ön locsolgatás helyett inkább a só és elektrolitpótlásra figyelve minden nálam lévő folyadékot meg kellett volna inni, az talán javított volna az állapotomon. Mikor Bogyiszlóra értem, televedeltem magamat a kék kutakból - sima vízzel, ezzel szépen el hígíthattam a gyomortartalmat, hátráltatva ezzel a felszívódást.

Itt már durván beütött a hőség, a zsákomat egyszerűen le kellett volna vennem és odaadni az Ervinnek, később még mindig visszavehettem volna ha a szükség úgy hozza. A zsák egy csomó felületet lefed az emberen amelyek ez által nem tudnak hatékonyan részt venni a szervezet hűtésében.

Bogyiszló után a töltésig a fák árnyékában még egész jól elporoszkáltam, de aztán nagyon megijedtem a hőségtől, az egész távtól és ezt nem is tudtam legyőzni fejben. Itt sokkal inkább kellett volna a hirtelen feltámadások/megzuhanások helyett az egyenletes haladásra koncentrálni, amennyire csak lehet, kizárva a hőséget. 

Többet kellett volna ennem és vinni magammal kaját a frissítőről, egyenletes poroszkálással hozható lett volna a keselyűsi pont szintidőn belül - ott meg lett volna időm már restartolni magamamt és átgondolni, hogy mi kell ahhoz, hogy túléljek az éjszakáig, mert éjjel meg aztán már nem szokott olyan sok bajom lenni. Az IT szalag kezdődő fájdalma, hát, ezt valószínűleg a nem eléggé támasztott cipő hozta elő, ez ellen itt nem volt megoldásom, tehát igencsak korlátozottak voltak a lehetőségeim.

Persze pár órával az után, hogy kipontozódtam a versenyből, már kutyául bántam a dolgot és elkezdtem elgyászolni az egészet, közben szurkoltam a pályán lévőknek, végignéztem az amortizációjukat és persze - irigyeltem is őket ezért.

Így aztán a hazaérés után - legalább - nem a fizikai sebeim nyalogatásával kellett foglalatoskodnom, csupán a lelkiekkel.

A következő hétfőn már mentem is futni, mondanom sem kell, semmi bajom nem volt, közben megkezdődött a nyári szabadságunk is.

A nyaralást a Balatonnál kezdtük méghozzá a tó egyik legcsodásabb panorámájával rendelkező Györökön. Szüleim béreltek itt egy házat, mi ide társultunk pár napra, tesómékkal együtt. 

A ház közvetlenül a strand mellett volt, egy igazi kis darab klasszikus balatoni múltat képviselve, amelyben mi is felnőttünk a nyaralásaink alatt, a múlt század első felében épült, nagy belmagasságú polgári nyaraló, hűvös klímával, a nyolcvanas évekből származó berendezéssel, nagy kerttel és nyugalommal.

Mivel az előző időszak a Balatonnál eléggé hűvös és csapadékos volt, a fürdésnek nem, de a futásnak és bringázásnak kedvezett az idő.

Futottunk Zsuzsival a balatoni bringaúton, meg futottam magamban is a Györök-Szigliget-Györök távot, mindig kora reggel. Meg persze pihentünk sokat.

Ekkorra kezdtem már jobban lenni, éreztem a motivációt is a futáshoz. Közben meg azt is éreztem, hogy szinte semmi "futó önbizalmam" nem maradt, kételkedtem abban, hogy hosszabb távokat tudok futni, ez persze nem csak a korinthoszi kudarc eredménye volt, hanem a teljes nyári szívás sorozaté.

Bringáztunk is egy jót a Keszthelyi-hegység legszebb tájain, szép tájakat és településeket érintve.

A Balatontól aztán Villány közelébe utaztunk és itt töltöttünk el hét napot egy kis présházból kialakított szálláson a Szársomlyó aljában, távol mindentől. Innen aztán bejártuk a környéket, futva, kirándulva, biciklin.

A szállásunkra érve éppen megnézhettük a nagyharsányi csata jubileumára rendezett hadijátékot, majd még aznap este lett egy fekete cicánk is, mint itthon, aki a nyaralás ideje alatt aztán teljesen odaszokott hozzánk. 

Mondanom sem kell, hogy el volt kényeztetve:D

Bringáztunk egy nagyot a nyugat-Mecsekben, majd strandoltunk Orfűn.

Tekertünk egy jó karikát az Ormánságban is, olyan helyeken ahol még életünkben nem jártunk, kipróbálva a Dráva menti kerékpárutat, ami még jó állapotban van, de sok bringással nem találkoztunk errefelé. 

Útba ejtettük Révfalut - ami ez esetben nem Győr-Révfalut takarta, hanem egy pár állandó lakossal rendelkező kis falut az ártérben. A mára gyakorlatilag kihalt faluról érdemes megnézni ezt az 1982-ben készült rövidfilmet.

Eltekertünk aztán egészen Barcsig, az ország legszegényebb, de alapvetően mégis rendezett és tiszta településein keresztül. Barcs előtt van egy szép ártéri szakasza a bringaútnak, ami a Dráva áradása után sajnos eléggé saras volt.

Eltöltöttünk egy napot a harkányi strandon, meglátogattuk a siklósi várat, ahol éppen az itt is forgatott "Tenkes-kapitánya" jubileumot tartották.

Körbesétáltuk, futottuk a villányi borvidéket is, ahonnan eléggé hiányoltuk a szőlők közötti présházak/pincék vendégcsalogató hangulatát, mivel az itteni szőlők nagy részét már felvásárolta a pár helyi nagy bortermelő, a hajdan volt szép kis présházak/borházak sok helyen a sorsukra hagyottan, üresen árválkodnak.

A hegy amelynek az aljában volt a szállásunk délről nézve nagyon hasonlított a tavaly Glyfádában látott hegyekre, kellemes emlékeket ébresztve ezáltal.

Az utolsó napot Pécsett majd Orfűn töltöttük, ahol kellemes strandidő volt, de a tavat teljesen körülvették a zivatarfelhők. 

Én edzésként felfutottam a Misina-tető elágazásig a párás, hűvös erdőben a bicikliúton, Zsuzsi meg gyorsan körbefutotta a tavat.

Hazatértünk után ismét beköszöntött a hőség, ráadásul a párásabb fajtából és jött a nyár legnagyobb hőséghulláma.

Mondhatom, hogy nehezen viseltem, a hőség részét leginkább, miközben tudtam, hogy az önbizalmamat csak egy valami tudja helyreállítani, az pedig egy sikeresen teljesített futóverseny.

Az év legforróbb napján elmentem egy 32km-es körre, hát lógott a belem a végére, csiga tempó, kúttól kútig, konkrétan vergődésnek éltem meg a futást, ekkor úgy voltam vele, hogy ha ilyen idő lesz a szőlőskörön akkor elindulnom is kár.

Másnap aztán elautóztunk Zsuzsival hűsölni, Ausztria dunakanyarjába, kényelmesen, nézelődve tekertük a Krems-Melk-Krems szakaszt.

Csodálatos hely, szuper bicikliutakkal, gyönyörű panorámákkal, a folyóparton mindenhol gyümölcsöt (alma és sárgabarack) termesztenek.

A déli lejtőkön pedig ahol csak lehet szőlőültetvények vannak, sokszor elképesztő lépcsős tereprendezések árán. 

Melkben körülnéztünk a belvárosban, majd az erőművön keltünk át a Dunán, ahol éppen megnézhettük egy szállodahajó zsilipelését.

Gyakorlatilag minden kanyarban volt valami látnivaló, ékszerdoboz kis települések, templomok, ide még vissza kell mennünk. ráadásul egész nap csak 22 fok volt, végre jól esett a mozgás ebben az időben.

El is érkeztünk a Szőlőskör hétvégéjéhez, amely idén már 10-ik alkalommal kerül megrendezésre, itt futottam életem első ultratávú versenyét és sorozatban nyolcadszor vettem részt rajta. 

Ez már amolyan állandó program a nyár végén, igaz, most az összes eddigihez képest jóval bizonytalanabb érzésekkel vártam ezt a futást. Úgy voltam vele, hogy örülök, ha le tudom futni.

Szerencsére a hőség erre a hétvégére már visszább vett, nagyjából az elmúlt évekhez hasonló nyugodt, napos időt jeleztek előre a szombati napra, hűvös hajnallal és erősen melegedő nappali órákkal.

Emlékeim szerint most történt meg először, hogy két egymást követő évben ugyanazon a pályán rendezték az 50es távot.

Reggel még ködös-hűvös volt az idő, de a rajtra már lehetett érezni, hogy erősen tűz a nap, rengeteg induló volt, igazi futókarnevállá nőtte ki magát a rendezvény az évek alatt. Itt vannak Ervinék is, Kertész Ervinnel kiegészülve és még Ákosék is, mert Adri a 18 kilométeren indult.

Úgy készültem, hogy sem rohanni nem fogok, sem éhezni, sem szomjazni, megpróbálok bölcsen futni. Nem kockáztattam, a 0 kilométeres Gaviota4-et vettem fel a futáshoz (a sokadik Gaviotám, így nem kell megszoknia a lábamnak), amibe a már kitaposott talpbetétet áttettem az előző cipőből.

A pályán kívülről tudom már, meglepetés nem várható és aztán nem is volt.

Nyugodt tempóra álltam be az elején, jöhetett az emelkedő a Gella nyeregbe (4km +200m szint), nem vészes, falu vége, szőlők, pár kanyar, pincék, aztán erdő, még egy kanyar és már látni is a tetejét, ment is el mellettem a mezőny, mert én aztán nem siettem sehová. Jani előz, ahogyan tavaly is ugyanitt.

Jó volt a hőmérséklet, árnyékban volt az út, szépen fel is értem, megkönnyebbülve kicsit, hogy az útvonal két nagy emelkedőjéből az első már meg is van.

Innen aztán a szokásos kilátás a Bakony déli vonulatára, a Kab-heggyel és Tótvázsonnyal.

Lefelé éreztem aztán, hogy kezdek belelendülni a futásba, lehetett végre fokozni a tempót, tudtam, hogy minél gyorsabb vagyok az elején, annál nagyobb távot tudok le, még  a hőség megérkezése előtt.

Volt nálam 8 gél és két kulacs, mindkettőben a jól bevált meggyes i:am izóval, az egyikben persze csak a por volt, azt a kulacsot a melegebb szakaszokra tartogattam. Nem vittem magammal a goprot, meg telefont sem, most csak a szememmel "fotózgattam".

Tótvázsonyban meg sem álltam a frissítőn, mentem tovább. Míg a Gellára menet engem előztek, innentől aztán végig inkább arról szólt a történet, hogy én kezdtem el menni előre a mezőnyben.

A szőlőskör nem hiába nagy kedvenc, ami egy évben sem maradhat ki, kitűnő szervezés, változatos útvonal és persze a nagy kedvenc, a Balaton. Barnag felé hátulról érkezett Ervin és Zsuzsi bringával, meghajráznak.

Barnagon aztán utántöltöttem a kulacsomat vízzel és jöhetett a hullámzás Mencshelyig. Csepregi Ákossal dumáltunk kicsit, aztán ő tempózott is tovább. 

Kereszteztük Vöröstó előtt az itteni keresztutat/kálváriát, megcsodáltam a sváb település rendezett házait, aztán felkutyagoltam a hosszan elnyúló, de jól futható emelkedőn. Innen balra fordult az út rá a Nagyvázsony-Zánka országútra. Mencshely három templomtornya messziről integetett, ez a szakasz a panorámájával nagyon hasonlít a hajdani UB útvonal Köveskál-Kővágóörs szakaszához, ugyanolyan hosszú és ugyanolyan tájolású az út - és ugyanúgy enyhén emelkedik.

Mencshelyen volt kék-kút, kicsit bemosakodtam, vettem fel vizet ismét, közben meg már ettem a géleket. Éppen két órán belül futottam az első 20 kilométert.

A falu után aztán elkezdett kinyílni a panoráma, csodaszép türkiz víztükörrel, szemben a somogyi parttal, jobbra az idekacsintgató Gulács púpos hátával, a parton a zánkai tábor víztornyával, közvetlenül alattunk Dörgicse és már látszott az onnan hosszan lefelé vezető út Akalira.

Itt is akadt még árnyék, meg persze lejtő, könnyedén ment a futás továbbra is.

Dörgicsén kis kólázás-vizezés és jöhetett a hosszú lefele Akaliig. Ezen a szakaszon rengetegszer futottam már, Szőlőskörön, UB-n és privátban is. 

Akali előtt, ahogyan a tó tükrével a háttérben alábukik az út, ismét szép panoráma várt.

Akaliban a strandnál ivókút, bemosakodás, majd futás a strand mellett és mászás vissza a bicikliúthoz a falu végén. Itt már nem volt árnyék, jött viszont a meleg.  2:55 alatt meglett a 30km.

Megfutottam ezt a felfelét is, tartottam magamat ahhoz a fogadalmamhoz, hogy csak annyit sétálok a felfeléken amennyit feltétlenül muszáj.

Az országút mellett hullámzó bringaúton most is nagy volt a szembejövő kerékpáros forgalom, itt még mindig volt árnyék és még mindig könnyen ment a futás, pedig már 35 kilométer volt a lábamban, éreztem is, hogy innen már nagy probléma nem várható.

Fövenyesre lefelé a gokartpályánál Szabó Béla futott el mellettem, lefogyva, kipattintva, na ő aztán nagy visszatérő, üdvözöljük egymást, jó újra a pályán látni, ráadásul jó formában. Innetől őt követtem, azaz nem engedtem látótávolságon kívülre eltávolodni.

Közben feltöltöttem a második i:am-es kulacsomat vízzel, mert tudtam, hogy a következő szakaszon lesz izzadás bőven.

Nagyon kellemes futás következett az árnyékos gesztenye soron a fövenyesi nyaralók között, majd mászás Udvariba és következett a verseny második nagy emelkedője, Udvariból fel Vászolyra (4km +150m szint). 

Alaposan feltöltekeztem az Udvari végén lévő frissítőnél, víz, jég, kóla, gél. Aztán jöhetett a mászás. 

Kocogtam és sétáltam váltogatva az emelkedő első felében, ahol nincsen árnyék. Feljebb a tölgyes erdőbe érve már jobb lett a klíma és állandó futásra váltottam.

Ervin érkezett szemből bringával, ment Kriszta elé, aki mögöttem futott valahol.

Vászolyon már lógott a nyelvem, 4:05 alatt értem 40 kilométerhez. Szerencsére itt a frissítő, aztán irány tovább.  Lerongyoltam a kaptatón, jobbra nézve megcsodáltam a táv egyik legszebb panorámáját, a tihanyi félsziget belső részére látni rá innen és az apátságra, körben a Balaton. Bal kézre rengeteg szőlő, présházak, lankás hegyvonulatok és Pécsely.

Leérve nekiveselkedtem az árnyék nélküli hosszú egyenesnek Pécsely felé, ahol ráadásul ráfordultunk a gyenge hátszélre így a levegő megállt körülöttem futás közben - nagyon meleg volt, de tudtam, hogy most nem fog kinyírni a hőség, rendben volt a gyomrom, kellően hidratált voltam.

Az út mellett a pécselyi-séd medrében friss víz csordogált, érezni lehetett ebből is, hogy ez a nyár csapadékosabb volt mint az elmúlt évek nyarai, mert ebben a mederben még nem láttam az év ezen szakában vizet. Hajdanán ez a patak hajtotta az út jobb oldalán, a kanyarban található Szalai-malmot, amelynek a romjait egyre jobban elnyeli a növényzet.

Pécsely elején a kék kútnál Bélával pacsálunk, aztán futás tovább. Pécselyen Ervin jött bringával ismét, mondja, hogy Kriszta már a vászolyi lefelén fut.

Innen már csak a hullámzó, kanyargó út volt hátra, ami tényleg a célegyenesnek tekinthető. Itt mindig visszagondolok életem talán leg megszenvedettebb futására, a 2016-os szőlőskörre, mikor annyira készen voltam már ezen a szakaszon, hogy bugyuta versikéket költöttem magamnak és azokat mantráztam. Igaz akkor érdemi frissítés nélkül futottam, mivel még nem tudtam, hogy a hosszútáv futáshoz az sem árt, ha az ember pótolja az energiát, sőt, ásványi anyagokat és amit kell.

Bélával egymás után értünk be a célba, én nagyon elégedett voltam a 5:06-os időmmel, mindössze 3 perccel volt ez lassabb mint tavaly - amikor jó formában futottam. Ráadásul egyenletes tempóban sikerült menni.

Ittam egy fél liter kólát aztán ledöglöttem az árnyékba, Zsuzsi hozott jeges kávét és még hideg üdítőt, miután lehűltem, teljesen jól lettem, nem voltam nagyon fáradt és nem is fájt különösebben semmim.

Kriszta is beért kicsivel utánam, igaz neki azért még alig telt el négy hét a sikeres K160-ja után, azt kipihenni pedig több idő kell.

275 induló volt az 50-es távon, nekem sikerült a 93-ik helyen beérni ami jócskán jobb mint amire előzetesen számítottam, ez a szokásos középmezőnyös helyezésem.

Kis ejtőzés után aztán autóba ültünk és lemegyünk Akaliba strandolni, közben néztem, hogy jó sokan vannak még a pályán, de nagyon elszántak voltam az arcok, be is ért mindenki.

Akaliban aztán kis fürdés, evezés, kajálás következett Ákosékkal, majd hazajöttünk, mert már igencsak szerettünk volna lepihenni.