Újra itt az ősz
A késő nyárban eléggé nyugodt futóéletet folytattam, nem örültem a nap közbeni hőségeknek, annak viszont nagyon, hogy délután mikor a nap már lejjebb állt, nagyon gyorsan kezdett hűlni a levegő, végre újra élvezetes lett a futás!
Persze csak nyugisban toltam, azaz nem léptem át a heti 100 kilit, mert igazából semmi szükség sem volt arra, hogy többet fussak.
Közben neveztem egy hat órás körözős versenyre, mivel - bár Győr nem áll olyan jól futóversenyekből, mint más városok, egy darab rendszeresen megrendezett ultraversenye csak van!
Ez pedig a Sri Chinmoy 6 órás szeptember végén. A körözést itt szerencsére nem valami atlétikai pályán kellett érteni, hanem a Püspökerdő útjain volt jelölve egy 5,2 kilométeres pálya.
A Püspökerdő az evezős csatornával és a Mosoni-Duna holtágával körülvéve az igazi hazai pálya, itt futottam életemben először, valamint a futóklub nyári futóútvonala is itt van, de ezen kívül is rengeteg csavargás, pecázás, fürdés, szalonnasütés, bulizás emlék kötődik ehhez a helyhez.
A verseny ráadásul a 30ik jubileumát ünnepelte most, nekem meg kellett egy hosszú edzés, hogy tovább foltozgassam a nyáron csorbát szenvedett futó önbizalmamat.
Már jó egy héttel a verseny előtt láttam a hosszú távú előrejelzésben, hogy az évszakhoz képest meleg idő után a hétvégére egy mediterrán ciklon tesz majd látogatást az országban, komoly lehűléssel és még komolyabb csapadékkal.
Ennek pedig határozottan örültem, mert az ilyen körülményeket egészen jól viselem, nem annyira zavar az ázás és a hideg sem, az ősz és az őszi időjárás, legyen az bármilyen, a kedvenceim.
A vasárnapi verseny előtt szombaton egész nap esett az eső, ebből sokan gondolhatták azt, hogy akkor vasárnapra már ki is merül a ciklon, nem számolva azzal, hogy ezeknek a ciklonoknak a forgó mozgásuk okán van egy "visszatekeredésük" bizonyos területek tekintetében, azaz az addig délről érkező csapadék eláll és szél elcsendesedik, majd lassan megfordul, ahogyan a ciklon középpontja északkelet felé vándorol, kisvártatva viharos északi szél, lehűlés és még több csapadék érkezik.
Ez be is jött, de erről majd később.
A futást megelőző hét elején még beleszaladtam az ez idő tájban szokásos légúti fertőzésbe ami nálam az allergia szezon visszatérő kísérője, szerencsére szerdára már semmi bajom sem volt, de aztán szombatra megint éreztem a torkomat és az orrmandulámat, valamint a fejem is eléggé kótyagos volt, szóval úgy voltam vele, hogy hát akkor majd a jó kis futás, izzadás elmulasztja.
A verseny előtt jól aludtam, reggel egy hűtőtáskába bepakoltam a cuccaimat - 11db. gélt és 5 kulacsnyi long energy-t. Bölcsen esőkabátot vettem a nyári futóruha fölé mielőtt autóba ültem, mert csupán 12 fokot mutatott a hőmérő és bár az előrejelzés egészen 18 fokig melegedő idővel számolt - ez sem jött be.
A versenyközpontban jó pár ismerőssel találkoztam, volt egy csomó táv, 5km, 15km, félmaraton, 30km, maraton és persze a hat órás. Ez utóbbin 22-en indultunk.
Márkus Gyurival is pacsiztunk a rajt előtt, most itt mi képviseltük a sokorói tájegységet, ekkor még nem esett, de azt már tudtam, hogy ez rövidesen meg fog változni.
A rajt után még eléggé tömött volt a mezőny a többi táv indulóival együtt, de pár kilométer után már szépen széthúzódtak a futók.
Mivel még nem esett, elég volt a nyári futócucc, nagyon jó volt a hőmérséklet, szeretem amikor nem kell agylágyulást kapni a hőségtől miközben a pulzusom az eget veri érzésre.
Bár egyenetlen volt a terep, egészen tempósan tudtam haladni (mármint magamhoz képest).
A rajt után átfutottunk a zsilipen, majd a töltésen be az erdőbe, a töltés után jobbra le az ártérbe, ahol aztán irtáson és erdőn át kanyarodott vissza az út a töltés felé.
Át a töltésen, ismét erdő, itt volt a féltávos frissítőpont, majd hosszan egyenesen tovább, a végén egy balos, aztán újra hosszabb egyenes, az út mellett a második világháborúból maradt, mára már alig látható bombatölcsérekkel.
Amikor Győrt bombázták, a célra (az innen légvonalban kb. két kilométerre lévő hajdani vagongyár) le nem dobott bombákat itt az erdő felett dobták el a gépek, hogy ne kelljen plusz súlyt cipelniük.
Ezek a robbanószer által ütött kráterek aztán talajvízzel feltelt kis tavakká alakultak, érdemes megnézni a területről 1973-ban készült légifelvételt, ezen 36 db. jól látható bombatölcsért lehet összeszámolni (pirossal jelölve):
Ezen az úton vissza a jobbra kanyarodó erdei aszfalt útig, azon fel a töltésre, végig az egyetemig, balos visszafordító és versenyközpont.
A pálya teljesen sík, néhol éppen érzékelhető kis hullámok akadnak benne, jelezve, hogy a nyolcvanas években leválasztott folyóág a szabályozás előtt merre vándorolt, változtatva a folyómedrét. Ezen az 1976-os légifelvétlen még látszik, hogy az akkori erdősávok hogyan mutatják a korábbi folyómeder vonalát, a mélyebb területeken, ahol régebben a folyómeder volt, csak később, a feltöltődés után telepedtek meg a fás növénytársulások, ezek sokáig rétek, kaszálók voltak amelyeket árvízkor elöntött a talajvíz:
Az út kavicsos, földes és úgy 1km aszfalt. Az előző mapi eső miatt a töltésen azért kellett váltogatni a nyomot, mert voltak nagy tócsák - később aztán ennek a jelentősége is elmúlt.
A második körben elkezdett esni az eső, érkezett hozzá az erős szél is, így a kitettebb szakaszokon éreztem, hogy kevés lesz a futópóló és törekednem kell a testhőmérsékletem fenntartására.
Szépen poroszkáltam, a negyedik kör végén felvettem a kabátot, rögtön sokkal komfortosabban éreztem magamat. Igaz, hogy csurom víz voltam, de a kabát alatt kellemes volt a klíma.
Az időjárás elkezdett bebutulni, a viharos szél tépte a lombokat, hintette ránk a leveleket, miközben változó intenzitással esett, szakadt és ömlött az eső.
Györkös Virág is körről körre érkezett szemből, szurkolva majdnem a verseny végéig, ezúton is köszi, szerintem ő is összefutkosott egy maratont miközben valószínűleg a futócsapata tagjait (és engem) bíztatott.
A beltben magammal hozott papírzsebkendő hiába volt becsomagolva, már teljesen szétázott így át kellett váltanom a "lombzsepi"-re, mivel az orrom megállás nélkül folyt.
Eléggé hamar kitapasztaltam, hogy van a bökős-dörzsölős zsepi, nem tudom milyen bokorról szakítva, ami még büdös is volt. Aztán volt az illatosított papírzsepi - ami diófalevelet takart, valamint a bársonyos zsepi, az ezüst nyárfa levelének fehér fonák oldala. Ennyit a botanikáról, szaggattam a leveleket rendesen.
Valamikor úgy 45 kilométer körül, éreztem, hogy félig leszakadt a rajtszámom a tartóról az ázás miatt, így levettem, törtem egy hegyes ágat és megpróbáltam kifúrni, hát küzdöttem rendesen mire lyukat tudtam ejteni az anyagon, érdekes, hogy ennek ellenére képes volt leszakadni a tartóról.
A frissítésre rendesen odafigyeltem, azaz körönként ettem egy gélt és ittam a long energy-t szorgalmasan. Szintén a hűvös idő mellett szól, hogy ilyenkor sokkalta jobban működik az emésztésem is, semmi puffadás, semmi probléma nem volt.
Az ivásra pluszban kellett figyelni, ugyanis olyan szinten szakadt az eső, hogy az ember akár tévesen azt is gondolhatta, hogy a kellő folyadékmennyiséget a levegőből és bőrön át is fel tudja venni:D
A negyedik óra után a pálya több pontja már teljesen víz alá került, nem volt értelme kerülgetni a pocsolyákat és az elöntött saras részeket, mivel a lában is csurom víz volt már az első fél óra után.
A staff nagyon derekasan helyt állt, erre a versenyre eleve jellemző, hogy mindenki "buddhai" nyugalommal és derüvel áll a dolgokhoz, a pálya több pontján a teljes verseny alatt ázó fázó irányítók, rendezők végig, minden alkalommal megtapsoltak minden futót. Ezen kívül olyan étel/ital kínálat volt, mint egy kisebb lakodalomban, házi sütemények, lecsó, leves, házi minipizza, gyümölcsök, hogy csak a fontosabbakat említsem.
A verseny úgy lett szervezve, hogy a két órás lefújás előtt negyed kettőkor már beterelték a futókat egy 526 méteres kijelölt pályára, amely kb. fele részben saras füves és fele részben rekortán volt.
Tudtam, hogy kb. 60 kilométert "tudok" 6 óra alatt futni, akár ilyen, kívülről meglehetősen áldatlan állapotok közepette is.
Ahogyan ezzel számoltam is, még bőven ki tudtam menni a 11ik körre, így a végén csak kb. 17 percet kellett köröznöm a kis pályán.
Az utolsó körre már fix nyomvonalam volt, elbúcsúztam az összes pocsolyától és dagonyától a pályán, ekkor már teljesen egyedül voltam, előttem, mögöttem senki sem volt látótávolságban, a köztes frissítő is bezárt.
Persze nem bántam azért, hogy aznapra vége lett a sarazásnak.
A kis körre váltás után kaptunk egy rajtszámmal ellátott kis homokzsákot, amelyet aztán a két órás dudaszónál szépen letettünk oda, ahol megálltunk, utána a kis körök számát kiegészítették az utolsó már nem teljes körön a homokzsákig mért távolsággal és így jött ki a teljes táv.
Pont Márkus Gyurival egymás mellett haladva fejeztük be a versenyt, ő 63,4 kilométerrel megcsípte a dobogó harmadik helyét abszolútban, második férfiként (a versenyt egy futó hölgy nyerte 68,6 kilométerrel). Az én 60,8 kilométerem a hatodik helyre lett elég, nem mintha ez számítana bármit is.
A futás végig jól esett, jól éreztem magamat, tudtam élvezni az áldatlannak tűnő körülményeket is.
Most már sokkal nyugodtabban várom a bő egy hónap múlva megrendezésre kerülő "Wien Rundumadum" 130 kilométeres versenyét (Bécs megkerülése).
