RunPunch 2.0

Kezdjük is mindjárt egy vásárlás indoklásával, történt ugyanis, hogy mint a WRU beszámolóban írtam, megint eléggé problémás volt a Fenix 6X Pro térképét leolvasni az egyre kevésbé sas szememmel - olvasószemüveg nélkül, amelyet mégsem cipelhetek magammal futáshoz. Leginkább a térkép nézetre gondolok, amit ismeretlen terepen azért mégis csak jó lenne éjjel és nappal is jobban látni.

Mivel a szemem ami a közel látást illeti nem éppen a felfelé ívelő stádiumban van, kénytelen voltam a technika fejlődését kihasználni, kis töprengés után úgy döntöttem, hogy mivel Zsuzsi Fenix5-ös órája akksi időtartam tekintetében már nem jeleskedik, neki adom tovább a rengeteg futást és kalandot megélt Fenixet, én pedig beruháztam egy - már AMOLED kijelzővel bíró Epix Gen2Pro-ba.

Maga az Epix mint név a Garminnál komolyabb múlttal bír, a legelső generációja még a Fenix3-al együtt került piacra 2015 első félévében. 

Ez volt a Garmin zászlóshajója, amely a korát jócskán megelőzve színes kijelzőn tudott navigálni valós idejű offline térképen. 

A Garmin csúcsmodelljeinek ezt az elvitathatatlan előnyét a többi gyártó gyakorlatilag képtelen volt követni és mind a mai napig élen jár a cég ebben a tekintetben is.

Ebből az Epixből nem sokat adtak el, magát a típusnevet is jó ideig pihentették, míg aztán el nem jött az idő, hogy az AMOLED kijelzők fejlettsége végre lehetővé tette azt, hogy az okosórákban történő felhasználás (pl. Apple iWatch és a többi mobil gyártó okosórái) végre sportórában is debütáljon ez a kijelző típus.

A jelenlegi Epix széria gyakorlatilag ugyanaz a hardver a kijelzőt kivéve, mint a Fenix7-es sorozata, azonos tudással. Míg a Fenix7-ek a már megszokott transzreflektív memory in pixel (MIP) kijelzővel bírnak, addig az Epix-ek AMOLED-et használnak.

A két kijelző kb. ég és föld ami a fényerőt és az olvashatóságot/láthatóságot illeti.

Mivel az AMOLED viszont több energiát kér, az Epix akkor kapcsolja csak be a kijelzőt, ha a karomat előre lendítem, hogy az órára nézzek, vagy ha megérintem a kijelzőt, benyomok egy gombot. Végülis miért kellene bármit mutatnia a kijelzőnek, ha éppen nem nézek rá?

Persze én kőkonzervatív felhasználó vagyok, tehát az óra első beüzemelése során kikapcsolatam az immár EKG képes optikai pulzusfigyelést, mert semmi szükségem sincsen rá. 

Ugyanígy kilőttem, hogy az óra a vele párosított telefonokra érkező mindenféle üzenetekről értesítéseket jelenítsen meg (mi a francnak is kellene nekem futás közben üzeneteket nézegetnem az órámon?). 

Egyszerű GPS vételre állítottam az órát, nekem ez bőven elegendő pontosságot biztosít, semmi szükségem nincsen arra, hogy centi pontosan tudjam a pozíciómat az összes létező műholdas helyzetmeghatározó rendszer egyidejű használatával - mert persze az óra ezeket is tudja.

Meg még millió dolgot, amelyeket nem használok ki. Már az is nagy előrelépés volt, hogy erre feltettem a bankkártyámat, így ha csupán az óra van nálam és megszorulok étellel/itallal, bármivel, akkor legalább tudok fizetni.

Aktivitás közben a térkép használat kivételével letiltottam az érintő képernyőt is, felesleges, viszont a térképnél nagyon praktikus, hogy simán lehet ide-oda húzogatni érintéssel a megjelenített pozíciót.

A 6XPro is nagyon robusztus akksival rendelkezik, ráadásul az együtt töltött majdnem négy év alatt nem vettem észre degradálódást, az Ultrabalatonokat rendre olyan 55% körüli töltöttséggel fejeztem be és még a Spartathlonon is csupán 45%-ra merült az óra. Nyilván ez annak is az eredménye, hogy eléggé (energia)minimalista módon használom az órát és kevés kivételtől eltekintve csak edzéskor viselem.

Na az Epix még ehhez képest is durva, több mint két hete van meg az óra, már van benne 10 futás, ebből az egyik az 50kilométeres RunPunch, meg egy rakás ismerkedős nyomogatás és most van az akksi 62%-on úgy, hogy a kézhez vételkor lett feltöltve.

Az óra valószínűleg valami új GPS chipsettel dolgozik, mert míg a 6XPro a térképes-útvonalas navigációnál kb. 20 méterrel az útpontok előtt dobta be a jelzést, hogy akkor "20 méter múlva jobbra kanyar", majd a kanyart kb. 10 méterre elhagyva dobta be, hogy "fordulj jobbra most", addig az Epix méterenként számolja vissza, hogy mennyi van az adott útpontig és méterre pontosan ott jelzi a fordulást, ahol az tényleg van.

A kijelző pedig, tökéletes, éjjel és tűző napsütésben is tökéletesen látszik. Az órára mentett útvonal követésekor a követendő út szaggatott pirossal jelenik meg (ez a szín állítható), de tökéletesen elkülönül a térképen megjelenített többi úttól.

Ennyit az óráról. A WRU után még tettem egy búcsúlátogatást a fizikoterapeutánál az Achillesemmel, aztán ezzel remélem lezártam ezt a történetet.

Akartam még egy szezonzáró hosszú futást, mivel simán napi edzésen nem veszem rá magamat szívesen hosszabb távra (30+), pont kapóra jött a RunPunch második felvonása.

Tavaly a Spartathlon után életem addigi legjobb formájában futottam ott, szintes 50 kilométert 4:48 alatt...mondanom sem kell, hogy idén nem ennek a felülmúlására készültem.

A havas Bakonyon át gyorsan Füredre értem, most télies arcát mutatta az időjárás, ahogyan az előrejelzés is mutatta, egész nap max. +3 fok és viharos szél várta a futókat, hózáporokkal, napsütéssel váltakozva.

A kilenc órás rajtnak köszönhetően szerencsére nem kellett hajnalok-hajnalán kelnem, kényelmesen készülődhettem a rajtra. Pár szót váltottam a futócimborákkal, aztán indultunk is fel a Füred mögötti dombok közé.

Tavaly is elkeveredtem kicsit a mezőny egy részével ezen a szakaszon, most viszont a mezőny teljes első fele elment rossz felé, a félmaratonosok számára visszafelé irányba kiszalagozott útvonalon. 

Az órám persze visított, hogy letértem az útvonalról, de láttam, hogy azzal párhuzamosan futunk, így aztán szépen befordultam jobbra és az erdőn keresztül visszatértem az eredetileg kijelölt útvonalra.

Na innentől aztán olyan egyedül voltam, hogy csak na. Aszófő előtt találkoztam a versenyszervező Mátéval, aki megerősített abban, hogy én a pályán vagyok, de a többiek benézték, így azért egy eléggé jelentős hátrányt sikerült begyűjtenem a mezőny előtte futó részével szemben, de ez egyáltalán nem zavart.

Aszófő után Tihany irányába jó hosszú szakaszt beláttam magam előtt és mögött a bicikliúton, de egy teremtett lelket sem láttam.

Sebaj, szépen magamba fordultam és szedtem a lábamat. Gyorsan a hajógyárhoz értem, itt már láttam két futót a messzeségben, innentől az volt a cél, hogy őket megfogjam.

Ezúttal a Tagore sétányon alig lézengett valaki, a hideg, szeles időnek köszönhetően. Csak pár üzlettulajdonos vívta kilátástalan harcát seprűvel a szél által összevissza kavart falevelekkel szemben.

A hosszú lefelén Csopak irányába a Kerekedi-öböl ezúttal is szép arcát mutatta, sötét-türkiz színekben pompázva az időnként előbukkanó napsütésben.

Átnézve a tó déli partjára Siófok irányába először tudatosult bennem, mennyire megváltozott a látvány. 

Régebben csupán a következő nagyobb épületek látszottak innen, nyugatról keleti irányba haladva: Széplakon a SZOT (Szakszervezetek országos tanácsa)-üdülő (az ún. sajt szálloda), aztán hátrébb a siófoki kórház toronyépülete, a parton a 13 emeletes Hotel Európa, majd sorban a három ún. lépcsős szálloda, név szerint a BM üdülő, a Panoráma Hotel és a kevésbé prózai nevű "43. sz. Állami Építőipari Vállalat üdülője", a sort pedig az OKGT (a MOL elődje) üdülő masszív tömbje zárta Sóstó határán.

Most Zamárditól Sóstóig rengeteg magasépület sorakozik a parton összefüggő sort alkotva.

A lejtő alján aztán befordultam a Csopak előtti erdős, vizes területre, ahol a csopaki-séd kanyarog a tó felé. Csopakon az itteni frissítőn olyan szél volt, hogy majdnem feldöntött, szabadon tudott befújni északi irányból a Nosztori-völgyön át. Ettem pár vaníliás karikát, töltöttem vizet a kulacsaimba és futottam tovább.

Alsóörsig sok érdekesség nem történt, de a település után Káptalanfüred irányába már 4 futó volt a látóteremben, akikre lassan sikerült felzárkóznom. Itt a felvidéki hegyekből lesüvítő szél olyan lökéseket produkált, hogy néha szinte össze akarta kuszálni a lábaimat.

A Káptalanfüredig tartó szakaszon aztán már érkeztek szembe a fordulás utáni futók. A fordító Almádi elején volt a Lottó telepnél, ennek a helynek érdemes elolvasni a történetét. 

A fordítónál aztán már ott kempingezett a négy futó akik közvetlenül előttem voltak, én gyorsan előrántottam a másik két kulacsomat, amelyekbe már be volt készítve az i:am por, megtöltöttem vízzel és indultam is visszafelé.

Ez az irány végre az UB célegyenesével azonos, így sokat gondoltam arra, hogy egy egyéni UB végén azért mennyire más állapotban van itt már az ember, mint most, frissen, csupán 30 kilométer futással a hátam mögött.

Gyorsan visszaértem Alsóörsre, közben összeszámoltam, hogy 18 futó van mögöttem. Alsóörstől Paloznak irányába megnéztem a télire felbakolt hajókat, meg azokat is, amelyek már évek óta várják a sorsuk jobbra fordulását, közöttük egy klasszikus balatoni vitorlás, talán cirkáló hajóosztály, eléggé lerongyolódott állapotban.

A Paloznak vízparti részén kanyargó út melletti fák lombjai sok helyen nagyon szép őszi színekben pompáztak, az idei enyhe és csapadékos ősz a végső lombhullást itt is beletolta a december hónapba.

Csopakon megnéztem a házat ami a főhadiszállásunk volt az utóbbi két UB-n, meg az éttermet, ahová az UB után beültünk enni, humoros pillanat volt, mikor a három lépcsőfokon szenvedtünk lefelé beállt lábakkal:)

A füredi felfelén szépen felkocogtam (bezzeg az UB-n...nagy sétálásokat szoktam itt rendezni). 

Aztán a Germering utcán lefutva visszanéztem, sehol senki mögöttem, így nyugiban kocogtam végig a füredi parton, megnéztem az UB befutó színhelyét, aztán jó kis felfelékkel, mászásokkal végre visszaértem ahonnan indultam. 

Kicsit beszélgettem a többiekkel, megnéztük az eredményhirdetést, aztán hazavezettem, jó kis nap volt, egy hosszú edzéssel.

A versenyen készült fotókért Poelz Anitát illeti a köszönet.