Hegyek között
A január elején elkövetett hosszú futás után egy napot pihentem, többre nem volt szükségem, majd szépen lazán elkezdtem újra a futásokat.
A talpam problémái nyom nélkül eltűntek és ezen a hosszú terhelés sem változtatott. Heti 4-6 alkalommal futottam a hó hátralevő részében.
Február első hetén aztán úgy döntöttem, hogy csinálok egy "rendes" hetet, azaz hétszer fogok futni, minden alkalommal 20 kilométert.
Nekem ezek a terhelések jönnek be, a fáradtabban elindulásokkal, a pihenőnap nélküli sorozatterheléssel jól tudom szimulálni a hosszú futások során fellépő lelki és fizikai állapotokat.
Sikerült is probléma nélkül megfutni így a 140 kilométeres hetet. A szombati futást Zsuzsival abszolváltuk, kicsit kimozdulva itthonról a tatai Öreg-tótól Tatabányára vezető nagyon szép kerékpárúton futottuk a 20 kilométert oda-vissza.
A futás miatt utána eggyel több okunk volt beülni az ottani kedvenc hamburgerezős helyünkre:)
Február második hétvégéjére adódott egy lehetőség, hogy Szlovákiában a hegyek között töltsünk pár napot testvéremékkel, mégpedig Donovalyban, ott, ahol kerek 30 évvel ezelőtt először húztam síbakancsot és csatoltam lécet.
Jó pár éve szemeztem már a túrasízéssel, mivel annyira "kisíeltem" már magamat, hogy már nem hiányzik a felvonózással, sorban állással járó macera, nem beszélve a pályán egyre gyakrabban előforduló száguldozó, de lécet uralni és irányítani már kevésbé tudó ön és közveszélyes sízőkről (kaszáltak el párszor már hátulról az utóbbi években). A leginkább a pályán kívüli többé kevésbé járatlan helyeken éreztem jól magamat, így értelemszerű volt a választás - a "freeride" sízést szeretem, meg a futást is, meg a hegymászást is, a tömeget nem, sem a ricsajt, sem a nyüzsgést - minderre kitűnő megoldás a túrasízés.
Csütörtök délután Zsuzsival kiautóztunk Donovalyba, még Zólyom előtt is hihetetlennek tűnt, hogy látunk majd havat, míg egy hágón áthaladva elénk nem tárult a hosszan elnyúló Alacsony-Tátra hófehér hegygerince.
Donovalyban aztán jó egy méteres hótakaró várt minket. A kölcsönzőben felvettem a szükséges felszerelést, egy 185-ös freeride túrasít, bakancsot és persze a mászáshoz szükséges fókát, na meg a botokat. Egyból meglepett, hogy hiába hosszabb 20 centivel a léc mint az eddigi lesikló szlalomlécem, miközben szélesebb is, ahhoz képest pehelykönnyű, a bakancs szintén.
A fóka felrakást még aznap este begyakoroltam, illetve kipróbáltam a kötés különböző üzemmódjait (volt amelyikre persze csak a használat során jöttem rá).
Mesebeli erdőben egy kis házikóban volt külön szinten a szállásunk, körös-körül hatalmas hó.
Csütörtök reggel bepakoltam a szükséges cuccokat a hátizsákba majd lesétáltam a sípálya aljára.
Ott felcsatoltam és a piros pályán megkezdtem a mászást a Nova Hola 1370 méteres csúcsára.
A mászás kitűnően ment, nem fáztam közben, még a nap is sütött. Sok fényképetzgetéses megállással kb. 50 perc alatt értem fel.
Eddigre már beborult az ég és feltámadt a szél, kis lesiklással és mászással átmentem a Zvolen 1402 méter magas csúcsára.
Ezek a csúcsok persze tipikusan lapos hegytetők, ún. gyephavas vonulatok, a Kis és Nagy-Fátra és az Alacsony-Tátra mind ebbe a földrajzi besorolásba tartozik.
A főgerincen végigtúrázva értem a Maly Zvolen-ra.
Út közben találkoztam egy osztrák sítúrázóval aki a sapkámat látva (Burgenland Extreme Tour rajtcsomagban volt) leszólított, hogy én is osztrák vagyok-e? Aztán jót beszélgettünk az időjárásról, hóviszonyokról, majd mentünk az utunkra.
A Maly Zvolen-en leszedtem a fókát a lécről, lesikló állásba tettem a kötést és friss mélyhóban a fák között síeltem a Koncita oldalában majd az alsórevúcai sípályán az ottani felvonók középső állomásáig.
Sajnos a jó hóviszonyok ellenére ezt az egyébként nagyon jó adottságú síterepet is elérte a bezárási hullám, szegény felvonó üresen és szárnyaszegetten mintegy mementóként ácsorog a település fölött, emlékeztetve azokra az időkre, mikor sok szlovákiai hegyvidéki településnek volt saját fenntartású működő sípályája, mára ezekből már nem sok maradt.
Itt a felvonó régi bódéjának szélrányékába húzódva kevertem magamnak egy perpetuemet mert éhes voltam, aztán felraktam a fókát és szépen visszamásztam a Maly Zvolen-re.
Közben nekiállt komolyabban esni a hó.
Fentről aztán, mivel nagyon fújt az északnyugati szél, inkább a hegygerinc védett keleti oldalán csúsztam átlósan lefelé.
Egy keresztirányú völgynél vissza kellett tenni a fókát és innen visszamászni a Zvolenre.
Továbbra is havazott, a Nova Hola-t inkább északról megkerültem az erdőben, majd a sípályán, amit addigra végre jól kibuckásítottak (ez a kedvenc terepem:)), szépen visszacsúsztam a szálláshoz.
Másnap reggel még a felvonó nyitása előtt elindultam, de ezúttal a kijelölt "C" sítúra útvonalon csoda napsütésben, erdőn át másztam fel a hegyoldalban egészen a "Patociny" lift alsó állomásáig.
Út közben szép kilátás nyílt keletre a Velka Chocula hegytömbje felé.
Innen a Nova Hola északi oldalán haladt felfelé a síút, a végén egy lavinajáraton való átkelés után pedig felmásztam a gerincre egy meglehetősen meredek szakaszon, itt cikkcakkban haladt az út a meredekség miatt.
Fent a gerincen a jó időnek köszönhetően már voltak szép számmal túrasízők.
A gerincről rézsútosan jobbra kezdtem meg az ereszkedést, csodás érintetlen szűzhóban a ritkásan álló fenyők között.
Lecsúsztam 3 kilométer hosszan egészen egy hatalmas havasi legelő aljáig, a végén leginkább fagyott "recsegős" tetejű havon száguldoztam.
Lent találtam egy zárva lévő kalibát, valószínűleg a nyáron itt legeltető juhászok menedéke lehet.
Fotózgattam, felraktam a fókát és felmásztam a felettem magasodó Maly Zvolen-re.
Túrasível a lesiklást ugyanúgy élveztem mint a hegymászást, ez utóbbi alaposan megköveteli a jó kondíciót.
Mivel ezen a hegyoldalon is kitűnő hó volt, csúsztam még egyet, majd ismét visszamásztam.
A Maly Zvolenről szépen rá lehetett látni a Magas-Tátra legnyugatibb, jellegzetesen piramis alakú hegycsúcsára, a 2494 méter magas Krivánra, mögötte pedig a főgerinc sziklabércei mutatták magukat.
A panoráma jobb szélén a Lomnici-csúcs is látszott
Jól látszottak a Nyugati-Tátra hófödte csúcsai is.
Innen visszasíztem a Zvolen-re, közben megcsodáltam a jobbfelé magasodó Krizna-Ostredok tömböt.
A Zvolen-ről dél felé mintegy a "lábam alatt" nézhettem le a Zahradiste oldal sípályáira.
Kissé távolabb jobbra a Besztercebánya melletti Sachticky sípályáit is le tudtam fotózni.
Bár nem voltak ideálisak a látási viszonyok, a távolban felfedeztem a Salgótarján melletti Karancsot.
Valamint a messzeségben derengő Börzsönyt.
Ezúttal nem a sípályán csúsztam le a hegyről, hanem jobbra fordulva a "B" jelölésű síúton.
A lesiklás első része szélfútta keményre fagyott firnhavon történt a Motycianska Hola irányába.
Az erdőhatárnál kitűnő mély porhó fogadott, szépen lehetett rajzolni az íveket a fenyők között.
Kissé lejjebb aztán a hegyoldalban húzódott lefelé a síút, sokszor meglehetősen keskeny helyen kellett valahogyan elférnem a 185-ös léccel, nem volt egyszerű.
Útközben érintettem egy forrást is, de nem mertem lemenni a méteres hótakaróban tátongó lyukba friss vízért, mert nem kockáztattam azt, hogy esetleg nem tudok kimászni onnan.
Donovaly központjába értem le.
Visszasétáltam síkölcsönzőhöz, átvettem az eddig a hátizsákban magammal hozott cipőt, megvártam Zsuzsit aki elhozta a szálláson felejtett fókatároló zsákot, aztán leadtam a kölcsönzőben a felszerelést.
Zsuzsival a felső hegyi úton barátságos kis házikók között sétáltunk vissza a szálláshoz. Zsuzsi sífutott Polianky falurész felett, ez a másik sportág amit bár még nem próbáltam, de meglehetősen érdekel, úgyhogy nemsokára sort kerítünk egy közös sífutásra is Ausztriában. Persze mindemellett a futások is mennek szépen tovább, mert a Black Hole és vele együtt az idei ultrás szezon megállíthatatlanul közeledik!