Hullámvölgybe - ből

A két "nagyvad" (UB+UTH) leterítése után pihenősebbre vettem a figurát, mentek persze a futások - is - közben meg rájöttem, hogy ha a futás mellett, vagy akár helyett tűzifát talicskázok fel a szintes telekre, azért az messze nem meríti ki a pihenés fogalmát.

Ezek a fadarabok a talicskával együtt eléggé el tudják hagyni magukat, beletelt vagy 50 fordulóba míg mindent felcipeltem.

Közben a terasz leg látványosabb részét is befejeztem, kiegészítve egy kis napvitorla kifeszítés miatti kötéltechnikázással a környező magasabb fákon, de a lényeg, hogy nem estem le és jó is lett. Ez az eddigi legnagyobb önálló projektem a házon, amit a tervezéstől a kivitelezés legutolsó mozzanatáig egymagam csináltam.

Az időjárás aztán szépen medárdira váltott, rengeteg eső esett, persze az egyik futás közben is sikerült teljesen szétázni, tetézve azzal, hogy boka felett érő, szemből hömpölygő vízű folyóvá alakult az utca mire hazaértem. Azt még nem sejtettem, hogy a lakóhelyem felett gyülekező sötét felhők az én mélyrepülésem kezdetét is előre jelezték.

Futás után aztán nagy meglepetésemre hullafáradt voltam, valamint szépen be is lázasodtam,  mindezt úgy, hogy semmi más bajom nem volt (torok, vagy mandula fájdalom, nátha). 

Az egészet ekkor még ráfogtam arra, hogy biztosan kimerült a szervezetem és így jelez. Másnap délután, mikor újra 38,5-re emelkedett a lázam, már gyanús volt a dolog, pár nap után el is mentem orvoshoz.

Rövid vizsgálat után antibiotikumot kaptam, mondván, hogy "bakteriális fertőzés", ami eléggé hihetőnek tűnt a két verseny miatt legyalázott immunrendszeremet elnézve. 

Meg persze a mezőny javarésze által már összefogdosott frissítőasztalok esetén sem meglepő ha beharap az ember valami cifrább fertőzést.

Ráadásul egyik hátsó tömött fogam is elkezdett érzékenykedni, de csak három hétre kaptam időpontot a fogorvoshoz, viszont gyanítottam, hogy lehet köze a problémámhoz.

Lényeg, hogy az antibiotikum aztán vitt mindent, javarészt a maradék erőnlétemet is az első napokban, futottam persze, de azért nagyon messze voltam attól az érzéstől amit megszoktam.

Így a nyár elejére két kedves kis verseny került a naptáramba, az első a Sopron Trail, majd rá egy hétre a "háziversenyünk" a Győr-Lipót.

A Sopron Trailen az erőnlétemet egy 10-es skálán úgy 3-asra értékeltem, Zsuzsi tudta, hogy eléggé KO vagyok így végig velem futott (bár én inkább cammogtam és sétálgattam).

Az időjárás és a Lővérek persze hozták a formájukat, csodaszép volt minden, szép fenyvesek, tölgyesek, hűvös patakvölgyek váltották egymást az út során. 

Szép volt a Ciklámen tanösvény és a Tolvaj-árokban vezető szakasz is, de most eléggé elterelte a figyelmemet az, hogy nagyon nem voltam formában.

Azon kívül, hogy nagyon alacsony volt az energiaszintem, alapból többet is kellett volna pótolni, persze csak három gélt vittem, az elsőt meg be s nyomtam a rajt előtt, így rendre korogni kezdett a gyomrom és éheztem, pedig Zsuzsi is odaadta a nála lévő egy darab gél felét. Ráadásul inni sem ittam eleget, amatőr hibák!

A végén aztán csak célba értünk, a teljesítményemhez elég annyit mondani, hogy 2018-ban ezt a 800 méternyi szintet tartalmazó 26 kilométeres futást 2:52 alatt teljesítettem, ehhez most kerek 20 perccel többre volt szükségem.

Elérkezett aztán a fogorvoshoz menés napja, itt hamar kiderült, hogy a fog menthetetlen és gyulladásban tartja a környéket, így ezt ki is húzták. Az érzéstelenítés elmúltával vinnyogtam a fájdalomtól és két napig még fél almányira dagadt arccal léteztem.

A futások pedig ... közben hirtelen lett 35 fok, szóval örültem ha 10 kilométert le tudtam futni, utána pedig úgy éreztem magamat, mintha legalább 50-et futottam volna.

Közben hálás voltam magamnak, hogy a nyár ezen részére semmi hosszú versenyt nem terveztem be, mert esélytelen lett volna bármi ilyen távon is elindulnom.

Azt folyamatosan láttam, hogy a futó ismerősök jobbnál jobb versenyeken nagyon szép időket futnak, közben pedig igyekeztem rezignáltam tudomásul venni a saját futóformám hanyatlását.

A Győr-Lipót verseny időpontjára szerencsére aztán egy hidegfront elvitte a hőséget, így ideális futóidő volt. A futáshoz úgy álltam hozzá, hogy reméltem, egyáltalán célba tudok érni a 26 kilométeres távon.

A terep teljesen sík, jól ismert, szép a szigetköz is ilyenkor, gondoltam, hogy max. poroszkálok egyet.

Szerencsére azért sikerült 2:30 alatt lefutni, annyit tapasztaltam a futás közben, hogy izomzatilag rendben vagyok, inkább a pulzus akadályoz, meg a fejerőm nem az igazi még.

A leginkább a fejemet és a motivációmat viselte meg az állandó gyulladt, fáradt, álmos állapot.

Szerencsére a kihúzott foggal aztán idővel lassan elkezdett visszaállni minden a régi kerékvágásba. 

Sikerült is végre egy értékelhető kilométer számú hetet produkálnom. 

Igaz ez sem volt zökkenőmentes. Ennek a hétnek a vasárnapjára volt tervezve az immár hagyományos futóklubos Balaton keleti medence kerülős evősivősstrandolós tekerés.

Előző este viszont vagy beettem valamit, vagy egy vírus akaszkodott rám, mert az éjszaka csak vergődtem és azt éreztem, hogy minden ami a gyomromban van, az "se fel - se le" állapotba került, miközben az energiáim pedig ismeretlen helyre távoztak.

Konkrétan attól felugrott a pulzusom, hogy az ágyban az egyik oldalamról a másikra fordultam, miközben annyi energiát sem éreztem magamban, hogy a fejemet felemeljem.

Reggel aztán csak kikászálódtam az ágyból és attól jobban lettem, hogy az emésztésem függőleges helyzetbe került.

Persze már ekkor megint hőemelkedésem volt, ami aztán az egész napos, hőségben biciklizés közben láztalan és lázas állapotok váltakozásába torkollott, miközben úgy éreztem, hogy a gyomrom semmit sem kíván és nem is szívódik fel belőle semmi. 

Kólával és egyéb cukros üdítőkkel próbáltam meg túlélni, de a hőségben kb. még a poroszkálós biciklizős tempót is kihívás volt tartani.

Szerencsére a nap nem a tempós tekerésről szólt, hanem csupán 76km lazázásról és sok-sok megállóról. Ezeket volt, hogy alvással töltöttem, nem voltam túl szórakoztató társaság ezen a napon. Zsuzsi persze odaadóan ápolta a töredezett valómat egészen végig.

Azért persze túléltem, de most nem az élvezeti faktor vitte a prímet.

Aztán egy kiadós alvás után az egész, ahogyan jött, úgy ment is, bár a gyomrom vacakolt még, de az erőm szépen visszatért.

A múlt héten Ingolstadtban volt dolgom, az itthoni futásokon kívül itt futottam egy huszast a Duna duzzasztóműve feletti víztározó mellett, a hosszúra nyúlt autózás után, ami jól ment, de a végére csak durván elfáradtam, mint kiderült egész nap nem hidratáltam rendesen, újabb hiba. Közben estem is egyet egy kiálló gyökérben, de szépen kiforogtam az esés lendületét, így csak a pólóm lett koszos.

Tehát - összességében eléggé vegyes érzelmekkel vártam a vasárnapi Celtic Story 63 kilométeres versenyét, tudva, hogy kb. az árnyéka vagyok önmagamnak edzettségileg az elmúlt egy hónap folyamatos problémái miatt, de bíztam abban, hogy megoldom fejben és tuti akad még tartalék a "pincében" ahová majd le tudok nyúlni, ha úgy kívánja a helyzet.

Természetesen ez a futás sem volt sima, de a probléma meglepő módom nem az edzetlen lábak, vagy a problémás gyomor felől érkezett, hanem számomra teljesen váratlan helyről.

Szombaton strandoltunk Pálkövén, aztán Zsuzsi barátnős hétvégét csinált és ott maradt a Halápon a Hellowood táborban, este küldte is, hogy milyen király hálószobájuk van és a kilátás sem rossz, szépen szimmetriában látta a tanúhegyeket (balról jobbra: Csobánc, Tóti-hegy, Balaton, Gulács, Badacsony.

Mivel a verseny rajtját hajnali 4 órára tűzték ki, este nyolckor lefeküdtem aludni és csak éjfélkor ébredtem fel a fél egyes ébresztő előtt magamtól.

Kényelmesen "megreggeliztem" és összepakoltam a dolgaimat, majd fél kettőre mentem Krisztáért és az éjszakai kihalt utakon autóztunk Ajkára. 

Az utolsó, Bakonygyepes előtti útszakaszon lépésben haladtunk, mert az összes őz és szarvas az úton vagy az út mellett nézegetett békésen, ha nem láttunk 20-at akkor egyet sem.

A rajt előtt még maradt idő egy kis szendergésre aztán mikor elkezdett derengeni az ég alján a hajnal első fénye elrajtoltunk. 

Még sötétben futottunk Ajka szebb napokat is megélt ipari övezetén keresztül ki a városból. 

Azt megfogadtam, hogy míg bírom, megpróbálok tempót futni és egy kis előnyt szerezni a későbbiekre. A hosszútávos önbizalmam romokban hevert, mert az nagyrészt arra épült, hogy megfelelő mennyiségű futóedzést tudok végezni a versenyeken kívül, ami az elmúlt 4 hétben mondhatni, hogy nem jött össze.

A kezdeti tempózás mellett szólt az is, hogy igen kellemesen hűvös volt a levegő lévén az én hő akklimatizációm is hagyott kívánni valót maga után a hiányzó edzések miatt.

Mivel a Sopron-trailen és a Győr-Lipóton is azt vettem észre, hogy hajlamos vagyok alálőni az evés/ivás mennyiséget itt semmivel sem spóroltam, zsákkal futottam, benne 10 db. gél és négy kulacsnyi Long Energy.

Alaposan hidratáltam már a verseny előtti időszakban is, izzadtam is most rendesen ami jó jel volt.

A futás könnyen ment, semmi bajon nem volt - még.

Ajkán elfutottunk egy hajdani bányaakna kilevegőztető torony mellett, rengeteg felhagyott ipari léteítmény tanúskodik az itt nemrég megszűnt szénbányászatról.

Ajka-Padragkút városrészen azon belül a Csékút településrészen fordult az útvonal jobbra a Kolontár és a rossz emlékű vörösiszap tárolók felé vezető útra.

Mélyen fekvő, hűvösen ködös területeken vitt az út, közben pedig kezdett világosodni.

Ezt az utat aztán a Szőc felé nyílegyenesen emelkedő útra váltva hagytuk el.

Balkézre felhagyott bányatelepen most a 40 MW csúcsteljesítményű halimbai naperőmű terül el, érdekes találkozása ez a múltnak és a jövőnek.

Ez a környék a hajdani Szőc-Halimba-Nyirád bauxittermelő terület része volt, az út szélét mind a mai napig vörösre festi a hajdan itt szállított bauxit (pontosabban a bauxitot vörössé tevő vasérc).

Közben az innen balkézre eső szélesen elterülő Kab-hegy mögött felbukkant a nap.

Szőcre érve várta a futókat az első frissítőpont, itt meg sem álltam mert volt még bőven innivaló nálam.

Szőc után erdőbe érve emelkedett tovább az út, az itteni szeretetotthon területén átfutva vadregényes vidékre értem.

Itt az erdei úton 15 kilométer után mintegy villámcsapásként a csípőm jobb oldalán megjelent egy éles mély izomgörcs szerű érzés, ami azonnal sétálásra kényszerített. Nagyon meglepődtem, mert ezen a részen még soha nem volt ilyen jellegű fájdalmam.

Kis séta és masszírozás után újra elkezdtem kocogni, de a fájdalom az velem maradt végig. 

Muszáj volt fejben lemenedzselni a dolgot, érzésre ez valami mélyizom húzódásnak tűnt és bár sokkal jobban esett volna megállni és kiszállni, de most másképp döntöttem.

Próbáltam megfejteni, hogy mi okozhatja ezt a fájdalmat, talán a pár nappal ezelőtti eséskor mégis odavertem a csípőmet a földhöz? Vagy az On-Cloudstratusban áll másképp a lábam mint a Hokában? Ez utóbbi elvetettem, mert a cipőben eddig a hosszabb futások alkalmával sem volt semmi problémám.

Őszintén szólva kezdett elegem lenni abból, hogy minden futás alkalmával van valami gond és most nagyon kellett az önbizalmamnak egy hosszabb táv.

Csodás erdei tekergés után Taliándörögdre értem, jobb kézre az Eger-víz patak völgye és Kapolcs templomtornyai (azaz a művészetek völgye), a faluból kifutva hosszú egyenes, betonlapokból összerakott út, a végén a fás, ligetes részek közül kikandíkáló hatalmas rádióantenna tányérok - amely nem más mint az 1978-ban átadott, egészen 2005-ig működő űrtávközlési állomás - népiesebb nevén a "szputnyik". Ma már ipari műemlék, érdekes kontrasztot képezve a csodás dél bakonyi tájjal.

Itt volt a második frissítőpont, elraktam a két kifogyott kulacsot és feltöltöttem a másik kettőt.

Ez után az "út" balra fordult és hatalmas lucernamezők szélén, fűvel benőtt, erősen emelkedő földúton folytatódott mintegy 6 kilométer hosszan.

Itt futni nem nagyon lehetett, cserébe viszont rengeteg fotótéma kínálkozott.

Az Ajka-Öcs országút keresztezésénél aztán végre véget ért ez a szakasz és bevetettem magamat a Kab-hegy rengeteg erdejébe. Már jóval enyhébben emelkedő aszfaltos erdészeti úton futottam, közben a melegedő időt kitűnően semlegesítette az erdő árnyéka.

Szépen kanyargott az út felfelé, közben "megbeszéltem" a lábaimmal, hogy az eddig óvott-babusgatott bal lábamnak kell elvégeznie a futás oroszlánrészét, kímélve a jobb lábamat. Érzésre olyan volt mintha kb. másfél lábbal futottam volna a 15-ik kilométer óta.

A harmadik frissítópont közvetlenül a Lugos-tető alatt, 37 kilométer után volt. Igyekeztem itt sem sokat időzni és folytattam a totyogós-lábkímélős robotolást a Kab-hegy oldalában. 

Kis geológiai elemzést is folytattam, mivel ez egy érdekes "szendvics-hegy" amely geológiáját tekintve eltér a Bakony fő vonulatától, itt ugyanis a triász kori dolomit-mészkő rögöt áttörte a későbbi vulkánosság, a hegytetőt és környezetét ezért bazalt és tufa borítja.

Ugyanez a vulkáni tevékenység okozta azokat a felszíni lávaömléseket is, amelyek mintegy "védőernyőként" megóvva az alattuk lévő pannon üledéket az évmilliók eróziója ellen, azt okozták, hogy ezek a hegyek a tapolcai medencében "tanúhegyként" kipreparálódtak a körülöttük lepusztuló térfelszínből, tanúsítva azt, hogy a vulkánosság idején mennyivel magasabban helyezekedett el a térszint.

Itt az út mellett az erdőben még mészkövek hevertek, tehát még nem vagyok a hegycsúcs közelében.

Később aztán a mészkövet felváltotta a barnás-szürkés bazalt és bal kézre a nyiladékokon felnézve már ott magasodott a fejem felett a Kab-hegyi rádiótorony.

Egy ligetes részen jobbról becsatlakozott a Tihanyból Pannonhalmára vezető Camino Benedictus, amelyet korábban már végigfutottunk Krisztával.

Szépen végig robotoltam a Kab-hegy kerülését, közben frissítettem egy gyorsat 45 kilométernél. Innen aztán kicsit hullámzó murvás úton értem el az útvonal legmagasabb pontját, a napsütötte részeken rengeteg volt az agresszívan támadó bögöly, amelyek még futás közben is képesek voltak rám szállni (vesztükre persze).

Később a lejtős út balra fordulva beletorkollott a Köleskepe-árokban vezető aszfaltos útba, ezen kanyarogtam lefelé az árnyékos erdőben. 

Ajka-Csingervölgybe érve aztán már rendesen meleg volt, itt volt az utolsó frissítőpont, majd meglepetésemre még át kellett vágni egy völgyön és egy árnyék nélküli dombon. 

A városban aztán már szabályosan hőség volt. 

Az órám folyamatosan térkép nézeten volt, nem akartam stresszelni magamat sem az idővel, sem a távval. 6:55-el sikerült célba érni 63km és 670 méternyi szint mászás után - másfél lábbal. Három perccel később érkezett Kriszta is.

A versenyközpontban ettünk ittunk, aztán hazajöttünk, a korai rajtnak köszönhetően délután egy órakor már itthon is voltam. Most pedig pihenés következik, illetve ki kell kúrálnom a lábamat, mert nem egészen négy hét és következik a Korinthosz 160.