Unortodox gyógykezelés - K160 prológus
A Celtic 63 nagyon durván odavágott a jobb csípőmnek, (azaz én vágtam oda neki az erőltetéssel) a versenyt követő napon erősen sántítottam és nem tudtam a jobb oldalamon aludni sem.
Következő napon ismét fogorvosnál kellett megjelennem a múltkor kihúzott foggal szomszédos fog gyökérkezelése miatt.
Valószínűleg ez a fog is gyulladás góc volt, ami aztán a csípő problémát kiváltotta is, egyértelműen Trochanter Major bursitisre gyanakodtam a tünetekből.
Már a Celtic előtt éreztem feszülést ezen a részen, de az enyhesége miatt nem tulajdonítottam neki jelentőséget.
Később ez egyértelmű lett, a gyulladt nyáktömlő a combcsont fején a külső részen oldalt, ami azért felel, hogy az IT szalag ne súrlódjon a combcsonton, durván feszítette kifelé a szalagot.
Eredményeképpen az erőltetés során a szalag meghúzódott/sérült, az ezt körülvevő izmokkal együtt, a környezete felduzzadt, ki is pirosodott a futás után, mondhatni elkeserítő volt a helyzet alig négy héttel a Korinthosz előtt.
Nem, hogy futni nem tudtam a verseny másnapján, de még gyalogolni sem (csak úgy, mintha csípőficamom lett volna).
Gyorsan meg kellett alkotnom a következő rövid időszakra szóló stratégiát. Az alábbiak alapján jártam el, nem futottam amíg bármiféle komoly fájdalmat éreztem a problémás helyen, mert a Korinthoszig hátralevő 4 hétben csodát már nem tudtam tenni, abban volt minden reményem, hogy talán probléma nélkül oda tudok állni a rajtba aztán a többit meg majd meglátom.
Ez kerek egy hetes futás kihagyást jelentett, három napot teljes pihentetéssel töltöttem - na jó, igazából a lépcsőt csináltam a bejáratnál, hogy összhangban legyen a terasszal. Ilyen volt, ilyen lett:
Majd csütörtökön nyeregbe pattantam és tekertem egy szintes 50km-es Pannonhalma karikát, hogy meglegyen a két órányi erőnléti edzés. Szerencsére tekerésnél semmi gondja nem volt az érintett területnek.
A következő szombaton Zsuzsi Zamárdiban látott el egész nap kajak-kenu bírói feladatokat a Balaton áthúzás rendezvényen, én pedig kapva az alkalmon innen indulva letekertem Kaposvárra ebédelni, majd vissza, hogy ha már hosszú futás nincsen, legalább hosszú tekerés legyen.
Brutál meleg volt, de a menetszéllel egészen elviselhető volt, csodás somogyi tájakon kanyargott a meglepően jó minőségű és bizony szintes útvonal. Zamárdi-Lulla-Tab-Andocs-Igal-Magyaratád felé tekertem Kaposvárig.
Rengeteget kellett hidratálni, az egész út során kb. 10 kék kútra próbáltam rá, amelyekből mindössze egy volt nyitva ami igencsak rossz arány.
Békés, csendes és rendezett falvakon keresztül értem Kaposvárra, itt gyorsan megebédeltem a mekiben, holott nem voltam túlzottan éhes, mert a hőségben a sok hidratálás eléggé összekavarta a gyomromat. Persze nagyon is kellett a kaja, főleg a sós sült krumpli!
A kb. 20 perces ebédszünet után nyugat felé gurultam a városban és így értem el a Juta felé vezető országutat. Itt a város széli benzinkúton még ittam egy kólát és feltöltöttem a kulacsomat, majd tapostam a pedált a gyenge hátszélben a csúcsmelegben.
Ez az útvonal messze nem volt annyira szintes, mint az idefelé út, sőt, érzésre a hullámzások és a sík részeken kívül mintha folyamatosan a Balaton felé lejtett volna. Nagyon jó pörgetős tempókat lehetett menni itt is. Juta, Somogyjád, Osztopán, Somogyvár után értem Lengyeltótiba, ahonnan aztán Szőlősgyörökön át Balatonboglárra gurultam.
Igazi élmény volt a magasabb somogyi térszintről meglátni az északi part tanúhegyeit!
Boglártól aztán a parti kerékpárúton tekertem Zamárdiig, UB emlékek garmadával, igaz akkor éjszaka van itt és kihalt az egész, most hatalmas tömeg volt, pár helyen csak lépésben lehetett haladni.
Bő hat és fél óra tekerés és 155km után értem vissza Zamárdiba, ahol kicsit pancsoltunk az érzésre kb. 30 fokos vízben (de jól esett), aztán kompoztunk egyet, vettünk egy csomó innivalót Füreden, Zircen Zsuzsinak napégésre krémet, meg tekerős fagyit és dinnyét, aztán estére haza is értünk, nem kellett ringatni. Kellett ez a hosszú mozgás, hogy érezzem, az izomzatom rendben van.
Ha már az északi partot emlegettem az előbb, az immár 10ik alkalommal, 10 éve megjelenő nagyon színvonalas Északipart magazinban tértem vissza a nyomtatott sajtó lapjaira (volt már egy ilyen kalandom 2002 és 2007 között az akkori Símánia magazin bedolgozó cikkírójaként, sífelszerelés technika/történelem témakörökben).
A magazin főszerkesztője a 2021-es UB előtt írt négy részes Balaton partot bemutató sorozatom alapján keresett meg.
Így én írhattam meg az idén 50 oldalon át a déli partra átruccantó magazin ezzel a tájegységgel foglalkozó étvágycsináló intróját "7 dolog a déli partról" címmel:
A magazin kapható a nagyobb Balaton parti árusítóhelyeken és az eszakipart.hu oldalon, érdemes megvenni!
De vissza a futáshoz - a csípőmet jegeltem, pihentettem, szépen múlt is a feszülés, kerek egy hét futásmentesség után kezdtem újra futni, nagyon óvatosan, mert persze érzékenykedett a szalag, de pár nap után a futástól - is - elkezdett ez is elhalványulni, megerősítve azt a tézisemet, hogy a bursa gyulladását nem mechanikus behatás okozta, hanem a problémás fog miatti baktériumok tartották ott az afterparty-t.
A súlyos fájdalom enyhévé vált, majd a fájdalom jellege is átváltott amolyan "múló izomláz" szerűbe, ami már nem is egyértelműen fájdalom volt.
Persze nagyon türelmesnek kellett lennem, igaz nem bántam volna ha innen már nem csupán három hetem lett volna arra, hogy kikezeljem a sérülésemet (sőt, nem is sérülés, hanem inkább betegség - tünet) és megpróbáljak felpörögni a Korinthoszra amennyire lehet.
Úgy álltam a dologhoz, hogy egy ilyen időszak után már az is bőven jó eredmény, ha probléma nélkül végig tudok menni a távon.
Nyilván teljesen kézenfekvő lett volna akár lemondani a versenyt és teljes pihenésbe tenni magamat, de egyrészt nem így szoktam kezelni a problémákat, amíg mutatkozik remény, másrészt pedig - legalábbis egyelőre - ez lesz az utoljára megrendezett 160as táv a Korinthoszon, ezt pedig eszem ágában sem lenne kihagyni egy ilyen patinás verseny esetén.
A futás elkezdése után ismét a már bevált módszerhez folyamodtam, minden futás után fájdalomnaplót vezettem, azaz ha a Celticen érzett fájdalom a 10-es a skálán, akkor amit aktuálisan érzek, az hol helyezkedik el ehhez képest. Úgy kezdtem, hogy az első futás 10/6, a második 10/5, egy hét után 10/2-nél tartottam.
A verseny előtt két héttel stabilan 10/2, 10/1-es értékeket írhattam be a fájdalomnaplómba, majd a verseny hetére teljesen tünetmentes lettem.
Ezek persze nagyon nem voltak könnyű és könnyed futások, mondhatni erős kétségek gyötörtek a saját felkészül(etlen)tségemmel kapcsolatban.
Ezt súlyosbította az is, hogy mikor hőség volt, pláne nehezebben ment a futás, idén mintha egyszerűen nem akart volna alkalmazkodni a szervezetem a meleghez, ami azért nem lett volna hátrány egy hagyományosan hőségnapokra eső Korinthosz előtt. Volt, hogy még a 10 kilométer sem ment egyben.
A saját fejemet erősen igyekszem a rajtig átállítani a "roppant felkészületlen vagyok" hozzáállásról az "alaposan rápihentem erre a versenyre" érzésre.
Rengeteg kilométer hiányik a lábamból és itt most már csak az maradt kérdés, hogy sikerülhet-e lefutnom ezt a versenyt csak úgy "emlékezetből"?
A július hónapot alig több mint 200km futással zártam úgy, hogy ebben a 63 kilométeres Celtic is benne volt. Igyekeztem rendszeresen futni, de csak rövideket és kímélőt.
A verseny előtti mostani hétvégén, mivel a hosszú futásoktól végig kíméltem a lábamat (és értelme sem lett volna most már az ilyesminek), Zsuzsival tekertünk egy kört, ezúttal a pápai HeloVelo bringás kávézó volt a cél. Odafelé a szokásos úton a Sokoró dombjai között Gic felé, majd a Bakonyalján hullámozva Csót irányába tekertünk Pápáig.
Kiadós sütizés és kávézás után úgy döntöttünk, hogy visszafelé menjünk egy másik úton, így aztán a Kemenesalja vadregényes vidékein, majd a Rábaköz olykor ijesztően pocsék minőségű útjain Nemesgörzsöny-Egyházaskesző-Szany-Egyed-Mórichida-Kisbabót-Koroncón át.
Ami odafelé 55 kilométer volt, az visszafelére 80 kilométerre "sikerült", így összesen 135 km tekerés került a lábainkba.
Szerencsére, mint az előző tekerés alkalmával is éreztem, az ilyen tempós-szintes tekerések nem igazán fárasztanak el, viszont így éreztem, hogy erő az van bennem és tudom ezzel nyugtatni magamat.
Végtére kipihenten, de érzésre valószínűleg a mezőny fizikailag leg felkészületlenebb tagjaként állok majd be a rajtba, ezt leginkább fejből kell majd megoldanom most, viszont ezen a területen erős vagyok. A hétvégén majd kiderül mennyire lesz ez elegendő.