..na de ne szaladjunk ennyire előre. Lássuk a történteket sorban és dióhéjban.

Ez a futás mindenképpen megér még egy kis tárgyilagosabb fejtegetést így, hogy volt ideje bőven leülepedni az élményeknek.

Ez a beszámoló - hosszan készült és hosszú is lett, a rajtban "felvétel" módba állítottam magamat és igyekeztem minél több dolgot megjegyezni a másfél napos verseny lefolyásából.

2016-ban jártam először a Szőlőskörön, igaz ekkor még "csak" maratoni távot futottam itt (kis híján feladással végződött a mutatvány), azóta pedig minden évben visszatérek erre a csodálatos vidékre, így idén már hetedik alkalommal indultam.

Az Ultra Lupa után sok heverészést nem engedtem magamnak, hanem gyorsan visszatértem a futásokhoz, pláne, hogy ekkor rendszeres hőségriadós napok következtek, rendesen lehetett gyakorolni a dög melegben való futkározást, ami hasznos lehet a Spartathlonra nézve.

A Mamma Montana jövőre halasztása miatt idén pont kapóra jött a tavaly már nézegetett Ultra Lupa-tó verseny, mint amolyan "hosszú edzés" ami elengedhetetlen a Spartathlon előtt.

Az UTH után kis pihenés következett, szerencsére eléggé gyorsan kihevertem a fáradalmakat, következhetett a győri Futóbarátok futóklub két évnyi kihagyás után ismét megrendezett Győr-Lipót futóversenye, én persze ilyen távon sem rúgok igazán labdába, de gondoltam, hogy jó lesz hétvégi hosszú edzésnek, meg kicsit szokom legalább a meleget is.

2019 után három év elteltével tértünk vissza az UTH-ra, igaz ez a verseny 20-ban és 21-ben nem is került megrendezésre a covidpara miatt, így igazából egy versenyt sem hagytunk ki.

Ez az utazás nem most kezdődött, hanem 2017 tavaszán, mikor először láttam az Ultra előzetesét, akkor és ott nagyon jókor talált meg ez, már az előzetes képsoraitól, zenéjétől és persze mondanivalójától el voltam ragadtatva és tudtam, hogy nekem - ez, vagy legalábbis ilyesmi kell, ez az az út amin el szeretnék indulni.

Sokat gondolkodtam mi legyen a bejegyzés címe, de az immár hagyománynak számító "utazás a Balaton körül" című könyvben ezúttal is szembejött a megfelelő idézet.

A tavasz végleg beköszöntött (?), a sítúra szezont lezártam, a világ pedig ahogy az utóbbi években tavasszal (is) szokása, teljesen a feje tetejére állt.

Miközben szépen megyünk bele a tavaszba, a futások, sízések során megállapítottam, hogy sokkal jobb formában vagyok, mint tavaly ilyenkor, a folyamatos home office-nek köszönhetően eltűnt az életemből napi 1,5 óra utazás (és az ezzel járó idegeskedés), valamint itthon az irodával ellentétben javarészt állva végzem a munkámat, közben mozgok,...

Különös helyzetben talált a február, a lesikló sílécemet elajándékoztam, a síbakancsomat eladtam, közben meg nekiálltam haverkodni a túrasízéssel.

A január elején elkövetett hosszú futás után egy napot pihentem, többre nem volt szükségem, majd szépen lazán elkezdtem újra a futásokat.

A legutóbbi bejegyzés óta, az ünnepek alatt is szépen gyűjtögettem a kilométereket, figyelve erősen a lábamra. Heti négy-öt futásokat csináltam, de 22 kilométernél nem futottam többet egyben. Így aztán egyre inkább motoszkált bennem a bizonyosság iránt növekvő igény, azon bizonyosság iránt, hogy képes újra vagyok probléma nélkül újra hosszút futni....

Minden futó mumusa, népies nevén talpi bőnye gyulladás, aki még nem találkozott vele, az csak ismeretlenül tart tőle, aki már leküzdötte, mindenkit óva int attól, hogy akár csak a közelébe is kerüljön a sérülésnek. Legendák, rémtörténetek, több éves küzdelmek. Ezek mind fellelhető a netes folklorban ezzel a sérüléssel kapcsolatban.

Ahogyan eddig is, most is következik egy kis írás az UB utóhatásokról.

Tavaly az Ultrabalaton után azt írtam, hogy remélhetőleg először és utoljára futottam októberi UB-t, nos ez a tézis idén megdőlt, hiszen május helyett ismét október elején indult neki a mezőny a tókerülésnek.

Kicsit időzzünk még Siófokon. Jómagam gyerekkori nyaraim legnagyobb részét Siófok-aranyparton töltöttem, mivel itt laktak az anyai nagyszüleim, az apai nagyszülőknek pedig volt egy kis nyaralójuk Siófok-Sóstón. Mondhatni soha nem szenvedtem hiányt Balatonból:D

Balatonberény után kisvártatva Balatonmáriafürdő település kezdődik, én csak "déli part városnak" szoktam hívni ezt a szakaszt, mivel innen egészen Balatonkenese végéig mintegy 86 kilométeren át gyakorlatilag összefüggően beépített területen visz az utunk.

Badacsonyörs után megérkezünk a tanúhegyek világába. A tanúhegyek, ahogyan a nevük is mutatja, régi földtani időkről tanúskodnak.

Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy a körülfutások mellett kicsit körül is írjam a tavat. Többször is hallottam, olvastam olyan kritikát az Ultrabalaton útvonalával kapcsolatban, hogy unalmas és egyhangú.

Korinthosz után hazatérve azonnal indultunk a jól megérdemelt nyaralásunkra, amelyet ezúttal az ország nyugati csücskében egy kőszegi szőlőhegyen présházból kialakított kis nyaralóban töltöttünk.

A történet ott kezdődött, hogy az 1WTR után nem sokkal reggelente elkezdett érzékenykedni a bal sarokcsontom, eleinte nem nagyon tulajdonítottam ennek jelentőséget, mivel mindig gyorsan elmúlt és a futás közben sem volt vele probléma. Illetve jobban visszagondolva hosszabb futások után néha éreztem ezt a fájdalmat, de ahogy jött, úgy ment.

Az 1WTR kapcsán írtam arról, hogy hirtelen lett meleg miután a meteorológiai tavasz gyakorlatilag elmaradt, hát a nagybetűs nyár nem csupán megérkezett, hanem ajtóstól rontott a házba és okozott olyan kánikulát már június közepén, ami a július végi főszezonnak is becsületére vált volna.

Jó sok idő eltelt a legutóbbi bejegyzés óta, holott bizony sok említésre érdemes dolog történt!

Ahogyan az előző bejegyzés, úgy ez sem kezdődhet másképp, mint, hogy az aktuálisan soron következő célverseny is halasztásra került, a tavaszi UB ismét áldozatul esett az intézkedéseknek, így az a naiv elképzelésem, hogy tavaly először és utoljára futottunk UB-t ősszel, ezennel meg is dőlt.

A tavasz beköszöntével mivel az április elejére tervezett Black Hole ismét ismeretlen időpontra halasztódott, eljött az idő, hogy az akut versenyhiány ellenére egy komolyabb terepezés is bekerüljön a futások közé.

Az elején mindjárt essen pár szó az aktuális helyzetről. Tavaly ilyenkor írtam, hogy olyan érzésem volt a híreket nézve, mintha valami zombiapokalipszisről szóló film kezdő képkockáiban ülnék (mikor éppen lefosztotta a boltokat a pánikba esett tömeg), akkor még az volt a álláspont, hogy egy év múlva már csak egy rossz emlék lesz az egész történet.

Ki gondolta volna tavaly kora tavasszal, hogy egy évvel később még mindig ugyanaz lesz a téma? Senki, de a valóság sajnos a legmeredekebb elképzeléseket is képes volt felülírni.