Balaton keleti-medence kerülés, széllel bélelve

Az elején mindjárt essen pár szó az aktuális helyzetről. Tavaly ilyenkor írtam, hogy olyan érzésem volt a híreket nézve, mintha valami zombiapokalipszisről szóló film kezdő képkockáiban ülnék (mikor éppen lefosztotta a boltokat a pánikba esett tömeg), akkor még az volt a álláspont, hogy egy év múlva már csak egy rossz emlék lesz az egész történet.

Nos, nem egészen így lett, igaz most inkább az az érzésem, hogy ez az egész csak valami alternatív abszurd valóság, sokszor értelmetlen intézkedésekkel (vásárlási idősáv, kijárási korlátozás), kapkodással és időhúzással, felelősség tologatással és felelős kikiáltással (minden oldalról a másik oldalra mutogatással).

Az immár megszokott pánik és félelemkeltési verseny is folytatódik a mainstream média részéről (mindennapi "mindmeghalunk" adagunkat add meg nekünk ma is...mint "elszabadult", "tombol", "dühöng", "berobban", stb.).

Bár a győzelmet a "senki nem kerülheti el a fertőzést" kijelentés vitte el nálam.

Szintén a médiára jellemző az is ami éppen most veszi kezdetét, mikor több nálunk szerencsésebb helyzetben lévő országban már lazítanak, hogy "nekik bezzeg milyen jó, de itthon bezzeg milyen rossz!" persze értem én, hogy a kattintásszámot csak így lehet hozni egy mára már általánosan befordult, fáradt, fásult és legfőképpen végletekig polarizált társadalomban. Szép munka!

Elhibázott és hátborzongatóan visszataszító, számomra unszimpátiát keltő a folyamatos háborús retorika a hivatalos miniszterelnöki kommunikációban (igaz van akinek tutira bejön ez is), kár felesleges feszültséget keltő kifejezéseket használni olyan dolgokra, amelyekre vannak odaillőbb kifejezéseink is. Feszültség meg akad éppen elég ez nélkül is.

Továbbá a napi átlagosan 10 felkent szakértő és elemző 10 egymásnak részben vagy egészben ellentmondó véleményével és jóslatával. 

Nyilván a gyógyultak számáról és az "állítólag" 3-4 millió tünetmentesen a fertőzésen átesett emberről (felkent szakértő kijelentése) továbbra sem sok szó esik, hiszen ezek pozitív hírek, azoknak pedig nincsen helyük.

Nem beszélve a kettős mércével mért esetekről (kaszinó vs. söröző, céges étterem vs. sima étterem). Igen-igen, a kettős mérce miatt mindig csak az kiabál hangosan, akivel szemben alkalmazzák, soha nem az aki alkalmazza, olyankor mindig van magyarázat, hogy az miért is van jól úgy ahogyan van (nem, nagyon nincsen jól!).

Ez a kép azt hiszem mindent elmond:D

Részemről továbbra is az UB-t tartom szem előtt, mint első idei versenyt - igaz gondolatban már készülök arra is, hogy esetleg ismét csak októberben fogjuk körülfutni a tavat, ha a döntéshozói szinten továbbra sem esik le a tantusz, hogy a szabadtéri sport, sportverseny, meg a sport úgy általában nem korlátozandó és tiltandó kellene, hogy legyen, hanem betartható egyedi szabályrendszerrel meg lehet rendezni. Elég idecitálni a nem is tudom hányadik hullám felszálló ágának kezdetén megrendezett tavalyi UB esetét, minden előzetes jajgatás ellenére nem halt ki azóta sem az UB mezőnye (és a többi versenyé sem).

Persze most jönnek majd a facebook profilkép keretek, hogy "én már be vagyok oltva" (értsd: "ettől sokkal különb, felelősségteljesebb, okosabb, stb-stb. ember lettem nálad"), gondolom utána meg az, hogy ki mivel lett beoltva (meg hányszor) és így tovább:D a közösségi média teremtette művilág csodálatos hajtásai:D

Na de hagyjuk is el végre a fejtetőre állt hétköznapokat, a napi tájékoztatókat (nyomorlicit), a vírusmutánsok, a mutánsok mutánsainak és azok tetszőleges variációinak, kombinációinak világát és foglalkozzunk a futással, az legalább jót tesz.

Most már rendszeresen 100 fölötti heteket futok és ehhez persze kell az is, hogy továbbra is legyen heti egy hosszú futás (30 vagy több) a programban. Ezek közül akadt emlékezetes is. Az egyik harmincas karikán már 10 kilométernél csurom vizes voltam a folyamatosan záporozó esőtől, 20 kilométernél eszembe jutott, hogy akár a teljesen vízálló túrakabátot is felvehettem volna a futáshoz, de itt ez már nem sokat segített. 30 kilométer után hazaérve már alaposan át is fagytam, mert megérkezett a hidegfront.

Erre mondom, hogy emlékezetesen szélsőséges futás - de a "fej" (kitartás, türelem és alkalmazkodókészség) edzéséhez ezek is hozzátartoznak, sőt, szükségesek.

Közben oda-vissza szinte sajnáltam azokat a szegény törzsvendégeket, akik Dunaszeg végén a kedvenc bezárt sörözőjük esőtől védett teraszán fagyoskodva szorongatták a sörös dobozaikat. A hűség az hűség kérem! Bár ebből most nem a söröző tulajdonosa, hanem a szomszédos "nemzeti dohánybolt" húz hasznot.

Az is igaz, hogy ők meg valószínűleg engem sajnáltak, hogy az esőben "kell" futnom.

Az ez után beköszöntő hidegnek hála az addig térdig érő sár az erdőben úgy megfagyott egy éjszaka alatt, mint szegény Han Solo a "Birodalom Visszavág"-ban a Karbonit fagyasztókamrában.

Ennek köszönhetően jól futhatóvá váltak az erdei ösvények, igaz sok helyen kiemelten kellett vigyázni a bokára és a hasra esésre a keményére fagyott sárrögök között.

A fagy aztán egészen addig kitartott, míg végre az idei télen először és utoljára természetes jégen korizni is tudtunk egyet Zsuzsival. A jég nem volt vastagabb úgy 4-5 centinél, de a hideg miatt acélosan tartotta magát, igaz a vékony jég folyamatos kísérteties "prüttyögését" és ropogását meg kellett szokni.

Két napra rá már ismét tavaszias idő köszöntött be, kitűnő alkalmat nyújtva egy újabb hosszú futásra. Ezúttal egy 40 kilométeres edzést iktattam be. Győrből a kerékpárúton Ásványráróig futottam, közben láttam két békésen legelésző pézsmapockot az egyik csatorna partján, majd visszafelé Dunaszegtől már a töltésen futottam hazáig. A bezárt söröző törzsközönsége is élvezte a napsütést (sörrel).

A rá következő hétvégén pedig míg Zsuzsiék bringáztak, mi a ködös Kőris-hegyre futottunk Krisztával Vinyéről a Hódos-ér völgyén át oda-vissza, 26 kilométer, 640 méter szintemelkedéssel és helyenként marasztaló sárral és köddel.

A múlt hét pedig pihenőhét (lett volna) a terv szerint, így csak két rövid futásom volt (fura is volt ilyen gyorsan végezni) hét közben, 15-15 kilométer kedden és szerdán. Majd két nap pihenő után elindultunk az első idei igazán hosszú futóedzésre.

Ezúttal is Krisztával kezdtünk el ötletelni azon, hogy mennyit és hol kellene futni. Persze a végén a Balaton nyert:D Az útvonal pedig a keleti medence körbe, 2017-ben még nagy kihívásként futottam ezt a szakaszt (akkor is egy Krisztával kísérőként:)), most pedig mint "hosszú edzést", változnak az idők:D.

A péntek +22 fokos csúcs-hőmérsékletet a nyáron is gyakran előforduló "hétvégi hidegfront" zavarta vissza az évszaknak megfelelő tartományba szombatra.

Hajnalban összepakoltam a cuccaimat, 8 gél és 10 adag (0,5 literhez) Sponser por került a zsákba. Felvettem Krisztát és leautóztunk Tihanyba. Hét után nem sokkal voltunk Füreden így láttuk a hajógyárnál az akkor útra kelő Bódi Istvánt, aki éppen privát UB-ra indult, a tihanyi kereszteződésnél be is vártuk egy hajrázásra. Bár nyilván nem ennek köszönhető, de elképesztő 25:32-es idővel csapatta körbe a tavat.

A tihanyi-révnél összekészülődtünk majd a 8:15-ös komppal átkeltünk Szántódra. Élénkülő északi szélben, változó felhőzettel +5 fokban kezdtük a futást. Most végre nappal is jobban szemügyre vehettünk az UB ezen déli parti szakaszát Zamárdin és Széplakon át Siófokig, rengeteg építkezés van, a hosszú egyenes utcák pedig még monotonabbnak hatnak, mint éjjel mikor eddigre már kellenesen "betompul" a futó. Jó hír, hogy a hírhedten bokaficamító Szántód és Zamárdi közötti járdaszakaszt eltüntették és már kitűnő széles kerékpárút és új járda van a helyén!

A Sió hídja még mindig fel van túrva, gyalog és kerékpárral megengedett a használata. Siófoktól Világosig jó hosszú volt, azt hittük soha nem érünk el a világosi meredekhez.

A magaspartra felmászva aztán a szél is kezdett bebutulni, de még leginkább oldalról kaptuk. A Balaton változatos türkiz árnyalatokban pompázott, fehér hullámtarajokkal cicomázva. Már-már giccsesen szép volt.

Barátságos üdülőövezeteken keresztül futottunk Aligán majd Akarattya-Gáspártelepen. Itt végre találtunk nyitva tartó boltot, mégpedig azt a híres-hírhedtet amellyel mostanában tele volt a bulvármédia, a bolt közvetlen környezetében is el volt zárva az összes közkút, így meglehetősen túlárazott ásványvizeket vettünk. 

Szép számmal voltak itt már emberek és forgalomirányítók (!) is, mivel állítólag több száz kilométerről is képesek ideautózni sokan, na nem a kilátásért, hanem azért, hogy egy celebtől vegyék a csavart kiflit, ennek köszönhetően persze a környező lakók és nyaralótulajdonosok is bepöccentek (joggal, szemetelés, kígyózó autósorok, szelfiző wannabe celebek, stb).

A végén aztán költözni kényszerül a bolt.

Persze innen 500 méterre a Bercsényi fel-lejáró tetejénél már nyitva volt az ABC is (Szántódtól eddig az összes zárva tart a szezonon kívül), így ha valaki erre jár, itt olcsóbban is megúszhatja a vásárlást:)

Lekocogtunk a partra és ráfordultunk az ekkor már viharos lökéseket produkáló szembeszélre, egészen Fűzfőig kellett küzdenünk ezzel. Meglehetősen hektikus volt a hőmérséklet, szélcsendbe érve napos helyen azonnal neki kellett vetkőzni, ha meg jött egy felhő és szeles volt a hely, öltözhettünk vissza.

A Kenese utáni erdős szakaszon már szépen bújnak elő a medvehagyma levelei a tavalyi avarból.

Fűzfőn végre bevettük a balkanyart az északi partra és csak oldalszelet kaptunk ami azért jóval kellemesebb volt. Utólag megbeszéltük, hogy ez a keleti-parti szakasz eléggé nehezünkre esett futásilag.

Almádi elején az Aldiban vettünk újra vizet, itt toltam egy energiaitalt is, mert álmosodtam. A kis megálló alatt a viharos szél miatt majdnem lefagyott a kezem italkeverés és töltögetés közben.

Almádiban aztán már kevésbé szeles és napos időt élvezhettünk. Eddigre jutottam el a kellemese "beállt" állapotba. Kriszta rendületlenül diktálta a tempót, ennek köszönhetően gyorsan letudtuk a Káptalanfüred-Alsóörs szakaszt. Alsóörs után sokkal hangulatosabb az út a paloznaki parti telkek mellett kanyarogva.

Következett Csopak, a fakapu, a csopaki kiserdő a patakkal, majd a hosszú mászás Füredig, ezt is megfutottuk nagy részben.

Füreden a parti sétányon volt élet rendesen, sok hely van nyitva, a különbség most csak az, hogy nem a teraszokon esznek-isznak az emberek, hanem a teraszok melletti padokon.

Füred és Tihany között már nem történt sok említésre méltó dolog, csendesen poroszkáltunk, eddigre már torkig voltam a Sponser LE ízével, szerencsére Krisztánál volt víz is, mert mást már nem akartam leerőltetni.

Mindketten a kóláról álmodoztunk - hosszú futásnál tényleg csodaszer, most nagyon hiányzott mert mindkettőnk gyomra vacakolt.

Az autónál aztán alaposan bekóláztunk, majd irány haza.

Jó nap volt, simán körbeértünk még világosban. A boltozásokkal-pisiszünetekkel is 9 óra alatt megfutottuk a 77,5 kilométert.