Bye 2020 + VÉRKÖR!
Jó sok idő eltelt a legutóbbi blogbejegyzés óta, igazából különleges esemény nem történt, szépen futottam, most már kiengedve kicsit, csak jóleső módon. Közben persze beneveztem ismét az UB-re.
Ezzel a poszttal búcsúzik 2020-as esztendő is. Úgy látom széles körben elterjedt szokás lett a 2020-as évet önálló alanyként kezelni és átkozni, szidni, holott, miért csak egy adott Január 1 - December 31 időszak lehet ilyen, vagy olyan?
Előtte, utána minden jó? Vagy rossz? Vagy az év mind a 365 napja rossz volt? Vagy mégis, hogyan jött ki ez?
Személy szerint azt mondom, ez egy jó év volt egy csomó jó dologgal, persze, voltak meg vannak nehézségek, de ezek ellen sem ér sokat a panaszkodás meg a rinya (tényleg, lett már jobb bármikor bármi attól, hogy panaszkodott az ember?).
Összességében alapvetően jó dolgok történtek velem az évben.
A legtöbb ember elfelejti azt, hogy az "elégedett" szó szótöve nem más, mint az "elég". Én elégedett vagyok ezzel az évvel, mert volt és van elég mindenből amiből kellett és kell.
Örülök annak, hogy csupán olyan - tényleg luxus - problémákkal kellett "küzdenem" mint, hogy melyik versenyre menjek el, vagy melyik az amit éppen lefújtak.
Ez az év is sérülés és kihagyás nélkül telt el, immár több mint 15 éve futok úgy, hogy a sérüléseket csak a leírásokból ismerem. Remélem ez még sokáig így is marad.
Persze reálisan látom a negatív hozadékát is a jelenlegi időknek, hiszen a híradásokban elmerülve joggal érezhette és érezheti az ember azt, hogy "itt aztán már tényleg mindenkinek elment az esze?".
Ezeket a dolgokat viszont meg kell tanulni teljesen ignorálni.
A híradásokat már csak rezignáltan tudomásul veszem, de nem tulajdonítok nekik jelentőséget. Aggasztó a kizárólag szélsőségekben való gondolkodás térnyerése, a polarizálódás, mindez függetlenül az irányultságtól és beállítottságtól, meggyőződéstől. Szomorú látni a sokakban fortyogó frusztrációt és a kitörő verbális, pszichés vagy tettleges agressziót.
Igaz, ezt is lehet jól kezelni, számomra többlet motivációt jelent a futáshoz, a természetbe való kiszakadáshoz, elvonuláshoz a ház körüli munkákhoz, távolabb a várostól.
Zsuzsival többször megállapítottuk már, hogy az etetőn sürgő-forgó madársereg bámulása reggeli közben felér bármilyen filmélménnyel, a cserépkályhában ropogó tűz kivetülő fénye pedig sokkal hangulatosabb, mint a TV-képernyő villogása.
A futás mellé keresztedzésként bejött az ez évi "nagy favágás" utáni elképesztő mennyiségű vágni, cipelni és hasogatni való. Kedvelt sporteszközzé vált a láncfűrész, a hasítófejsze és a 20-30 kilós rönkök emelgetése és talicskázása, szétcsapokodása.
Kiélveztük a karácsonyi készülődési időszakot, végre nem volt tömeg a városban, a forralt borozások persze nem maradtak el, mert a szemfüles kávézó és vendéglőtulajdonosok gyorsan rájöttek, hogy az üzletük előtt elvitelre adott forralt borra annak ellenére is nagy az igény, hogy a komplett adventi vásár le lett fújva.
Ismét sütöttünk mézeskalácsházat (jászolt) Krisztával és Ervinnel, ez immár rendszeres karácsonyváró program.
De vissza az elmúló évhez.
A megváltozott helyzet miatt eddig csak elméleti szinten tervezett futások valósulhattak meg, mint a Győrújbarát-Alsóörs futás, vagy nagy betyár-kör.
Futottam az UTT-n, ahová addig nem szerettem volna menni és ez után sem, de akkor és ott pont jól jött, hogy meg lett rendezve.
Az őszre tolt UB pedig szintén óriási élmény volt.
Végre elkészülni látszik a Győrt Pannonhalmával összekötő bicikliút, kitűnő futóútvonal jött létre ez által, már ki is próbáltam.
Zsuzsival még arra is rászántuk magunkat, hogy megpróbáljuk "befutni" a győri belváros összes utcáját, ami most így sikerült, azért kihagytunk jó pár utat, de így is eléggé megterhelő volt a rengeteg szédelgő gyalogos, autós között szaladgálni a járdákon.
Közben szolgálatba állítottam a Bondi7-et, elégedettem vettem észre, hogy a lényegen nem változtattak, azaz a talp és a felsőrész kialakítása nem változott, ellenben párnázottabb és hosszabb lett a cipő nyelve végre, így még kényelmesebb és nem csúszkál annyira. Valamint párnázottabb lett a kialakítás az Achilles környékén.
Ezen a télen kimarad a Fertő-tó kerülés, ahová egyébként sem szándékoztam menni, de az aktuális viszonyok valószínűleg bonyolítani fogják ennek az eseménynek a megszervezését is (Update: ezt a tó kerülést március 12-re halasztották).
Azt viszont tudtam, hogy a téli időszak nem maradhat ultrázás nélkül és meglehetősen régóta szemeztem már a Vérkörrel, így elérkezettnek láttam az időt a teljesítésre.
Erről az instant futó körről, mint minden haza ultratávú futókörök ősapjáról elsőként Csabitól hallottam még évekkel ezelőtt.
Akkor simán elképzelhetetlennek tartottam, hogy én ezt valaha lefussam, nem beszélve a rémisztő "Vérkör" névről, amely persze csak az ártalmatlan Vértesre utal, nem arra, hogy az embernek a vérét kellene áldoznia a teljesítésért.
Kriszta is velem tartott volna, de az utolsó napokban sajnos egy eséssel begyűjtött térdzúzás megakadályozta ebben, így egyedül indultam neki a számomra gyakorlatilag ismeretlen ösvényeknek.
Mivel a következő év versenyei úgyis "önellátóak" lesznek, ahogyan a Fertő-tó kerüléseknél, úgy most is gyakorolhattam a futás ezen részét is.
A zsákomba négy darab fél literes kulacs került feltöltve szénhidrátos itallal (GU Roctane), vittem magammal még négy kulacsnyi Sponsert Long Energy-t és vésztartalékba egy adagnyi Hammer Perpetuemet (az ízével nem vagyok kibékülve). Ezen kívül 11db. gélt pakoltam be, illetve pár csokit.
Csokival nagyon jól el vagyok látva, ugyanis Zsuzsi a teljes adventi időszakban minden nap reggelente valamilyen édességet becsempészett meglepetésszerű helyekre:D Cipőbe, futócipőbe, laptoptáskába, kabátzsebbe, kifogyhatatlan volt ötletekből:D
Itt éppen a home office utáni futás előtt rabolok rá egy csokira:D
Úgy terveztem, hogy Csákváron 37 kilométernél és Gánton 44 kilométernél lesz alkalmam utántölteni a kulacsokat vízzel és ez elegendő.
Az időjárás előrejelzéssel sem volt most nagy probléma, hiszen "csak a szokásos", hetek óta tartó tökszürke, full felhős, ködszitálós időt jelezte.
Oroszlányra érve kényelmesen leparkoltam a sportcsarnok bejáratához közel, majd kis készülődés után reggel negyed hét körül elindultam.
A várost elhagyva a majki remeteség és a mellette élvő tó érintésével futottam Vértessomlóig, innen kezdődött az első mászás.
Az út továbbra is jól futható volt, az Eper-hegyen kezdett derengeni a hajnal. A piros turistajelzést és a Mária-út jelzését követve ereszkedtem le a hegyről, majd balra fordulva az országos kéken folytattam az utamat a Rockenbauer emlékfa érintésével immár világosban Vitány váráig.
Nem volt melegem, kb. 350 méter alatt viszonylag tiszta idő volt, de ez fölött felhőbe bújtak a hegyek és a fák ágain kicsapódó pára csöpögött a nyakamba.
Kísérteties és teljesen elhagyatott volt az erdő, de nagyon élveztem a futást. Rövid aszfaltos szakaszt követően jött egy szakasz Csákányospuszta felé, ahol ugyanazon a részen kell majd visszafelé is jönnöm az első ellenőrző pont érintése után. Bal kézre régi katonatemető volt látható.
Kis mászás és ereszkedés után az egyik út széli fára festett fehér alapon piros VK betűk jelezték az első ellenőrzőpontot.
Innen élesen jobbra visszafordulva a Mária-szakadékon másztam vissza a katonatemetőhöz.
Megcsodáltam a bal kézre eső körtvélyespusztai kápolnát, majd a házak mellett egy hangulatos fenyvesen át vezetett az út a Szép-Ilonka forráshoz.
Mivel 15 kilométerig sem innom, sem ennem nem kellett, így nem álltam meg megnézni, hogy folyik-e víz a forrásból, szinte érintetlenek voltak a készleteim (ennek megfelelően kb. 3-4 kilót nyomott a futózsákom). Innentől már rendesen ittam és ettem a géleket (kb. óránként egyet).
A zöld jelzésen a Határ-hegyre való mászás közben 22 kilométernél találkoztam az első emberekkel az utam során. Nem is akárkikkel, mert Csanyáék voltak azok két aranyos kutyussal, szóba is elegyedtünk, Csanya megmutatta a Vértes egyetlen függőhídját. Éppen a tervezett "Peaks of Vértes" instant terepfutás sorozat lehetséges csúcsait járták be. Érdeklődésemre, miszerint várható-e majd egy "Peaks of Bakony" kihívás is, pozitív választ kaptam.
Kis közös mászás után aztán elbúcsúztam tőlük és futottam felfelé tovább. Csekkoltam a második ellenőrző pontnál, majd indultam lefelé a bedőlt fák miatt helyenként igencsak nehezen járható Sárkánylyuk-völgyben.
A zöld jelzés a völgyet elhagyva asztfaltútra tér, mintegy 3,5 kilométer hosszan. Ez a szakasz eléggé "levett az életről", nem szeretek terepcipőben aszfalton poroszkálni. Evéssel és ivással múlattam az időt jobb híján.
Vérteskozmától aztán szerencsére újra erdei ösvényen folytathattam a futást, a meszes-völgyön át a három-szarvas úton ereszkedtem le a Vértes hegyeiről Csákvár irányába.
Az Annafalvi-őrház romos épülete mellett hosszú, egyenes köves út vitt a harmadik ellenőrzőponthoz. A településhez közeledve az erdőben egyre inkább szaporodó szemét jelezte, hogy közelítek a "civilizációhoz". Megtaláltam az út bal oldalán az útleírásokban is említett harckocsi állást, valami hidegháborús építmény lehet, iszonyat mennyiségű szeméttel körbevéve.
Csákvárra a helyi focipálya mellett értem, majd az első kék kútnál megálltam feltölteni az eddigre kiürült kulacsaimat. Két adagnyi long energy-t kevertem be, így ismét négy tele kulacsom volt.
Csákvárt a Dobogóhegy hétvégi házai között vezető úton hagytam magam mögött, itt megettem egy kókuszos-fehér csokis zabszeletet, kiadós étkezés volt. Felhagyott kőbányák között a sárga jelzésen kapaszkodtam fel a Gém-hegyre,ez a szakasz a februári Gánt-trailről ismerős volt már.
A negyedik ellenőrző pontnál a Gém-hegyen nem volt térerő, így az adatok csak a Gántra való ereszkedés közben lettek elküldve. Gánton több futóval is találkoztam. Itt is nyitva volt a kék kút, a másik kettő, eddigre kiürült kulacsomat újratöltöttem, majd futottam tovább.
Úgy terveztem, hogy a hátralévő 30 kilométerre bővel elég lesz négy kulacs szénhidrátos ital. Gélekkel is határozottan jól álltam.
A korábban említett Gánt trailen már futottam itt, tudtam, hogy a hosszan de enyhén emelkedő homokos útról letérve kezdődik a Vérkör leghosszabb mászása a Juh-völgyben a Géza-pihenő felé. Komótosan megmásztam ezt a hegyet is.
Feltűnt az út szélén egy fa, hatalmas V jelöléssel, kíváncsian megnéztem, milyen kódot rejt, hiszen az ötödik ellenőrzőpont az útvonalterv szerint innen még jó egy kilométerre kellett, hogy legyen.
A fa hátsó oldalán a kód fölött ki is volt téve a figyelmeztetés, hogy ez nem a Vérkör, hanem a "nagytesó" a Vércse ellenőrző pontja. Nemsokára megtaláltam a Vérkör ellenőrző pontját is. Itt kezdett igencsak kiadós sár lenni az erdészeti úton, mivel folyamatosan csöpögött a fákról a víz és az erdőgazdasági gépek a fakitermelés miatt alaposan összedagonyázták.
Ahol az út járhatatlan volt, az avarban gázolva az út mellett próbáltam futni.
Három kilométeres lejtő következett, itt újra visszatért belém az élet, tetszett a környék, végre kifújtam magamat a Juh-völgyi mászás után. Egészen a szentgyörgyvári erdészházig tartott a lefelé szakasz. Ritkított erdőben, fiatal bükkfák között kanyargó keskeny ösvény következett, kék négyzet, majd ismét az országos kék jelzést követve Mindszentpusztán át a csáki várromhoz.
Örömmel láttam, hogy teljesen jó idővel megyek, befért a 60 kilométer 8 óra alá.
Itt újra hegymenet következett, majd egy igen sáros-csúszós szakasz a hegytetőn. A vértesi sár becsületére legyen mondva, hogy bár csúszik mint a zsír, de a cipő egyáltalán nem veszi fel, azaz nem képez súlyos koloncot a lábon, ami nagy előny.
Hegymászás után mindig lejtő következik, nyugodt tempóban ereszkedtem le Kőhányás-pusztára, majd futottam át az Oroszlányt Csákvárral összekötő aszfaltúton.
Következhetett a Vérkör utolsó hegymászása a gesztesi-vár irányába, itt csekkoltam a hatodik, egyben utolsó ellenőrző pontot a cél előtt. Jöhetett a jutalom a kör vége felé, a négy kilométer hosszú lefelé szakasz a sárga jelzésen, nagyon jól futható, kicsit felfrissítettem magamat itt némi tempó fokozással.
Ismét kereszteztem az előbbi országutat, csak most vissza irányban. A hajdani 20-as aknánál kialakított bányászati múzeum mellett elfutva értem a majki Kamalduli remeteséghez, ahol éppen gőzerővel folyik a felújítás, így nem is vettem észre, hol kellett volna letérnem balra az erdőbe Oroszlány irányába, így aztán toronyiránt vágtam át az erdőn, minden mindegy alapon. Kisvártatva ki is értem az Oroszlányra vezető aszfaltútra, innen pedig a hajnalban már megfutott útvonalon értem vissza a sportcsarnokhoz. Eddigre ismét rám sötétedett.
A sportcsarnoknál beolvastam a célkódot, majd a visszaigazoló üzenetben küldött számkóddal kinyithattam az érmet rejtő postaláda lakatját.
Elégedett vagyok a 10:22-es eredményemmel (76km, 1860m szint), ebből 18 percet töltöttem a kulacs újratöltésekkel, keveréssel, pisiléssel, fotózással. Lefogyott az összes szénhidrátos ital, egy szeletet és kilenc gélt ettem meg.
A hidegben persze a gélek úgy csúsztak lefelé a torkomon, mint valami hideg döglött békák, szóval az út végén már csak arra tudtam gondolni, hogy otthon Zsuzsi pizzával és hideg sörrel vár haza (meg egy rakás mézeskaláccsal:))
Jól esett az eddigre meglehetősen elkínzott gyomromnak.
Ezzel a teljesítéssel már a Vércsén (Vértes-Gerecse, 105km, 3150m szint) való indulásra is jogosult vagyok, amit már Kriszta is említett korábban...hajjaj, az előérzetem azt súgja, hogy lesz még dolgom a Vércsével.
Dióhéjban a futóévről, nos, futottam egy csomót, 8x teljesítettem maraton feletti távot. Összesen kb. 4700 kilométer futással fog zárulni az év, ez kb. 220 alkamat jelentett mikor cipőt húztam, nagyjából 490 órányi futás során úgy 50000 méter szintet másztam meg. Elégedett vagyok:D
A mai poszttal búcsúzik 2020-tól a blog, minden olvasónak boldog Karácsonyt és egy szép új évet kívánok!
