Körbemutató második rész. Délutáni futás a tanúhegyek világán át a déli part kapujáig.
Badacsonyörs után megérkezünk a tanúhegyek világába. A tanúhegyek, ahogyan a nevük is mutatja, régi földtani időkről tanúskodnak.
Ezek a keletkezésükkor felszíni lávaömlések voltak, majd az évmilliók során az eróziótól lepusztuló környező térszintből egyre inkább kiemelkedtek az által, hogy a felszínen megszilárdult bazaltsapka alatti talajréteg óvva volt az erózió hatása ellen. Így ezek a hegyek tanúsítják azt, hogy ez előtt 3-4 millió évvel milyen magasan volt az akkori talajszint.
A hegyek alakja és magassága attól függ, hogy mekkora volt az akkori felszínre kiömlő lávapárna kiterjedése. Ahol nagyobb kiterjedésű lávapárna szilárdult meg a felszínen ott lapos tetejű és nagyságrendileg azonos magasságú hegyek, Somló 431m, Badacsony 415m, Szt. György hegy 437m, Csobánc 376m maradtak fenn, illetve a Haláp és a Ság is ilyen alakúak voltak mielőtt lefejezte volna őket a bányászat.
Ezek mintha egymás édestestvérei lennének, illetve vannak mára már hegyes alakúra kopott, alacsonyabb hegyek, ahol a lávapárna kiterjedése kisebb volt így idővel lemorzsolódva mára már a hegyláb anyagát alkotó törmelékké alakult és a hegycsúcsot közvetlenül a megszilárdult lávacsatorna alkotja ilyenek pl. Gulács, Tóti-hegy, Hegyesd és a Hegyestű.
A teljesség igénye nélkül az előbbieken kívül az alábbi tanúhegyek találhatóak még a Dunántúlon: Örsi-hegy, Kis-Hegyestű, Véndek-hegy, Tátika-hegy, Cseket-hegy, Sabar-hegy, Láz-tető, Kopasz-hegy, a fonyódi és boglári dombok a Balaton déli partján, valamint a Kis-Somlyó és a Sitke környéki dombok a Kisalföldön.
A Badacsony hegye egyre inkább betölti a panorámát, ahogyan közelítünk felé. Előttünk a szőlők fölött sziklás tájseb látható a hegy oldalán, ezek még nem a híres bazaltorgonák, hanem a hajdani hatalmas bazaltbánya okozta bemarás a hegy oldalában.
Nem sokon múlt ugyanis, hogy a Badacsony (valamint a Gulács és a Hegyestű) a Haláp, vagy a Ság-hegy sorsára jusson, azaz teljesen elbányászásra kerüljön a bazaltréteg és a hegy ezáltal "lefejezésre" kerüljön.
A következő három képen a Tapolca melletti Haláp hegy eredeti, bányaművelés közbeni, illetve jelenlegi állapota látható.
Belegondolni is szörnyű, hogyan is festene a táj a hegy(ek) nélkül, ahhoz, hogy ezt elképzeljük, elég megnézni a Haláp és a Ság hegyek torzóját.
Szerencsére az itt lakó írók, művészek és a változó korszellem hatására még időben rájöttek az illetékesek, hogy a tanúhegyek tájképi szerepe és hosszútávú turisztikai vonzereje messze túlmutat a bazaltbányászatból realizálható hasznon.
A bazaltbányászatot az akkoriban fellendülő vasút és útépítés látta el megrendeléssel. Gyakorlatilag az összes arra érdemes tanúhegybe belekóstolt a bányászat, leradírozva a hegytetőket a Halápról és Ság-hegyről, kipreparálva a lávacsatornát a Hegyestűből.
A jelenlegi állapotokat elnézve nehéz elképzelni, hogy nem is olyan régen még csillesor szállította a bazaltot az itt kialakított kőzúzóba, majd a tomaji kikötőbe. Innen vagy közvetlenül vasúton, vagy hajóval majd Fonyódon átrakodva a déli vasúton került továbbszállításra a bazalt.
Két nagy kiterjedésű bányában bontották a hegy északi felének, azaz nem a Balaton felé néző részének a keleti és nyugati oldalát. A tomaji és a badacsonytördemici oldalon is folyt a fejtés.
A melléklet képen a hegy második katonai felméréskor készült térképe (18ik század közepe), az 1965-ös és a jelenlegi állapota látszik. A középső képen pirossal van jelölve a hegy tetejének eredeti határvonala a két bánya területén. A harmadik, jelenlegi műholdképen látszik, hogy a növényzet mára nagyjából eltakarja a tájsebeket.
Mára ezek a durva beavatkozások szerencsére már nagyrészt befedésre, takarásra kerültek a bányaudvarokat, sziklafalakat gyorsan visszahódító természetnek köszönhetően. Így nem annyira látszik, hogy a teljes hegytető jelentős részét elbontották.
Badacsonytomajra érve megcsodálhatjuk a kéttornyú Bazalttemplomot, ez egyedülálló építészeti alkotás, Európában ezen kívül csak egy bazaltból épült templom létezik, Franciaországban. A tomaji bánya drótkötélpályás csillesora itt keresztezte a római utat mielőtt elbontották.
Ez a csodálatos, ikonikus, felfordított levesestányérra emlékeztető sziluettel rendelkező hegy rejt még egy sötét titkot a múltból. Sztálini mintára Rákosi itt építtetett munkatábort az általa rendszerellenesnek tartott emberek részére.
De térjünk vissza a kellemesebb témákhoz. Ez a badacsonyi kéknyelű és szürkebarát hazája, előbbi a szőlő levéltövének színéről kapta, az utóbbi a legenda szerint nevét annak köszönheti, hogy régen a tördemici kolostorban élő Pálosok és a hozzájuk csatlakozó francia szerzetesek, akik fehér csuhát viseltek, az egész napos, a szőlőben végezett munka után a portól már szürkévé vált csuhában jöttek le a hegyről.
A Római út pedig nem csak a nevében római, hanem valóban, a Balaton északi partján egészen Káptalanfüredtől Badacsonytördemicig húzódó római-kori fő közlekedési útvonal nyomát követi. Az ezen a nyomvonalon épült utak több parti településen őrzik a római-út nevet. A hajdani útvonal legnagyobb részben a mostani 71-es főútvonal nyomvonalán haladt.
A római út nyomvonala és az északi-parti települések régi településközpontjai is jelzik, hogy hol húzódott régen a tó áradásaitól már biztosan védett partvonala, a tó jelenlegi vízszintje felett legalább 10 méterrel.
Az itteni borok ízvilágát a hegytetőt borító vulkanikus kőzetek lemorzsolódott törmelékéből és a hegy alapját jelentő pannon üledék keveredéséből álló termőtalaj, a déli lejtős fekvés kiegészítve a sötét színű bazaltból épült védő és támfalak éjszakai hőkiegyenlítő hatásával, a napsütéses órák magas száma és a Balaton víztömegének klímaszabályozó hatása adja.
Valahányszor itt futok, elfog az az érzés, hogy nem is haladok, csak a hegy fordul el lassan mellettem/alattam, mivel itt 6 kilométeren át látjuk jobb oldalon ugyanazt a hegy-sziluettet, fent a bazaltorgonákkal, bal oldalt pedig a tó tükrét, szemben a fonyódi hegyekkel. Közben persze hullámzik is az út, látni itt szép és kevésbé szép, új és romos pincéket, présházakat és borászatokat is.
Megcsodálhatjuk az út során a hatalmas vadgesztenyefa árnyékában álló Loyolai Szt. Ignác a kápolnát is az út jobb oldalán.
A római utat elhagyva balra Szigliget felé vesszük az irányt. Lefelé igaz badacsonyi bazaltból épült macskaköves, műemléki védettséggel rendelkező úton kell vigyázni a bokára.
A 71-es út és a vasút keresztezése után lapályos területen visz az út, régen, mikor magasabb volt a vízszint, itt egy kiterjedt, egészen Tapolca déli határáig felhúzódó Balaton-öböl volt található, amelybe a Szent-György hegy félszigetként nyomult be, Szigliget dombjai pedig egy szigetet képeztek ebben az öbölben.
Innen származik Szigliget neve is, a Sziget és a Liget szavak összevonásából.
A település előtt utunk még keresztezi az Eger-víz patakot. Ez, a Kab-hegy déli lejtőinek aljában eredő patak ismerős lehet azoknak, akik járatosak a kapolcsi művészetek-völgye fesztiválon, mivel ugyanez a vízfolyás folyik át ott a falun, különleges hangulatú szigetet, pihenőhelyet biztosítva a völgybe látogatóknak.
Szigliget nekünk futóknak a tavalyi UB óta az utolsó északi-parti hegymászást jelenti, ugyanis a falun keresztül a vár aljáig emelkedő úton kell futni (már aki tud). A várhoz vezető úttól aztán végre lejtő következik egészen az országútig.
Szigligetet az ide látogatók leginkább a Várhegyen álló, messziről látható várromról ismerik, kevésbé látogatott és ismert Szigliget másik vára, a Balatonhoz közelebbi Királyné Szoknyája nevű hegyen található Óvár.
Arról, hogy miért is van két várromja Szigligetnek, az alábbi cikkben lehet olvasni:
https://balatoniromok.blogspot.com/search?updated-max=2021-08-23T18:00:00%2B02:00&max-results=7
Szigligetet elhagyva következik az ultrabalaton egyik ikonikus szakasza egészen Balatonedericsig. Majdnem négy kilométeres nyílegyenes út a hajdani öblön át, nádas és vizenyős területek mindenfelé, szemben pedig a Keszthelyi-hegység keleti pereme magasodik.
Az út során áthaladunk öt patak hídján, amelyek itt torkollanak a Balatonba.
Az első, a Tapolca patak, ez nevéhez méltóan Tapolcán ered, mégpedig a tapolcai tavas barlangban, majd a csodálatos malom-tavon keresztül indul útjára a Balaton felé.
A második, vízfolyásról, a kétöles (viszlói) nevet viselő patakról érdemes tudni, hogy bár, ahogyan a neve is mutatja, nem számított és nem is számít jelentős pataknak, nem volt az mindig így.
Medrének nagy része eredetileg és ma is csupán időszakos vízfolyás, az év nagy részében száraz és mégis, a hetvenes évek elejétől egészen 1990-ig bővízű, sebes folyású alpesi patak folyt a mederben, amelyben az ide telepített pisztrángokra is horgásztak.
Ez annak volt köszönhető, hogy ekkoriban csak a nyirádi bauxitbányából a karsztvízszint süllyesztése miatt percenként 10-12 köbméter kristálytiszta ivóvizet szivattyúztak át a kétöles patak medrébe - a nap 24 órájában az év 365 napján. Ezen kívül persze még számos bányában történt nagyarányú vízkivétel.
Sátraztunk 1987-ben a patak mellett családostól és horgásztam pisztrángra itt gyerekként, ahogyan a kép is mutatja (a képeken én küzdök a víz sodrásával 11 évesen):
A bauxitbányászat miatt persze jóval több karsztvizet szivattyúztak ki a bányából, mint amennyit a csapadék általi beszivárgás pótolni tudott volna (ez karsztvíz szint süllyesztés lényege, mivel a mélyművelésű bányák és a betörő-szivárgó karsztvíz nem jó barátok), így Nyirád térségében a karsztvíz szintje a bánya miatt átlagosan 120 (!!!) métert csökkent a bányaművelés időszaka alatt, ez az összes bakonyi forrást érintette, teljes elapadást vagy vízhozam csökkenését eredményezve. Ekkor száradt ki időszakosan a tapolcai tavas barlang is (én is jártam benne gyalogosan, száraz lábbal 1990 körül).
Számos bakonyi településre lajtos kocsival kellett szállítani a vizet a nyolcvanas években, mivel a források, kutak kiszáradtak és a helyi vízművek sem tudták pótolni a hiányzó mennyiséget, általános volt a vízhiány. Ezek a hírek akkoriban persze el lettek hallgatva.
A Dunántúli-középhegység főkarszt-víztárolója 10.000 négyzetkilométert meghaladó területével az ország legnagyobb karsztos víztárolója. A Balaton vízfenekén fakadó források, a Hévízi-tó, a tapolcai Malom-tó, a Pápa-tapolcafői források, a tatai Fényes-források, de még a budapesti termálfürdők is innen kapják közvetve a vizüket.
Az ötvenes évektől a bányászati célú vízkivétel jócskán meghaladta a rendszer természetes, csapadék útján történő utántöltődésének mértékét, így előbb számos hideg vizű, később a termálforrások vízhozama is csökkenni kezdett
A nyolcvanas évek végére, mivel a karsztvíz táplálta és táplálja a termálkarsztvíz rendszert is, a hévízi-tó forrásainak vízhozama és hőmérséklete is csökkenni kezdett. A tó forráskürtőjében több hideg és melegvízű forrás található, a melegvízű források vízhozam csökkenése miatt kezdett csökkenni a tó hőmérséklete.
Ez aztán már tényleg meghaladta az illetékesek (és főként a hévízi polgárok) ingerküszöbét és a rendszerváltáskor 1990-ben végleg bezárásra került a nyirádi bauxitbánya, valamint a többi mélyművelésű bauxit és szénbánya is erre a sorsra jutott.
A bezárást követően, a túlzott vízkivétel megszűnésével évek múlva elkezdett regenerálódni a karsztvíz rendszer, 1993-ra visszatért a víz a tavas-barlangba is, így az újra megnyithatott. A karsztvíz rendszer mind a mai napig nem állt teljesen helyre.
A további három patak a Világos, a Lesence és az Erdei patakok. Hangulatos kis hidakon vezet az út. A területről érdemes még azt is tudni, hogy annyira mocsaras volt a múltban, hogy az itt épített hídfőket fokozatosan újra és újra elnyelte az iszapos-tőzeges talaj, a 71-es főutat és a mellette lévő kerékpárutat is megemelt töltésre kellett építeni. A vasút pedig Tapolca irányában észak felé elkerüli ez a partszakaszt.
Balatonedericsnél balra fordul és emelkedni kezd a kerékpárút, balra egyre szebb kilátás nyílik a magunk mögött hagyott tanúhegyek irányába.
Edericset elhagyva jobb oldalon a Becehegy megasodik fölénk barátságos nyaralóival és présházaival, majd átfutunk egy nagy fákkal benőtt részen, bal oldalon a hajdani "Fekete-kastély csárda" épületei, jobbra pedig a fákkal már teljesen benőtt birtokon a Fekete-kastély bújik meg.
A kastély, ahogyan a már bezárt csárda is gazdátlanul, elhagyottan várja a jobb idők (és befektetők) eljövetelét. A baljós név mellé eléggé súlyos gyilkossági és öngyilkossági történetek köthetőek a kastélyhoz és tulajdonosaihoz, a borzongást kedvelők itt olvashatnak bővebben erről:
https://www.nyugat.hu/cikk/fekete_kastely_balatonederics
A szerencsétlen sorsú helyet a hátunk mögött hagyva előbb egy sétarepülők által nyáron használt füves kifutópálya, majd egy golfpálya mellett haladva érkezünk meg a szép-kilátó alá.
A kilátásról nem is tudok többet mondani, a legjobb megidézni Eötvöst, ő jobban le tudta írni az elé táruló látványt:
"Megálltam, mintha lábam gyökeret vert volna. Valami önkéntelen kiáltás jött ajakamra. Azután néztem, néztem, mereven néztem. Lelkemet bámulás, gyönyör, ihlet, kimondhatatlan érzés ragadta el. Sohase álmodtam ilyen szépséget. Sohase láttam, sohase hallottam, sohase olvastam ehhez hasonló tüneményt. Kúpok fénylő orommal, szőlőhegyek zölden ragyogva, erdők fekete foltjai, zöld mezők, arany vetések, száz falu, ezer hegyi hajlék, csárdák, malmok, útszéli sorfák, patakok, csatornák, magas bércek, fehér házak, korhadt és mégis fényes várromok, Szent Györgynek és Badacsonynak komoly fensége, s az a Balaton mintha rám nevetne, s az a nádas mintha nekem súgna-búgna, s a látásnak messze határán égnek, földnek, Bakonynak, Tihanynak, tengervíznek édes ölelkezése, bizalmas összehajlása, s mindez egymást kerülve, váltogatva, kergetve, egymással összejátszva s a hátam mögött nyugvó nap arany sugarával ragyogón fölékesítve: íme, ez a kép rohanta meg lelkemet. A jelennek minden élettünete, sok százados múltnak minden árnya, természetnek ősalkotásai, emberkéznek apró szép dolgai együtt, egymás mellett. Van-e még ily ragyogó foltja több a kerek világnak?"
A kilátó dombját félig megkerülve jobb kézre kis ligetes részen bújik meg a római-forrás és pihenőhely.
Györökön több helyen közvetlenül a vízparton, vagy a strand kerítése mellett futunk tovább. Jobbra mellettünk már a keszthelyi-hegység déli oldala magasodik.
A kerékpárút itt erdős részeken halad, bal kézre a víz felé egy domb tűnik fel, hajdanán ez is szigetként állt a Balaton vizében. A domb tetején van a Szt. Mihály kápolna, építését a legendák 40 halász egy sodródó jégtáblán való csodálatos megmeneküléséhez kötik a zajló Balatonról, valójában azonban a kápolna története ennél messzebbre nyúlik vissza.
https://balatongyorok.hu/latnivalok/szent-mihaly-domb/
Gyenesdiáson át Keszthelyre érve már a vízparton futhatunk, innen el lehet révedni kelet felé a távolba vesző partvonalakat nézve, hogy honnan érkezett az ember és persze, hogy merre is tart.
Fenékpusztához közelítve az országúttól jobbra húzódik a keszthelyi Festetics-kastélyt Fenékpusztával összekötő nyílegyenes szekérút, két oldalán feketefenyőkkel szegélyezett. Ezen kocsikáztak, lovagoltak a grófság lakói a régi időkben. Fenékpuszta előtt néhol a kerékpárútról is rálátni erre a fasorra.
Fenékpuszta a Festetics család uradalmi birtoka és majorsága volt, ahol lótenyészétssel is foglalkoztak.
Már a római korban is élénk gazdálkodás folyt az itt lévő Castrum erőd környékén, érdemes megnézni a római kori gabonatároló feltárt maradványait ha erre jár az ember.
A képen látható, hogy a római erődöt alacsonyabb vízálláskor építették, a keleti sarkát azóta elmosta a Balaton vize.
Az erőd abból a célból épült, hogy az itt húzódó kereskedelmi útvonalat védje a nyugat felől támadó barbároktól.
https://arpad-kori-falu.mcbubu.hu/fenek/fenek.html
https://archiv.magyarmuzeumok.hu/muhely/780_fenekpuszta_az_asatasok_125_eve
Maga a majorság az államosítás után a "múltat végképp eltörölni" hozzáállás jegyében pusztulásnak indult, a grófi lakosztályokat szükséglakásokká silányították.
Sajnos az állagmegóvásra, újboli hasznosításra azóta is csak tervek születtek, amelyeket nem követtek tettek, így a környék jövője még most is bizonytalan.
A Balaton, mikor még jóval magasabb volt a vízállása, itt is egy hatalmas dél felé nyúló öböllel rendelkezett, ennek részben helyreállított területe ma a Kis-Balaton. Abban az időben Fenékpusztától csak révvel lehetett csak áthajózni Balatonberény irányába. Később fahíd épült az öböl fölé, majd a tó vízszint szabályozásával szárazra került ez a terület.
Ezeket a hajdani öblöket persze nem úgy kell elképzelni, mint a jelenlegi Balaton vízfelületét, inkább időszakosan és sekély vízzel borított nádas-mocsaras, járhatatlan területek voltak ezek.
A Zalán már egy újonnan épült hídon kelünk át, de jól látszik az ikonikus régi Zala-híd, amelyet leginkább Fekete István Tüskevár című regényéből és az abból készült nagy sikerű 1967-ben bemutatott filmsorozatból ismerhetünk. Bár a film jeleneteinek nagy részét a Ráckevei-Duna ágnál forgatták, a híddal kapcsolatos jeleneteket itt forgatták.
A képen jól látható, ahogyan a Zala folyó a Balaton vízénél jóval sötétebb, tőzegen átszűrt, ezért barnás színű vizet szállít a tóba.
Balatonberénybe érve véget ér a bemutató második része, a harmadik részben a "hol volt hol nem volt" déli partról szól majd a történet.