Viszonyítás

Fogós témakör, a felfelé viszonyítás - állandó frusztráció forrása, a kishitűség melegágya, mégis automatikusan az ember sokszor errefelé hajolna.

Sok futást most elkezdő embertől hallottam, hallom, hogy "égőnek" találják azt, hogy kimenjenek futni a "menők" közé, holott az összes a futást most elkezdő embernek érdemes tudnia, hogy ő már valójában nem is kezdő.

Nem kezdők, hiszen fejben már eljutottak oda, hogy elinduljanak - ez már haladó hozzáállás!

Aztán belelendülnek és haladóvá válnak - és szerintem kizárólag magunkhoz szabad viszonyítanunk, minden alkalom egy lépéssel előrébb vezet, függetlenül attól, hogy gyengébbnek, vagy lassabbnak érezzük magunkat, vagy kedvünk sem volt de mégis kimentünk.

A legnagyobb jutalom és visszaigazolás pedig egy futó számára az, ha mást is tud motiválni.

A közben jelentkező "normál" problémák pedig általában relatívak, ezt nagyon szemléletesen és átérezhetően írja le Simonyi Balázs a blogjában a 2012-es UB teljesítésének beszámolójában:

"...84km, Balatonfenyves. Kulcsfontosságú pillanat: megpillantom a járdán a suhanjos Gulyás Andriskát. Ő egy baromi aranyos, rekedt hangú 8 éves kisfiú, akit a sors kerekesszékbe kényszerített. Kezében kék kartontáblát szorongat, amin PAPÍRZSEPIBŐL van kirakva egy S!-betű. Kéri, hogy csináljunk egy közös képet. Elhagyom Gaál Gyurit, megállok, fotó készül.

Elköszönök, s pár méter futás után sírógörcsöm lesz. Benne van a fáradtság, a fájdalom, a kicsontozottság, a szomjúság, de leginkább az, hogy basszameg itt ez a kisfiú, aki nem tud futni, csak ha Suhancok tolják, én meg itt sajnáltatom magam. Meghatódom a kedvességétől, magamat meg szégyellni kezdem. Menjek már a picsába. Zokogva tántorgok az úton, de ez összeránt és erőt ad. Nekem ezt MEG KELL CSINÁLNOM. A sírástól ugyan sok energiát és sót (könnyek) vesztettem, de most már tudok menni..."

https://nemaze.blog.hu/2012/07/06/hogyan_nem_lett_meg_az_ultrabalaton

Valójában luxus probléma az, mikor az ember futás közben a megszokott fáradtsággal és normál fájdalmakkal küzd, hiszen:

1. van két lába, egészsége, tud futni

2. van társasága, barátai, családja aki támogatja

3. van lehetősége megfelelő felszereléssel futni

4. van lehetősége eljutni versenyekre

5. van lehetősége egészségesen élni/táplálkozni

6. van ideje futni

és ez csak 6 olyan tényező, ami az emberek többségének (sajnos) koránt sem alapvető az életben! 

Mégis hajlamos vagyok magam is megfeledkezni arról, hogy mennyire hálásnak kell lennem ezért - is!

Különösen nehézzé teszi a helyzetet, a viszonyítási és viszonyulási alapok kérdésében az, hogy a média / közösségi média "önti ránk" a mások sikerét és ezzel párhuzamosan az általában burkolt fenyegetést, mi történik velünk, ha mi magunk nem vagyunk / leszünk (legalább) ennyire sikeresek.

Természetesen ez mögött ott áll a masszív üzleti szemlélet, hiszen a tudatosan vagy tudat alatt fenyegetett és frusztrált ember "ideális fogyasztó".

Egyszerű példa: reklámok, egytől egyig a félelemre építenek, akkor is, ha pozitív üzenetet próbálnak meg sugározni (pl. "x" ezt és ezt használja és ezért szuper neki, bezzeg "y" nem használja (vagy, mást használ) és ezért neki rossz" - azaz, használd te is ezt, különben neked is rossz lesz!)

Éppen ezért lehet akár nehéz is, hogy józanul és kizárólag saját magunkhoz viszonyítsunk, miközben figyelembe vesszük a saját képességeink határait is, ahogyan a futásban, úgy az élet más területein is.