Vércse 100
A tavasz beköszöntével mivel az április elejére tervezett Black Hole ismét ismeretlen időpontra halasztódott, eljött az idő, hogy az akut versenyhiány ellenére egy komolyabb terepezés is bekerüljön a futások közé.
Mivel a múltkor a Balaton keleti medencéje körül alaposan kiaszfaltoztuk magunkat, pont kapóra jött, hogy a Vérkörnek bizony van egy nála jóval "morcosabb nagytesója" is, ez pedig a Vércse, a vérhez szerencsére nincsen köze, annál inkább van a Vérteshez és a Gerecséhez, e két hegység nevéből állt össze a mozaikszó.
Krisztának már régebb óta megvolt a kvalifikációja a Vérkörrel, ami most már nekem is rendelkezésre állt, így minden adott volt ahhoz, hogy elinduljunk ezen a távon.
A Vércse 103 kilométer hosszú útvonal összesen kb. 2800 méter pozitív szintkülönbséggel, Tatabányán van a rajtkód a Turul fölötti Ranzinger Vince kilátónál, majd a Gerecsén át az M1-es autópályát keresztezve a Vértes keresztbe kasul bejárása után Oroszlányban a sportcsarnoknál van a cél. Az út során 11 db. jól jelölt kódot kell beolvasni a teljesítéshez.
A terv az volt, hogy péntek éjjel indulunk, az autót Tatabányán hagyjuk a Turulnál, majd a célba elénk jön Zsuzsi és Ervin és onnan a Tatabányán hagyott autó összeszedésével megyünk haza. A pénteki időponttal elkerüljük az esetleges embertömeget pár helyen.
Krisztával pár üzenetváltással tisztáztuk a fő sarokpontokat frissítés tekintetében, illetve megbeszéltük, hogy nem rohanunk sehová, inkább kiélvezzük a csendes erdőt és a jó levegőt. A 22 órás szintidő pedig teljesítménytúrázókra lett szabva így attól nem tartottunk, hogy ne férnénk bele.
Szerencsére az eddigi kevésbé tavaszias fagyos éjszakák és szeles nappalok kicsit visszább vettek péntekre, ideális futóidő ígérkezett. Éjszaka szélcsend és erős inverzió volt, azaz a völgyekben fagyott, minél magasabbra ment az ember, annál inkább enyhült az idő.
A három és fél órányi alvást követő ébresztés után a reggeli rutin kimaradt, mert a szervezetem még nem értékelte ezt az időpontot hajnalnak.
Tatabányán a Turulnál aztán vacogtunk rendesen, mivel a várható meleg miatt nem öltöztünk túl (de) viszont túl sok cuccot sem akartunk cipelni, mert abból így is volt elég. Az összes frissítést vittük magunkkal, két kulacsot töltöttünk csak tele az első 20 kilométeres szakaszra.
Kis bemelegítő séta után az csodás éjszakai fénypanorámát nyújtó város fölött a kilátónál beolvastuk a kódot, majd a beszámolóból más ismert meredek hegyoldalon ereszkedtünk lefelé a Csúcsos-hegyről, hogy aztán ismét mászhassunk felfelé a Vaskapu szurdokban. Az erdőben néma csend volt, a völgyben pedig hideg fuvallat fújt szemben, itt ott világító szemek vizsgálták az illetéktelen behatolókat. Egy tisztás szélén bizony vastagon deres volt a fű, nem állítom, hogy melegem lett volna.
Csendben haladtunk a fejlámpák fénykörébe burkolózva, igyekeztünk a lábunk elé figyelni, de még amolyan éjszakai módban futottunk. Szemben már feltűntek Vértestolna fényei, hangulatos kis ösvényen vitt az utunk a Kappan-Bükk majd a Szénás-hegy oldalában. Vértestolna északi végét érintettük, majd az első pont beolvasása után értünk a Tardosra vezető aszfaltútra.
Itt végre tempózgattunk kicsit miközben ereszkedtünk le a faluba. A hőmérséklet is velünk együtt ereszkedett, talán itt volt a leghidegebb az út során. A falu kutyái persze felverték a már ébredező lakosságot mire átértünk a településen. Egyre fenyegetőbben magasodott fölénk a Gerecse-csúcs piros fényekkel ellátott tornya.
Hamarosan meg is tapasztaltuk a meredekséget, mert toronyiránt ment fel az útvonal a hegyre, sziklás de hangulatos mászással. Közben elkezdett hajnalodni, macskabagoly huhogás és énekes-rigó dal nyújtotta a zenei aláfestést.
Fent beolvastuk a második kódot és elkezdtük az ereszkedést a hegy túloldalán kanyargó kátyús úton. Mögöttünk népes zergének tűnő kis termetű vadakból álló rudli vágott át az úton. Mivel nálunk sem zerge, sem hegyi kecske nem él, az őzet, szarvast és a muflont pedig felismerem, mondhatni fogalmam sincsen, hogy milyen állatok lehettek.
Közben szépen kivilágosodott, de Héregre érve még fagyos volt a levegő. Következett az első frissítés, ahol terv szerint mindegyikünk feltölti a négy kulacsát a következő vízvételi lehetőségig hátralevő 30 kilométerre. Az itinerben a temetőben található kutat ajánlották a szervezők, az viszont el volt zárva, így tennünk kellett egy pár száz méteres kitérőt a faluba az első közkútig ami szerencsére nyitva volt.
Alaposan ki is hűltünk míg bekevertük a jéghideg vízzel az italokat a kulacsokba, lefagyott kezekkel indultunk a Bánya-hegyi kaptató felé. Itt egy vadetetőnél őzeket és muflonokat riasztottunk meg, majd kis kapaszkodás után következett a harmadik kód beolvasása.
Ezt követően a Bánya-hegy meredek emelkedője következett, szerencsére nem túl hosszú, de annál meredekebb. Fent jól lehetett hallani a kőbánya robaját.
Innen ráálltunk az országos kék-túra jelzésre, hogy a következő 65 kilométeren át le se térjünk róla.
A felkelő nap már adott némi meleget, nagyon szép helyeken futottunk, majd most Vértestolna déli végén kereszteztük az országutat. Alapvetően folyamatosan ereszkedő útvonalon értünk Koldusszállásig, ahol a negyedik pont volt, közben lekerült a kabát is, mert egyre inkább melegedett az idő. Innen egyre erősebben hallottuk az autópálya forgalmát, 35 kilométernél közvetlenül a pálya mellett futottunk.
Kisvártatva kis technikai szünet során megszabadultam az eddig magammal cipelt "ballaszttól":) Tornyópuszta mellett eléggé lehangoló egyenes út vitt felfelé, a nap is egyre erősebben sütött. A Somlyóra kellett felmászni az ötödik ellenőrzőponthoz, innen a leíráshoz hűen csodálatos körpanoráma feledtette az egyre meggyötörtebb állapotunkat.
Kis ereszkedés után előbb szántóföldek, majd hangulatos tavak között futottunk be Nagyegyházára, ahol végre frissíthettünk a park melletti közkútnál. Na itt elkövettük azt a hibát, hogy úgy terveztük, a Várgesztesig hátralévő 20 kilométerre elég lesz fejenként két kulacs folyadék úgy, hogy 50 kilométert már lefutottunk, ez aztán okozott némi bonyodalmat a későbbiekben.
Itt viszont még vidáman futottunk át az M1-es autópálya alatti gyalogos alagúton, majd a Hajagos megmászása után a hatodik ellenőrzőpont érintésével értünk Szárligetre.
A településen már meglehetősen meleg volt, én ráadásul talpig fekete futóruhában voltam, ami szintén nagy barátja a napsugaraknak. Átmásztunk a Bécs-Budapest vasútvonal felüljáróján, később a települést elhagyva kereszteztük az 1-es főutat és azzal párhuzamosan emelkedő turistaúton értünk Csákányos pusztára. Itt a hátunk mögött hagytuk a Gerecsét és megérkeztünk a Vértesbe.
Itt volt a legmelegebb, kiegészítve azzal, hogy árnyék sem volt. Igazi megváltás volt a Vérkörről már ismerős Mária-szakadékba beérni, itt jóval hűvösebb volt, hamar felértünk a körtvélyesi erdei temetőhöz. Vitány várnál fogyott el mindkettőnk innivalója 7 kilométerrel a következő vízvételi lehetőség előtt. Itt rengeteg bedőlt fán kellett átmászni egy szurdokvölgyes ereszkedés során, útközben szomorúan vettük tudomásul, hogy a Szarvas-kút forrás teljesen száraz.
A tempó az eddigi poroszkálás után részemről vánszorgássá silányult, borzasztóan szomjas voltam, folyadék híján gélt sem tudtam enni, így a vércukrom is kezdett megülni rendesen. Várgesztes előtt felmásztunk a sziklafal tetején lévő hetedik ellenőrzőponthoz, ahonnan ismét csodás volt a kilátás.
Engem már csak az alattunk elterülő település érdekelt. Szerencsére nyitva volt a bolt, így megvettük a rég áhított kólákat, ásványvizeket, a bolt előtt lerogytam az eldobált cigarettacsikkek közé egy kutyák által oldalbapisilt virágosláda mellé és átadtam magamat a folyadékpótlás örömeinek.
Miután magamhoz tértem és bekevertem mind a négy kulacsomba amit kellett, megállapítottam, hogy ha ebben a retekben ücsörögve a koszoskezes italkeverés közben nem szedek össze valami nyavalyát, akkor azért rendben van az immunrendszerem:D
20 percen át "kempingeztünk" a bolt előtt, a végén kicsit bemosakodtunk a maradék ásványvízzel.
A kóla újra életet öntött belém, de alaposan dehidratált állapotban voltam, kellett még kb. fél óra, míg visszatért az élet belém (és a futóka). A kólázások után mindig megbeszéljük Krisztával, hogy mennyire életmentő ez az ital - gyakorlatilag mintha az ultrázásra lenne kitalálva.
Hétköznap gyakorlatilag soha nem iszom kólát, de ilyenkor - a megkínzott gyomor és szervezet szinte könyörög érte. A foszforsav (vagy pepszin) és a szénsav lenyugtatja a gyomor háborgását, a koffein kellően felébreszt, a vércukor pedig kap egy nagy fenéken billentést:D...hát még mikor citromgerezdet is lehet harapni mellé....
A gesztesi várat megkerülve 75 kilométernél kereszteztük Kőhányás pusztánál az Oroszlány-Csákvár országutat. Hosszas tekergés után Mindszentpuszta fölött következett a nyolcadik pont, aztán Gánt felé ereszkedtünk három és fél kilométeren át, itt is számos bedőlt fán kellett átmásznunk, ez persze egyre nyögvenyelősebben ment.
Gánt előtt jobbra fordult az út, beolvastuk a kilencedik pontot és kis ligetes részen való poroszkálás után megkezdtük az utolsó nagy mászást a Vérkörről és Gánt-trailről már ismert Juh-völgyben a Géza pihenőig.
Igazából teljesen rendben felértünk, közben én ismét kifogytam az innivalóból, de Kriszta ki tudott segíteni fél liter vízzel a sajátjából, ez életmentő volt. A Géza-pihenőnél beolvastuk a tizedik kódot és a délutánba hajló verőfényben megkezdtük a több mint 10 kilométernyi ereszkedést a célig.
Sok helyen volt marasztaló futóhomok az úton, de eddigre "már nem fájt semmi" (dehogynem), szépen poroszkáltunk lefelé. Szentgyörgyvárnál aszfaltútra értünk, így itt másfél kilométer hosszan kimozgattuk kicsit a lábainkat tempósabb futással. Megcsodáltuk a Dobai tavat az út bal oldalán, beolvastuk az utolsó 11-ik kódot és a szürkületben a Mindszenti úton értünk Oroszlányra.
Áthaladva az ipari park gyárai között, majd egy nagyon hosszú garázssor mellett végre megkezdtük az utolsó kilométert.
A célban a Vérkör és a Vércse két kitaláló/szervezője várt minket tapssal és az érmekkel és persze Zsuzsi és Ervin! Zsuzsi isteni sajtos tallért sütött délután, Ervin a kólát hozta, szóval nekem csak annyi volt a dolgom, hogy egyek és igyak, miközben megbeszéltük a szervezőkkel a tapasztalatokat.
Innen már gyorsan visszaautóztunk a Turulhoz, aztán az autópályán haza. Este nem kellett ringatni, úgy aludtam mint aki agyonvertek.
A Hoka Speedgoat 4 kitűnőre vizsgázott hosszú távon is, kidörzsölődés és hólyag nélkül megúszta a lábfejem.
Végezetül pár adat, a teljes futással töltött idő 14:41 perc lett, további egy órát töltöttünk frissítéssel, pisiléssel, kódbeolvasással, boltozással.
Persze az adatokból az is látszik, hogy kiizzadhattam úgy 13 liter vizet, plusz a pisilés...szóval ehhez édes kevés az a kb. 7,5 liter amit megittam. Elfogyott 12 db. GU gél, egy karamellás ostya és vízben oldva 10 adag Long Energy, meg úgy 10 sótabletta.
