Ultrabalaton Trail 2024

A Spartathlonról hazaérve azért még vagy két hétig éreztem, hogy marhára nem vagyok abban a formában ahol a betegség előtt voltam. Közben persze volt időm agyalni a dolgokon és szépen le is tisztult, hogy ezt tényleg nem én csesztem el, akkor is, ha ezt nem is annyira könnyű tudatosítani.

Közben persze szorgalmasan futottam az Ultrabalaton Trailre készülve és ezzel párhozamosan lettem egyre jobban.

A verseny előtti héten már ilyen régen nem látott tempókat mentem mindenféle fáradtságérzet nélkül és közben újra nagyon éheztem egy igazi hosszú futásra.

Az Ultrabalaton Trailről nagyon jó emlékeim voltak 2019-ből, gyakorlatilag szinte hazai pálya és állíthatom, hogy a Balaton-felvidék legszebb helyein megy, így ennek is minden méterét ismerem, az összes szakaszán futottam már sokszor.

A frissítést most úgy változtattam meg, hogy szinte teljesen kihagytam az izós szénhidrát bevitelt és óránként két gélben határoztam meg az energiabevitel alapját, ez ugye kb. 70gr szénhidrát, ehhez még csípek fel ezt az a frissítőasztalról és jó is leszek.

Szombaton korán keltem, gyors reggeli, rutin és már robogtam is a Balcsi felé. 

A versenyközpontban gyors rajtszám felvétel, majd visszavonultam az autóba pakolászni. Ispán Zsoltival beszélgetek kicsit, kérdezi mi történt a Spartathlonon, aztán mondja, hogy bennem a Pheidippidész futás is bennem van, megnyugtatom, hogy az - ha bennem is van, bizony ott is marad :D

Két helyre lehetett csomagot előreküldeni, Nagyvázsonyra 36 kilométerhez, ide küldtem 8 gélt és Szentantalfára 74 kilométerhez, ide is küldtem 9 gélt+ egy bébiételt. A futózsákba induláskor 8 gélt tettem el és két kulacsra elég Long Energy port. Ezen felül nálam volt a kötelező felszerelés, személyi, izolációs fólia, lámpa.

Az előzetes tervem a 14 +/- 1 órás teljesítés volt.

Mivel tudtam, hogy ezen a pályán max. ha esős idő lenne, vagy hó, akkor lenne indokolt a terepcipő használata, az aszfaltos cipőt vettem fel, pláne, hogy a terepcipőm eleve már vagy két éves és kipróbáláskor eléggé keménynek éreztem a csillapítását.

Eléggé friss volt a hajnal, úgy 4-5 fok lehetett csak, így kabátban és kesztyűben indultam útnak. A rajtra pont kivilágosodott.

Tempósan indult az egyéni mezőny Veszprémfajsz irányába, közben kereszteztük a 73-as utat.

Kis erdei tekergés után egy rét szélén értük el a veszprémfajszi kálváriadombot, indulhatott a mászás, hangulatos volt a kelő nap fényében. Innen gyors le, majd az első frissítőpont, itt meg sem kellett állnom.

Szép ligetes rész után elkezdett ereszkedni az út, itt már szép színes cserszömörce volt mindenfelé, majd tovább ereszkedtünk a Koloska-völgybe.

A második frissítőponton sem kellett megállnom, mászhattam fel a Koloska-völgyben, itt pár bedőlt fát is kellett kerülni, mászni. Kedvenc fotósunkkal, Anitával találkozom itt aki a hogylétem felől érdeklődik, hát, most már jól vagyok.

Közben nézegettem az utat, hogy itt majd sötétben kell jönnöm visszafelé, vigyázni kell, hová lép az ember.

A völgy tetejétől aztán további mászás indult egy rét szélén a Nagy-Som hegy oldalában majd egy balos forduló után ereszkedtem Hidegkút felé.

Hidegkút felett volt egy irányító pont, ugyanis a frissítőpont a faluban volt, de az út nem arra ment tovább, így itt egy oda-vissza szakasz volt beiktatva.

Jött is szembe az élmezőny. Az úttól jobbra legelésző lovak szemlélték a futókat. A frissítőn pár utántöltöttem amit kellett és indultam vissza, az volt a tervem, hogy a lehető legkevesebb időt töltöm a frissítőkön.

A Hidegkúti-majort keresztezte az út, ahol barna bundás kismalacok szaladgáltak kíváncsian a karám túloldalán, aranyosak voltak.

Az országúton átkelve egy réten-szántóföldön emelkedett az út, itt már határozottan melegedett az idő így elraktam a kabátot. Csodaszép idő volt, jobbra a Bakony a Kab-heggyel, távolabb az Agár-tetővel, balra pedig a Balaton-felvidék lankái.

Kisvártatva kereszteztük a Gella-nyeregből Tótvázsony felé ereszkedő országutat, aztán a Cseri-kastélyba vezető aszfaltos lefelén lehetett jó tempót futni. 

Itt rátértünk a balatoni kék jelzésre ami levezetett a barnagi országút elágazáshoz, ez a hely is ismerős volt a Szőlőskörről. Az UBT igazából az első-utolsó 20-20 kilométer kivételével végig a balatoni kék nyomvonalán halad.

Innen megmásztuk a Zádor-hegy - Derék-hegy - Hideg-hegy vonulatot, ahol leginkább cserjékkel benőtt keskeny ösvényen vitt az út. Itt majdnem estem egyet, de kimozogtam szerencsére, igaz közben alaposan meghúztam a mell-karizmaimat. 

Arra gondoltam, hogy remélhetőleg itt még nem fog rám sötétedni visszafelé, mert ez így sem egy könnyen futható szakasz, gyakorlatilag nem nagyon látni az utat, mert annyira be van nőve, illetve a folyamatos lombok közötti bujkálás miatt nem is figyel oda annyira az ember.

Nemsokára a kékről kis időre a piros jelzésre tért az út jobbra Vöröstő felé, majd kis erdei tekergés után visszatért a kék-jelzésre.

Vöröstóra déli irányból a falu közepén értem be, innen pedig aszfalton futottam Nagyvázsonyra.

A nagyvázsonyi frissítőn felvettem az ide küldött csomagot, amibe egy csokit is tettem, így ezt eszegetve futottam tovább.

A faluból kifelé elfutottam a Kinizsik lakótornya mellett, aztán kis erdei kellemes futás után délre fordult a kék-jelzés a tálodi hátsó völgybe, érintette a Pálos kolostor romjait aztán egy füves réten, itt több kiránduló csoportot értem utol, akik bár látták, hogy más is van a pályán rajtuk kívül, teljes szélességében elfoglalták a kétnyomú földutat és nem is akartak egy lépést sem arrébb menni, hogy más is elférjen, így mehettem a vizes fűben.

A Vigántpetend-Nagyvázsony út keresztezésénél elértem a maratoni távot, méghozzá jobb idővel mint a Spartathlonon (4:27, megarai szintidő: 4:45), ez nagyon tetszett. 

Innen egy végtelennek ható, nyílegyenes murvás út következett a csicsói erdészházig, majd egy hosszú mászás a csicsói-erdőben. 

Balatonhenyére aztán már lejtett az út egy nagyon szép ligetes réten át, szemben a Balaton-tükre, a párás távolban a fonyódi ikerhegyek, szemben a Fekete-hegy, jobbra távolabb a tanúhegyek, lent pedig a falu a templomtoronnyal. 

Nagyon hangulatos kis település ez is a rajta keresztül csordogáló Burnót-patakkal. A falu után meredek mászás indult a Fekete-hegy - Boncsos-tető alkotta nagy kiterjedésű néhai vulkáni kalderába.

A mászás közben hátranézve szépen mutatta magát a versenytávnak nevet adó félig elbányászott Hegyestű.

Ez volt az út leg-meredekebb mászása, szerencsére nem volt hosszú. Fent ligetes-mocsaras részek (Monostori-tó, Barkás-tó,Bika-tó, Gyöngy-tó) váltották egymást, ahogyan a kék-jelzés átkel a vulkáni kráteren. 

Az eddigi fehér dolomit és mészkősziklák helyett fekete bazalt és tufa sziklák hevernek mindenfelé. Az út átkelt a Vaskapu árok felső részén, majd Fekete-hegy nyergén át az Eötvös Károly kilátóig a kráter peremén haladt tovább.

Innen aztán erős lejtő következett egy bedőlt fákkal tűzdelt árokban. A szint gyors leadása után a hegy szoknyáján elterülő szőlős-présházas részen át futottam Köveskál felé, itt gyorsan beugrottam egy sapka vizezésre az Öreg-hegyi kút forrásházába.

Közben éreztem, hogy kezdek eléhezni, de már nem volt nálam folyadék és bár hidro géleket ettem, nem volt hangulatom folyadék nélkül betolni.

Köveskálig alaposan el is éheztem, éreztem, hogy bezuhant a vércukorszintem, tudtam, hogy a falu utáni frissítőn rendesen helyre kell pofoznom magamat. Erre a legjobb a gyümölcslé, mondjuk az nem volt, volt viszont egy konzervdobozban a konzerv barack leve, na ezt használtam, tömény cukor oldat. Három negyedik raktam a kulacsot, meg egy negyed víz és lehúztam.

A Burnót-patak kő-hídján átkelve az itteni Szent Jakab út - Mária út emelkedett a szőlők között hosszan a Hegyestű irányába. Szépen felsétáltam, nyomtam a géleket szorgalmasan, kezdtem jobban lenni.

Kis aszfaltozás következett a Hegyestű körül, majd az egyik kedvenc hely következett a Tar-hegy - Tagyon-hegy déli lejtőjén a présházak, szőlők, levendulások között, hatalmas balatoni panorámával. 

Közben volt egy sűrű borókáson átvágó, kígyózó kis ösvény is, erős lejtéssel. 

A Tagyon-hegyet megkerülve értem Szentantalfára, a Kis-kút érintésével ért ki az útvonal az országút szélére, itt kellett futni a következő frissítőpontig.

Itt aztán felvettem az ide küldött cuccaimat, aztán a bébiételt megpattintottam, bele a só és indult a kajálás a hosszan emelkedő aszfaltúton. Az emelkedő felső részén egy birtokot kell megkerülni, Kozma Jani ér utol itt, a csávó, akit a jellegzetes kurjongatásai miatt nem lehet nem észrevenni, ha ott van egy versenyen. Dumálunk, meg valami marhaságokon röhögünk jókat, aztán tempózik tovább.

A Lencse-hegyet majd az itteni Szent-György hegyet megkerülve kereszteztem a Mencshely-Dörgicse országutat, ez is Szőlőskör szakasz. Az átkelés után a Halom-hegy oldalában ismét nagyon hangulatos présházak, szőlők és gyümölcsösök között vitt az út.

Következett egy kis erő széli, erdei futás, aztán a Vászoly fölött haladó egyenes földút a Via Calvaria és a balatoni kék közös szakasza. Itt 9:27 alatt elérem a 81 kilométert, ami még mindig 3 perccel jobb, mint a korinthoszi szintidő a Spartathlonon, mindezt önellátós terepversenyen. Hirtelen nagyon elégedett vagyok magammal.

Az út vége felé még érkezik egy hatalmas kecske-birka nyáj, szerencsére békések és átengednek. 

Kisvártatva következik a kis esővíz gyűjtő tó, ami a 2019-es első UBT előtti hetekben készült és itt kellett menteni egy a zárógát friss sarába derékig elmerült futótársat. 

Kereszteztem a Vászolyról érkező Szent Jakab utat, ahol Krisztával futottunk Tihanyból Pannonhalmára még 2020-ban. Aztán jön az útelágazás, ahonnan ugyan azon az úton kell futni a célig, mint amelyiken reggel a másik irányba futottam. Itt van egy itatós pont, Kozma Jani ragtapaszozza a kidörzsölődéseit az asztalon ülve.

A Zádor várnál addig csetlek-botlok a köveken, míg csak begyűjtök egy rendes pofáraesést, szerencsére csak koszos lettem, meg kicsit lenyúztam a térdemet. A hegyről leérve a barnagi leágazásnál jó nagy a tömeg a váltóponton, mert a csapatok mezőnye kezd megérkezni hátulról. 

Nevelős Kriszti kiált rá, örömmel üdvözlöm, csinál pár képet is. Az erdei út elején Kriszti férjével, Lacival találkozom.

Még bőven világos van szerencsére. A Cseri-kastélyhoz leporoszkálok, majd innen felsétálok az országútig, itt megcsodálom a naplementét és a Kab-hegyet és még fejlámpa nélkül, lefelé erős tempót futva, elérem a hidegúti frissítőt, előtte a délelőtt megcsodált malacokról lövök egy képet.

Itt aztán már sötétedik és hűl az idő, így kabát vissza, fejlámpa fel és irány tovább.

Innentől már csak a lámpám fénykörében haladok és figyelek a lában elé, hosszú felfelék és lefelék következnek, közben a gyors váltós csapatok folyamatosan előznek már jó ideje.

A Koloska-völgybe pipiskedő léptekkel sasszézok le, mert igencsak sok majdnem elesős helyzetem van, fáradok és egyre kevésbé emelem a lábamat, az út pedig tele van a fejlámpa fényénél nem igazán látható gyökerekkel és kövekkel.

Közben még éppen 12 órán belül átlépem a 100 kilométert.

A völgyön visszamászva Veszprémfajsz felé térkép nézetet kell kapcsolnom az órámon, mivel az eddig kitűnően látható út jelölő szalagok eltűntek. Valami suttyó jó 10 kilométeren leszalagozta a pályát, szóval ha itt valakinek nem volt track az órán, az bajban volt. Közben, bár a cél még 10 kilométernyi útra van, de légvonalban csupán úgy 4km, így innentől folyamatosan hallatszik a versenyközpontban a speaker beszéde.

Fáradt vagyok, kicsit agonizálok, felmászok a kálváriára, majd lekocogok onnan, aztán nemsokára végre keresztezem ismét a 74-es főutat, ahogyan reggel is, csak fordított irányba. Innen még 4 nagyon nehezen telő kilométer. Az utolsó két kilométeren kétszer esek hasra, ráadásul úgy, hogy a feltápászkodás után konkrétan meg kellett keresnem, hogy miben is botlottam el, barna színű, fejlámpával gyakorlatilag láthatatlan kövek állnak ki az útból.

Aztán feltűnik a versenyközpont, végre beérek, szalag, érem, leülök kicsit, de hamar elkezdek fázni mert megint csak kb. 6 fok van, így gyorsan autóba ülök, befűtök és hazavezetek, közben sikeresen nem elütve három hatalmas, az úton előttem átkocogó szarvastehenet.

Az időeredményemet csak itthon nézem meg, 13:57-el értem célba, ami magamhoz képest igen jó eredmény. A 104 egyéni indulóból most a 29-ik helyre voltam elég, viszont az nagyon tetszett, hogy 70 kilométertől nem, hogy nem adtam le helyezést, hanem a 34-ik helyről sikerült feljönnöm.