ULTRA a BALATONra

Emlékszem gyerekkoromban mindig nagyon vártuk a "hosszú utazást", mikor a nagyszülőkhöz tartottunk a 80-as években a Balatonra, Győrből, befészkelve magunkat a Trabant hátsó ülésére figyeltük az elsuhanó tájat jó három órán keresztül. 

Előfordult, hogy hosszabb időt is igénybe vett az út ha meg kellett pl. várni az éppen ott gyakorlatozó szovjet páncélos hadosztály átvonulását a 82-es úton Gyulafirátót előtt, később építették a főút alatt átvezető "tank átjárót" az ilyen fennakadások elkerülésére.

Esős időszakok után megálltunk az akkor még legeltetett "kopasz dombon" gombát szedni (82-as út, rédei leágazás után az út két oldalán levő dombok), továbbautózva sokszor húzódtunk az út szélére, hogy forrásvizet igyunk a cseszneki szerpentin aljánál az Aranyos-patak völgyében lévő fatelep mellett, közvetlenül az út szélén. Mára valószínűleg elapadt ez a forrás, de ha arra járok meg fogom nézni közelebbről. 

Utána az akkor még sokkal romosabb cseszneki-várat csodáltuk meg a szemközti ma is népszerű autós pihenőből - fagyizás okán:) Aztán következett Zirc, majd a várva várt pillanat mikor Eplény előtt először csillant meg a távolban a Balaton tükre. Veszprémet elhagyva pedig már közvetlen közel láttuk a nagy tavat.

A "hosszú út" érzés azóta is megmaradt, önerőből először a nyolcadik osztályt követő vakációban (1990-t írtunk ekkor) tettem meg, ekkor biciklivel - úgy nekivágva a Siófokig tartó útnak, hogy előtte 20 kilométernél többet nem tekertem egyben, így visszatekintve is eléggé felelőtlen ötletnek tűnt egyből több mint 100 kilométere vállalkozni, ráadásul a forgalmas 82-es főúton a Bakonyon át. 

Persze fiatalon az ember mindent kibír, de arra emlékszem, hogy a körülbelül 6-7 órás tekerés után elégé fáradtan értem Siófokra, frissítés víz és két sonkás zsemle volt emlékeim szerit. Később aztán rutinná váltak az ilyen távú biciklizések, sok balatoni hétvégét oldottam meg kerékpáros közlekedéssel, emlékeim szerint egyszer viharos hátszélben egy zirci megállással 3 és fél óra alatt sikerült a Győr vége táblától a Balatonalmádi eleje tábláig tekerni.

Ez a bizonyos "hosszú út" egy ideje újra felmerült, immár mint futva is teljesíthető táv a jövőbeli tervek között. 

Az UB halasztásával aztán meg is lett az apropó, Zsuzsi pedig még rá is erősített, mikor javasolta, hogy azért egy-egy hosszabb futást mindenképpen illesszek be az edzéstervbe:D ő majd frissít ha kell.

Mivel a virtuális futások/versenyek legalább annyira nem hoznak lázba mint a virtuális sörözés, az alkoholmentes sör, netán a nappaliban/udvarban előadott maratoni futások, a gondolatot elhatározás majd tett követte, az amely az útvonal megtervezésével kezdődött.

Fő szempont volt, hogy a Bakonyon át a lehető legrövidebb és legkevésbé forgalmas úton vezessen. Alltrails-en terveztem az utat, majd korrigálgattam a turistautak.hu egyéb hasznos információi alapján (lezárt magánerdők pl.). 

Kíváncsiságból megkérdeztem Krisztát, hogy mit szólna egy ilyen akcióhoz, lévén a versenyek elhalasztása/lemondása őt is ugyanúgy érintette. Sokat nem kellett biztatni, pár héttel később pedig már a "szokásos körben" négyesben egyeztettük az útvonalat és azt, hogy Zsuzsi és Ervin hol fog frissíteni minket.

Ekkor már volt végre egy kis régen érzett "versenydrukk", lehetett tervezgetni és végre lett egy fix "sarokpontja" a felkészülésnek. Így aztán most az UB helyett lett ultra a Balatonra.

Az útvonal:

Győrújbarát - Tényő - Sokorópátka - Gic - Bakonycsernye - Bakonyszentlászló - Vinye - Hódos-ér völgye - Porva - Borzavár - Zirc - Akli - Lókút - Hárskút - Márkó - Nemesvámos - Veszprémfajsz - Lovas - Alsóörs

A felkészülést, futásokat ugyanúgy csináltam mintha az UB-re készültem volna az eredeti időpontban. A vírusmizéria miatt, ahogyan az élet más területén, úgy a futással kapcsolatban is hamar rájöttem, hogy a megváltozott helyzet ellenére az a legcélravezetőbb, ha a lehető legkevesebb dolgon, a lehető legkevesebbet változtatok az addigiakhoz képest. Ennek megfelelően szépen csináltam a 100 fölötti heteket, leginkább terepen, érzésre is nagyon jó formában vártam a szombat hajnali öt órát mikor Győrújbarátról elindultunk Krisztával a Balaton irányába.

A futást megelőzően az UB eredetileg tervezett időpontjában igazi emlékezés és nosztalgiahullám volt az UB egyéni FB csoportban, aztán láttam persze, hogy jó páran be is időzítették az első hosszabb kimozdulásokat erre a hétvégére, Csipi a privát UB "berepülésére" indult, Szőnyi Feri pedig az "ős UB" útvonalát vette birtokba a Balathlon keretei között, illetve megrendezésre került az első "kiscsoportos" Korinthosz 80 is, hogy a legismertebbeket említsem.

Két "nagy frissítőpontban" egyeztünk meg, így Zsuzsi és Ervin a terv szerint először 40 kilométernél Bakonyszentlászlón, majd 65 kilométernél Zirc után Akliban vártak minket.

Így ők ráértek kényelmesen később elindulni, sütizhettek Zircen, utána pedig mehettek egy jó bringás kört a Balaton felvidéken, mert az alsóörsi "célban" már az volt a terv, hogy mi várjuk meg őket, ez nem így lett persze, mert előbb visszaértek.

A menet közbeni frissítés gerincét ismét a Sponser LE - gél - sótabletta trióra építettem, mivel az útvonalon a kozkutak.hu oldal szerint szinte minden érintett településen volt "kék kút" vagy egyéb vízvételi lehetőség.

Szombatra szerencsére az előrejelzés is pont belőtte az "egy nap jó időt" a két frontos nap közé, ez így is lett. Fél négy előtt ébredtem magamtól (ilyenkor nagy előny, hogy nem vagyok egy hétalvó) reggeliztem, intéztem az ügyeket, pakolgattam. Öt órára Ervin elhozta Krisztát hozzánk a "rajtba" és megindultunk.

Eléggé friss kb. 8 fokos hőmérsékletben indultunk, pár száz méter után már érezni lehetett, hogy ez a legjobb futóidő.

Ismerős, sokszor futott útvonalon futottunk Tényőn át, Sokorópátkán megvolt az első két emelkedő, hogy belemelegedjünk a futásba. Sokorópátka végén utántöltöttük a kulacsokat. Óránként fél liter LE, egy gél és egy sótabi volt a "menü", ezt nagyjából tudtam is tartani végig.

Kriszta és én sem vagyunk túl bőbeszédűek futás közben, az első 20 kilométeren röviden megbeszéltük az aktuális történéseket, aztán inkább a futásra koncentráltunk.

Nekem ez teljesen új műfaj volt, mivel én hoztam az útvonalat, Kriszta pedig a tempót és a rutint. Krisztára bíztam a tempót - mivel azt tudom, hogy ő velem ellentétben nem rohanja el az elejét, de jól tartja a tempót végig, igyekeztem nem hátráltatni - többé-kevésbé sikerült is érzésem szerint:D Valamint ő az egyetlen futó akivel ilyen távra el merek indulni (persze nagy megtiszteltetés nekem, hogy ezt ő is be merte vállalni:))

Egy kis tapasztalatunk volt azért az együtt futás terén, tavalyelőtt Elbán sokat futottunk közösen.

Sokorópátka után lezúdultunk a hosszú "gici egyenesen", a távolban a párás levegőben pedig már látszott a mai feladat komolyabb része, a Bakony hegység képében.

Romándnál az út bal oldalán lévő majorságban éppen kiengedték az istállóból a teheneket az út melletti legelőre, azok pedig, szerencsére a villanypásztoron belül, láthatóan vidáman vágtattak csapatostól mellettünk, latolgattuk, hogy a Kriszta piros futózsákja, vagy az én narancssárga pólóm keltette-e fel az érdeklődésüket?

A nagyon rendezett és barátságos Bakonycsernyén át értünk Bakonyszentlászlóra, itt már szépen "ettük a szintet" felfelé. 

Bakonyszentlászlón Ervin és Zsuzsi várt, miután mi vártunk rájuk pár percet (jól is jött) frissítettünk - és váltottunk ruházatban, az eddigi hosszú felső+pólót összeállítást póló+karszárra.

Bakonyszentlászló után aztán már komolyabban kezdett emelkedni az út a Vinye-Fenyőfő elágazás felé. Bujkáló napsütés volt, szélcsend, friss levegő, gyantaillatú fenyves, kívánni sem lehetett volna jobbat.

Nem sokkal később elhagytuk az aszfaltos utat és a Hódos-ér völgyében folytattuk a "Bakony átkelés" első szakaszát. A völgy is teljesen néptelen volt, pár kilométer után az addigi murvás útról földútra, majd nehezebben futható füves ösvényekre térünk. Kárpótlásul persze csodálatos volt az erdő, de rendesen néznünk kellett a lábunk elé.

Az erdő aztán kiritkult és széles legelők mögött már integetett a porvai templom tornya. Porván ismét frissítettünk kicsit, majd másztunk Borzaváron át Zircig. Jó érzés volt felérni a Pálihálás leágazóig és meglátni a zirci apátság templomának tornyait. 

Zirc elején rögtön jobbra fordultunk és átvágva a város nyugati szélén a Bakonybélbe vezető útra értünk.

Itt persze újabb mászás következett, de ez az útvonal már csak olyanra sikeredett mint egy hullámvasút. Szarvaskút után szólított a természet én pedig engedtem a hívó szónak. Innentől sokkal jobban lettem "gyomrilag". 

Akliban ismét találkoztunk Zsuzsival és Ervinnel egy nagyobb frissítés erejéig, itt már úgy búcsúztunk el, hogy "viszlát Alsóörsön!". Lókút felé fordultunk, megbeszéltük, hogy ennél pocsékabb országútnak nevezett aszfaltcsíkot még nem láttunk, itt gyakorlatilag egy autó sem fér el, nem, hogy kettő. Ugrálhattunk rendesen a nem létező útpadka irányába mikor ki kellett térni a forgalom elöl.

Lókút elején aztán jobbra fordultunk Hárskút felé, fölöttünk a Borzás-hegy nyerge, oda pedig egyenesen meredeken és hosszan felvezető aszfaltút. Itt inkább a "power walk" volt a jellemző a futás helyett. A fejemben a hülye rím ismételte magát, hogy ez olyan mint "Vászoly párszor" és tényleg:) UB-n Szőlőskörön, Balaton-felvidéken járatosak ismerik a Vászoly előtti "siratófalat".

Felérve 69 kilométer megtétele után elértük az útvonal legmagasabb pontját. Kis lejtőzés után egyből Hárskút elején frissítettünk, mielőtt megkezdtük a "hosszú lefelét" Márkóig. Majdnem 10 kilométeres jól futható lejtő következett, csodálatos erdőkön át, immár kitűnő minőségű aszfaltúton.

Márkó előtt már szépen látszott a 8-as út viaduktja és a mögötte még megmászandó hegygerinc. Márkón ismét frissítettünk, közben egy autóból egy - valószínűleg szintén futó - férfi kérdezte, hogy mennyi lesz a mai adag és merre megy az útvonal. A "100km, Győrújbarát - Alsóörs" információkra örömmel nyugtázta, hogy két félőrülttel van dolga és mondta, hogy Csipi is beért a PUB-n méghozzá izmos 30 óra alatti idővel, megtoldva azzal, hogy: "ő se normális.....de ti se!"

A viadukt alatt átfutva fölénk magasodott a Malom-hegy, az eredeti útvonaltervben szerint ezt "direktbe" kellett volna másznunk, azonban találtam infókat a geocaching.hu-n arról, hogy ez ilyen gyökerekbe kapaszkodós mászás lett volna - ami 80 kilométer után már nem esett volna annyira jól. 

Ennek megfelelően balra fordulva a Séd mellett árnyas erdőben nagyon hangulatos kis útvonalon futottunk tovább, majd felmásztunk a lankásabb és alacsonyabb Csatár-hegyre. 

Itt kiskertes részen át vezetett az utunk, aztán murvás, földes út a fenyvesben, majd kis "úttalan út", az a fajta ami a térképen rajta van, de a valóságban nem annyira létezik (értsd. vadcsapás). 

Ebből csak pár száz méter jutott szerencsére, mielőtt egy egyre "szavannásabb" réten ereszkedtünk le Nemesvámosra 3 kilométer hosszan. Eddigre már a karszárat is elraktuk a futózsákba.

Nemesvámoson a kozkutak.hu információja ellenére van működő "kék kút", jól is jött, mert nagyon fogyott a folyadékunk. Minden egyes működő kútnál hálás vagyok, hogy Magyarországon létezik ez az infrastruktúra, amelyhez hasonlót sem láttam még más országban. 

Alaposan feltankoltunk és elindultunk az utolsó szakaszra. Itt már Kriszta javaslatára (nem volt ellenvetésem) ráálltunk a 700m futás 300m séta kombóra, jobban esett, kizökkentett a monotóniából. Mivel aszfalton simán futottunk lefelé 5:40-el és sétáltunk 9:00 körül, bőven 7 perc alatti kilométereket csináltunk. 

Veszprémfajsz után egy rövid szakaszon futottunk a Füredre vezető főút szélén (életveszély), hatalmas volt a forgalom, szerencsére aztán gyorsan letértünk balra. 

Igaz Balaton-felvidéki tájon, fenyvesek, tölgyesek között ereszkedtünk a zsombékos, víz borította Tódi-mezőn keresztül Lovas szőlőhegyre.

Itt ismét aszfaltútra értünk előttünk/alattunk pedig kitárult a Balaton türkiz csoda panorámája, vitorlásokkal, "Balaton illattal". Hangulatos szőlők között már csak egy ugrás volt Alsóörs és a "befutó" ahol Zsuzsiék vártak minket.

Szép és hosszú út volt! A múlt héten itthon csináltam még két "érmet" is, meglepetésnek, ezek is a nyakunkba kerültek. 100 kilométert futottunk 1100 méter szintemelkedéssel 11:38 alatt, amelyből úgy 15 percet töltöttünk frissítéssel.

Egy forró zuhany "visszahozott az élők sorába", az ezt követő paradicsomleves-sör-pizza a kedvenc alsóörsi étteremben pedig feltette a pontot az i-re.

Zárásként - szerencsére a mizéria vége talán már feldereng, az ultraversenyek egy részénél pedig remélhetőleg megtalálták/találják az egyedi megoldásokat arra, hogy a nyári eseményeket ne kelljen lemondani/halasztani. 

Mivel a MammaMontana 100as sajnos "áldozatul esett" a pánikszerű intézkedéseknek, örömmel láttam, hogy a 1WTR (one way ticket run) és az UTT továbbra is talpon maradt, megkeresve a feltételrendszert amely alapján mégiscsak el lehet majd rajtoltatni a mezőnyt.

A WTR nagyon érdekes eseménynek ígérkezik, 7 kilométeres kör, vagy rá egy órád, hogy lefussad, a kör végén a "megnyert időben" lehet frissíteni, pihenni/nyújtani, a lényeg, hogy minden óra elején indul rajtol az újabb kör, ha nem érsz oda a rajtra, kiestél. Elsőre nem hangzik keménynek, de azért sok-sok kör után biztosan érdekes stratégiai csatározást fog hozni ez a futás.

Összességében nagyon is izmos "ön szívatásnak" tűnik, azaz ha odamennék nem érném be azzal, hogy mondjuk futok 10 kört edzésként, aztán kiszállok, hanem mennék míg bírok -tehát nem megyek most, mert félő, hogy nagyon leamortizálnám magamat:)

Egyszer majd biztosan kipróbálom persze ezt a műfajt is:D

Viszont beköszönt az UTT, hogy ha minden oké akkor nem marad el, nem lesz elhalasztva. Ez viszont tipikusan az a verseny ahová eddig egyáltalán nem is akartam elmenni - eddig - július, hőség, tűző napsütés, semmi árnyék, végtelen töltések, szúnyog hadosztályok, 63 km oda 63 km vissza. Szóval igazi nyalánkság, mivel a hazai tókerülő gyűjteményből még hiányzik a Tisza-tó, illetve a nyár teljesen üres volt, ami a versenyeket illeti, hirtelen megjött a kedvem ehhez és be is neveztem a 126 kilométeres távra.

Most következhet egy kis pihenés, aztán indulhat a felkészülés újra!