Teljesítménykényszeres, vagy függő vagy?

Gyakran találkozunk ezekkel a kifejezésekkel, kérdésekkel futóéletünk során, leginkább a "miért futsz?", "semmi értelme", "tönkre fogsz menni" relációkban halljuk, olyan kérdezőtől, aki maga nem fut és nem is sportol.

Különösen hangsúlyossá válik ez a kérdés a "jó idő" elmúltával, mikor már sokszor csak sötétben, hidegben, ködben-esőben-hóban jut el az ember a futókörére.

Ennek ellenére érdemes megkísérelni a dolgok mögé nézni, mi is a teljesítménykényszer és mi is váltja ki azt, hogy egy ilyen kérdés elhangozzon?

A kérdés megítélése teljesen eltér egy futó és egy nem futó/sportoló szemszögéből.

A nem futó ember részéről már a futó ember legelső elindulása, elhatározása is kényszeresnek tűnhet, hiszen olyasmibe vág bele, majd olyasmit "űz", amely energiabefektetéssel, erőfeszítéssel, fáradtsággal, izzadással, közvetetten pénzkiadással, lemondásokkal, időnként fájdalommal és egyéb kellemetlenségekkel is jár.

A ma "átlagembere" pedig igyekszik minden lehetséges úton elkerülni az olyan cselekedeteket, amelyek ilyesmit követelnek tőle.

A fő ok a teljes elkényelmesedés, könnyen és egyszerűen hozzáférhető minőségi(-nek tűnő) javak és az ezeknek köszönhető viszonylagos de mindenképpen időszakos biztonságérzet, amely viszonylagosságát/időszakosságát annak köszönheti, hogy kortünet a még több fogyasztás elérésére irányuló fedett vagy nyílt nyomasztás (reklámok, híradások)

További ok a túlterheltség, amely egyre kevésbé fizikai, hanem mentális szinten jelentkezik, klasszikus példa erre :"alig várom, hogy hazaérjek és lerogyjak a TV elé, el sem tudom képzelni, hogy ilyenkor még átöltözzek és kimenjek a sötét hidegbe futni...". A média pedig egyébként is rendszeresen sulykolja, hogy bármiféle erőfeszítés nélkül is lehetséges lefogynunk, jó állóképességet szereznünk stb. ("vedd be ezt, vedd meg azt").

A mentális fáradtság (egész napos munkahelyi/egyéb stressz, zaj, pörgés, ülőmunka, monotonitás) pedig elsőre a fizikai fáradtságérzetben nyilvánul meg, holott ez a fizikai fáradtság látszólagos, csupán a "fejből ered" és a megszokott rutin (a legkisebb ellenállás) követésére ösztönöz : "rogyj le és nézd a tv-t, megérdemled", pedig a mentális fáradtságot képtelenség egy további mentális terheléssel (TV) kipihenni. A legrosszabb példa talán a TV-re történő elalvás.

Így aki nem tapasztalta meg még soha a futás/sport iránti elkötelezettséget és motivációt, annak a futás és az ember futás közben átélt "megpróbáltatásai" mindig is kényszeresnek fognak tűnni.

Mi is a teljesítménykényszer valójában, melyek is a fő jellemzői?

- Ha valaki soha nem pihen, sajnálja az időt a regenerálódáshoz (egyénenként változó időtartam), vagy sérülés ellenére, maradandó károsodást kockáztatva, szakértői tanács ellenére is fut, nem hagyja gyógyulni a sérülését (majd a ráfutás megoldja (egyébként is bírom a fájdalmat) - ritkán hatásos módszer).

- Ha kizárólag a folyamatos túlteljesítésre koncentrál, soha nem a "néha a kevesebb a több" elv szerint jár el.

- Ha nem az utat, a futás során megélt élményeket tartja szem előtt, hanem beszűkülten csak és kizárólag az idő és táv eredményt.

- Ha soha nem érez elégedettséget a saját eredményei miatt.

- Ha annyira stresszel a saját teljesítménye (célkitűzése) miatt, hogy nem tud "feloldódni" a futásban.

- Ha másoktól is folyamatosan a saját teljesítményszintjét várja el.

- Ha frusztrálja amennyiben egy nála gyorsabb futó előtte ér be, vagy egy nála lassabb futó akaratán kívül "feltartja".

A futó szemszögéből máshogy fest ez a fogalom, amely félreértelmezéshez vezethet.

A futók általában ismerik a határaikat, de koránt sem tekintik ezeket a határokat rögzítettnek, sokaknak szól a futás ezeknek a határoknak az újraértelmezéséről, kitolásáról ez pedig nem kényszer, hanem talán ösztönös kíváncsiság saját magunkkal szemben (mire vagyunk képesek, mire tudunk képessé válni).

Futó társainkra, ismerőseinkre, barátainkra nem úgy tekintünk, mint "lenyomandó" ellenfelekre, miközben természetesen él bennünk egy egészséges versenyszellem, amelynél viszont jóval erősebb a szolidaritás, pl. az előttünk összeeső, lesérülő futónak segítünk, megállunk segíteni és nem rohanunk tovább az időeredményünket féltve, a holtponton segítségre szoruló futót biztatjuk, "nyulazunk neki", kisegítjük sótabival, magnéziummal, zselével stb.

Egymást inspiráljuk, egymás által inspirálódunk.

Frissítésnél nem próbálunk meg úgy poharat/egyebet elvenni az asztalról mint Kipchoge, kerüljük a lökdösődést, nem parázunk azon, hogy most akkor ezért nem lesz meg a négy órás maraton...

Ami viszont tény, hogy ez egyfajta függőség, magamon is tapasztalom, másoktól is hallom, hogy a mentális egészségük, egyensúlyuk, jó stressztűrő képességük, munkahelyi és más életteljesítményük egyértelműen a futás miatt stabil, amennyiben a futást/egyéb sport űzését megvonnák tőlük, akkor az befolyásolná az élet más területén nyújtott teljesítményüket, azaz a futás (is) tartja egyensúlyban a mentális állapotot.

A pesszimizmus, a rosszkedv és a stressz szürke tömege képtelen tartósan lépést tartani a futóval.

Ugyanez érvényes az egészségi állapotra is, kapcsolódik ide a mindegyikünk által hallott kérdés: "Te télen is futsz? Nem fázol meg?" ("Hogy tudsz annyira felöltözni, hogy ne fázz?"), általános tévhit, hogy a hidegtől leszünk betegek.

Függőség a "runner's high" elérésének vágya is, ki ne emlékezne az első 10 km, félmaraton, maraton, egyéb táv befutójánál érzett eufóriára? Ez az érzés az első teljesítéseknél van a maximumon, majd csökken, az ismételt kiváltásához már túlteljesítés szükséges (táv, idő). Ez persze korántsem jelenti azt, hogy ne lenne borzongató élmény célba érni bármikor bármely távon.

Sok futó átéli a "flow"-t is, az "akkor és ott" érzett, test/lélek/gondolat/cselekedet harmónia által kiváltott boldogságlöketet, ennek a kiváltásában a körülmények mellett a saját elménknek van a legnagyobb szerepe.

A futás után hazaérve pedig mindannyian érezzük azt az elégedettséget, amely a teljesítésből adódik, hogy igen, ma is elmentem futni, akkor is, ha az elején nem is esett jól, vagy ha a körülmények miatt nehéz is volt elindulni, mégis megérte, ismét meghaladtuk saját magunkat!

Az elindulás pedig nem kényszer, holott sokszor nem azért indulunk el, mert feltétlenül jó érzés, vagy van hozzá kedvünk és éppen kellemes nekiindulni, hanem azért mert tudjuk, közben majd megjön a kedv is ha az elején hiányzik, közben már jól is fog esni és tudjuk, az igazán rossz érzést az okozná, amennyiben - bár megtehetnénk - mégsem indulnánk el.

A függőségre adott őszinte válasz pedig részemről éppen ezen okokból az "igen, nagyrészt függő vagyok".

Megállapíthatjuk, hogy bár a teljesítménykényszer világosan körülhatárolható jelenség, az átlag szemlélő számára egy futó mindig is teljesítménykényszeresnek fog tűnni, hiszen egy szűkebb, teljesen eltérő látásmódból, álláspontról érthetetlen, hogy miért vállal egy ember áldozatot, megerőltetést "vért és verítéket" illusztris célok, nem azonnal realizálható haszon érdekében, "minek strapálja magát a semmiért?".

A legjobb tanács amit az ember - elkerülendő a hosszas magyarázkodást - adhat, az pedig a következő "kezdj el futni, majd ne hagyd abba és meglátod", a futás helyére persze tetszés szerinti sportot is be lehet helyettesíteni.

Külön posztot érdemelne az, hogy ki milyen hajmeresztő kérdéseket és megállapításokat kapott már futó mivolta, futó "cselekedetei" miatt, ezeket nyugodtan lehet tolni a blog FB oldalára:)