Szőlőskör 2025

Az ősz félreérthetetlen jele, ha az ember a Szőlőskörre megy.

Én idén tizedik alkalommal tettem tiszteletemet ezen a versenyen, ami mára kihagyhatatlan eseménye lett a futónaptáramnak.

Nagy felkészülést nem csináltam, mert volt a futás mellett éppen elég dolgom, amit keresztedzésnek is nevezhetünk (újabb építkezés).

Most, hogy megvan a camper, úgy döntöttem, nem hajnalok hajnalán kelek a verseny napján, hogy aztán vezetés után álljak be a rajtba, hanem pénteken délután szépen elautóztam előbb Füredre, ott bevásároltam a vacsorához.

Ez után továbbmentem Balatonszőlősre, felvettem a rajtszámot, chipet és felmentem a kiszemelt éjszakázóhelyemre a Gella-nyeregtől keletre, Hidegkút feletti szép, ligetes részre, innen szép kilátás nyílt a Balatonra, Hidegkútra és persze a Kab-hegyre.

Még nem tettem ki az asztalt-széket és nem álltam neki tésztát főzni, mikor nagy nyikorgással érkezett egy terepjáró, morcos sofőrrel, aki mindenféle köszönés nélkül így nyitotta a beszélgetést:

- mi járatban errefelé?

- jó estét kívánok, feljöttem ide, hogy kicsit körülnézzek.

- aztán mit nézeget itt maga körül?

Itt majdnem felröhögtem, hiszen egy csodálatosan panorámás helyen álltunk.

- hát, (széles körmozdulat) a természetet és a kilátást!

- nem itt kellene nézegetni, mert ez itt egy magánterület.

- uram, ha bármi, sorompó, figyelmeztető tábla, kerítés jelezte volna ezt az úton, amin feljöttem, nem jöttem volna ide.

- mer' mi itt vadászunk!

Innentől nem láttam több értelmét a beszélgetésnek, hanem elköszöntem és a Gella-nyeregtől nyugatra rejtettem el az autót. Itt aztán már senki nem zargatott a továbbiakban.

Kitettem az asztalt, széket, főztem tésztát és a sötétedő estében jól bevacsoráztam, közben közelebbről, távolabbról hallatszó szarvasbőgést hallgattam.

Mire teljesen besötétedett, megágyaztam az autóban és kis olvasgatás után aludtam egy jót.

Hajnalban ébresztőre keltem és a reggelizés közben is szarvasbőgést hallgattam, miközben a távolban hunyorgó kab-hegyi adótorony jelzőfényeit elnyomta a virradat fénye.

Innen mindössze 5 percnyi autóútra volt a versenyközpont így nem kellett sietnem.

Kényelmes parkolás után rengeteg ismerőssel találkoztam, közben Krisztáék is befutottak.

Az időjárás kellemesen hűvös, de meglehetősen párás volt ekkor még, a nap viszont a rajtra kisütött.

A versennyel kapcsolatban annyi tervem volt, hogy mivel a Vadlán csak három hét múlva lesz, ezt az ötvenest akár meg is tolhatom jobban. Ez alatt persze nálam azt kell érteni, hogy arra voltam kíváncsi, megy-e még ez a 700+ szintet tartalmazó 50 kilométeres pálya 5 órán belül?

Ehhez most adottak voltak a feltételek, bár edzettebb nem lettem, de fejben sokkal erősebb vagyok. 

Mivel a pályát csukott szemmel is ismerem, tudtam, hogy 30 kilométernél jóval 3 órán belül kell lennem, hogy az utolsó - lassabb 20 kilométerre legyen elég időtartalékom.

Persze ebbe nem fér bele sem a frissítőpontokon való időzés, sem az emelkedőkön való séta.

Mit is lehetne írni a pályáról ennyi év után? Csak ugyan azt, mint minden évben. Összességében azt éreztem, hogy ez egy rövid verseny, hiszen meglehetősen gyorsan odaér az ember Balatonudvariba, ahonnan már csak 15 kilométer van hátra.

Erről a bizonyos utolsó 15 kilométerről majd később.

A pálya a kis falusi körözést követően egy impozáns felfelével nyit, ami egészen 7 kilométerig tart. A Gella nyeregben 205 méternyi szint után ér véget a verseny legnagyobb mászása.

Ezen szépen be is hangolódik az ember a továbbiakra. Izzadtam mi a ló, 9db. géllel készültem, ezen kívül csak vizet terveztem felvenni ahol szükséges. 

Az emelkedőn még Resz Bandival kerülgettük egymást, de kicsit később aztán odalépett a tempónak és többé már nem láttam.

A nyeregből aztán végre kezdődhetett a jól megérdemelt lejtőzés Tótvázsonyba 2,5 kilométer alatt 80 méter szintet leadva.

Az itteni frissítőt kihagytam, jöhetett a hullámzás Barnagon át Vöröstóig. Barnagon töltöttem újra vizet, mert arra ügyeltem, hogy eleget igyak, ezen kívül nagyjából 5 kilométerenként benyomtam egy gélt.

Varga Szilvivel kerülgettük itt még egymást, ami egyértelmű jelzés volt számomra, hogy jól megyek és ez a mezőnynek nem az a része, ahol lenni szoktam.

Ő persze kisvártatva elhúzott, de aztán egészen a Balaton-partig sikerült úgy 2-300 méter távolságból követnem őt.

Vöröstó után már rendesen szét volt szakadva a mezőny a jól futható emelkedőn. 

Mencshelyen kb. a félmaratoni távnál van vége ennek a felfelének. 

Az itteni frissítőn a staff kólával és készült, örök hála ezért, mert sajnos a többi ponton ez hiányzott, holott főleg melegben az össze-vissza zötykölődő gyomor komfortérzetéhez nagyon is kell a kóla, érthetetlen, hogy ez miért hiányzott a frissítőpontok kínálatából.

Mivel 2 órán belüli félmaratonom volt, tudtam, hogy a most következő több mint 8 kilométeres lefelén tudom majd növelni az időelőnyömet.

Eddigre kisütött a nap és elkezdett melegedni a levegő. 

30 kilométernél Akaliban, miután a szokásos nagyon szép panorámás lefelén jól szedtem a lábamat, 2:47-et mutatott az óra.

Akali történelmi faluközpontja a nádtetős régi házak és fák nyújtotta árnyékkal, mindig nagyon tetszik, az ezt követő kis tér ivókútjával együtt, ahol kicsit felfrissítettem magamat és töltöttem vizet.

A parti úton a strand mellett sok bringás jött már szemben, aztán nekivágtam az első hőséges emelkedőnek fel az országút mellé. Ez meglepően gyorsan véget is ért.

Fövenyes felé valahol 32 kilométernél előzött meg a Mauerweg női harmadik helyezett Dr. Császár-Szabó Veronika aki megdicsérte a Mauerweg Finisher pólómat, mondván, hogy ilyen neki is van:) Itt volt másodszor az az érzésem, hogy ez tényleg nem az a része a mezőnynek, ahol lenni szoktam.

Udvariba érve aztán következhetett az utolsó 15 kilométer.

Persze olyan 15 kilométer ami egy izmos 4,5 kilométeres 170m szintes mászással indul, ennek a java része napsütötte úton halad. Az emelkedő alján lévő frissítőn alaposan bemosakodtam, ittam és feltöltöttem a kulacsomat.

Nyilván nem fáztam, de magamhoz mértem egészen jól felkocorásztam Vászolyra.

Az itteni frissítőt kihagyhattam, mert direkt tartalékoltam vizet.

A falu végi erős lefelén igyekeztem azért tartani a tempót. 

A Pécselyig tartó hosszú egyenes a végén a mászással most sem lett a kedvencem, három helyen valami komoly rajzásba is belefutottam, konkrétan sűrű volt a levegő a repkedő rovaroktól.

Itt már elfogyott a vizem, de tudtam, hogy Pécsely elején balra van egy kék kút, itt gyorsan bemosakodtam, ugyanezt megismételtem a falu végi kútnál is, aztán nekivágtam az utolsó 3 kilométernek. 5 óráig volt még 20 percem, így azt már tudtam, hogy meglesz az öt órán belüli teljesítés.

Ez a szakasz számomra nevezetes arról, hogy az első Szőlőskörömön 2016-ban mikor érdemi frissítés nélkül futottam, itt is nagyon megszenvedtem a pályával.

Most sem arról szólt persze a menet, hogy hű de jól érezzem magamat. Ervin érkezett hátulról bringával és megerősített abban, hogy beérek öt órán belül.

Kis mászás-ereszkedés és két kanyar után az utolsó felfelét is magam mögött tudva vidáman ereszkedtem a cél felé.

Jól osztottam be az erőmet, így 30 fölött már nem nagyon előztek meg.

A végén 4:56 alatt értem célba, a 222 indulóból az 53-ik helyen, amivel én nagyon elégedett vagyok.

A célban megvártam Krisztát, ettem sok dinnyét, hűsöltem, aztán mentem is haza.

Mostantól pedig már csak három hét és jön az év terepversenye, a 108 kilométeres VUT, ahol nem jártam még eddig.