Szőlőskör 2024

Kezdésnek lássuk csak, mit köszörültem el az utolsó Korinthosz 80-on.

Kell az ilyen poszt is, mert jómagam is simán követek el teljesen amatőr hibákat még évek után is, ha úgy gondolom, hogy majd fejből úgy is lehozok bármilyen futást.

Röviden a sztorim a Korinthosszal kapcsolatban.

A versenyről már korábban is hallottam, sőt, 2017-ben még el is gondolkoztam a 80-as távra való nevezésen, de szerencsére erről akkor időben lecsúsztam. Durva felsülés lett volna a vége azzal a felkészültséggel.

2018-ban a Korinthosz 80-on futottam először igazán hosszabb távot, hűvös éjszakában, mindenféle frissítési, vagy hűtési gond nélkül (8:40), aztán 2019-ben ismét visszatértem erre a távra, szintén éjszaka, ezúttal viszont az előző este megevett pizza visszaütött és három fosással sikerült mégis jobb időt mennem (8:26).

Aztán jött a covid, majd 2021-ben elérkezett az idő a 160-as távra, ennek a sub 20-as (18:31) ideje azóta is komoly trófeám, itt nagyon jól kijött a lépés, annak ellenére, hogy talpi fascia gyulladással futottam.

2022-ben sorsolásos lett a bekerülés rendszere, a Spartathlon előtt szerettem volna a 80-ra menni, de sajnos nem húztak ki csak várólistára, igaz aztán onnan bekerültem, de addigra már volt nevezésem egy másik versenyre.

Tavaly pedig mindenféle nyavalyák után, leromlott kondícióval mentem neki a 160-nak, amiből a papírformának megfelelően Keselyűsnél ki is hullottam, ha kevésbé lett volna meleg akkor TALÁN tovább jutok.

Szóval ha minden összejött volna (ha a volna nem lett volna), lehetne akár 6 korinthoszi szalagom is, de nagyon elégedett vagyok a 4-el is.

Akkor most jöhet az elemzés:

Én baromira nem bírom a meleget, a hűvös időben érzem jól magamat, télen is járom a hegyeket, semmi problémám nincsen a téli hidegben futással, csináltam pl. kétszer is Burgenland Extrem-et (Fertő-tó körbefutás) januári fagyban, semmiféle problémát nem okozott a hőmérséklet, azon kívül, hogy az izó és a gélek is szeretnek megfagyni ilyen időben.

Nyilván nyaranta fejleszthető a hőtűrés és kell is fejleszteni, de azért a hőségben futás rendesen ki tud készíteni, a legjobb példa erre a 22-es Spartathlon utolsó 20 kilométere mikor egyszerűen már annyira kivett a meleg, hogy csak gyalogolni bírtam.

Ide kapcsolódik az is, mikor egy külső szemlélő, pláne ha egy kevésbé tapasztalt futó, gondolhatja azt, hogy pl. nekem az összes napi futás könnyű és happy, hiszen ezek csak 10-20-30 kilométeresek és hát hol vannak ezek egy 200+ os versenyhez képest?

Nos az igazság az, hogy értem és érek haza én is úgy ezekről a "rövidebb" futásokról, hogy aztán fél órán keresztül "magzatpózban zokogva nyalogatom a sebeimet" <-- drámai túlzás, de tény, hogy van, hogy nagyon nem vagyok jól ilyenkor és ha ilyenkor belegondolok, hogy vajon képes lennék-e lefutni akár sok-sokszor ennyit egyben, hát a válasz egy hatalmas "NEM" lenne.

A hőség volt itt is a meghatározó tényező, viszont az elmondható, hogy az előre jelzetthez és az előző napihoz képest is nagyon kegyes volt az időjárás a futókhoz.

Előző nap 40 fokos csúcshőmérséklet volt a pályán úgy, hogy a nap felkelte után zavartalanul sütött a nap és már reggel hétkor is 26 fok volt.

Ezzel szemben a verseny napjára a közeledő hidegfront előtti felhőzet és a Bajától messze északra kialakuló zivatarok felhőzete egészen késő délelőttig jótékony árnyékot tartottak és a hőmérséklet ennek köszönhetően a 22 fokról csak úgy 28 fok körüli értékig emelkedett.

Ez után egyre gyakrabban és hosszabban sütött a nap, viszont a hőmérséklet csak kb. 36-38 fokig emelkedett, illetve a front előtt élénkebb volt a légmozgás is, tehát ennek is volt hűtő hatása.

A tavalyi kiesésem után volt bennem rendesen félsz azzal kapcsolatban, hogy el tudok-e jutni a féltávig 5 óra alatt.

Szerencsére az első órák kedvező hőmérséklete miatt sikerült kerek 4 órás 40 kilométert futnom, ez az időelőny pedig bővel elég volt a táv második felére.

Ami el lett rontva, az a frissítés, nekem 60, de inkább 80 gramm szénhidrátra van szükségem óránként, én óránként csak egy gélt számoltam ami 39 gramm, a maradék 40 grammot pedig csak kis részben pótoltam izóval, kólával és a frissítőkről mást nem is vettem el.

Ehhez még az is hozzá jött, hogy a nagyobb melegben még több energiát igénylek, mert a szervezet hűtése is sokat kivesz, szóval óránként még minimum egy kulacsnyi long energy-t meg kellett volna innom, na ez nagyjából elmaradt, mert nem kívántam, így hiába volt előre küldve, nem vittem magammal.

Viszont ilyen távon, pláne ilyen hőmérséklet mellett pláne nem arról szól a frissítés, hogy mit kíván az ember, ha nem kívánja akkor is nyomni kell a cuccokat, különben jön a fejreállás.

Nálam ez abban nyilvánult meg, hogy Bogyiszló után teljesen bezuhant a tempóm és már nem is erőlködtem azon, hogy a frissítőkön több időt töltve kicsit újratöltsem magamat, amatőr hiba volt.

Sebaj, a végén azért csak beértem, de erre a teljesítményre annyira nem vagyok büszke. Viszont legalább még bőven a Spartathlon előtt újra megtanultam a saját káromon, hogy mit miként kell/nem kell csinálni.

Az előző bejegyzésben tévesen írtam, hogy a 9:45-ös idővel éppen megcsíptem volna a szintidőt a Korinthoszi csatornánál, hát nem, mert ott 9:30 a szintidő a valóságban. Igaz Öcsi is megjegyezte a célban, hogy majd ott kell időben odaérni, nem itt a K80-on.

Kis pihenés után már el is érkeztünk a szőlőskörhöz, amely ezúttal is a Spartathlon előtti utolsó hosszú edzésként került a naptáramba. Hőségben továbbra sem volt hiány és szerencsére azért kellően meleg idő ígérkezett a szőlőskör hétvégéjére is, hogy biztosan meglegyen a hő akklimatizáció.

Ide immár kilencedszer térek vissza és minden alkalommal emlékezetes ez a verseny, a pálya csodálatos helyeken visz, megunhatatlan és persze kb. csukott szemmel is le tudnám futni már.

Szokás szerint Ervinnel és Krisztával mentünk Balatonszőlősre, az odaút is nagyon szép volt, a veszprémi fennsík még ebben a meglehetősen kiszáradt állapotában is szép látvány. Közben pár kósza zivatar maradéka poroszkált a környéken.

Ismét rengeteg ismerős, sok-sok futó, mégis amolyan családias futóverseny. 

Kellemes meleg már a rajtban, gyors kör a faluban aztán indulhatott a menet a Gella-nyeregbe.

A Spartathlonra tervezett futócuccokban indultam, kivéve a futózsákot, mert azért az eléggé sokat levesz a háti hűtő felületemből, volt nálam két kulacsnyi penco ionogen és az övben további hét gél, húzta is le rendesen az övet a súly.

A nyeregbe felérve végre lehetett gyorsítani a jól futható lefelén egészen Tótvázsonyig, mivel rendesen fel voltam tankolva, kihagyhattam az itteni frissítőpontot. 

Futottam szépen tovább az enyhén hullámzó úton a barnagi leágazásig, innen egy gyors lefelé Barnagig, az itteni frissítőn sem kellett megállnom.

Aztán Vöröstó és a hosszan elnyúló sunyi emelkedő egészen Mencshelyig, csoda a táj, jobbra a Bakony lankái a Kab-heggyel, Mencshely messziről feltűnő a három egymás melletti templomtornyával, itt van még egy erősebb mászás a faluban, aztán a frissítőn már én is megállok töltekezni.

Innen következik az ereszkedés a Balatonpartra, előbb szőlők között kanyarogva, itt Béla előz meg, hogy aztán őt szem elől nem tévesztve a sorvezetőm legyen egy szakaszon, jellegzetes, az Ultrából már jól ismert "Béla morgással" zakatol el mellettem.

A Dörgicsére vezető út elképesztően rossz állapotban van, még futva is nagyon kell vigyázni, hogy hova lép az ember. Dörgicsén aztán jobb útra váltunk, majd a falu végén újabb frissítő, ide Bélával együtt csapódunk be, de én rövidebbre veszem a boxkiállást és innentől ő üldöz engem maga előtt.

A hosszú egyenesekből álló lefelén Akaliig rendesen lehet ékelni neki, én élek is a lehetőséggel, mert ez egy amolyan tesztfutás a Spartathlon előtt, a meleg és a szint ellenére simán sikerül hozni a két órán belüli 20 és a három órán belüli harminc kilométert is.

Akalin egy közkútnál muszáj újratölteni a kulacsokat, mert jön a Csárdás utcai felfelé. Ezt is megfutom séta nélkül, most ez is a fix elhatározásom volt, hogy egyszer sem sétálok bele a futásba a verseny során (sikerült). Fent a 71-es út mellett élénk a forgalom a bicikliúton is, de kellemes árnyékban lehet futni a fövenyesi lekanyarodásig.

Fövenyes is kedvenc hely, pláne így a szezonon kívül, sokkal békésebb minden.

Udvariban már a faluban megkezdődik a mászás, aztán a falu szélén a frissítőn alapos mosakodás, kulacs töltés következik, az egyik kulacsból iszom, a másikból hűtöm magamat ha a helyzet úgy kívánja.

Végigfutom a teljes emelkedő szakaszt Vászolyig, itt rendesen áll a levegő és az emelkedő első felén árnyék sincsen, meg persze fázás sincsen.

Feljebb aztán szép pincék, présházak, tölgyerdő és árnyék.

Vászolyon kell egy kb. 100 méteres kitérőt tenni a frissítőig, de megéri mert kitűnő jeges vizet kapok a kulacsaimba.

A faluban egy kis mászás után aztán kinyílik a Panoráma a pécselyi medencére, és a Balaton keleti részére, mint egy festmény, szőlők, présházak, apró falvak szétszórva.

A meredek lefelén az aszfalton még látszanak a hajdani UB útvonaljelölő matricáinak maradékai (durva anyagból lehetnek), arra gondolok, milyen jó, hogy még 2019-ben futhattam egyéniben az UB régi, a mostaninál hosszabb (és nehezebb) útvonalát.

Ugyanitt elérem a maratoni távot 4:15 alatt, ez azt jelenti, hogy a Spartathlonon a megarai 42 kilométeres táv 4:45-ös szintidejét bőven sikerült hozni, ráadásul úgy, hogy ott kb. 200 méter szint van addig a pályában, itt pedig volt vagy 700 méter.

A medencébe leérve aztán árnyékmentes hosszú egyenes következik Pécselyig, az út jobb szélén az árokban vidáman csordogál a Vászolyi-séd vize, ez a kis patak a vászolyi forrástóból ered, amely tavat több helyben fakadó forrás táplál, a tartós szárazság ellenére jó látni, hogy még elegendő víz folyik benne így is.

Pécselyen csak gyorsan átfutok, a falu után van az utolsó frissítő, gyors kulacstöltés és jöhet a befutó az elnyújtott S alakú úton Balatonszőlősig. 

Messziről látom, hogy érkezik szemből Zsuzsi és Ervin akik most balatonfelvidéki tekergéssel múlatták az időt. Zsuzsival váltok pár szót, mondja, hogy most már kapjam össze magamat és siessek a célba, mert már egy csomóan beértek:D

Így is teszek, leszegett fejjel ráfixálom magamat az út szélére és futok, ahogy kell. Előttem Csepregi Ákos fut, egyszerre érünk célba. Itt Mátétól kapom a megérdemelt célsört és kézfogást.

Zsuzsi éppen szarvaspörköltet ebédel, hozzá csatlakozom, miközben kifújom magamat, kisvártatva érkezik Béla is, majd ő is társul hozzánk, érkezik Kriszta is, illetve asztalunknál ül a női második helyezett Horn Zsanett is, így kedélyes asztaltársasággal folytatódik az élménybeszámoló.

Béla ellát kellő jó tanáccsal a Spartathlonig hátralevő időszakkal kapcsolatban.

Ezúttal végre eleget ettem, hat kilométerenként egy gélt nyomtam be, így nem kellett izót innom, amitől a melegben eléggé hamar felfordul a gyomrom. Folyadékként elég volt a víz és a kóla. Szerencsére a liquid gélek jól csúsznak, nincsen tőlük a "békaállagú" nyelési undor.

A futás után még csobbantunk egyet az akalii strandon, ettünk egy késői ebédet Füreden, cukrászdáztunk egy jót Zircen, szóval kimaxoltuk a napot, este nem kellett ringatni.

A futással elégedett voltam, főleg azért, mert belesétálás nélkül és különösebb holtpont, vagy fáradtságérzet nélkül sikerült végigfutnom, a 153 indulóból sikerült az 51-ik helyen beérni, ami megfelel a szokásos középmezőnyös formámnak.

A 2022-es Spartathlon előtti szőlőskörömet pontosan ugyanilyen kilométerátlaggal futottam, viszont ott sokkal csapongóbb volt a tempó görbém, ezúttal jóval kiegyensúlyozottabb volt a teljesítményem, a három Strava szegmenst a végén, mikor azért már csak fáradtabb az ember, (Vászolyi gyilkos, Vászoly-Pécsely és Pécsely-Balatonszőlős) pedig még soha nem futottam ilyen gyorsan mint most.

Most következik még egy sok kilométeres hét, aztán szépen elkezdek ráfordulni a Spartathlonra.