Szentlászló Trail 2022
2019 után három év elteltével tértünk vissza az UTH-ra, igaz ez a verseny 20-ban és 21-ben nem is került megrendezésre a covidpara miatt, így igazából egy versenyt sem hagytunk ki.
A korábbi Szentendre trail teljesítésekor már írtam, hogy a Szentlászló trail távja is foglalkoztat, most végre elérkezett az idő arra, hogy ezt is lefussam.
Zsuzsi ezúttal nem futott, hanem a Staffot erősítette, ő volt a levesfelelős a szentlászlói nagy ponton.
Szombaton autóztunk Szentendrére, út közben ebédeltünk egy jót Esztergomban, Szentendrére pedig Pilisszentlászló felé rövidítettünk, Zsuzsi így meg tudta nézni, hogy merre kell majd vezetnie másnap hajnalban.
Szentendre szokás szerint hozta az ékszerdoboz érzést, ezúttal kiegészítve azzal, hogy igencsak nagy volt az adott területre eső terepfutók sűrűsége, a "magunkfajtának" nem nehéz felismerni a másikat a ruházatáról (póló, cipő, óra!).
A versenyközpontban körülnéztünk az expon, felvettem a rajtcsomagomat, leadtam az előre küldendő kajákat.
Ezt követően kis séta, egy jó kávé+süti a Dunán ringatózva és mentünk a szállásra pihenni, ezúttal nővérem lakását kaptuk meg a hétvégére Piliscsabán.
Bevásároltunk pár dolgot, összepakoltam a futózsákomat, aztán teljes nyugalomban aludtunk este 7-től 11-ig.
Szokatlan is volt, hogy jól alszom, de most (már) semmi para, vagy versenydrukk nem volt bennem, a Spartathlon az összes addig következő versenyemet szépen edzéssorba állította, mint az elvégzendő feladatokat.
Éjszaka aztán pár őzet kikerülve autóztunk Szentendrére, nagyon enyhe és párás volt az időjárás, már ekkor lehetett érezni, hogy napkelte után amennyiben nem lesz felhő vagy köd, akkor igencsak dunsztos lesz a történet.
A rajtban dumáltunk kicsi Krisszel, üdvözöltem Anettot és Attilát és még pár ismerőst.
Nem volt nagy a létszám, mindössze 139-en álltunk a rajtba. Mindenki felkapcsolta a fejlámpáját, fotózkodás, visszaszámlálás aztán éjjel kettőkor gyerünk, indulás.
Szentendre belvárosán át, majd a Bükkös-patak melletti úton indultunk a Pilis felé.
A várost elhagyva aztán kezdődött is az első mászás a Kő-hegyre, ezen az emelkedőn már szépen csurom vizesre is izzadtam magamat, de ebből legalább tudtam, hogy rendben van a hidratációm és ezt végig meg is kell tartanom.
A turistaház mellett elfutva kezdődött egy kis lefelé csapatás, itt már összeállt egy kis boly akikkel aztán együtt haladtam egy darabig.
Az előző napi eső hatása érződött ahol nem volt köves az út, jó kis cuppogós-csúszós szakaszok is voltak. Egy esést is begyűjtöttem kb. 10 kilométernél, mert a fejlámpa fényénél a szürkésbarna ösvény sarából kikandikáló saras szürkésbarna sziklákat nem volt egyszerű néha időben észrevenni. Az esést szépen kiforogtam és lendületből fel is álltam belőle, mindössze a bal térdemet nyúztam csak le.
A Lajos-forrástól aztán indult az első komolyabb mászás a Bölcső-hegyre, lefelé volt minden, vizes fű, csúszós sár, sziklás részek, jól futható utak. Közben elkezdett derengeni a hajnal, pár korai madár éneklése váltotta az eddigi erdei fülesbagoly huhogást és kuvik vinnyogást.
A sikárosi réten váltakozó köd volt, a dobogókői mászásnál pár helyről már lehetett élvezni a hajnali kilátást. A pont előtt szürreális szellemhotel mellett futottunk, a szebb napokat látott Nimród hotel szanaszét vert csontváza mondhatni méltatlanul néz ki.
A frissítőn aztán hatalmas hangulatot csinált egy szurkolói csapat, gyorsan feltöltöttem a kulacsaimat és álltam is tovább.
A Rezső kilátóról csoda napkeltét fotóztam (többekkel együtt), aztán irány vissza az erdőbe. Hosszú ereszkedés következett a Rám-szakadék irányába, a futó útvonal aztán balra a Lukács-árokban vitt le a Malom-patak völgyébe, ez már ismerős volt, Zsuzsival jártunk itt egy hete.
Dömös irányába ereszkedve következett a második frissítőpont, innen pedig a verseny legkomolyabb mászása fel a Vadálló-köveken át a Prédikálószékre.
Pár helyen konkrétan "Klettersteig" érzésem volt, de a csodás kilátások mindenért kárpótoltak.
Fent a Prédikálószéken kísérteties sötét köd volt, én viszont örültem annak, hogy nem süt a nap, mert így hűvös maradt az idő és igyekeztem ezt kihasználva minél nagyobb távolságot megtenni a meleg előtt.
Lefelé hosszú nagyon jól futható volt az út, ez nagyon tetszett. Itt teljesen egyedül voltam már, gyorsan le is értem a Lepence-Szentlászló úthoz. Az itteni frissítőre küldtem előre 6 gélt és egy Hipp bébiételt.
Ez volt az első kísérletem ezzel a frissítővel, praktikus, tuti jó alapanyagok vannak benne és - reméltem - hogy finom is.
Hát finomnak finom, de totál sótlan, annyi eszem nem volt, hogy a frissítő kínálatából megsózzam, ezért eredeti állapotában bekanalaztam. Leöblítettem kólával, feltöltöttem a kulacsokat és tovább.
Az utat az országút mellett, amire Zsuzsival egy hete azt mondtuk, hogy járhatatlan, bizony szalagok jelölték és úgy ment be a susnyásba, hogy öröm volt nézni.
Alapos csalánkúrát vettem is, az országúttal párhuzamosan az Ágas-patak túloldalán a hegyoldalban húzódó (hajdani) erdészeti feltáróút mostanra nehezen járható ökölnyi kövekkel és avarral borított vadcsapássá nemesedett, amit csak néha szakított meg némi csalánnal benőtt tocsogós rész.
Közben a gyomromat figyeltem, hogyan reagál az új frissítésre, hát nagyon is jól, egyből felszívódott, semmiféle diszkomfortot nem okozott, nagyon jó "gyomorérzésem" volt. Szerencsémre nem problémás az emésztésem futás közben, ez pedig azon kívül, hogy egy adottság amit nem lehet fejleszteni, egy igazi áldás ebben a műfajban.
Vigyáztam a bokámra és igyekeztem túllenni ezen a két kilométeres szakaszon. Az út aztán belefutott az országútba, itt végre 5:00 körüli tempóval kimozgattam a lábaimat. Közben megérkezett hátulról a királytáv élmezőnye is.
Az országútról múlt héten Zsuzsival egy "idegeneknek belépni tilos" fatelepen keresztül jutottunk el a Lepence-patak völgyébe, az útvonal most megkerülte ezt a részt és valami nagyon tovább durva helyeken vitt ugyanoda.
Kis hegymászás után volt egy olyan lejtő, ahol csak az úton lehetett menni, nagyon meredek volt és csak a sítudásomban bízhattam, azaz talpon csúsztam szépen lefelé a sárban. Ezt követően egy sáros patakmederben kellett menni egy kicsit, majd végre kiértem a már ismert erdei útra.
Szépen felmásztam a Jenő-kunyhóhoz, majd jött a hab a tortán, a jól futható és csodaszép Spartacus-ösvény. Itt még mindig volt annyi felszállt köd, hogy ne süssön a nap, továbbra is kellemes volt a hőmérséklet.
Pilisszentlászlón Zsuzsi volt a levesfelelős, hatalmas ötlet volt rizzsel gazdagított paradicsomlevest tenni melegételes frissítésként, ez a kedvenc levesem. Zsuzsi megmelegítette a másik rizses kajámat is, ezt is megettem. A lakmározás/kulacstöltés után aztán az Apátkúti-völgyben sok patakátkeléssel szépen csillesen futogattam lefelé, itt utolértem Kriszt, akivel aztán jó darabig együtt haladtunk.
A völgy végé fele már kisütött a nap és erősen emelkedni kezdett a hőmérséklet. Nagyon frankó volt a visegrádi Suhanj frissítőpont, itt alaposan teleittam magamat, illetve bemosakodtam hideg vízzel, készülve a következő mászásra.
Előbb a fellegvárhoz másztunk fel Krisszel, itt jött az ötlete, hogy "sörözzünk már egyet!", hagytam magamat rábeszélni, persze ízesített mentest nyomtunk mert az alkoholos eléggé beütött volna ebben az állapotban. Krisz meghívott rá, eléggé durva áron adták (bolti ár x3), de megérte, minden cseppje azonnal hasznosult.
Sörözgetve sasszéztunk a Nagy-Villámig, aztán végre visszatértünk az autós-motoros-tömeges részről az erdőbe. Hosszas mászás következett az Urak-asztala felé. Itt aztán talán a sörtől felerősödve úgy gondoltam, hogy ideje kihasználni a hegy oldalában traverzelő út lejtését és egy jó tempós két kilométert nyomtam miközben előbb én nyulaztam a királytáv harmadik helyezett futóhölgyének, utána meg ő diktálta a tempót a Pap-rétig.
Jól felfrissített ez a szakasz, a Pap-réten teleittam magamat és három kulacs folyadékot tettem a zsákba, mert tudtam, hogy innen az utolsó frissítőig eléggé hosszú az út és nem mentes a hegymászástól.
Jólesően lekocogtam a Kis-Bükk tetőről a Hétvályús-forrásig, itt megérkezett a Szentendre Trail élmezőnye rám, aztán én is nekifeküdtem a "nagybüntinek", azaz a forrástól a Vörös-kőig tartó mászásnak a gyökereken, ez az emelkedő általában 20-40%-os, tehát nem volt annyira könnyed a mozgásom...
Fent aztán kellemes szél volt, innen lefelé pedig nagyon jól futható kis ösvény vitt le a Szénégető-patak völgyébe. Innen már csak egy mászás volt a Nyerges-hegyre, itt nem voltam túl jól, melegem volt és takarékoskodtam a folyadékkal is.
A hegyről való ereszkedéskor persze nem volt már semmi baj, innen már látszott Szentendre a tornyaival és a Duna.
A földútról az Asztal-kő előtt jobbra kellett letérni, szerencsére ismertem ezt a helyet, de az előttem futó után kellett kiabálni, hogy jöjjön vissza, mert nem arra visz az út. Ezt az idén is többen benézték és ezzel kb. +6 kilométeres szakaszt toldottak az egyébként sem rövid távjukba ha visszamentek a Skanzen ponthoz csippantani.
A Skanzennél aztán már csak vizet és kólát töltöttem és az órát nézegetve latolgattam, hogy ha szedem a lábamat akkor akár a 12-vel kezdődő idő is meglehet.
Kertvárosi rész, főút, patakvölgy, majd ismét a belvárosi utcák következtek, hatalmas tömeggel, mindenki szurkolt. Én persze a jól öltözött illatos közönséghez képest eléggé le voltam rongyolódva, térdig sáros-mocskos lábakkal, levert térddel, valószínűleg vaddisznószagúan.
Végre jött a célegyenes, érem, vizes törölköző, víz-kóla. Kellemesen elfáradtam és sikerült a 12-vel kezdődő idő is (12:59:38) :D A 139 indulóból 123-an értek be szintidőn (17 óra) belül, az időm a 60-ik helyre volt elegndő.
Zsuzsinak megüzentem, hogy melyik árnyékos részen kókadozom a parton. Felsétáltunk a versenyközpontba, megebédeltünk, fagyiztunk egy jót, ahol a fagyis lány nagyon lelkesen érdeklődött a futásról és arról, hogy miket él át eközben az ember. Ilyenkor Szentendrén a terepfutók a sztárok, ezt mindenhol érezni lehetett.
A szervezés szokás szerint kitűnő volt, Csanya a profi szervezők leg profibbja idehaza, évről évre a visszajelzések alapján alakítja a rendezés minden részletét, minden "kézreálló" és gördülékeny, az összes frissítőponton teljesen segítőkész staff lesik a futók kívánságait.
A frissítésem most jól működött, nyomtam a géleket, mikor pedig már nehezebb volt lenyelni ezeket akkor rájöttem (sokáig tartott na), hogy ha nem egyben tolom be és próbálom leerőltetni, hanem mondjuk négy kis adagban, akkor nincsen probléma. Összesen 11 gélt ettem meg.
Három kulacsnyi Long Energy-vel indultam, illetve vittem magammal úgy 6 kulacsra való GU Roctane (eper-hibiszkusz) port is, ez a savanykás íze miatt még akkor is jól csúszott, mikor a Long Energytől már herótom volt.
Mindkét kipróbált melegétel jól vizsgázott. A fokozott izzadás miatt óránként egy sókapszulát is bevettem ás végig sokat ittam.
Zsuzsinak a beérkezés után mondtam, hogy azért ettől a futástól nem kaptam feltétlenül kedvet arra, hogy esetleg a királytávon is elinduljak, de mára enyhült ez az álláspontom és inkább azt mondom, hogy "talán" .
Hazaérve lefürödtem magamról fél kiló földet, avardarabokat, apróbb erdei rovarokkal. A képen látszik, hogy a zoknival fedett területhez képest kb. 1mm vastag "talajréteg" keletkezett a lábszáramon.
A rajtban még felfigyeltünk egy futótársunkra aki gyakorlatilag sima nyári utcai ruhában volt a lábán pedig szandált viselt, Zsuzsival latolgattuk, hogy "szegény, biztosan otthon felejtette a cipőjét", hát nem, ő így nyomta és futotta le a teljes távot. Én kb. el sem tudom ezt képzelni, még cipőben is sok volt.
A célba érés után aztán szóba elegyedtünk és megkérdeztük a dolgot. A magyarázat az volt, hogy elege lett abból, hogy mindig lerúgja a körmeit a cipőben, ezért a minimalista lábbeli választás. Kemény.
Az órám szerinti adatok:
