Suki Trail 2020

Lassacskán eltelik a nyár, szerencsére ezúttal megkímélte a futókat a túlzottan magas és hosszú ideig tartó hőhullámoktól.

Persze az elmúlt két hétben gyakori magas hőmérséklet+ magas páratartalom megtette a hatását, általában úgy fejeztem be az edzéseket, hogy az összes ruhámból csavarni lehetett az izzadtságot.

A bükki pihenésünk után folytatódtak a hétköznapi futások, egy 110, majd egy 120 kilométeres hetet futottam.

Említésre méltó futás volt a Szőlőskör félmaratoni pályájának befutása Krisztával, míg Zsuzsiék tekertek, amolyan ismerkedésként a Szőlőskör 50 kilométeres pályájának új, számomra eddig ismeretlen kezdő szakaszával.

Balatonszőlősről idén először nem Pécsely, hanem Tótvázsony felé fog indulni az 50es mezőny, ami annyit jelent, hogy az első 4 kilométer emelkedni fog - ez lesz a bemelegítés. Szerencsére az út és az útpadka is jó minőségű, jól futható.

Az útvonal a Kis-Gella és a Hegyes-mál hegytetők közötti völgyben kapaszkodik 180 métertől egészen 380 méteres magasságig, előbb barátságos szőlők és pincék, később szép erdők között. Ezt az emelkedést négy kilométerre vetítve adódik egy szép átlagosan 5%-os emelkedő amelyben vannak lankásabb és meredekebb részek is.

Tótvázsonyra aztán ereszkedik az út, majd újabb kis emelkedő után éri el a Barnagi elágazást, innentől a tavalyival megegyező útvonalon halad tovább majd a mezőny.

A hőség és a szint ellenére is stabilan 5:57-es átlaggal tudtuk futni a távot, nem kihajtva magunkat, ez bizakodásra ad okot majd az 50 kilométerre nézve is.

Az augusztus 20-i hosszú hétvégét pedig a nászajándékba kapott szálláshely utalványt felhasználva egy eldugott és nagyon csendes lombházikóban töltöttük Lovasberényben.

Persze ha már itt voltunk a futás sem maradt el, pénteken futottam egy Velencei-tó kört, amelyről ismét megállapítottam, hogy még mindig meglehetősen egyhangú sok helyen, rengeteg a biciklis (lévén bicikliút) és nagy a hőség, kevés az árnyék (így jár aki megvárja a déli órákat a futással). Zsuzsi velem futott az első 5 kilométeren, majd visszaszaladt strandolni (neki volt igaza).

Velence északi strandról indultunk, megmásztuk a sukorói meredeket (ez a 80 méternyi szint van az egész körben), elbúcsúztam Zsuzsitól ("sietek vissza!") majd poroszkáltam a pákozdi utakon (autópálya alatt el, főúton át, majd vissza, majd át, majd vissza...) frissítettem a kék kútnál (csak a pákozdi 2db. van az egész körön), aztán lecsapattam Dinnyés felé a tó nyugati partján.

Itt aztán egészen Agárdig a 10 kilométeres szakaszon csak egy büfé van Dinnyés előtt, ahol most is rengetegen voltak így nem tértem be.

Ennek megfelelően elfogyott a vizem és félig elszomjazva estem be az első nyitvatartó büfébe Agárd és Gárdony között valahol.

A Velencei-tó déli partja sem változatosabb, mint a Balatoné, kevésbé beépült még, de sok az építkezés, feltúrt rész, strandok-szabadstrandok, nádas és üdülők, meg persze ezerszámra strandolók (mint a heringek a konzervben). Pár helyen a jobbra lévő vasúttal, balra lévő nyaralókkal és tóval megtévesztésig hasonlít a Balatonra a hely.

Innen már csak a szemben levő óriáscsúszdát szuggeráltam, hogy érjek már oda végre. Közben beugrott, hogy a négy hazai nagy tó közül hármat már körbefutottam az idén, még a legnagyobb falat, a Balaton van hátra.

Persze egész pénteken és szombaton követtem a K160/80 futóit a neten, a hőségben nem irigyeltem a 160as mezőnyt, az éjszaka induló 80 kilométeres táv indulóit kicsit azért igen.

Szombaton Gárdonyban kezdtük a napot egy jó kis SUPozással, még soha nem csináltunk ilyesmit, de nagyon élveztük, tökéletes szélcsendes idő volt hozzá, eveztünk, fürödtünk és mindketten csak fejenként egy véletlen vízbeesést mutattunk be, ami sokkal kevesebb volt mint amire előzetesen számítottunk.

Vasárnap pedig futottunk a Suki-Trail elnevezésű terepversenyen, Zsuzsi a 12 kilométeres távon, én a maratonin indultam.

Különösebb céljaim nem voltak ezzel a versennyel, hosszú edzésként fogtam fel, hogy meglegyen a heti 120 kilométer. A családias kb. 29 fős mezőny végére helyezkedtem a rajtnál. Csak övet vittem, egy kulacs vízzel, egy üres kulacsban egy adagnyi Hammer Perpetuem és három gél volt még nálam.

A verseny két körös volt, egy kör pedig nyolcas alakú volt, így a maratoni táv 4 frissítőállomását ötletesen egy frissítőponttal tudták megoldani a szervezők.

Kezdésnek a Meleg-hegyet kellett megmászni a Sorompó-völgyön keresztül, szerencsére a verseny napjára némileg enyhült a hőség és felhős volt az idő, valamint egész nap frissítő szél fújt.

Pár futót megelőztem a felfelé szakaszon, őket nem láttam többet aztán a célig.
A Meleg-hegyről lefelé érintettük a Likas-kőt, figyelni kellett a lépésre mert nagyon technikás volt a terep. Ezt a szakaszt elhagyva szélesebb erdészeti föld, majd zúzott köves úton lehetett csapatni.

A Bodza-völgybe térve nagyon jól lehetett lefelé futni, a lendületet azt törte meg, hogy betoldottak ide egy kis kitérőt jobbra a Bárcaházi-barlang felé. A meredek mászás után még meredekebb lefelé következett vissza a völgybe egy V keresztmetszetű vízmosásban. Barlang-kútnál lévő frissítőpontnál csak egy kis banánt ettem, aztán a pontot elhagyva megbicsaklott a bokám (a "szokásos" jobb láb), elég volt csak egy pillanatra nem a lábam elé nézni.

Kis sziszegés után aztán tudtam tovább futni, de azért beszúrogatott az izület amikor balra dőlt az út és persze általában balra dőlt innentől.

Pákozd fölötti Pandúr-kőre majdnem négykézlábra ereszkedve sziklákon kellett felmászni, persze fentről kitűnő fotótémát kínáltak az itt lihegő futók. A hegytetőn érintette az útvonal még a Pogány-kőt.

A hegyről lefutva Pákozd északi részén kukoricás-napraforgós mezőgazdasági kerületen volt a pályának egy olyan kb. 4 kilométeres szakasza, amelyik meglehetősen unalmas volt. A hely neve "Lapos-völgy", a hangulatom is eléggé lapos volt itt.

Meg is ettem az első gélt, hát valami isteni, GU sós karamell, olyan finom volt, hogy simán enném bármikor. A kukoricás szélét elhagyva a Hurka-völgyben jól futható úton gyorsan visszaértem a frissítőponthoz.

Eddigre elfogyott a vizem így alaposan bekóláztam/vizeztem, valamint feltöltöttem a perpetuemes kulacsot.

Következett egy kis hegymászás a Csúcsos-hegyre piros háromszög jelzésen amely aztán a hegygerincen öt darab ingókövet érint, jó kis single track kanyargós, hullámvasutas. A jelzésről jobbra letérve a Borjú-völgyben ért vissza a pálya Sukoróra a Borjú-forrásnál (ebből csak a sár látszott).

Iszogattam a Perpetuemet (epres-vaníliás), nem szépültek meg az emlékeim ezzel kapcsolatban a tavalyi Szőlőskör óta mikor Kriszta frissítéséből kaptam futás közben ugyanezt. Oké, iható, de két gombóc vaníliafagyival, hidegen, tejszínhabbal és kis napernyővel a tetején jobban ízlett volna.

Nagyon érezni, hogy van benne fehérje, ez pedig így "testmelegen" enyhe ízesítéssel, hát....majd még próbálkozom vele, de a fő frissítésem a gélek mellett valószínűleg továbbra is a LongEnergy marad.

Mivel ez még csak az első kör volt, szépen fordulhattam is balra ismét a Sorompó-völgybe a második körre. Szóval még egyszer ugyanaz, csak most már jobban ismertem a pályát.

Persze a Meleg-hegyről lefelé megint megbicsaklott a bokám, mert kis híján pofára is estem, elhatároztam, hogy megemberelem magamat és nekiállok rendesen emelni a lábamat és futni, nem mehetek úgy mint aki tojáshéjakon lépked.

A frissítőpont harmadik érintésekor ismét megettem egy GU gélt (mentolos-csokis), úgy éreztem magamat mint gombóc Artúr a mesében ("lyukascsokoládé-kerekcsokoládé-szögletescsokoládé-töltöttcsokoládé"), nagyon bejönnek ezek az ízek, ez utóbbi értelemszerűen az After Eight csokira hasonlít.

A Pákozd feletti ingóköveknél aztán utolértem egy sétáló futót, valamint búcsút intettem a másik futó hölgynek akivel a rajt óta oda-vissza kerülgettük egymást és értettünk egyet abban, hogy a "kukoricás nagyon szar hely".

Mivel nem voltam fáradt és a bokám sem rendetlenkedett már, elkezdtem szaporázni neki. Gyorsan átkeltem a Lapos-völgyön, megettem az utolsó gélt, alaposan teleittam magamat a frissítőn (a kólához ódákat tudnék írni), lendületesen megmásztam a Csúcsos-hegyet és hullámvasútaztam végig a piros háromszögön. Hamar le is értem Sukoróra, ahol Zsuzsi elém jött sétálva és hozott kulacsban kólát.

Ő persze megnyerte a 12 kilométeres távot a nők között, ráadásul több mint 5 perccel a második helyezett előtt és nyert nekem egy kézműves sör válogatást:D Az utolsó kilométeren még két futót sikerült megelőznöm.

A célom az volt ezzel a futással, hogy gyakoroljam a frissítést, élvezzem a tájat és a futást és a több hosszú távot tartalmazó hét zárásaképp erőlködés nélkül fussak majd úgy érjek célba, hogy nem vagyok nagyon fáradt.

Ez maradéktalanul sikerült is, 5 óra körüli teljesítést éreztem előtte reálisnak az 1200 méternyi szintkülönbséget tartalmazó pályán, 5óra 55 másodperc alatt értem be, 29 indulóból a 17-ik helyen, tehát még utolsó sem lettem, bár az sem zavart volna.

Most pedig következhet az őszi szezon, nem egészen két hét múlva a már hagyománynak tekinthető Szőlőskör 50, rá négy héttel pedig az egyéni UB, már csak rá kell hangolódnom. Persze ez utóbbi nem mindig könnyű az összevissza helyzet miatt, de reményeim szerint az esetleges intézkedések az ultraversenyek megrendezését nem fogják érinteni.