Rendkívüli hétköznapok

Lássuk csak, mi is történt az elmúlt napokban. 

Rájöttem, a legjobb amit tehetek ebben a helyzetben, ha mindent úgy csinálok, mint eddig. Engem nem érint a mára már szerencsére talán lecsendesülő "maradjotthonozás", lévén én az erdőben is otthon vagyok. 

Érdekes volt persze látni, ahogyan nagyon sokakból kibújt a "csendőrködés" és a bezártság okozta frusztráció, azaz, hogy sokan mindenképpen úgy érezték (érzik), hogy feltétlenül be kell szólni mindenkinek, aki akár az orrát is ki merte dugni az otthonából, meg úgy egyébként is kényszeresen bele kell szólni, hogy kinek mi lenne a dolga. 

Nem beszélve a szokásos kesergésről, károgásról, fölösleges kinyilatkoztatásokból - amelyekről könnyű belátni, hogy a világon semmit sem tesznek hozzá a dolgok menetéhez és nem is változtatnak semmin, igaz lehet, hogy valaki így ez által engedi ki a gőzt...ki tudja?

Jómagam éppen egy futós csoportban elmélkedtem témaindítóként azon, hogy a teljesen elszállt euró árfolyam és az esetleges ellátási fennakadások miképpen fognak hatni a hazai futócipő kínálatra - és az árakra (venni vagy kivárni ez itt a kérdés) - és bármilyen hihetetlen még erre a felvetésre (ki miképpen jár el?) is kaptam "#maradjotthon" kommentet.

Mivel persze belém is szorult szarkazmus, töredelmesen megígértem válaszomban az elkövetőnek, hogy a következő hónapokat szigorúan mozdulatlan hanyatt fekvésben töltöm itthon bezárkózva, levegőt sem véve, nehogy valami baj legyen:D

További említésre méltó megfigyelés volt, hogy a pánik hatására páran azért gyorsan szögre akasztották a cipőt, ami mondjuk magában nem is lenne baj, pihenni is kell néha, de mikor álszenteskedő "kimehetnék, de #maradjotthon - a ti érdeketekben nem teszem" mártírkodás és házmesterkedés mögé rejti valaki a saját restségét, lustaságát, akár motiválatlanságát az eléggé visszatetsző tud lenni. Oké, akkor ne menjél futni, de azt lehet úgy is, hogy őszinte vagy, vagy csak simán nem kürtölöd világgá bebújva a hamis önigazolás mögé, persze akinek nem inge...

Mivel nem nagyon áll meg egyetlen ellenérv sem azzal szemben, hogy az ember rendszeresen és okosan kimenjen a természetbe és fusson egy jót, sőt, ez továbbra is kifejezettem javallott (nem csak fizikailag, hanem szellemileg is), már miért is kellene hetekig bezárkózva otthon kuksolni?

A levegő nem mérgező, a járvány nem halálos(abb bármi másnál), a másik ember nem ellenség, a mozgás nem bűn...stb. 

Érdekes, hogy a hazai, napi szinten akár százas nagyságrendű stresszhez, cigarettához, alkoholhoz, önromboló életmódhoz köthető haláleset "normál üzemnek" számít, nem dönti össze senki ezek miatt a gazdaságot (hiszen a dohány és alkohol eladás busás adóbevételt hoz, ellenben a vírus csak viszi a pénzt), nem zárja le a határokat, vagy zárja be a lakásba a polgárait...kifordított világ.

Az biztos, hogy a járvány levonulásával dömping áron lesz majd alig használt futópad szép számmal (a legdrágább szobainasok ever: futópad és szobabicikli a nagy kupac ruha alatt).

Már három hete itt élünk a "hasziendán", biztos távolságban a dolgok sűrűjétől (a várostól), itt minden lassabban történik, nyugodtabb, csendesebb. Elvileg ezen kívül még két hét megy le nekem munka nélkül (persze közben azért be-bedolgozik az ember, hogy gyakorlatban maradjon), Zsuzsim persze dolgozik, az ő munkahelye soha nem áll meg (szerencsére).

A környező táj, az erdő csodaszép, szerencsére itt fent nem voltak annyira előrehaladott állapotban a gyümölcsfák virágzásilag, hogy komoly károkat okozzon a késői fagy. 

A kertben lévő madárodúkat kitakarítottam, hogy az idei bérlők (általában széncinegék) nyugodtan elkezdhessék a beköltözést. A madáretetőbe kikerült a legutolsó adag eleség, a konyhaablak kis tálcájába pedig rendszeresen teszünk diót, amelyek a legbátrabbak hordanak el, miközben reggelizünk, ebédelünk, vacsorázunk, tőlünk fél méterre sürögnek a madarak, ez éppen egy barátcinege, kézből telefonnal fotózva, igazi non-stop élő panoptikum!

Nem idegeskedem, bár jó volt a meglátásom már az egész hercehurca kezdetekor, hogy nem a vírus lesz itt a fő probléma, hanem a páni reakció és az egésznek a hosszú távú gazdasági következményei. Erről ennyit. Ez a helyzet, ebből kell a lehető legtöbbet kihozni.

Visszakanyarodva a cipővásárlás témaköréhez, mivel a dolgok kimenetele teljesen bizonytalan - drágulás/készlet/mérethiány is lehet a későbbiekben, ezért biztos ami biztos a meglévő új Bondi mellé berendeltem még egy párat - ó és micsoda színek - kék és narancssárga, ahogyan a dal is mondja! Mivel kb. három havonta "eszem meg" egy pár futócipőt, érdemes előre gondolkodnom.

Ez a két szín szépen rá is fordított az Ultrabalatonra, kék ég, kék tó, narancssárga levelek, eléggé vagány dolog lesz majd évek múlva azt mondani, hogy "én futottam azon az UB-n ami ősszel volt!"

Lássuk csak, igaz, hogy addig még sok víz lefolyik a Dunán, de mégis mi várható?

A legnagyobb különbség az lesz, hogy az éjszaka októberben 3 óra 30 perccel tovább fog tartani (napnyugtától napkeltéig) a májusi időponthoz képest.

Az október eleje, ha minden jól alakul akkor lehet klasszikus anticiklonos verőfényes vénasszonyok nyara is, ahol a hűvös éjszakát remekül kikompenzálja majd a tó víztömegének hőtehetetlensége.

A május és az október átlagos középhőmérséklete nagyjából megegyezik.

Sajnos októberben a májusban szokásos esti és hajnali madárfütty koncert elmarad és a déli part éjszakai békakórusa és fülemüleéneke is hiányozni fog, de azt hiszem ezek a "minor" veszteségek.

Cserébe viszont lesznek őszi színek, meg szüret - persze senkinek nem ajánlom, hogy szőlővel, pláne musttal frissítsen:D Annyi biztos, hogy a Balatonnak minden szezonban megvan a maga sajátos hangulata - illetve, egy októberi UB után ha kipihente magát az ember, már készülhet is a következő májusi UB-ra :D

Igaz reménykedem abban, hogy a júliusi MammaMontana 100-a azért már nem lesz lefújva. A mostani versenymentes időszakot egy vállrándítással elintéztem, egyebet úgysem tudtam tenni. Szerencsére idén már volt pár jó rendezvény, amelyeket nem hagytam/hagytunk ki. Meg persze ott van az is, hogy "futóéletem" első 9 évében azt sem tudtam, hogy mi fán terem a futóverseny, így ez az állapot nem szokatlan, amolyan visszatérés a gyökerekhez.

Ha aztán mégis úgy adódna, hogy a nyár is kifut rendezvény nélkül, akkor "maszekban" tolok majd egy 100 körüli ultrát azért, de remélem erre nem kerül sor.

Ez a helyzet csak egy megváltozott körülmény amihez alkalmazkodni kell, lázadni ellene hiábavaló (akár a szembeszél, vagy az emelkedő elleni puffogás). Mi más is lenne egy hosszútávfutó leginkább erős tulajdonsága, mint a türelem és az alkalmazkodás a hirtelen bekövetkező és elhúzódó nehéz helyzetekhez?

Más most a futás - érzésre - mint persze mindenkinek. A normál hétköznapok esetén ez a napi elcsendesedés, gondolkodás, letisztulás szertartása, most egész álló nap van időm bőven ezekre, de a futás azért továbbra is betölti a saját szerepét, mert mindig van szerepe, elszakadás a napi hírektől, a számos csatornából érkező néha egészen elképesztő ostobaságoktól, pánikkeltéstől.

Ha kimegy az ember az erdőbe, ott nem változott semmi, esetleg annyi, hogy még a ritkán előforduló vadászok és favágók is eltűntek, maradt a madárfütty és az éledő természet, az egyre zöldebb növényzet, egyre több illattal (és szemben landoló rovarral). Ez rá is ébreszt minden alkalommal, hogy a dolgok mennek tovább, amit tehet az ember, hogy nem veszíti el a humorérzékét és megpróbálja amennyire lehet kívülről szemlélni és elemezni a helyzetet.

Heti 5-6 alkalommal futok, ha éppen fáradtabb vagyok egy futás alatt, akkor meg szoktam magamnak ígérni, hogy "holnap pihenőnap", ezt az ígéretet pedig felülírom másnap azzal, hogy "gyerünk futni" :D A fásult lemerevedésnél nincsen károsabb, a tunyaság csak további tunyaságot szül, sodródni a páni hangulattal meg aztán végképp kontraproduktív.

80-100 kilométeres heteket futok, ez kell most a formatartáshoz. Általában a szokásos 20 kilométeres terep karikámat csapatom, van benne aszfalt is, szint is, illetve egy nemszeretem szakasz is úgy 13 kilométer körül, hosszú egyenes földút, ami kicsit emelkedik is, göröngyös, féloldalra is dől - de, mi is az ilyen nemszeretem helyek/dolgok ellen a legjobb módszer? Hát az, hogy csakazért is arra megyek, aztán idővel rájövök, hogy ez is csak pár kilométer, van amikor úgy futok át rajta a gondolataimba mélyedve, hogy észre sem veszem, a végén meg meglátom benne a szépet.

Ebből is látszanak az örök érvényű dolgok, mindenhez hozzá lehet szokni, mindenen felül lehet (kell) emelkedni ha szükséges, változtatni kell a hozzáálláson és persze minden rossz dolognak vége lesz egyszer - szóval, fussatok és ne felejtsetek el élni:D