Pre-UB

Mivel tavaly mondhatni hatalmas kicseszésként éltem meg a Spartathlon előtt behúzott covidot és az ennek következtében átélt igencsak korai kiesést, nyilvánvaló volt, hogy ezt a mérkőzést nem fogom 1:1-es állásban hagyni, hanem, amint lehetőségem nyílik, revansot veszek.

Ennek megfelelően neveztem is a versenyre, de az már előre is látható volt, hogy a hazai kvóta jelentős részét (25-ből 18-at) a direkt kvalifikálók töltötték fel, ezen kívül a többi futó pályázhatott Fortunánál a maradék 9 helyre.

Ilyen arányú direkt kvalifikáció hazai szinten még biztosan, de valószínűleg nemzetközi szinten sem volt (a 400 helyből kb. 100 hely így kelt el).

Ebből kiindulva persze az esélytelenek nyugalmával várhattam a sorsolást és szerencsére a várólista 10ik, teljesen esélytelen helyére húztak csak ki, megspórolva ezzel a hónapokig tartó bizonytalan recegést, amit mondjuk egy várólista 3-4ik helyen még át kell élnie az embernek.

Mivel tavaly a két sikertelen pályázást követő 4x sorsolási esélyt is kivezették, tényleg erősen érezhető a Spartathlon elit versenyek irányába való tolódása (akár csak az UTMB esetében), hiszen a 4x eséllyel az ember tulajdonképpen biztos lehetett abban, hogy ha 3-4 éven keresztül tud kvalifikálni, nagyon-nagy sansz van arra, hogy be is sorsolják, míg egy sima 2x szorzóval akár az idők végezetéig is el lehet dekkolni úgy, hogy a bejutás közelébe sem kerül az ember. 

Jó példa erre, hogy a maradék kilenc hely feltöltésénél a dupla esélyesek rosszabbul szerepeltek Fortunánál, mint a szimpla eséllyel nevezők...

Ami viszont érdekes, hogy a Spartathlon, akárcsak az ultrafutás, ha úgy nézünk rá, mint egy termékre, már túlesett a piaci élettartam görbéje csúcspontján és ennek, valamint az évente 200-300 eurós lépcsőkben emelkedő nevezési díjnak köszönhetően sem hazai, sem nemzetközi viszonylatban nem érte el már a túljelentkezés mértéke a kétszeres értéket.

Annyi biztos, hogy idén a hazai mezőnyben erőteljes dobogós jelenlét és kiemelkedő teljesítési arány várható.

Erről ennyit, ami biztos, hogy amíg normálisan meg tudom futni a sorsoláshoz szükséges kvalifikációt az UB-n, addig próbálkozom.

Na de mi történt egyébként?

Márciusban a ház hőszigetelése is befejeződött a vakolással, színezéssel, most már méltóan nézett ki a mellette álló cseresznyefa fehér virágaihoz mérten.

Ezt követően nekiálltam a kerítés telepítésnek, mivel az őzek is szívesen bejárnak a kertbe tavasszal és felfalják Zsuzsi dísznövényeit. Ez is jó keresztedzés, méricskélés, ásás, betonos zsák cipelés, talicskázás, stb.

A BSZM után kis pihenés után belevetettem magamat az UB-re való felkészülés hajrájába, ebben szerepelt három darab 100 km feletti hét is sorozatban. Az időjárás mondhatni eléggé összevissza volt, egyik hétvégén még metszően hideg szélben, teljes téli cuccban, a következőn pedig ragyogó napsütésben és +20 fokban futottunk.

A hétvégi hosszúakat most mindig Krisztával nyomtam le, mert így sokkal gyorsabban elteltek ezek a futások.

Az utolsó hosszúra már kicsit ki is mozdultunk a hazai pályákról és míg Zsuzsi és Ervin biciklizett, mi a tavaszi Bakonyban futottunk egy 30as karikát.

Érdekes kis futás volt a szépen zöldülő erdőkben, hegyen-völgyön át, az utolsó 10 kilométeren azt is láttuk, hogy mennyire visszahódították a hódok (hódító hódok?) a Cuha patak völgyét, három hódgátat is láttunk amelyek szépen felduzzasztották a patak vizét. A száraz időjárás ellenére volt víz a patakban.

Ezzel a futással le is zárul az UB felkészülés érdemi része.

Teljesen jól megy a futás, semmi fájdalom, sérülés vagy fáradtság nem akadályoz, így bizakodóan nézek az UB elébe.

Bár a hetedik egyéni teljesítésre készülök sorozatban, ami talán jelent valami rutint, azért mégsem lehet fél vállról venni ezt a versenyt. Első sorban, ahogyan eddig is, nem fizikailag nehéz ez az egész, hanem fejben, ezen belül is a sötétedéstől kezdődően a déli part közepén, viszont idén az a célom, hogy jobb állapotban érjek célba, mint pl. tavaly.

Sok függ az időjárástól is, most úgy tűnik, hogy meglehetősen hűvös, szeles és persze esős lesz az idő, de áprilisban ez nem is szokatlan és a hirtelen hőségnél talán jobb is.

Idén az a terv, hogy leginkább géleken próbálok meg végigmenni, meg persze a szokásos bébiétel és ami a frissítőn van.

Meglátjuk, egy egyéni UB soha nem könnyű, de ettől még jó.

Campervan téma!

Elkészült az ágy a lakóautóba, megérkezett hozzá a matrac, csináltam kihúzható asztalt és vettem egy bicikliszállítót is. Került az autóba mobil gáztűzhely, víz tartó és egy hordozható komolyabb powerbank is, meg mindenféle világítások és kiegészítők.

Az első kipróbálásra a húsvéti hétvégén került sor. Vasárnap délben kitűnő időben elautóztunk a célterületre, amit még a Celtic futások alatt szemeltem ki, a taliándörögdi hajdani űrtávközlési állomás feletti legelős-ligetes részen.

Kis tekergés után végül a hangzatos "négyszögletű kerek erdő" szélén kötöttünk ki az Atibor-hegy tetején.

Csodás panoráma tárult elénk, balra a Kab-hegy a két adótoronnyal, előtérben a Lugos-tető kilátója, majd a balaton felvidéki települések sora, Tótvázsony, Mencshely a három templomtornyával, a lábunk alatt az űrtávközlési állomás ("Szputnyik"), a Baksa-tető, Kapolcs és Vigántpetend.

A Balaton innen a hegyek takarása miatt nem látható, viszont a déli parti fonyódi ikerhegy a Sátorma és Kopácsi hegyek közötti nyereg felett.

Az erdő másik széléről észak felé nézve a Somló uralta a tájat és szépen látszottak az ajkai gyárkémények és a magyarpolányi kálvária is.

Miután alaposan körbe mászkáltuk az éjszakázóhelyünket, ejtőztünk egy kicsit, majd melegítettünk egy kis vacsorát az autó nyújtotta szélirányékban.

Zsuzsi felszerelte a hangulatvilágítást, majd az alattunk levő völgyben éneklő fülemülék kísérőzenéje mellett szépen nyugovóra tértünk.

Nagyon kényelmes lett az ágy, jól aludtunk, néma csend volt egész éjjel (kivéve a halk fülemüle éneket).

A napfelkelte előtt gyönyörű narancssárgában pompázott a Kab-hegy feletti ég, a nagy mennyiségű szaharai homok miatt, a napfelkeltét persze átaludtuk.

Igazi húsvéti reggelit csináltunk, majd összepakolás után Farkasgyepűre mentünk és barátokkal túráztunk egyet a Csurgó-kúthoz.

Összességében nagyon pozitív élményekkel tértünk haza.

Mikor a blog íródik, már túl vagyok az utolsó átmozgató futáson, szépen letudtam a felkészülés finisét és nemsokára indulunk is Füredre, holnap pedig rajt.