Öt tanúhegy futás 2017.03.14

Nos, hogyisvolt. Ha már egyszer szabadnap a nagypéntek, töltsük futással!

A jövő heti Kékes csúcsfutás előtt a tavalyihoz hasonlóan szerettem volna egy nagyobb szintezős-kirándulós futást, tavaly a Rax fennsíkra futottam a Höllentalból, egy eléggé jellegtelen erdészeti feltáróúton, persze pompás panorámával (22 km 1000 méter szint), idén a tapolcai medence tanúhegyeit vettem górcső alá, mivel ezek eléggé közel esnek egymáshoz és a Csobáncon kívül még egyiken sem voltam.

Rá is próbáltam illeszteni egy "kört", elsőre a Szt. György hegy - Gulács - Badacsony - Csobánc négyesre gondoltam, de az utóbbi kettő között túl hosszú lett volna az országút szélén való futás, kínálta magát egy kis kitérővel a szintén meglehetősen "csúcsos" Tóti-hegy, így ez is bekerült az itinerbe.

Mivel Tompos Levi barátom és kollégám a Vechec Spartan Ultra Beast-re készül (50+ Km futás, 3000 méter szint és egyéb finomságok) betársult, így nem kellett egyedül mennem:)

A kocsit Raposka mellett a Szt. György lábánál tettük le, majd meg is indultunk felfelé, kis tekergés és pár huzósabb emelkedő után fent is voltunk, mivel zenét nem vittünk, a mögöttünk álló költészet napjának jegyében idézetekkel és hülye kornyikálással mulattuk futás közben az időt.

Itt a felfelén Levi Radnótitól idézett az Erőltetett Menetből, de tökéletesen (hogy bírta megjegyezni??):

"Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,

s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,

de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,

s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,

s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,

hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál."

Ez végülis minden emelkedőn előjött, én csak az Isteni Színjáték pokol témájáig jutottam..."Ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel"

Később a Walesi Bárdokból:

"Szó bennszakad, hang fennakad,

Lehellet megszegik. -

Ajtó megől fehér galamb,

Ősz bárd emelkedik."

légszomjra utalva:)

Fentről a később megszokott elképesztő körpanoráma, Keszthelyi-hegység, Szigliget, a déli parton a Fonyódi dombpáros, mögötte a berkek és a somogyi lankák, az északin messze a félbehasított Hegyestű, előttünk a további kitűzött hegyek:) északra Tapolca és a Csobánc a várral, a távolban a sümegi várhegy, nyugatra a Keszthelyi-hegység

Lefelé szépen poroszkálunk, sziklalépcsős szakaszon is a Bazaltzsákok között, majd lent Tördemic-Nemesgulácson át bevetettük magunkat a Gulács rengetegébe, itt kb. úgy éreztük, hogy körbe-körbe futunk csak, de azért felértünk, a végén látványos kőfolyamon átvágva. Fent a Vivicitás felsőmet rendületlenül támadták a rózsabogarak a magenta színű feliratok miatt...később lekoptak, mert bár a színem tetszett nekik, a szagom tuti nem rózsára utalt így levették, hogy nem érdemes kekeckedni:)

A meredélyeken inkább fiktív kortárs költők egysorosai jutottak eszembe ("hogy az a j..... b.... stb.) inkább nem idézném:)

Innen is lerohantunk, át egy négysávos úton, fel a lépcsőn és irány a Badacsony, fel a Bujdosók lépcsőjén, majd a Kőkapun át...itt már eléggé K.O. volt a helyzet, de fent a kilátóban aztán kifújtuk magunkat, itt felfelé inkább csendben voltunk:)

Lefelé aztán zúzás, a Kuruc körúton át le Badacsonytomajra, ahol "áldassék a neve" a Szent-Donát borozót nyitva találtuk, így feltankoltunk ásványvízből, sós mogyoróból meg persze Levi lehajított két pohár bort is, az ásványi anyagok pótlására hivatkozva.

Itt az általa nagyon kedvelt Spartan bünti "Burpee" (Börpi - ötütemű fekvőtámasz) helyett ötleteltem, hogy neki inkább a Hörpee (Hörpi - együtemű megivása valaminek)- feküdne ilyen jóféle borokkal - remélem be tudja emeltetni a versenyszabályzatba.

Badacsonytomajon a templom megcsodálása után átvágtattunk, aztán felfutottunk a káptalantóti országút mellett a Tóti-hegy aljához.

Megnéztük az éppen delelő szürkemarha gúlyát, persze szigorúan közepesen átsütött steak-re tudtunk asszociálni az állatokkal kapcsolatban...ez később is így maradt:)

Bár ez a hegy úgy 50 méterrel alacsonyabb, mint a többi, valami brutál meredek az emelkedő profilja, konkrétan majdnem négykézláb kellett menni az utolsó szakaszon - lefelé szintén.

Némileg kezdünk megülni, így a Levi kotort valami csodalöttyöt a zsákja aljáról, becstelenül rossz íze volt, de mindegy, talán hatott:)

Lefelé előbb Aurórát (Bella Ciao), majd Ossiant (Acélszív - átköltve Acélláb-ra) vernyogtunk, illetve a Beatlestől a Hey Jude-t, szöveg nélkül mert azt nem tudtuk, Káptalantótiban aztán terítékre került a "Balalajka" illetve az "Amúri Partizánok" is, de aztán inkább bekushadtunk, mert nem akartuk kihúzni a gyufát a jobbérzésű káptalantóti polgároknál.

A káptalantótii kocsma előtt kb. fél perc alatt összespanoltunk három Pestről érkezett túrázóval, akik éppen oda készültek, ahonnan mi most lefutottunk - persze előbb kocsmai frissítéssel, miután elmeséltük nekik a történetet a mai futással olyan riszpektet vívtunk ki, hogy meghívtak minket a kocsmában - így a kóla mellé egy pohár sör is befigyelt, mert a Csobánc megmászásához kellett már valami enyhe tudatmódosító - hatalmas köszönet így ismeretlenül is - rendes emberekben való hit tovább erősödött:) Valami borospincénél sátraznak vasárnapig, azonnal meg is hívtak minket esti bográcsozásra, de bokros teendőinkre hivatkozva ezzel most nem tudtunk élni:)

Kicsit dumáltunk (borok és borászat témakör), aztán rohantunk tovább az egyre fenyegetőbben fölénk magasodó Csobánc alá, viszont a sör csodát tett, meg a 20 perc ácsorgás - mert eléggé lendületesen verettük felfelé, kivéve a totál futhatatlan meredélyeket, hamar fent is voltunk, gyors fotózkodás, meg örömbódottá, hogy letudtuk az ötödik hegyet is és átléptük a 30-ik ma lefutott kilométert.

Itt a fejemben ez döngetett.

"I'll take you to the highest mountain

To the depths of the deepest sea

We won't need a map, believe me

Now let my body do the moving

And let my hands do the soothing

Let me show you the world in my eyes"

(Depeche Mode: World in My Eyes)

Miután másodszorra végre megtaláltuk melyik úton lehet lekeveredni a hegyről, leromboltunk Lengyeltótiba, gyors kocsmalátogatás - frissítés után nekivágtunk a mai etap utolsó, de rendkívül unalmas szakaszának,

Elkövettük persze azt a hibát, hogy 32 km terepfutás után leültünk, így a megindulás aztán nem volt túl acélos - inkább egy szambázó gibbon mozgásához lehetett hasonlatos...kocsmai törzsgárda nézett is, hogy ezeknek meg mi a bánat bajuk lehet...

Ócska földutakon és keményre száradt szántóföldön át...toronyiránt törtünk a Szt. György-hegy felé, itt már csak különböző rémrossz faviccekre futotta, majd - megérkeztünk a meglehetősen bővizű Eger-patakhoz, kocsiút szépen belement a patakba, a másik oldalon meg ki...na remek, nincsen híd (nem ám körülnézni pár méterrel arrébb), így térdig a vízben átgázoltunk, persze a patak közepén balra észrevettük a karnyújtásnyira lévő gyalogos hidat, alaposan kiröhögtük saját magunkat majd mivel úgyis térdig voltunk a vízben és a lábunknak eleve jól esett a hideg víz, maradtunk a vadregényesebb átkelésnél.

Innentől már semmi extra nem történt, hallgattuk a futás közben a cipőben szortyogó vizet, Levi nyomott pár fekvőtámaszt, hogy a karjai is elfáradjanak, majd a kocsi mellé visszaérve hamar egyhangú szavazással lemondtunk a "fussuk már meg a maratoni távot, már csak bő három km" ötletről és hazajöttünk hirtelen.

Devecserben még tankoltam, Levi meg vett szendvicseket, mert más nem volt...hát kaja régen esett ennyire jól, mert már herótom volt a sós mogyorótól, meg a műzliszelettől meg az édes löttyöktől.

Szóval ez egy rendkívül szép útvonalon vezetett, laza tempójú szint gyűjtő futás volt. Végre ki tudtam fárasztani a Levit is, ez nagy szó:)

A vége 38.6Km lett, 1401 méter szinttel és 6 futással töltött órával

Jómagam szerencsére minden fájdalom, húzódás és maradandó fáradtság nélkül végig tudtam tolni.