"Nézz az égre, s meglátod a Balatont, nézz a Balatonra, s meglátod az eget" UB2022

Sokat gondolkodtam mi legyen a bejegyzés címe, de az immár hagyománynak számító "utazás a Balaton körül" című könyvben ezúttal is szembejött a megfelelő idézet.

A 2019 után végre ismét tavasszal megrendezett Ultrabalaton alig 7 hónappal követte a tavalyi versenyt. Nagyon vártam már, hogy a két "őszi kiadás" után újra átélhessem a tavaszi tókerülést.

Az időjárás ezúttal is a legszebb arcát mutatta, a meglehetősen hűvös és szeles április fináléjában ideális futóidőt mutatott az előrejelzés az UB hétvégéjére.

Ezúttal Krisztáék választották a szállást, ami a tavalyival ellentétben minden igényünknek megfelelt, egy tágas hat fős apartman Csopakon a strand mögötti sétányon, a csopaki UB frissítő és váltópont előtt nem sokkal.

A rajtcsomag felvétel és az előre küldendők leadása után kényelmesen berendezkedtünk, megnéztük a horgászverseny pár résztvevőjét, amely versenyről a futás közben kiderítettem, hogy a teljes tóparton zajlik rengeteg résztvevővel:   https://ibcc.hu/

Könnyű vacsorát és egy kis lelazító sört követően korán lefeküdtünk.

A korábbi beszámolókból már kiderült, hogy rettenetesen rossz alvó vagyok közvetlenül a versenyek előtt, idén viszont Ákos barátom megszponzorált pár melatonin kapszulával, amely gyakorlatilag az alvást elősegítő tiszta hormon mellékhatások nélkül https://hu.wikipedia.org/wiki/Melatonin

Ennek köszönhetően este kilenctől éjjel kettőig egyhuzamban aludtam (ilyen még soha nem történt verseny előtt:)) kettőtől fél ötig pedig felszínesen, forgolódva. Ez nálam abszolút rekord, reggel kipihenten és frissen keltem fel.

Fél ötkor kivonultam kávét főzni és reggelizni, Zsuzsit még hagytam aludni, mert neki három fős csapattal fél kilences rajtidőpontja volt. Minden szükséges reggeli rutin szépen rendben megtörtént, összepakoltam amit kell, majd Ervinnel és Krisztával elindultunk Füredre.

Ragyogóan napos reggel fogadta az indulókat és kísérőiket Füreden, a levegő is gyorsan melegedett így a hetes rajtra már egyszerű nyári futócucc is elég volt. A zsákban vittem az estére szükséges karszárakat, könnyű kabátot, fejlámpát, két kulacsot meg pár gélt.

Rengeteg ismerőssel találkoztam a rajtban, UB-ről UB-ra egyre többel. Ismét itt volt Márkus Gyuri is - aki hozzám és Krisztához hasonlóan "sokorói betyárként" ismét körbefutotta a tavat.

A rajt után szokás szerint elhelyezkedtem a mezőnyben, ahogyan mindig, csodás volt a reggeli napsütés a tihanyi-öböl partján. A frissen elkészült széles bicikliúton csak a futással és a gyönyörködéssel kellett foglalkozni, még mentek a nagy beszélgetések, latolgatások, élmény és egyéb beszámolók, hogy aztán majd az éjszakára szétszakadó és fogyatkozó mezőny egyre csendesebben és szűkszavúbbá váljon.

Ragyogtak az aszófői, örvényesi és udvarii templomtornyok, a legszebb arcát mutatta a Balaton.

Virágillat, madárcsicsergés és sok építkezés, felújítás jellemezte az utat Fövenyesen, Akalin és Zánkán át.

Zánkával kezdődően először futott az UB mezőnye a Balatonmenti bicikliút nyomvonalán. Zánka után csodás kis erdő, majd a Víriusztelepi nyaralók és egy rövid mászást követően értünk Szepezdre. Itt már télen is megcsodáltuk Krisztával a két templom közötti átszaladást, most még szebb volt.

Szepezdfürdő jellegzetes dupla csigalépcsős gyalogátkelő hidjával és "újromantikus" kastélyával a hegyoldalban.

Révfülöpön nagyon szép volt a vízparti szakasz, aztán következett egy kis mászás Pálkövére.

Jól éreztem magamat, jól ment a futás, de éreztem, hogy nem a meleg üt, hanem a napsütés és az, hogy fényvédő krémre még csak nem is gondoltam és ennek köszönhetően kezdtem szépen lesülni.

Balatonrendest hátrahagyva az itt még felújítás alatt álló bicikliút helyett kedélyes kis hegymászás következett a domboldali szőlők és kertek közötti utakon. Itt bandáztunk kicsit Krizsán Zsoltival és Lesti Bertalannal, megcsodáltuk a panorámát, majd lezötyögtünk újra a 71-es út mellé.

Mivel az idén már a teljes Balaton felvidék kiesett az útvonalból az összes emelkedőjével és lejtőjével együtt, meglepően gyorsan következett az első nagy frissítő pont a Varga pincészetnél. Itt felvettem, betöltöttem a porokat, géleket és gyorsan álltam is tovább.

Kicsit nehezen jutottam el a kellemesen bezsibbadt állapotú futásba, a Badacsony körbemászása során határozottan melegem volt, már vizezni kellett a sapkámat. Itt kezdett beütni az is, hogy lesültem.

Még a Római-út előtt megszemléltem a kávézót, ahol Zsuzsival voltunk még decemberben, mikor javában küzdöttem a talpi fascia problémámmal és arról ábrándoztam, hogy majd az UB-n itt fájdalom nélkül fogok futni - bejött!

A tördemici lejáró előtt jött Kriszta hátulról menetrend szerűen, ekkor úgy gondoltam, hogy most láttam utoljára.

A szigligeti mászásnál már határozottan kivoltam, aztán az edericsi egyenes előtti frissítőn alaposan bemosakodtam és lehűtöttem magamat.

A hosszú egyenesre némileg kezdett befelhősödni az idő és volt némi szél is, így frissültem és újra tudtam tempót menni, Edericsnél újra látótávolságon belül tudtam Krisztát.

Következett az egyik kedvenc szakasz, a szépkilátóhoz vezető úton. Fotózgattam, poroszkáltam. 

A kilátó alatti frissítőn Gyuriékkal kvaterkáztunk, aztán együtt is maradt a vidám trió Vonyarcig, itt aztán útjukra engedtem a fiúkat, mert a tempójuk nekem gyors volt.

Meghitt szakasz volt a Szt. Mihály kápolna melletti erdei út. Gyenesdiáson át következett Keszthely, Hanka előzött, pár szóval elemeztük, hogy még sehol nem tartunk, ez max. a ráhangolódás volt. Itt újra töltöttem a készleteket az előreküldött cuccomból, aztán nekifeküdtem a nyugati parti szakasznak.

Madárcsicsergéses volt a hosszú erdei szakasz, Gyöngyös Hajnit és kísérőjét követtem ezen a szakaszon.

A déli partra ráfordulva az útelágazásnál ismét mozgott kicsit a levegő, így frissebben haladtam. A Zala hidjánál utolértem Krisztát, röviden megtárgyaltuk, hogy végülis rendben vagyunk, menni kell, nincs mese.

Berény ezúttal is hosszú volt, itt szóba elegyedtem a müncheni Alina Ginzburg-al, aki elmondása szerint először futott a Balaton körül és az eddigi leghosszabb teljesített versenye 160km volt, nagyon reménykedett, hogy szintidőn belül teljesíteni tudja ezt a távot (sikerült neki). Meséltem neki kicsit a nemsokára várható végtelennek tűnő déli parti utcákról, aztán kitartást kívánva továbbálltam.

Máriafürdőn kezdtem összezuhanni, éreztem, hogy durván beüt az egész nap átélt napsugárzás, nem vagyok jól. A gélek is egyre nehezebben mentek, a Long Energy-t és a GU Roctane-t sem kívántam már, inkább kólán és vízen, meg ropin, sajton próbáltam meg túlélni.

Viszont marhára nyomaszott az, hogy eddig minden esetben Szemes és Szántód között ért el durva mélypont és én már most rosszul vagyok, mi lesz akkor velem ott?

Ezzel aztán szépen el is kezdtem nyomasztani magamat, ami nem tett jót.

Ennek ellenére végigrobotoltam az itteni és a balatonfenyvesi utcákat. Az nagyon feldobott, hogy még bőven világosban értem Bélatelepre és innen elképesztő panorámát láthattam a túloldali tanúhegyekkel. 105 kilométernél itt volt a félút.

Fonyódon először az UB-im során sorompót kaptam, pár egyénivel nagy 5 percig kókadoztunk a sorompó előtt...nem állítom, hogy nem esett jól, már kb. lefeküdni készültem az aszfaltra, mikor a bakter néni szigorúan felhúzta a sorompót és indulhattunk tovább. Kezdtem fázni, leginkább a nálam is beütött lesülés és némi napszúrás miatt, felhúztam a karszárakat, hogy próbáljam növelni a komfortérzetemet.

Tovább vánszorogtam Fonyódligetig, itt lementem egy zuhanyzós-wc-s nagyon király helyre a frissítő mellett. Magamra zártam az ajtót, volt zuhany, wc, mosdó, kéztörlő. 

A zuhanyzást nem mertem kockáztatni, csak alaposan bemosakodtam, megszemléltem az elkeserítő képet nyújtó ábrázatomat a tükörben és jobbnak láttam elindulni.

Ezt követően utolértem Kozma Zsoltit, aki szintén nem nézett ki túl rózsásan.

Fonyódligeten az útvonal kivitt az Árpád partra, a nap már a lemenéshez készülődött a tanúhegyek felett, az egész már-már túl szép volt. 

Nagyon hangulatos volt ez a szakasz, eddig minden UB-n csak a sötét éjszakában jártam erre. Most bezzeg, rengeteg horgász, a nyaralókban kedélyesen vacsorázó, fröccsöző, söröző emberek és Kormos Kitti szurkolói csapata is, kifeszített molinóval, már nagyon várták, hogy ideérjen, velük szóba is elegyedtem, Kittinek kitartást kívánó üzenetet hátrahagyva, sajnos ő most kiállni kényszerült Máriafürdőn, napszúrás okán.

Ők tuti adtak volna egy fröccsöt is, de ez a fajta fájdalomcsillapítás túl kockázatos lépés lett volna így nem álltam neki lejmolni.

A partot elhagyva a frissítőponton szóba elegyedtem egy kettes váltó hölgy tagjával, majd sikeresen vele tartottam és felvettem a 6perc/km körüli utazótempóját. 

Jót beszélgettünk a civilben biológus futótárssal a déli partra jellemző esztelen építkezési lázról, a tóra gyakorolt hatásokról, a tavat fenyegető veszélyekről (csupa kedvenc témám!), így legalább nem a saját vélt nyomorommal foglalatoskodtam, hanem inkább tempóváltással felülkerekedtem az agonizáláson.

Boglár után ismét kivitt a partra az út, de eddigre már besötétedett, így felvettem a fejlámpát. A tempó felfrissített így könnyebb volt tartanom azt. Ahogyan a negatív becsavarodások, úgy a tempós futásra váltással az ezektől való szabadulás is amolyan öngerjesztő folyamat.

Lellét elhagyva aztán következett egy közvilágítás nélküli hosszú, töksötét szakasz, itt hallottam, hogy egy kettesváltó szintén hölgy tagja kb. egy lépésre rám zárkózott, mivel neki nem volt lámpája. 

Nekem persze több sem kellett, betöltöttem a nyúl szerepét és ékeltem (ez ebben az esetben 4 kilométeren át 6:30 körüli tempót jelentett) neki a egészen a szemesi "sóhajok hídjáig". Itt aztán sétára váltottam, a követőm pedig szó nélkül tovább állt (zenét hallgatott), pedig éppen készültem arra, hogy megköszönjem a kergetést.

Innen következett a "rettegett szakasz", Szemesen felvettem a kabátot, mert már nem akartam (tudtam?) tempózni, a gyomrom tótágast állt, megint kezdtem megzuhanni. Némi vigaszt nyújtott az egész éjjel hangosan daloló fülemülék éneke és a szárszói balkanyar előtt a berek felől zengő békakoncert (kecskebékák (klasszikus "brekekekekekekeke") vs. vöröshasú unkák (humm...ummm....umm)).

Őszödön és Szárszón végigszédelegtem, baromira kezdtem álmosodni. Itt újra találkoztam Ervinnel, akinek elmondtam, hogy a gyomrom kivan, nem megy sem a gél, sem semmi, erre a kezembe nyomott egy szelet friss, meleg SONKÁS PIZZÁT...életmentő volt, nagyon jól esett, meg legalább tudtam, hogy Kriszta is szépen jön mögöttem.

Innentől Ervin kb. 10 kilométerenként egy kis szelet pizzával jutalmazta a haladásomat (megettem egy egész pizzát). A következő ponton mondtam is neki, hogy nem sokkal korábban nagyon szívesen beültem volna a kocsiba és vágtam volna be a szunyát, ő meg felvilágosított, hogy ezt nem engedte volna:D   Földváron ittam egy forró paradicsomlevest szintén pizzával, kis ücsörgést engedélyezve magamnak, amiból aztán Ervin tovább rugdosott (képletesen persze), hogy ne hűljek ki.

Szántódon a rév előtt végre könnyítettem is magamon egy elhagyott kertben, így éreztem, hogy a megkínzott emésztőrendszerben érzésre ide-oda kóválygó tartalom végre lejjebb tud rendeződni (FIFO elv alapján:)).

A zamárdii strandról megszemléltem a szemben lévő Füred fényeit, a kivilágított alsóörsi és lovasi templomokat, a fűzfői öböl parti fényektől mentes sötét szakaszát és rezignáltam vettem tudomásul, hogy még marha messze vagyok a céltól.

A zamárdii 4 kilométer hosszú tökegyenes Dessewffy utcán teljesen egyedül voltam, jókat szórakoztam az úton ide-oda kosztató sündisznók látványán.

Széplakon a Deák Ferenc sétány parti szakaszán már szinte karnyújtásnyira volt a siófoki móló fénye. Itt egy kutyát sétáltató ember kérdezte hány kilométernél járok, "151" volt a válasz, meg, hogy "még van hátra úgy 60", erre meggratulált, meg utánam kiabált, hogy neki eddig 8km futás volt a csúcs. Erről beugrott persze, hogy 2005 őszén én csak kb. 200 métert tudtam megállás nélkül lefutni.

A Sió-csatorna hídján átkelve aztán jött a "hazai pálya" és a hosszú Beszédes József sétány.

Siófok vége felé megelőzött egy váltóban futó, aki mondott is valamit és kifejezettem olyan volt a hangja és a kinézete is mint a Márkus Öcsinek, mint később kiderült nem hallucináltam, hanem tényleg ő volt az.

Itt Tóth Attilát előztem meg, aki éppen egy mélyponton lendült át (ha valakinek, hát neki van UB tapasztalata, ez volt a 14-ik teljesítése!).

Sóstó előtt brutál álmos voltam, a kertkapuk mellé kitett avargyűjtő zsákokat nézegettem, hogy rájuk kellene feküdni és aludni egy jót. Itt próbálkoztam 5-10 másodperces "mikroalvásos" csukott szemmel futásokkal is a kihalt út közepén.

Sóstón aztán ittam egy jó cukros tejeskávét, aminek köszönhetően sikerült felébrednem és bíztam abban, hogy ez a felébredés kitart a napkeltéig, itt a 161-ik kilométerem megint 6:30-asra sikerült. Ivettéket előztem itt, eléggé mélyponton lehetett, persze feltámadt aztán mint valami Főnix.

A világosi meredélyen szépen felmásztam,  a balra forduló enyhén emelkedő úton a magasparton sikerült folyamatosan futnom. Itt utolértem Gyuriékat akik már szintén fáradtabbak voltak mint az előző györöki találkozásunkkor.

Következett Aliga, kis lefelé, majd felfelé és Akarattya a sötét magasparti részekkel. Itt már hallatszott a Bercsényi lejárónál lévő frissítő pont zenéje. Ervinnel itt találkoztam utoljára és az utolsó pizzaszeletemmel csoszogtam le a partra.

Kenesére átérve kezdtem nagyon fázni, szerencsére az itteni leveses frissítőponton kaptam egy forró gombakrémlevest, amelynek a poharával felmelegítettem a kezemet és persze - zacskós leves létére ez a tavalyihoz hasonlóan olyan jóleső étkezés volt, ami egy életre megmarad - akkor és ott azt éreztem, hogy még életemben nem esett ilyen jól egy leves és ez akkor és ott igaz is volt.

Kenese végén teljesen kivilágosodott, az erdei szakaszon virágzott a medvehagyma, az egész erdő fokhagyma illatú volt, csak a sajtos-tejfölös lángos hiányzott a képletből.

Fűzfőn volt a leghidegebb, a Balaton északkeleti csücskében a nádasban haladó bicikliút mellett deres volt a fű, nagyon fáztam.

Tobruknál aztán felmásztam a 71-es út mellé és végre ismét az északi parton voltam. Feljött a nap és kezdett emelkedni a hőmérséklet. Almádi előtt le is vettem a kabátot, karszárakat, csősálat és felkészültem a célegyenesre.

Almádiban szokás szerint szép volt az ébredező parti park, a vízparton haladó szakasz. Káptalafüred után három vaddisznó vágott át előttem teljes nyugalommal a 71-es úton, majd a kerékpárúton és a vasúti pályán a víz irányába.

Alsóörsre érve vészesen elfogyott a "futókám", a gyomrom érzetre egy szakadt szemetes zsákhoz volt hasonlatos, már nem akart befogadni semmit egy ideje, az energiahiányos állapot pedig nem tette lehetővé a folyamatos futást.

Paloznakon át Csopakig előttem mögöttem sétáló egyéniekkel keltettük a vert sereg látszatát, már senki nem sietett sehová.

Csopakon közvetlenül a szállásunk előtt vitt az út, Zsuzsi eddigre már egy alváson is túl volt, miután vegyes hármas csapatban megcsípték a harmadik helyezést. Alaposan megölelgetett, odaadtam neki a zsákomat és a motyóimat és egy kulaccsal vánszorogtam tovább a cél felé.

A csopaki séd itteni szép erdős vízfolyása mellett produkáltam utoljára értékelhető futómozgást. Felmásztam a kerekedi-öböl melletti hosszú emelkedőn, lesétáltam a Germering utcán, majd a Tagorén a kirakatokban visszatükröződve láttam, hogy a gyaloglásom még úgy ahogyan elmegy látványra, de ha futni akarok az kb. szánalmasan néz ki, így nem is erőltettem.

Szédelegtem, nagyon lassan jött el a cél, itt futottam még pár száz métert, kaptam is olyan megjegyzést, hogy "nézd...szegényke.."

Aztán felballagtam a bokatörőn és átvettem a negyedik célszalagomat, mögöttem pár másodpercre érkezett Ivett is.

Zsuzsira támaszkodva bevánszorogtam a versenyközpontba és ledőltem egy babzsákra, lábamat felpolcolva azonnal félkómás álomba merültem, amiből aztán akkor ébredtem fel mikor Kriszta is beért, neki sem adta könnyen magát a szalag, viszont a hetedik teljesítésével ezzel jelenleg ő az aki a legtöbb egyéni teljesítéssel rendelkezik a női versenyzők között.

A nap hátralevő részét aztán azzal töltöttük, hogy aludtunk és ettünk, mindezt váltogatva. Este nyolckor meg már feküdtünk is le.

Közben Zsuzsi és Ervin fáradhatatlanul etettek, itattak minket. Beköszöntött persze párszor a zsigeri éhség is, amit csak az UB és a K160 után éreztem eddig.

Éjjel hallottam, hogy már érkeznek a csapatok futói az utolsó szakaszaikra, jó érzés volt, hogy nekem ezt már csak az ágyból kellett hallgatnom.

Reggel is kétszer reggeliztünk és kávéztunk, majd kicsit ejtőztünk még a strandon aztán hazajöttünk.

Kis összegzés a végére, a 182 egyéni indulóból 106-an fejezték be szintidőn belül a versenyt, ez az utóbbi 6 év legjobb teljesítési aránya --> 58% (2015: 52% 2016: 36% 2017: 45% 2018: 39% 2019: 38% 2020: 51%, 2021: 57%)

Én a 45-ik helyen értem be, Fűzfőn még a 38-ik voltam, de most már nem maradt energiám ennek a megtartására a végére, viszont ez egyáltalán nem zavar most sem.

A frissítésem ismét csődöt mondott, ideje elengedem azt a tévképzetet, miszerint végig tudok menni géleken és izón, valahogyan be kell vonni 100km fölött a könnyen emészthető és finom főtt ételeket, erre már van is pár tippem és ötletem.

A szalagom most nagy részben az Ervinnek is köszönhető, mert az általa adagolt pizzaszeletek vittek Szárszótól Akarattyáig, ha ez nincsen, nem tudom, hogyan tudtm volna megoldani a helyzetet.

2 kis vízhólyaggal és ahogyan most nézem, leesett köröm nélkül sikerült megúsznom a mutatványt, ezt javarészt a Hoka Gaviota-nak köszönhetem érzésre, mert ebben nincsen olyan nagy mozgástere a lábfejemnek, mint a Bondiban. Tavaly az UB alatt kb. lyukasra koptattam a combtőnél a vadiúj Compressport nadrágomat, most egy ugyanolyanban voltam és kicsit sem kopott el azon a helyen, tehát a lábamat is máshogy - jobban tartom futás közben ebben a cipőben.

Érdekes volt a kör, érzésre közben olyannak tűnt, mintha ez lenne az eddigi legnehezebb teljesítés, tudtam, hogy hol vagyok, mi következik, hol szokott jobban menni, hol szoktak a mélypontjaim lenni és ez nyomasztott is rendesen.

Utólag viszont összességében nem viselt meg annyira ez az egész, mint az eddigiek, talán sikerült valami tapasztaltságot, bölcsességet összeszedni a tókerülések tekintetében.

Lesz még utóélet poszt erről a futásról is, csak még fel kell dolgozni a történteket.