Nem is kör! Szőlőskör 2019
A Korinthosz 80 óta nem vittem túlzásba a futást, egyrészt a tartós hőség miatt, másrészt jobbnak láttam "rápihenni" a Szőlőskörre, hogy ne fulladjak ki a végére mint tavaly.
A szokásos futások mellett Zsuzsival ellátogattunk a Somló-csúcs futásra, 6 kilométeres távon kellett 260 méter szintet leküzdeni, ami elsőre nem is hangzik soknak, viszont az eloszlás úgy nézett ki, hogy az első 4 kilométeren 40 méter szint volt, azaz lehetett tempózni szépen, majd az "utolsó" két kilométeren 220m szint következett, ami végig 10% feletti meredekséget jelentett.
Bár ez volt életem eddigi legrövidebb versenye, illetve kb. 10-15 kilométer futás után szoktam "belemelegedni" a dologba, itt leizzadtam rendesen. Végül kerek 36 perc alatt értem fel a hegytetőre, Zsuzsi hátát persze nem sokáig láttam, ennek ellenére csak bő egy percet kaptam tőle a végén:)
Zsuzsi megnyerte a kategóriáját, illetve abszolút nőiben is csak az idei Szentlászló Trailt (84km) nyerő Sáringer-Kovács Szilvi tudott elő kerülni 1 perccel (24 női indulóból).
Igaz én sem végeztem még ilyen "előkelő" helyen, korcsoport hatodikként, abszolút férfiben 19-ik helyen a 62 indulóból.
Persze nem fáztunk az elmúlt hetekben, a nyár végére már a terepes futásoknál is volt, hogy egyszerűen "elfogyott a futókám", azaz a hőtűrő képességem (nagyon nem szeretem a hőséget).
Szerencsére a Szőlőskörre végre hűvösebb időt jósoltak, a futást megelőző héten szokás szerint "bedurrant" a parlagfű szezon, ennek köszönhetően a versenyt megelőző pénteken annyit tüsszögtem és fújtam az orromat, hogy konkrétan egy kifacsart felmosórongynak éreztem magamat, le is feküdtem aludni este nyolckor, bízva abban, hogy ez majd segít.
Immár negyedszerre tértem vissza a Szőlőskörre, tavaly már belengették, hogy a "kör" módosulni fog egy kis extra szintkülönbséggel Tótvázsony felé úgy, hogy ezáltal kikerül az általam nem kedvelt Udvari-Aszófő-Udvari szakasz.
Az aktuális útépítések miatt azonban tovább módosult az útvonal, teljesen elveszítve kör jellegét, félredőlt, kicsavarodott, hosszú Y alakot öltve. Kikerült a tótvázsonyi szakasz, helyette Barnagon volt betéve egy fordító, valamint Akaliban a visszafordító. Megnőtt ez által szépen a leküzdendő szintkülönbség, az eddigi 600 méter pozitív 720 méterre nőtt.
Ismét Krisztáékkal utaztunk, szerencsére két külön autóval (hogy miért, az később majd kiderül). Krisztának ez az idei Spartathlon előtti egyik hosszú edzés volt. Zsuzsi és Ervin idén a frissítésünkről gondoskodott.
Veszprém után az addigi borultság változó intenzitású záporokba fordult, a rajtcsomag felvétele után a rendezvénysátor védelmében öltöztem futónak, kint pedig ömlött az eső.
Később a radarkép aztán biztatóba fordult és azt jelezte, hogy szépen lehúzódik a pályánkról az eső a rajtra. Ez pontosan így is lett, hűvös, párás kitűnő futóidőben indultunk. Előtte még megtapsoltuk a reggel öt óra óta kint ázó-fázó száz kilométeres két kört teljesítő mezőnyt, őket sem itt, sem később nem irigyeltem.
A futás terv egyszerű volt, tudtam, hogy ez az útvonal számomra futhatóbb, mert nincsen benne az aszófői "ferde bringaút", valamint az Udvari-Vászoly kaptató sem. Azaz, tolom neki ahogyan megy, főleg lefelé elengedve a tempót, igyekszem keveset időzni a frissítőknél és megfutom az összes felfelét ami megy. Vittem magammal a beltben amit tudtam, fél liter Long Energy-vel 10 sókapszulával és 5 géllel indultam.
A szokásos "S" alakban kígyózó útvonalon futottunk át Pécselyre, majd éles jobb kanyarral megkezdődött a mászás Barnag irányába, előbb egy jegenyenyárfa soron, később hangulatos szőlők és présházak között, majd az erdőben. Barnag előtt Zsuzsi és Ervin integettek, nekem még volt mindenem így nem álltam meg. Barnag túlsó végén volt a fordító, majd végre megkezdődhetett a száguldozás lefelé.
5 kilométerenként ettem a géleket és egy sókapszulát, valamint ittam szorgalmasan a más jól megszokott citromos Sponser Long Energy-t, ennek számomra már "hosszú futás íze" van.
Engedtem neki ahogyan csak tudtam. Pécselyre visszaérve már készültem lélekben az elkövetkezőkre. Kis lazítás után hamar elém állt a jól ismert vászolyi siratófal, persze megfutottam, ahogyan mindig. Vászolyon Zsuzsinál kulacsot cseréltem, mert eddigre már megittam a nálam lévő folyadékot.
Kicsit később bele is kortyoltam, várva az ismert ízt...ami helyett egy számomra teljesen ismeretlen és fölöttébb szokatlan folyadék volt a kulacsban, egy darabig próbáltam rájönni, hogy ez vajon mi lehet, hamar elvetettem azt a verziót, hogy valamit elrontottak az ízesítéssel a Sponsernél:D Megállapítottam, hogy "ízetlen vanília fagylalt" amit ebből kiérzek, erős gyanúval az irányban, hogy a Kriszta Hammer Perpetuem-jét adta fel nekem a Zsuzsi...mivel tök ugyanolyan kulacsaink vannak, biztosan összekeveredtek, Kriszta is meg lesz lepve:)
Mivel csak jókat hallottam erről az italról is, nem aggódtam, hogy ne venné be a gyomrom, ami a Korinthosszal ellentétben most teljesen együttműködő volt.
Vászoly után még volt egy kis dombozás, majd jött a hosszú rohanás lefelé Akaliba. Közben sandítottam felfelé, mert kezdett kiderülni az idő - lévén egész napra esős borongást jósoltak, bátran vettem fekete futópólót reggel, ez napsütésben annyira nem előnyös.
Dörgicse végén jött szembe a versenyt nyerő Csécsei Zoli...hát, durva tempót ment felfelé is.
Akaliba érve ki is sütött a nap, hogy visszafelé ne csak a dombokkal, hanem némi meleggel is meg kelljen küzdenem.
Meglepve tapasztaltam, hogy Zsuzsi és Ervin nincsen Akaliban a fordítónál, így a kifogyó Perpetuemről átálltam kólázásra és gélre, nem is volt semmi gond az energiaellátással.
Visszafelé az emelkedőn végig lehetett hajrázni a mezőny mögöttem futó részének.
Dörgicsére visszaérve láttam, hogy jön szembe a saját, reggel Balatonszőlősön hagyott autóm, benne Ervin és Zsuzsi. Mint később kiderült Ervin autójába még Vászolyon sikerült bezárni a kulcsot, az én Long Energy porom pedig Szőlősön maradt, ezért kaptam az Ervinnél lévő Perpetuem készletből:), ez úton is köszi!
Persze megoldották a helyzetet, mert pont kapóra jött a helyközi busz, amivel vissza tudtak menni a másik autóért Szőlősre, később a pótkulcs is szerencsésen megérkezett.
Ennyit a közjátékról, nálunk a frissítők sem unatkoznak, bár azért nem volt annyira necces az eset, mint a múltkori cipő otthonfelejtés.
Vászolyra visszamászva már erőteljesen sütött a nap, égette a tarkómat, ittam is rendesen, pisiszünetre viszont nem volt szükség, köszönhetően részben a sókapszuláknak, nagyon jó volt a felszívódás.
Vászoly után a kaptatót lefelé viszonylag jól "megcsoszogtam" és az órámat nézegetve elkezdtem érezni, hogy ez a durván szintes 50 kilométer akár még 5 óra alá is beférhet.
Ez aztán Pécselyen vált realitássá, mert síkon és lefelé továbbra is tudtam 6 percen belüli kilométereket futni 45 kilométer után is, kiszámoltam, hogy úgy 4:55 alatt be fogok érni.
Ez után már nem sok minden történt, felfelé sétáló váltókat előzgettem Pécsely után, visszagondoltam arra, mikor 2016-ban ugyanitt 5:50-es maratont futottam (gyalogoltam) és konkrétan ezen a részen (is) a "halálomon voltam", pedig nem volt olyan régen, most könnyedén futok itt is, valószínűleg még mindig az UB lendülete visz!
Végül 4:54:13-el finiseltem, elcsípve ezzel a korosztályos 15-ik, abszolút 36-ik helyezést a 111 indulóból, még 11 darab öt fős váltócsapatot is meg tudtam előzni.
A célban megvártuk Krisztát, ejtőztünk kicsit, megjutalmaztam magamat egy WAA Ultra futónadrággal, amit Zsuzsi talált nekem a Hammeres standnál és amivel már rég óta szemeztem.
Hazafelé Alsóörsön éttermeztünk egyet, majd az ismét rákezdő esőben hazaautóztunk. Este nem kellett a ringatás.
Most egy hét lazulás jön, aztán lesz négy hetem ráfordulni az UB Trail 100 kilométerére. Közben persze vigyázó szemeinket Spártára vetjük, hogy szeptember 27-28-án szurkoljunk Krisztának a távolból követve útját Athénból Spártába.