még 4 nap...

2018.08.06

Péntek éjszaka....felébredek valamire, Zsuzsi békésen szuszog mellettem, kint világít a hold, ciripelnek a tücskök. 

Ránézek az órára, fél egy körül jár az idő, belém villan az érzés, hogy egy hét múlva ilyenkor már elrajtoltunk Baján, ismét odaképzelem magamat a rajtba, a sok fejlámpás futó közé, rajt előtti feszült de mégis jó hangulat, latolgatás, tervezgetés. 

Átgondoltam a felkészülést, bár nem volt konkrét terv, igyekeztem minél többet futni, heti öt futást teljesítve, minél több hosszút futva. Nagyon sokszor indultam el fáradtan futni, az utóbbi hetekben pedig a hőség is rendesen nehezítette a futásokat. Mikor egy nap pihenőt adtam magamnak szerencsére mindig éreztem, hogy futhatnékom van.

Mivel egy 81 kilométeres futásra nem 81 kilométeres futásokkal kell felkészülni (ez nem is lehetséges), így a távolságot szétterítettem sok futásra. A felkészülés két hónapja alatt 730 kilométert tettem a lábamba. Biztosan lehetett volna még alaposabban, még többet futni, de egyelőre remélem ez elég lesz. 

A hosszú futások végén azért éreztem a lábaimon, hogy nagyon hálásak lennének egy kis extra csillapításért, így aztán felpróbáltam pár Hokát, bár mint a sok futó, elsőre eléggé idegenkedtem ezektől a cipőktől, mivel kívülről nézve akár ormótlannak is tűnhetnek, a kialakításuk miatt pedig elterjedt nézet, hogy teljesen más futótechnikát igényelnek.

Először az Arahi 2-t húztam fel, alapvetően kényelmes volt, de a meta rocker talpforma rendkívül furcsa volt, főleg a sarokrész erőteljes felcsapása miatt nem éreztem komfortosnak a talajfogást, bár ez lehet, hogy csupán a megszokás kérdése, de nem akartam kockáztatni. 

Viszont mikor az elsőre eléggé brutális kinézetű Vanquish 3 a lábamra került, azonnal jött az "AHA" érzés, a cipőt mintha a lábamra öntötték volna, kellő helyet biztosít mindenhol, nagyon komoly csillapítással és az ellépés-talajfogás érzete egyáltalán nem szokatlan, ugyanazt a technikát lehet vele futni, mint a Nimbusokkal. 

Felpróbáltam még a Clifton 5-öt, alapvetően rendben volt, de túlságosan támasztottnak bizonyult, nyomta a talpam belső élét.

Így maradtam a Vanquish 3-nál és ha már ott voltunk, megvettem életem első rendes kompressziós szárát és egy tényleg rendkívül praktikus compressport freebelt-et, mert nagyon sokszor előfordul, hogy bár hosszút futok, de annyira mégsem, hogy futózsákot vigyek, viszont a futónadrágokon általában rendesen spórolnak a zsebekkel. Ebben gyakorlatilag minden elfér ami szükséges, zsebkendõ, telefon, mp3 lejátszó, fél literes kulacs, lakáskulcs.

Menetfelszerelés
Menetfelszerelés

Nyári szabadságunk egy részét a Bükkben töltöttük, így már első este volt alkalmam kipróbálni a Hokát, elsőre vizuálisan olyan érzés volt mintha egy Imperial osztályú csillagrombolót húztam volna a lábamra, a cipő tekintélyes darab, a lábam sem éppen kicsi (46 2/3-os kellett). 

Kezdésnek felfutottunk a Szalajka-patak forrásáig. Gyerekkoromban sokat kirándultunk ebben a völgyben, akkor hatalmas távolságnak tűnt a 4 kilométer a völgy bejáratától a forrásig, futva oda vissza is nagyon rövidnek tűnik most már. 

A cipő nagyon kényelmesnek bizonyult, ugyanúgy tudtam futni benne mint bármelyik eddigi futócipőmben, mérete ellenére is nagyon könnyű, így megkezdtem az "összeszoktatást", a két hét alatt 110 kilométert tettem bele gond nélkül, így nyugodtan indulok majd benne a versenyen is.

Persze ha már Bükk, akkor futottunk terepen is, Szilvásváradról a Gerenna-vár felé a Hosszú-réten át érintettük Bánkutat, frissítettünk és az Istállós-kő alatt elfutva a fennsík szélénél a Bél-kőről csodáltuk meg az elénk táruló holdbéli tájat (a Bél-hegy teljes gerincét elbányászták míg működött a bélapátfalvai cementgyár) és kilátást a Kékestető és az Alföld felé. Nagyon szép és kihalt túrautakon futottunk, a Bükk fennsík számos víznyelőjét és rétjét megcsodáltuk és jókat málnáztunk bízva abban, hogy a medvék éppen máshol teszik ugyanezt.

Innen a Horotna és Szalajka-völgyön át értünk vissza Szilvásváradra, 30 kilométer futás után, mintegy 880 méter szintet leküzdve. Bár a szalajka-völgyi vendéglátóhelyek többsége eléggé alacsony színvonalú gasztronómiai élményt nyújt, most erre sem volt panasz, lévén az éhség a legjobb szakács, a sör viszont kifogástalan volt:)

Futottam még egy 20 kilométeres aszfaltost is, a Bükk-fennsíkra a Tótfalu völgyből a Rákmára oldalában egészen a Gerennavárig. Csodálatos futóútvonal ez is, gyakorlatilag autóforgalom mentes úton, nagyon szép kilátással. Visszafelé persze elkapott egy kiadós nyári zápor, alaposan sikerült megázni. Zsuzsi ugyanekkor komoly biciklis szintgyűjtést csinált, így egyszerre indultunk és érkeztünk.

Közben persze sokat sétáltunk is, heverésztünk és olvastunk a Gloriett tisztáson, bejártuk Szilvásváradot.

A nyaralás hetében hét napból hatszor futottam, bár ez már nem a csúcsterhelés, összejött a 94 kilométer, múlt héten már levezetés volt csak, 66 kilométer lett a heti adag.

Múlt héten a Balatonra is leugrottunk egy napra strandolni, persze ha már Balaton, akkor Zsuzsi tekert és pedig futottam, hogy a strandolás még jobban essen. 

Hőségben futottam egy félmaratoni kört sok-sok szinttel Fövenyesről indulva Udvarin át a "Vászolyi gyilkos" hosszú emelkedőjén át Vászolyra, majd Kisdörgicsén és Dörgicsén át futottam le Akaliba, onnan pedig vissza Fövenyesre, közben Zsuzsi is elém futott, ráfutva a biciklizésre. Ez az útvonal is igazi gyöngyszem, ezen felbuzdulva be is neveztem az idei Szőlőskör 50 kilométeres távjára, pont jó lesz egy kellemes balatoni hétvégéhez futásként.

A héten már csak két rövid átmozgató futás van tervezve, aztán jöhet a péntek éjféli rajt, most már visszaszámolok.