Magyar Kör - Nyugati 365
A BRM600 után eléggé gyorsan regenerálódtam, mondjuk 3 napig volt izomláz a combomban, ami azért max. az UTH-t, Vadlánt követően volt legutóbb, de más problémám nem volt, gyorsan visszarázódtam.
Sok időm persze nem volt, mert következett rá két hétre egy újabb tekerés.
A BRM 600-al szemben ez valóban egy verseny volt, a Magyar Kör beugró "sprint távja".
A versenyt megelőző héten végig követtem a teljes kör mezőnyének haladását az országon keresztbe-kasul a gps követésnek köszönhetően.
A nyár legdurvább hőségriadós hétvégéjét fogtuk ki a versenyre, de legalább nem kellett esőkabáttal és meleg ruhával készülni és ha már hőség, azt bringán sokkal jobb elviselni, mint pl. futás közben.
Keszthelyen a kastélynál volt a rajt szombat reggel kilenckor, eredetileg azt terveztem, hogy előtte este lemegyek és ott alszom valahol, de a hőség miatt inkább az otthoni hűvösben alvást és a reggeli autózást választottam, hogy pihentebb legyek.
Reggel kényelmesen bevásároltam, megreggeliztem Keszthelyre érve, majd letettem az autót a Libás-strand parkolójában és eltekertem a rajthoz a Festetics kastélyhoz.
Mondhatni családias volt a hangulat, hiszen a hét nevezőből csak négyen jelentünk meg a rajtban.
A BRM600-al szemben itt nem egy kiadós gurulással indult a menet, illetve hűvös sem volt.
A városból kiérve egyből kezdődött a mászás Cserszegtomajon át Reziig, Zsuzsival pár éve tekertünk már erre, ismerős volt a hely.
A versenyt később megnyerő bringafutár srác, név szerint Gérnyi Balázs "Jamal", utánaolvasva már nem lepődöm meg, mert ez olyan, mint mikor mondjuk Csipi lenyom egy terepfutó ultrán, magától értetődő, természetes dolog.
Gyorsan meglépett előlem, láttam, hogy ő azért egy jóval erősebb ligában játszik, nem hittem volna, hogy még találkozom vele az úton.
A pulzusom érzésre már itt jelezte, hogy itt nap közben olyan nagyon komoly kapkodást nem lehet csinálni a hőség miatt.
Rezi után egy jó kis gurulás vitt ki a Keszthely-Sümeg országútra, amin Zalaszántóig tekertem.
Itt aztán dobtam egy jobb kanyart és hátulról kerültem a Keszthelyi-hegységet.
Jobbra Rezi vára integetett, a hátam mögött a sztupa.
Csodás, ligetes környék ez, igaz, hogy az út keskeny és meglehetősen forgalmas.
Ezen a részen keresztezi a Vadlán útvonala az országutat. Emlékszem ősszel mennyire hideg volt itt és teljesen deres volt a fű....hát most nem volt az:D
Lesencetomaj felett aztán lett csoda panoráma a tanúhegyekkel és Tapolca házaival, meg persze nagy gurulás lefelé a falun át a 84-es főút kereszteződéséig.
Itt átkelve már gyorsan Tapolcára értem, ahol a város elején betértem a temetőbe feltölteni a kulacsaimat.
Sokat kellett inni, nagyon sokat, hogy rendesen hidratált maradjak.
Kisapáti-Nemesgulács felé értem a Badacsonyhoz.
Tördemicen a macskaköves szakasz annyira rázós, hogy inkább a járdán gurultam.
Itt is vettem fel vizet, igaz előtte sikerült eldőlnöm a bringával, mert a bal lábamat nem tudtam kivenni a pedálból, bal comb oldalával és kézzel értem földet, amivel nem is lett volna gomd, de ott volt a járdaszegély, ami rendesen odavágott a combom oldalának.
Leporoltam magamat, aztán megtöltöttem a kulacsokat és mentem tovább.
Éreztem, hogy a durva ütéstől rövidült a combizom, nehezebb volt kiállós tekerésbe váltani, meg persze fájt is, de majd elmúlik, gondoltam, a lényeg, hogy a bringának nem lett baja.
A római-út már így délelőtt is tele volt kirándulóval és biciklissel, plusz persze az autók. Igyekeztem ezt a szakaszt gyorsan magam mögött hagyni, hamarosan már a Gulács és a Tóti-hegy alkotta kapuban felé másztam Káptalantóti irányába.
Itt ismét vízfelvétel következett, majd a Liliomkert-piacnál kelet felé vettem az irányt, át a csodás Káli-medencén, ahol azon kívül, hogy pusztító volt a hőség, érezhető szél is volt, ráadásul délnyugati irányból, ami előrevetítette a délután a somogyi lankákon várható megpróbáltatásokat.
Ezen az úton is nagy volt a forgalom, emlékszem az első UB-n is itt futottunk szembe irányból fel Zánkáról a Hegyestű mellett Köveskálra.
Köveskálon felújították a könyvtár buszmegállót, nagyon jól néz ki.
Innen már közel volt a Hegyestű, szemben a déli part mögött pedig látszott a délutáni program, a somogyi-dombság.
A Hegyestűnél balra, Monoszló felé tekertem, csupa ismerős hely, ez leginkább az UB-trailről.
Monoszlóról északkeletre tekertem barátságos szőlőhegyek között emelkedve, majd gurulva, elhagyva a Káli-medencét és megérkezve a Nivegy-völgybe, azaz a Csicsói-medencébe.
Balatoncsicsó után Budaváron át másztam fel Mencshelyre, rendesen beütött itt a hőség, már 40 fok fölött járt.
Mencshelyen két sporival találkoztam a helyi oázisban (kék kút), ők a Kab-hegy felől érkeztek, mondták, hogy rendes szembeszelük volt, mintha hajszárítóval fújnák az embert.
Ismerős úton, a szőlőskör pályáján haladtam fordított irányban, azaz, szuper gurulás következett, jól bemosakodtam, így lejjebb tudtam vinni a hőmérsékletemet.
Vöröstó és Barnag következett, aztán újra déli irány, Pécselyig nagy gurulás.
Pécselyről ismét az első UB-m útvonalán gurultam le Aszófőre.
Itt már olyan szinten melegem volt, hogy be is húzódtam a bringás pihenőbe-büfébe kicsit lehűlni.
Kóla-ásványvízzel hűtöttem magamat, közben ettem egy csokit.
Eddig nem sokat frissítettem, a kulacsokba mindig tettem ionogen-t, hogy meglegyenek az ásványi anyagok, nyomelemek, ezen kívül eddig két "Horalky" (mai neve "Moments") csokit ettem és egy gélt.
A tihanyi-félsziget oldalán futó bicikliúton az volt a jó, hogy lecsiszolták a gyökerek által felnyomott szakaszokat, a kevésbé jó, hogy a gödrösi strandnál boldog boldogtalan a bringaúton gyalogol, parkol, tollászkodik, stb. Igaz arra készültem, hogy a balatoni szakasz ilyen lesz.
A hajóállomás után felmásztam az első ellenőrzőponthoz, egészen az apátságig, ahol egy beküldött szelfivel kellett igazolni, hogy ott járt az ember.
Pusztulat hőség volt, tikkadt tömeg, rengeteg autó. Aztán innen egy jó gurulás le a révhez.
A jegyemet már online megváltottam, pont nyitották a beszállást a kompra, mikor leértem.
A kompon fellazítottam és visszahúztam az első kereket, mert valahonnan fejcsőből jött amolyan "karbon kattogás" az út vibrációjának köszönhetően. Gondoltam hátha ez az oka (nem ez volt).
Szántódon már éreztem, hogy ennem kellene, de nem volt túl jó a gyomrom a hőségnek és a sok ivásnak köszönhetően. Maradtam egy jó kólánál, megtolva két gombóc citrom fagyival.
Innen a bicikliúton gurultam a BSZM-UB unásig ismert szakaszain, szerencsére a hosszú déli parti egyenesek gyorsabban leforognak tekerve, mint futva.
Földvár - Szárszó - Szemes, az UB mélypont szakaszai, Szemesen olyan kegyetlenül meleg volt, hogy komolyan fontolgattam, hogy bemegyek fürödni valamelyik szabadstrandon, de aztán nem akartam ezzel vesztegetni az időt, meg láttam, hogy a jó méternyi hiányzó vízszint miatt pár száz méterre a parttól is csak térdig érő vízben sétálgatnak az emberek, nem lehet jól megmártózni sem.
Lellén, 130 kilométernél találtam egy szimpatikus büfét, ahol ettem két nutellás palacsintát, mert hiába nem voltam éhes, energiám sem volt, miből is lett volna. A hőség miatt a test hűtése eleve több energiát emészt fel, rendes utánpótlás kell.
Vettem hideg kólát, powerade-t és vizet is, alaposan feltöltekeztem, majd déli irányba fordulva nekivágtam a 25 kilométernyi nyílegyenes, javarészben árnyék nélküli emelkedőnek a 67-es út mellett.
Ahol volt kék-kút, ott csatakosra vizeztem magamat, ezt követően kb. 1,5-2 kilométeren át kellemesen hűtött a ruha, aztán por száraz lett. Itt már 42-43 fokokat mért az óra.
Mivel ennek a fele sem volt tréfa, Somogybabod elején bementem a benzinkútra és ettem két téliszalámis háromszögszendvicset, meg persze üdítők és vettem műzliszeleteket, hogy legyen mihez nyúlni ha kell.
Evés közben egy helyi öreg próbált meg beszélgetni, de egyrészt olyan somogyi dialektusban nyomta, hogy csak minden második-harmadik szavát értettem, másrészt már túl volt pár hűsítő kőbambin (kőbányai) az előtte levő dobozokból ítélve.
A kérdésre adott válasz, hogy honnan jövök - Keszthely - visszakérdezett, hogy "az hol van"? A hová megyekre pedig (Kaposvár-Pécs-Szekszárd), csak a fejét ingatta, mondván, hogy neki másfél kilométer is elég volt ebben a hőségben. 10 perc pihenés, evés-ivás után indultam tovább.
Mernye előtt a zenélő utat hallgattam, majd végre elhagytam a főút közelségét, előtte a felüljáróról már látszott a Mecsek. Ez után értem az útvonal legtalálóbb nevű településére - Somogyaszalóra, valóban aszaló volt az idő.
Próbáltam tölteni a radart, de a 40 fok miatt nem engedte a töltést, mivel ezt akkumulátor túlmelegedésnek érzékelte a töltő elektronikája.
Erdős részen gurulva végre a Deseda-tó északi végére értem, a tó nyugati partján tekertem Kaposvár felé, szemben pedig érkeztek az éppen zajló Deseda Ultra futóverseny elcsigázott versenyzői, sajnos ismerősökkel nem találkoztam, mert ők ezek szerint éppen a tó másik partján futottak
Annyi biztos, hogy senkit sem irigyeltem azért, hogy itt kell futnia, nem csupán a hőség miatt, hanem azért is, mert maga a pálya is tele van fel és lefelé szakaszokkal, a tó déli végénél a túloldalról hozta a szél a speaker Péter Attila ismerős hangját, én pedig búcsút intve a vízpartnak, folytattam az utamat Kaposvár felé.
A városon csak átgurultam, nem tettem kitérőt a helyi meki felé, bár ez volt a terv, inkább úgy terveztem, hogy kihúzom valahogyan a következő útba eső benzinkútig.
Eddigre már mérséklődött a meleg, kezdett kellemessé válni a hőmérséklet, kiegészítve azzal, hogy jó minőségű, lejtős úton tekerhettem Kaposvárról a Kapos völgyében Sántosig.
Itt a falu végi temető kék kútján frissítettem, a temetők a leg megbízhatóbb víz szerzési helyek, állítólag éjszakai alváshoz is a fedett ravatalozók a bringások legjobb barátai.
Már csak olyan 35 fok volt, így újra lehetett tölteni a radart, hogy végig bírja az éjszakát.
A "hűvösebb" hőmérséklet miatt a korábban említett vibrációs kattogás is ahogyan volt, úgy eltűnt, valószínűleg 40 fok felett tágul annyit valami a fejcsapágyazásban, hogy ilyen hangot adjon.
Mivel más problémát nem okoz, nem is foglakoztam vele többet, gyanítom, hogy valamelyik villa - fejcsapágyon lehet kevés a karbonpaszta, vagy veszít a hatékonyságából ha felforrósodik a váz, amit pontosan az ilyen kattogások kiküszöbölése miatt tesznek a karbon vázas biciklik összes bepréselt és szorítással funkcionáló alkatrészei közé (pl. nyeregszár-nyeregcső).
Szentbalázs település után komoly mászás következett a Zselicben, szép erdei úton, de eléggé nagy forgalommal.
Itt már nézegetem az órámat, mert frissítésnek a sásdi benzinkutat néztem ki, de az csak nyolcig tartott nyitva.
Szerencsére a nagy gurulás Gödre teleülésen át, majd a már hosszen lejtő út és az egyre kellemesebb hőmérséklet miatt tudtam gyorsulni.
Fél nyolcra el is értem a kutat. Itt nagyobb pihenőt tartottam, két háromszögszendvicset ettem és sok hideg italt, kint a betonon hanyatt fekve, fejem alá téve a sisakot, ettem, ittam, pihentetve a hátamat, persze jó forró volt még a beton, viszont a fű ki volt égve és poros volt, abba nem akartam belefeküdni.
Ilyen, mikor rottyon vagyok, kikészített a hőség.
25 percet pihentem itt, közben feltettem a lámpát a sisakra, mert lement a nap.
Oroszlónál elhagytam a 66-os utat és Orfű felé fordultam, ezen a szakaszon is tekertünk Zsuzsival már, emlékeztem, hogy itt nagyon jók az utak, jók a gurulások és a mászások is, főleg, hogy már kellemes 25 fok körüli hőmérséklet volt.
Az orfűi-tóhoz érve már besötétedett, rengeteg volt a strandról hazafelé tartó, vagy itt hűsölő ember.
Az Orfű felől Pécsre tartó bringautat fordított irányban már tekertem, ebben még csak futva jártam. Arra emlékeztem, hogy az elején vannak durva részek.
Az elején van is két 15%-ot meghaladó emelkedő, simán kitekertem ezeket, élveztem a felfelét a sötét erdőben, egyetlen biciklissel sem találkoztam, csak a párhuzamos autóút zaja hallatszott ide, néha az elhaladó autók lámpáinak fénye is, egyébként csak egy kuvik kiabált rám fentről.
Felérve maxra kapcsoltam a fejlámpát, mert a keskeny bicikliúton való hosszú száguldozás még is meglehetősen izgalmas volt. Ilyen helyen ha 30-40-el gurulok, az olyan érzés, mint nappal az országúton a 70.
Pécsre érve ismét 30 fok fölé ment a hőmérséklet, a sok út, épület csak úgy sugározta vissza a nappali hőmérsékletet.
A benzinkút, amit frissítésre terveztem, már bezárt, szerencsére a Széchenyi-tér felé gurulva a Ferencesek utcájában volt egy remek éjjel-nappali bolt.
Itt alaposan bevásároltam, mert következett a Mecsek legjava, ahol sem vízvételi lehetőség, sem nyitva tartó bolt, benzinkút nem lesz jó darabig.
250 kilométert tettem meg eddig. A bolt előtti padon eszegettem, iszogattam, mikor elhúzott előttem Jamal, akiről azt gondoltam, hogy már messze előttem jár.
Már ment az éjszakai élet rendesen a pécsiek központi terén, innen északi irányba a durván meredek Hunyadi utcán tekertem fel a Mecsekbe, később az egyenes út szerencsére szerpentinre váltott és így kevésbé is volt meredek.
Komótosan, jóllakva, mindennel ellátva tekertem fel kis kitérő úton a Misinára.
A hegytető alatt gurult szembe aztán Jamal lefelé, tudtam, hogy valószínűleg most találkoztam vele utoljára az útvonalon, hacsak nem tesz nagyobb pihenőt még valahol.
Itt az utolsó jobbos kanyarban kissé benéztem a belső útív meredekségét, eleve nagyobb íven kellett volna kanyarodnom.
Éreztem, hogy nem akar felmenni a bicaj, gyorsan kiálltam a nyeregből, hogy ne dőljek el, aminek az lett az eredménye, hogy a túl hátul lévő súlypont miatt a bicaj hátsó kerékre állt, majd ebből a pozícóból balra a levegőben elfordulva estem vissza a betonra a bringával együtt.
Hatalmas esés volt, megnéztem volna kívülről! Szerencsére csak a bal csípőmet vágtam oda és a könyökömet.
A bicajon csak a bal fékváltókar hajlott kicsit beljebb a kormányon, egy mozdulattal vissza tudtam húzni.
Elkészítettem a második ellenőrzőpontként szolgáló szelfit a TV torony fényeivel.
Következtek a Kelet-Mecsek éjszakai útjai, rengeteg rókával, nyúllal, őzzel, bagollyal úton útfélen. Kiegészítve pár száguldozó autóssal és motorossal.
Max fényekkel mentem, nagyon jó gurulások és mászások következtek az Árpád tető felé.
Az út itt olyan állapotban van, hogy van pár száz méternyi felújított rész, ahol szépen elengedi az ember a tempót, majd mindenféle jelzés nélkül következik a szar szakasz, keréktörő kátyúkkal, nem veszélytelen, alaposan kikáromkodtam magamat.
Az út mellől mindenhol folyamatos csörtetés, neszezés hallatszott, rengeteg volt a vad.
Árpádtető előtt a szerpentinen agyatlan tempóval, kanyarban sodródva érkezett szemből két autó, majd két kanyarral a hátam mögött hatalmas fékezés, puffanás, majd jajveszékelés jelezte, hogy valószínűleg ki is lépett valami nagyobb eléjük az útra és vagy azt ütötte el az egyik, vagy egymásba csúsztak (remélem az utóbbi).
Ebben a történetben kizárólag az esetleg elütött vadat tudom sajnálni, azokat a kreténeket, akik motorizáltságuk okán és attól motiválva a legszebb erdei utakon, szerpentineken, alpesi hágókon füstölik, zajongják össze a természetet az ordító szarjaikkal emberkedve, szétcseszve a csendet, tájat, jó levegőt, veszélyeztetve másokat, egy pillanatig sem tudom sajnálni, megérdemlik, sorry, but not sorry.
Ha természetbe mész, akkor azt tegyed természetesen, önerőből, az a komoly dolog, a többihez nem kell ész (sem).
Persze annak is örülök, hogy nem engem ütöttek el.
Árpád-tetőről a teljesen forgalommentes 66-os úton száguldoztam Mánfáig, közben voltak olyan részek, ahol csak 20 fok volt, ami konkrétan hidegnek hatott az egész napos megsülés után.
Jellemzően a völgyekben volt hideg, aztán mikor vissza kellett mászni valahová, fent újra melegebb volt.
Mánfáról Komló irányában folytattam az utat, majd Komló előtt a déli elkerülő Kossuth-akna utcán tekertem Zobákpusztáig. Nagyon jól éreztem magamat, örültem, hogy végre kellemes a hőmérséklet, van energiám, szemben a horizonton még egy földközelben széthulló meteort is láttam.
Zobákpuszta elején a Pécsvárad felé tartó erdészeti úton folytattam, ez az út aztán sok emelkedőt-lejtőt tartalmazott, a minősége is eléggé érdekes volt pár helyen, pont egy lassítós szakaszon őzbak is ácsorgott az út közepén, jöttömre odébb ugrott.
Ebben a durva aszályban nagyon meglepő volt, hogy az út bal oldalán vidáman csobogott a várvölgyi-patak vize.
Magyaregregy előtt ért vissza az erdészeti út az országútra.
Itt kitűnő volt a minőség, gyakorlatilag végig lejtett és nulla autó volt, éjjel egy óra körül járt az idő. 300 kilométert mutatott az óra, jó tempót lehetett menni.
Kárász település előtt egy négy fős vidracsalád játszott az út szélén, gondolom élvezték a betonról visszasugárzó meleget, igaz a levegő is még 20 fokos volt, de a 42 fokos nappal után ez konkrétan hidegnek hatott.
Bonyhádon volt nyitva tartó benzinkút, viszont már nem akartam megállni, mentem tovább.
A város után komoly kis szerpentin következett, majd Mőcsény is volt egy kaptató.
Innen a szálkai tóból érkező Lajvér-patak völgyében tekertem, itt volt a leghidegebb az út során, mindössze 15 fokot mértem, vacogtam.
Ez hamar megváltozott, mikor következett az út utolsó, egyben legmeredekebb kaptatója a Mórágy utáni szőlőhegy szarvas-tető nevű magaslatára.
Ez ilyen vályús-betonos hegyi út volt, ami ismerős volt a Bodri-trailről és a Korinthosz Szekszárd környéki szakaszairól.
Brutál meredek volt, majdnem az egészet kitekertem, de az utolsó 20 méteren le kellett szállnom tolni.
Itt a szervezők felfújták a résztvevők neveit az útra, amolyan Tour de France-osan.
Lefelé erős fékhúzás mellett kecmeregtem a nagyon rázós úton. Konkrétan a sisakot le akarta rázni a fejemről.
Lent aztán végre síkság következett a célig.
Csodajó tükörsima úton, jó kis tekerés volt, de már számoltam a hátralevő kilométereket. Vérdomb-Sárpilis-Decs-Őcsény következett, Decsről be kellett jelentkezni a szervezőknek, akik így tudták, hogy indulniuk kell a célba, hogy fogadjanak, közben egy kuvik óbégatott a lámpámra a mellettem levő ház tetejéről.
Szekszárdon végigtekertem a hajdan volt Korinthosz rajt-célzónáján, majd a templomnál célba értem, másodikként.
Kicsit beszélgettem a szervezőkkel, kitérve a jövőbeli tervekre is, kaptam egy tök szép Magyarország képet illusztrálva, itt van nagyban:
Természetesen elmaradhatatlan volt a hajdanvolt Korinthosz zárásakor felavatott emlékplakett megkeresése.
Visszagurultam a vasútállomásra, rendbe szedtem magamat és a cuccaimat, aludtam kicsit a várótermi padon, majd Székesfehérvárig vonatkoztam.
Itt már volt kaja a vasútállomáson, így a következő vonat indulásáig ilyen alkalomra kitűnő fornettis baconös pizzával és mákos rétessel pótoltam az energiát.
Fehévárról Balatonszentgyörgyig tartott a következő vonatozás, végig a déli parton, kényelmes, légkondis vonattal, itt is szenderegtem kicsit.
Balatonszentgyörgyön aztán ismét nyeregbe pattantam és fél óra alatt nyugisan visszagurultam Keszthelyre az autóhoz.
Eddigre megint nagyon megéheztem, ami jelezte, hogy kicsit alulfrissítettem magamat az utolsó szakaszon.
Ezért a keszthelyi mekibe is betértem. Hazafelé Sümegen meg kellett állnom aludni egy 20 percet, annyira álmos voltam, innen aztán már gyorsan hazaértem. Itthon kis alvás után aztán a Zsuzsi által főzött késői ebéd illatára ébredtem, mert megint farkas éhes voltam.
Most pedig következik végre a nyaralás valami hűvösebb helyen, majd egy újabb bringás kihívás.
