Körbemutató negyedik rész. Hajnal a magas parton, látótávolságban a cél.
Kicsit időzzünk még Siófokon. Jómagam gyerekkori nyaraim legnagyobb részét Siófok-aranyparton töltöttem, mivel itt laktak az anyai nagyszüleim, az apai nagyszülőknek pedig volt egy kis nyaralójuk Siófok-Sóstón. Mondhatni soha nem szenvedtem hiányt Balatonból:D
A nagyszülői ház a Beszédes József sétány és a Lóczy Lajos utca sarkán épült és áll még most is. Viszont épülésekor és egészen a hetvenes évek elejéig közvetlenül vízparti ház volt, amely egy kis félszigeten állt.
A pártállami idők idegenforgalmi fejlesztéseinek jegyében a tó parti sávját a házak előtt feltöltötték így az egykor vízparti ház(ak) itt kb. 150 méternyire kerültek a vízparttól.
A Hotel Europa mögött látszik ezen a képeslapon az újonnan feltöltött terület.
4 kilométer hosszan 150-200 méternyi sávot töltöttek fel, a területre épültek az általunk csak "panelhotelnek" nevezett lépcsős oldalú szállodák, a sóstói kemping, majd később további szállodák, lakópark és apartmanház épült a feltöltésre. Ez a partszakasz ma a Balaton messze legnagyobb kiterjedésű szabadstrandja.
A képen látszik átfedésben a hajdani és a jelenlegi partvonal.
Történt persze kárpótlási perrel való próbálkozás, de sajnos a telkek előtti keskeny sáv, azaz a maga a vízpart állami tulajdonban volt így aztán következmények nélkül maradt az egész.
Ez az általam ismert legnagyobb mértékű emberi területhódítás a Balatonnál. Szerencsére manapság ez a fajta területszerzés tilos, ennek ellenére folyamatosan próbálkoznak vele a vízparti beruházók.
Siófok-Sóstó környékén az út jobb oldalára eső terület térszintje emelkedni kezd, itt találkozik a Balaton medre a magasabban fekvő mezőföld hátságával. A Balaton a története során valószínűleg jócskán hódított el területet a mezőföldtől ezen a részen az állandó hullámzás okozta erózió miatt. Így jöttek létre a mára már stabilizált és az alacsonyabban szabályozott vízszint miatt a hullámzás által már nem erodált messziről látszó magas partok Balatonvilágostól egészen Balatonfűzfőig ("Fehér part").
A múltban ezek a magas partok az itt jellemző északnyugati szél okozta hullámzás és a változó vízállás okozta erózió hatására folyamatosan alámosódtak és beleomlottak a tóba (népies nevés: suvadás).
A magas partok pannon-tengeri homokos üledékréteg leszakadt szélei, ennek köszönhetik sárgásfehér színűket.
https://ng.24.hu/termeszet/2016/08/29/a-pannon-to-emlekei-a-magyar-tenger-partjan/
Balatonvilágosnál a meghitt (de eddigre már meglehetősen egyhangú) parti utat elhagyva egy meredeken emelkedő szakaszon felmászunk a magas part tetejére.
Innen, amennyiben persze világos van, látni lehet egy érdekes szigetet a tóban, amelyet sokan tévesen Kádár János magánszigeteként azonosítják, azonban ez a "lyukas sziget" egy hajdani hatalmas öntözőrendszer víznyerő-helyének az ülepítőmedencéje. Innen a tóból vizet szivattyúzva ,majd azt csővezetékeken a magas partra feljuttatva öntözték a balatonvilágosi termőföldeket.
https://toretro.hu/site/2019/12/21/az-aligai-mesterseges-sziget-rejtelye/
Miután rendes adagot kapott az ember a kilátásból pár utcával beljebb a parttal párhuzamos főút mellett futunk tovább át a vasút alatt. Az átjáró után közvetlenül balra nyílik az aligai-lejáró, ezen a helyen volt 2013-tól 2018-ig az UB versenyközpontja.
A hajdani Club Aliga területén álltak a pártvezetés jól őrzött nyaralói.
Balra fordulva ismét a magas part szélén, hangulatos üdülőházak között futunk egészen Akarattya Gáspártelepig. Balra látszik még a részben megsüllyedt partrészek teteje, bár már messze nem azt a képet mutatja, mint ezen a képen:
Az itteni nyaralók csak kerülőúton, vagy kalandos hegymászást vállava rejtett kis meredek lejárókon tudják megközelíteni a tópartot
Az akarattyai Bercsényi lejárónál térünk vissza a magas partról a a tó partjára. A lejárón jobb kéz felől mesterséges alagút található, az alagútba vezetett draincsöveken át itt folyik ki a magas partba felülről beszivárgó csapadékvíz, ennek a rendszernek a kiépítése elengedhetetlen volt a fölöttünk húzódó vasúti pálya stabilizálásához. Ez a magas partról a vízpartra vezető völgy már régen is létezett:
Később aztán ezt a völgyet használták fel arra, hogy a vasúti pályát az akarattyai állomástól a tópartra levezessék.
A magas part aljában folytatjuk a futást, fölöttünk a part tetején állt hajdanán az ország egyik legöregebb és legnevezetesebb fája a Rákóczi szilfa.
"Csodálatos alkotása a természetnek, dereka, főtörzsöke csak ember magasságnyi . Tehát nem volt társa a közelben, soha nem versenyezhetett senkivel, vele se versenyzett senki. Születése óta magányosan állt ott a dombtetőn, büszkén, védtelenül, viharok és villámok ostromában... Milyen régi ez a fa! Meg nem lehet mondani. Az 1532-iki kenesei országgyűlés már ott látta, ott találta.""A magyarok fája. Ott áll a fa az is öreg szilfa, az akarattyai magaslaton. Földje fája büszkén néz szét a messze világba."
"A hatalmas fa évszázadokon át határjelző volt: a Tihanyi
Apátság és az Akarattyai Fa, illetve a Sió-toroknál fekvő Fok és az éppen a veszprémi-zala
vármegyehatárra épített Almádi Csárda közt húzódó képzeletbeli vonal vont határt a
Balatonon. Hogy tudják a zalai, a veszprémi és a somogyi halászok, hol meríthetik meg
hálóikat, s hol halásznak tilosban, már a máséban."
https://nevezetesfak.blogspot.com/2011/08/az-akarattyai-rakoczi-szil.html
Akarattya végén vár ránk még egy kis felfelé menet, közben átfutunk a vasút alatt egy alagúton.
Kenese előtt az országút mellett visz az utunk egy rövid szakaszon, majd balra a vasutat ismét keresztezve ismét közvetlenül a tóparton futunk.
Kenesét elhagyva véget ér a 86 kilométer óta állandó beépítettség és egy csendes erdőben futunk tovább. Érdekes és szokatlan a parti beépítettség hiánya, érdemes kitérni ennek az okaira.
A jobb oldalon emelkedő magas part tetején a mezőföld térszintje itt emelkedik legmagasabbra a tó szintjéhez viszonyítva. Ez komoly problémákat okozott és okoz még manapság is.
A tó régebben rendszeresen alámosta ezt a partszakaszt is, köszönhetően az uralkodó északnyugati széljárás okozta hullámzásnak. A mezőföld talaja laza szerkezetű lösz, ez pedig a csapadék és a hullámzás okozta erózió miatt folyamatosan csúszott, omlott bele a tó vízébe.
A magas part alatt haladó országutat és vasutat számos alkalommal megrongálták a földcsuszamlások, értelemszerűen építkezni sem lett volna ajánlatos sem a magas part tetején, sem közvetlenül a vízparton.
A földtömeget akácfák ültetésével próbálták meg stabilizálni, sikertelenül.
A régi képen is látszik, hogy a magas part alja közvetlenül a tóba ér.
A vasútvonalon 1914-ben történt nagyobb baleset, mikor az éppen arra közlekedő személyvonatot a vasúti pályával együtt a tóba nyomta egy földcsuszamlás. Szerencsére a mozdony vezetője még időben észlelte a problémát, mindenkit leszállított így mire a baleset bekövetkezett, már nem volt ember a vonaton.
Ekkor a vasúti pályát időlegesen a vízben emelt vasúti töltésre helyezték, majd a part stabilizálásának és a tereprendezésnek és az új országút építésének köszönhetően került a végleges jelenlegi nyomvonalra az országút és a part közé.
A vízben emelt vasúti töltés részei azóta is a tóban állnak náddal benőve, kedvelt horgászhellyé téve ezt a partszakaszt.
Az erdőben haladó kerékpárút amelyen futunk pedig nem más, mint a régi vízparti országút egy szakasza. Ez a partszakasz Kenese és Fűzfő között egyike azon ritka helyeknek a Balaton körül amelyek ma is lakatlanok.
Az erdei szakasz vége felé elhagyatott, romos üdülőépületek mellett visz az út. Sajnos a Balaton parton sok helyen vannak még ma is hajdan virágzó, mára elhagyott és kifosztott, düledező vendéglátóhelyek, gyermek és ifjúsági táborok és vállalati és szakszervezeti üdülők. Ez utóbbiak nagy része a rendszerváltás zűrzavarában sokszor aprópénzért vándorolt át a megszűnő vállalatok tulajdonából magántulajdonba.
Később sok ilyen épületeket és tábort vagy elbontottak, vagy felújították, vagy a sorsukra hagyták az addigra átláthatatlan tulajdonviszonyok miatt.
Ma is akad még szép számmal működő vállalati üdülő a tó körül, de a legtöbb már szállodaként, felújítva vagy teljesen újjáépítve működik.
Fűzfőnél a magas part már veszít a magasságából és meredekségéből majd belesimul a fűzfői-Séd völgyébe.
A fűzfői-öböl mellett kanyargó kerékpárút az útvonal egyik legvadregényesebb része.
A kikötői öblöt megkerülve a fűzfői-Séd torkolatának hídján át érünk Fűzfő Tobruk településrészére, hogy aztán a vasutat keresztezve egy hosszú utcán felmásszunk a 71-es főút mellé. Ez az út alapesetben nem meredek és jól futható, na de most már lassan 200 kilométernél járunk, így ez a felfutás sem olyan egyszerű.
A 71-es út melletti kerékpárút aztán, hogy tovább fokozza az élményeket így 200 kilométer környékén, hiszen kis lejtés után tovább emelkedik Balatonalmádi elejéig. Sokat nem tehet itt az ember, próbáljunk meg gyönyörködni inkább a balra elénk táruló panorámában és örüljünk annak a ténynek, hogy végre ismét a tó északi partján rójuk a kilométereket.
Balatonalmádira érve a meglehetősen ipari környeztet csak az itteni frissítőpont látványa dobja fel. Továbbhaladva panelházak után szerencsére jóval kellemesebb családi házas környéken visz az út Budatava városrészen át.
Balatonalmádiban érte el a parti vasútvonalat az a mára már sajnos megszüntetett szárnyvonal, amely közvetlenül bonyolított utasforgalmat Veszprém és a Balaton között Szentkirályszabadján át. Ma kitűnő kerékpárút halad a hajdani vasúti töltésen.
Árnyékos parti sétányon futunk át Káptalanfüredre majd meglehetősen monoton szakasz következik a vasút és az országút mellett egészen Alsóörsig.
Káptalanfüred végén ágazik ki a Badacsony környékén már említett a partvonallal párhuzamos, de magasabban futó római út a 71-es főútból, ez először a Római út nevet, majd Alsóörsön és Lovason át a Fő-út, Paloznakon a Zrínyi-út, Csopakon a Paloznaki majd Füredi út, Balatonfüreden pedig az Arácsi és Bajcsy-Zsilinszky neveket viseli, mígnem Aszófőn Rákóczi útként visszatér a 71-es főúthoz.
De ne szaladjunk ennyire előre, Alsóörs után a paloznaki parti telkek között kanyargunk tovább, Csopakon következik az ereszkedés a strandhoz, kis parti futás után pedig a klasszikus, eredeti formájában megmaradt és ma is üzemelő kertmozi mellett. Itt van a halas-kút.
Ismét vadregényes erdős szakasz következik a frissen csörgedező csopaki-Séddel, kis híddal és fa installációval az út mellett.
Innen már tényleg nincsen sok hátra, emelkedő úton lehet csodálni a kerekedi-öböl kék vizét, a parton legelésző szürke marhákkal, majd a hosszú út végén ismét Balatonfüreden vagyunk.
Csorogjunk le az utolsó frissítőponthoz, igyunk valamit a saját egészségünkre, karcolgassuk végig a Tagore sétányt, bezsebelve az itt sétálgatók megdöbbent tekintetét (daliás futómozgás ugyebár mint olyan a legtöbb egyéni teljesítőre itt már nem annyira jellemző...).
A célban pedig remélem mindenki átveheti a jól megérdemelt szalagját, érmét és átadhatja magát a pihenésnek amiért megdolgozott.