Körbemutató harmadik rész. Éjszakai hosszú egyenesek a "déli part városban".
Balatonberény után kisvártatva Balatonmáriafürdő település kezdődik, én csak "déli part városnak" szoktam hívni ezt a szakaszt, mivel innen egészen Balatonkenese végéig mintegy 86 kilométeren át gyakorlatilag összefüggően beépített területen visz az utunk.
Persze ez az állapot nem régóta áll fenn, a déli part mai földrajzi formája nem régi keletű.
A Balaton déli partja, amelynek állandó partvonala sem igen volt, a 18-ik századig gyakorlatilag lakatlan terület volt, állandó települések csak a délebbre emelkedő somogyi dombok lábánál voltak, maga a part mocsaras, szeszélyes vízjárású és meglehetősen élhetetlen helynek számított, ahol csak a víz közelében legeltető pásztorok laktak ideiglenesen.
Hogyan válhatott mégis mára egybefüggő üdülőövezetté a déli part? Az egyik fő mozzanat a déli vasút (Budapestet az Adriával összekötő) megépülése és az ehhez szükséges vízszint csökkentés és szabályozás volt.
A másik pedig az itt lévő területek felparcellázása, amelynek köszönhetően az egymáshoz nagyon hasonló településszerkezetek kialakultak. Ez a két struktúrát befolyásoló tényező vezetett a "végtelen egyenes" parttal párhuzamos utak kialakulásához.
A Máriafürdőtől Balatonfenyvesen és Bélatelepen, majd Fonyódon át egészen Balatonboglárig tartó szakasz nem más, vízparti rekesztő homokturzások sorozata.
A déli vasút megépülése és a Balaton szabályozás előtt itt hatalmas, sekélyebb vizű nádas, mocsaras öblök nyúltak be a somogyi dombok aljáig, a változó vízállástól függően.
Ebben az öbölben szigetként álltak a fonyódi dombok.
Ahogyan azt a Balti tenger partvidékén is megfigyelhetjük, a balatonival azonos homokgátakat épít az állandó hullámzás a fenék homokjából.
A Balaton déli partján a jelenséget mindenhol tapasztalhatjuk, ahogyan észak felé a vízbe gázolunk, a víz mélysége hullámzik, ennek az oka az állandó északi-északnyugati szélirány, amely aztán hullámzást kelt, a hullámzás pedig kialakította ezeket a vízfenéki, parttal párhuzamos hullámokat (népies elnevezésük: geredenek). A műholdképen jól látszanak a déli parton jellemző tófenéki homokhullámok.
A rekesztőturzás az, mikor ez a vízfenéken épülő homokhát kiemelkedik a vízből és leválasztja, elrekeszti a mögötte található vízrészt a tótól.
A turzások mögötti, hullámzástól védett vízrészeket lagúnának nevezik, legismertebb példája Velence amely egy lagúnában épült város, szintén az előtte húzódó turzás (lídó) védő hatása miatt jöhetett létre.
A "lídó" ezért is volt népszerű elnevezés a déli parton hotelek, strandok és más vendéglátó helyek esetében.
A legszebb példája a jelenségnek a Balatonmáriafürdőtől Fonyód-Bélatelepig tartó ívelt partrész.
A fonyódi kilátóból nyugati irányba nézve még ma is szépen látszik, hogy hol húzódik a partot alkotó, a mögötte lévő területnél magasabb turzás és hol volt hajdanán a tó öble.
A szabályozás utáni 3,5 méteres vízszint csökkenésnek köszönhetően a turzás mögötti öböl már nem egybefüggő vízterület, csupán rétek, mocsarak és halastavak vannak itt.
A régi települések (Kéthely, Somogyszentpál, Táska, Buzsák) a hajdani tó déli öblözetének partvonalát jelzik, ez mind a mai napig szépen kivehető a műholdképen.
A homokgátat persze kénye kedve szerint alakította kezdetben a szél és vízjárás, ez az új partvonal a déli vasútvonal megépítésével lett stabilizálva.
Ezért gyakorlatilag a teljes déli part mesterségesen kialakított partszakasznak mondható. Az uralkodó északi-nyugati szélirány keltette hullámzással folyamatos volt a küzdelem a déli parton.
Ha nem lennének mesterséges partvédő művek és/vagy nádasok, akkor a part vonalát ma is folyamatosan változtatná a víz romboló és építő ereje.
A rombolás neve itt az "elhabolás", mikor a hullámverés bontja a part talajrétegét és azt elmosva, omlasztva egyre beljebb hatol a szárazföldbe a partvonal.
Ezen a képen Bélatelep látható a partvédelem megépülte előtt. Látszik, hogy a helyiek cölöpsorral és fűzfa fonattal igyekeztek (kevés sikerrel) megóvni a partvonalat az elhabolástól.
A Balatonmáriafürdőtől Bélatelepig húzódó keskeny földnyelven először a 18-ik század végi filoxéravész miatt telepített meg szőlőműveseket az agrárpolitikai kormánybiztos gróf Széchenyi Imre aki a felparcellázást végezte.
A Zala megyei szőlőművesek a filoxéra által okozott szőlőpusztulás miatt földönfutóvá váltak, viszont azt észrevették, hogy a homokra telepített szőlők gyökerét nem támadja meg a filoxéra élősködője, ezért ezek a szőlőművesek itt kezdtek ültetvények telepítésébe.
A Festetics család itteni birtokain kerültek felparcellázásra az első szabályos "sakktáblaszerű" szőlőskertek, majd később ezekből jöttek létre a nyaralótelkek.
Ez a települési struktúra mind a mai napig meghatározó itt és a teljes déli parton, ennek köszönhető a meglehetős egyhangúság.
Így alakult ki Balatonfenyves és Balatonmáriafürdő, ez utóbbi a kormánybiztos feleségéről, gróf Andrássy Máriáról kapta a nevét.
Az itt hajdan volt szőlőművelésre már csak a település "Máriaszőlőtelep" nevet viselő középső része utal.
Ezen a részen belemerülünk a hosszú egyenes utcák világába, valamint a tavat sem sok helyen látjuk, az út vagy a nyaralók között, vagy a vasút mellett visz.
Balatonfenyves nevéből is kiolvasható, hogy a javarészt mesterséges déli partvonal homokjának megkötésére nagy mennyiségben telepítettek a partra fekete fenyőt, mind a mai napig jellemző örökzöld fái ezek a fenyők a teljes déli partnak.
A futóknak is akad dolguk persze a fákról hulló tobozokkal, ennyi kilométerrel a lábban már nem annyira a tobozok átugrálása, sokkal inkább a rájuk lépés, vagy az arrébb rugdalás marad.
Dalszöveget is lehetne írni a déli part tipikus szakaszairól, amelyekről - főleg éjjel, joggal gondolhatná a megfáradt futó, hogy sokszor ugyanazon a helyen fut újra és újra. "Balra házak, jobbra vasút, fejem felett csillagok, talpam alatt tobozok" idézet tőlem:D
Fenyvesen végigfutva Fonyód előszobájába, Bélatelep-alsóra érkezünk. Bélatelepet Szaplonczay Manó királyi tanácsos, Somogy vármegye tiszti főorvosa alapította.
Szaplonczay Manó a Balaton szerelmese volt. 1894-ben elsőként épült fel villája Bélatelepen.
Ugyanebben az évben,kezdeményezésére lelkes Balaton-rajongókból fürdőegyesület alakult. Ennek tagjai építették fel Gróf Zichy Béla jutányos telekjuttatása révén, a róla elnevezett Béla-telepi villasort.
Bélatelep felparcellázásakor, az alábbi ajánlatban olvasható, hogy a telkekhez fürdőház építési jog is járt, a fürdés a 19-ik század elején még nagyon másképp zajlott a fürdőélet a Balatonon.
Egy leírás szerint, bár hajmeresztően hangzik, de például a 18-ik században 10 "vízi embernek" tartott halászemberből átlagosan 8 nem is tudott úszni!
Később, mikor a tóban is kezdtek már fürödni az itt nyaralót építő emberek, ezt a saját fürdőházukban átöltözve és onnan a tóba ereszkedve tették meg.
A fonyódi hegyek szintén vulkáni tanúhegyek, a velük szemben a tó északi oldalán fekvő hegyek déli partra szakadt édestestvérei, kialakulásuk és a környező területből való kiemelkedésük története megegyezik.
Valószínűleg a tó medrében is állhatott ilyen tanúhegy a tó kialakulása előtt, azonban ezt, vagy ezeket a tó vize az évezredek alatt elmosta.
A fonyódi hegyek fedőanyaga nem a bányászati szempontból értékes bazalt, hanem inkább porózus szerkezetű tufa, ezért a bányaművelés megkímélte ezeket a hegyeket.
A tóba nyúló hegylábak lazább anyagának leomlása legutóbb 2013-ban okozott komoly problémát, mikor a heves esőzések miatt tavasszal és ősszel is több földcsuszamlás alakult ki Bélatelepnél, még a főutat is le kellett zárni a part stabilizálásának befejeztéig.
A 2014-es Ultrabalaton útvonala is módosult az említett probléma miatt, itt egy csinos kis hegymászást kellett teljesíteniük a futóknak, déli irányból megkerülve a hegyeket.
A csapadék és a fagy hatására a hegy tó felőli oldalának mozgása, omlása továbbra is gondot okoz.
https://www.sonline.hu/somogy/kozelet/veszhelyzet-fonyodon-egyutt-kell-vele-elni-598256/
A tó vízszint szabályozásáig nem is létezett a hegyet észak felől, a parton megkerülő útvonal. addig a hegy tó felőli oldalát közvetlenül a tó hullámzása pusztította. Ennek köszönhető, hogy a hegyek víz felőli oldala meredeken lejt a partig, míg a hegy többi oldala lankás.
Itt végre ismét a tóparton futunk, kinek milyen tempó adódott, nézhet innen naplementét, szürkületet vagy éjszakát szemben a Badacsonnyal és a szomszédos hegyekkel, nekem itt az elmúlt két évben már csak a sötétség jutott, de így is csodálatos volt a túloldal a fényeivel.
A balatonboglári Vár-domb, ahogyan a Fonyódi Vár és Sipos-hegy is, tufaszórással keletkezett tanúhegy, a fonyódi testvéreinél azonban jóval alacsonyabb (165m).
Tetején az éjszaka változó színű világítást kapott Xantus János kilátó gömbszerkezetét láthatjuk, már jóval azelőtt, hogy Balatonboglárra érnénk.
A kilátó gömbszerkezete eredetileg az 1967-es budapesti nemzetközi vásár és kiállítás idegenforgalmi pavilonjának készült, később került csak a jelenlegi helyére.
Mint az észrevehető, míg az északi partnak régebbi történelme van, a déli part meglehetősen fiatal, itt modernebb, az adott kor elveit tükröző település kialakítással és építkezési stílussal találkozhatunk. Nyugodtan nevezhetjük eklektikusnak a települések épületeinek összképét.
Persze a divat az építkezési stílusok tekintetében is ismétli némileg önmagát, ki gondolná, hogy ezt a földvári házat nem napjainkban, hanem 1937-ben építették?
A hosszú egyenes utcákon végül is sokszor az a legjobb szórakozás futás közben, ha az ember az épületeket, stílusjegyeket (és elrettentő példákat) figyeli. Az alábbi nyaraló tulajdonosa valószínűleg panelház elemeket gyártó üzemben dolgozott és abból épített amihez könnyen hozzáfért:
Meg persze figyeljünk a lábunk elé is, mert Bogláron eléggé könnyű hasra esni a csatornafedőkben.
Balatonszemesen jobbra kis mászás következik, áthaladunk az itteni "Sóhajok hídja" alatt, majd a Bagolyvár utcában, a híres szemesi promenádon folytatjuk utunkat.
Az utcát nevezetes vadgesztenye fasorok szegélyezik. Itt is érdemes a lábunk elé nézni, mert így ősszel eléggé sok a lehullott vadgesztenye.
Az utca a hajdan itt állt törökök által épített várról kapta a nevét, amelyet bolondvárnak is hívtak, a vár hajdani romjai fölött később több épület is állt, ma a 12-es szám alatt az út bal oldalán egy villa található.
Szárszó és Őszöd nem sok látnivalót tartogat az éjszakai sötétségben, az egyhangú településkép miatt csak a településtáblák jelzik, hogy éppen hol járunk.
A tópart beépítettségének növekedéséről Lóczy 1920-ban így írt:
"Az a föllendülés, amely alig 25 év alatt 1892-1917-ig a Balaton körül villatelepek, fürdőhelyek alapításában és idegenforgalmi tekintetben nyilvánult, minden más példát felülmúl. Nemsokára körül lesz építve a Balatonpart villákkal és ezek folytonos kapcsolatáról írhatja majd valami "globetrotter", amint egyszer a zürichi tóról mondott. "Ez a környék óriási nyaralóhely, közepén egy nagy tóval""
Amint azt ma már látjuk ez a több mint 100 évvel ezelőtti jóslat a déli parton meglehetősen pontosnak bizonyult.
Balatonföldváron a külső somogyi-dombság egészen a vízpartig húzódott a vízszint szabályozásig, ezáltal itt is van egy magas part szakasz, kevésbé közismert mint a későbbiekben majd taglalt Világostól Fűzfőig tartó partszakasz, de kilátója híres, hiszen Földvár gyakorlatilag az egyetlen település, amelynek kilátójából, de strandjáról is belátni mind a nyugati, mind a keleti Balaton medence nagy részét.
Szántódra érve egy bal oldali mellékutcában futunk a rév bejáratáig. Ha nem lenne sötét, látszana a teljes tihanyi-félsziget szemben. A szántódi-rév egy klasszikus turzásháromszög csúcsán található.
A turzást a hullámzás és az áramlási viszonyok alakították ki a Balaton keleti és nyugati medencéjének találkozásánál.
A félszigethez közeli részen található a tó legmélyebb pontja, a 11 méter mély tihanyi-kút. Mélységét annak köszönheti, hogy a tó vize folyamatos mozgásban van, kereszt és hosszirányban kilengve.
Van a tengerekhez hasonló de annál jóval kisebb mértékű hold gravitációs hatása miatti árapály jelensége, illetve sokkal erősebb kilengése a szél miatt, főképp viharok alkalmával.
Ilyenkor fordult már elő, ahogyan az ábra mutatja hogy Kenesén 20 centimétert csökkent, Keszthelyen pedig 20 centimétert emelkedett a tó vízszintje, miközben a tó hosszanti középső részén nem változott lényegesen a vízállás.
A víz áramlása a Tihany és Szántód közötti szorosban felgyorsul, ez vájta ki a tihanyi-kutat és ezért nem tud eliszaposodni ez a rész. Nagy tólengések alkalmával a tihanyi kútnál a víz áramlási sebessége elérheti a 2 méter / másodperc sebességet.
Egy teljes hosszanti irányú tólengés periódus ideje 10-12 óra.
Szántódon az idei évre végre elkészült az eddigi minősíthetetlen állapotú járdát kiváltó széles kerékpárút, így ez a bokapróbáló szakasz szerencsére idén már nem része az útvonalnak.
Zamárdin közvetlenül a vízparton futunk. Zamárdi nevét a legendák szerint az itt található Szamárkőnek nevezett áldozati helyről (Szamárdi) kapta.
Ez a kő meglehetősen furán fest a déli parton, ahol az északi parttal ellentétben egyáltalán nincsen sziklás felszín.
A mondák szerint a tihanyi vulkán repítette a túlpartra ezt a követ, más mondák szerint az özönvíz hagyta itt.
Az igazi eredet ennél prózaibb, a kő, az első részben taglalt kőtengerekéhez hasonlóan a vulkáni utóműködés hatására helyben keletkezett.
A kő nagy valószínűséggel áldozati helyként szolgált a pogány vallási világban, ezért aztán a Szt. István által felvett keresztény vallás miatt ezeket a régi kegyhelyeket csúfnevekkel kezdték el illetni, ezáltal remélve, hogy elriasztják az ide visszajáró, még a régi vallásokat követő híveket.
Balatonszéplak szintén jó példája a déli parti felparcellázásnak.
Ennek hatására - a futó számára legalábbis - végtelennek tűnő a parttal párhuzamosan futó utak jöttek létre itt is, melyeket sűrűn kereszteznek a partra merőleges utcák.
Érdemes összehasonlítani, hogy mennyire grandiózus terv született Széplak (Balaton-Lidó) utcahálózatára és azt is, hogy ebből mennyi valósult és maradt meg mára.
Így már érthetjük, hogy az egymásra merőleges utak és a sakktábla felosztásba hogyan kerülhetett be pár ezekre átlósan haladó utca és közbeékelt ligetes területek.
Itt a kis telkeken még sok helyen láthatunk a parcellázás után típusterv alapján készült kis nyaralókat, villákat, ez a teljes déli partra jellemző.
A kis alapterületű, egyszerű alaprajzú, sokszor fedett terasszal rendelkező fák között, alatt megbúvó nyaralók sokszor viseltek-viselnek bájos elnevezéseket, sajnos ezek napjainkra egyre inkább eltünedeznek, velük együtt a történetük is a múltba veszik, helyüket modern, sokszor hatalmas üdülő és lakókomplexumok veszik át.
Ez az átalakulás különösen jellemző a Szántódtól Siófokig tartó szakaszra.
Siófokra érve átfutunk a Sió csatorna hídján, a bal kézre, a kikötő irányába eső zsiliprendszer a balatoni vízszint szabályozás kulcsa.
A tóba a vízgyűjtő területekről és a tóba hulló csapadékból általában főleg ősszel és tavasszal nagyobb mennyiségű víz érkezik, mint amennyi a tó felszínéről adott idő alatt elpárolog, így a Sió csatornán a Dunába történő víz leeresztéssel lehet elhárítani a tó kiöntését (ezt az üzemi középvízszinthez mért eltérés alapján szabályozzák).
Nyáron és minden olyan időszakban, mikor a bejutó csapadékvíz és a párolgás egyensúlyban van, vagy a párolgás mértéke jelentősebb mint a vízpótlás, a zsilipet zárva tartják.
Aki a Korinthosz futóversenyen is indult annak máshonnan is ismerős lehet a Sió, hiszen ennek a folyónak a partján halad a verseny útvonala Bogyiszló és Sióagárd között.
A tónak a vízszint szabályozás előtt is volt ezen a részen természetes "túlfolyója" az alacsonyabban fekvő környező területek irányába, de csak jóval magasabb vízállásnál bukott át a víz a parti homokturzáson.
Állandó problémát okozott, hogy ez a lefolyás is rendszeresen eldugult a nagy mennyiségű úszó nádtól és nádtörmeléktől, amelyet ide sodort a tó vize és a szél.
A homokturzás mögötti részek, ahogyan a déli part nagy részén, itt is mocsaras, szúnyogoktól hemzsegő, meglehetősen nyomorúságos lakhelynek számítottak.
Az első feljegyzett vízszint szabályozást az első részben már említett római Galerius császár hajtotta végre 292-ben, hogy ezzel biztosan járhatóvá tegye a szintén korábban említett Fenékpusztánál húzódó hadiutat.
A végleges szabályozás melyet Gróf Széchenyi kezdeményezett elengedhetetlen volt a déli parti vasút megépítése során, hogy a vasúti töltést ne rongálhassa meg a hullámzás és esetleges áradás.
Persze a zsilip folyamatos kritikák kereszttüzében állt (és áll), hiszen túl alacsony vízállásnál a balatoni víz "lopásával" vádolták a zsilipet kezelő szerveket, túl magas vízállás okozta károknál pedig a zsilip áteresztőképességét kritizálták (sokszor ugyanazok az emberek).
A zsilipek és a csatorna fejlesztésével időszakosan hajózhatóvá vált a Sió, számos jelenleg is közlekedő vízibusz is ezen a csatornán került behajózásra a Dunáról. A folyamatos hajózhatóság biztosításához több zsilipre és állandó vízeresztésre lenne szükség.
A zsilip eddigi történetében leghosszabban 2000 tavasza és 2005 ősze között volt zárva a tartósan aszályos időjárás miatt, ekkor egészen hajmeresztő tervek (pl. vízpótlás a Rába folyó felső szakaszából a Zala folyón keresztül) is születtek a tó vízszintjének emelésére, amelyek nem jutottak el a megvalósításig, hiszen a természet eddig mindig helyreállította az egyensúlyt, azaz idővel újra szükség volt a zsilipek nyitására.
https://www.eletestudomany.hu/az_eltunt_fok-folyo_nyomaban
Ezen kívül volt még meglehetősen hajmeresztő terv a Balaton majdnem teljes lecsapolására is, ami szerencsére aztán nem valósult meg.
A tervezet Krieger Sámuel nevéhez kötődött és az akkori viszonyok és hozzáállás miatt közel került a megvalósításhoz. A terv az volt, hogy a Zala és Sió között csupán hajózó csatorna és egy kisebb méretű tó marad majd a lecsapolás után.
Célja a haszontalannak tartott vízfelület hasznos és termékeny mezőgazdasági területté formálása lett volna. Később a balatoni nyaralás, mint új időtöltési forma megjelenése döntötte el a vitát a teljes lecsapolást pártolók és a vízszintszabályozást pártolók között, az utóbbiak javára.
https://24.hu/tudomany/2014/07/23/le-akartak-csapolni-a-balatont/
Állítólag nem is olyan régen még egy veszprémi párttitkár fejében is megfordult ugyanez a gondolat.
A Sió hídján átkelve a Batthyány sétány platánfa sora és villái után ismét a déli parton már jól megszokott vasút mellé érünk. Innen 9 kilométeren át ezen az úton futunk a világosi feljáróig.
Bal kézre szép vízparti telkek és összefüggő fenyőerdő található, ennek a fafajtának az itteni tömeges jelenlétére eben a cikkben találunk magyarázatot:
A hosszú vasút menti utca amelyen futunk Siófokon az Ady, Szabadi-sóstón a Baross, Világoson pedig a Rákóczi nevet viseli.
A Balaton környéke az utcanevek tekintetében is egyedi jegyeket képvisel, persze itt is a hazai top3 utcanév vezet (Kossuth, Petőfi, Rákóczi), de nagyon sok itt a tóhoz, mint jelenséghez közvetlenül kapcsolódó elnevezés.
Az leggyakoribb utcanév a Balaton-parti településeken a "Napsugár", de nagyon sok a "Balaton", "Part", "Parti", "Hullám", "Móló", "Vitorlás", "Fürdő", "Strand", "Nádas" utca is. Ezeken felül az élővilágról is rengeteg utcát neveztek el, a teljesség igénye nélkül: "Keszeg", "Ponty", "Süllő", "Sirály", különböző fafajtákról (pl. "Tölgyfa", "Nyárfa", "Fűzfa", stb.) valamint virágokról (pl. "Nefelejcs", "Árvácska", "Tulipán", stb.).
A következő részben bejárjuk a magas partok tetejét és alját, aztán megérkezünk ismét az északi partra ahol bezárul a kör.