Jóban vagyok a futással!

Kezdődik az utolsó felkészülési blokk, visszanézve nagyon gyorsan eltelt (telik) az UB-ig hátralévő idő.

A lábam, a futáshoz való viszonyom továbbra is kiváló, nem vagyok fáradt, nem fáj semmim, motivált vagyok és mondhatni állhatatosan hajtom végre a kitalált felkészülési tervet.

Persze nekem nem volt és nem is lesz semmiféle dobogós célom, így az edzéstervem is  botcsinálta, teljesen "szakmaiatlan" és nyilván sokkal kevésbé megerőltető, mint egy edző által összeállított, az egyre hosszabb futásokra egyre hosszabb futásokkal próbálok felkészülni.

Sok írás jön szembe nap mint nap edzés/edzővel/edző nélkül témakörben, míg mondjuk 7-8 éve ez egy szinte teljesen ismeretlen "szubkultúra" volt.

Belőlem sem lesz már kenyai csodafutó, sőt teljesen biztos, hogy különösebb fizikális tehetségem sincsen a futáshoz (síeléshez inkább), kíváncsiságom és kitartásom van, illetve szívesen vagyok a "saját fejemben" önmagammal futás közben.

A futás nekem csak hobbi és az is marad, nincsen riválisom, pláne ellenfelem, esetleg csak a szintidő. Rettenetesen önfejű voltam és vagyok, így már az iskolában is nehezen viseltem ha meg akarták mondani, hogy mi merre hány méter, azaz, hogy "mi a jó nekem", ez bár nyilván mérsékeltebb formában, de ma is jelen van.

A saját terveimbe nincsen értelme belekötnöm, kis módosításokat meg megengedek magamnak. Éppen ezért valószínűleg nem tudnék/akarnék betartani egy más által előírt edzéstervet.

A 14 éves futó "pályafutásom" során még nem volt sérülésem (kopp-kopp, az egy nap után tünetmentes bokareccsentés nem számít annak), nyilván szerencsés vagyok (vagy nem tolom elég keményen:D), esetleg csak jó a genetikám, de igyekszem nem túlvállalni magamat.

Gyakorlatilag soha nem futok "maxon", csak akkor eresztem el a tempót, ha úgy érzem, hogy jól esik és megy.
Valószínűleg ezért is nem találkozom motivációvesztéssel és futás közbeni nagyon durva "megszenvedéssel", vagy csak másképp értelmezem ezt, mert mindig igyekszem megfigyelni magamat, hogy tényleg észreveszem és tudatosítom-e a holtpontokat és tényleg elhiszem-e azt, hogy van belőlük kiút.

Ez a felkészülés arra, amire igazán nem lehet felkészülni, józan pihent fejjel nagyon könnyű elképzelni, hogy sok-sok kilométer után az éjjeli sötétben majd hogyan lendül át az ember egy adott nehézségén, holtpontján, gondolati zsákutcáján, de akkor és ott, olyan állapotban nagyon korlátozott a felismerőképesség, ami azt mondatná az emberrel, hogy "mész tovább, majd elmúlik". Ennek a fejlesztéséhez egyszerűen muszáj elmenni a teljesítőképesség határának irányába és ott megpróbálni (akár utólag is) elemezni az ilyen helyzeteket.

Érdekes esetbe futottam bele az egyik futóboltban, a másnapi maratonjára készülő futó fizette éppen a még szükséges dolgokat előttem, közben pedig elejtette a pénztárosnak, hogy "most van az az állapot, hogy azt kérdezem magamtól, minek ez nekem, mi értelme van ennek az egésznek..." ez a monológ nagyon ismerős.
Valószínűleg sokan divatot csinálnak abból, hogy ilyen szövegeket nyomnak, mert azért erre ott van a magától értetődő pragmatikus válasz, hogy "nem kötelező, ha nem akarod, vagy nem szeretnéd, akkor ne csináld".

Még soha egyetlen verseny, vagy bármilyen hosszú/akármilyen futás előtt nem éreztem ilyesmit, vagy lehet, hogy ebben is csak szerencsés vagyok?

Még soha nem kívántam a pokolba, vagy utáltam a futást, sem futás előtt, sem közben, sem utána, még soha nem akartam kihagyni egy futást sem és pláne nem akartam abbahagyni végleg, mivel az életem szerves része - ezért is vagyok inkább óvatos, sem mint bevállalós, az ember nem teszi kockára az életének egy részét sem.

A futás természetesen nekem sem fenékig élvezet mert van mikor nehezebb elindulni futni, vagy nehéz futásban maradni, vagy nem leülni de azért utólag mindig egyértelmű, hogy megérte.

Múlt héten pihenőhetem volt, mindössze négy futással, ebből csak egy hosszabb terep húszas vasárnap Zsuzsival, kicsit felfedeztük Tényő hegy felőli részét, a természet gyönyörű, minden virágzik, zöldell az erdő alja és lassan a lombkorona szint is kezd kizöldülni.

A hétvégéket a "mi kis vadonunkban" töltjük, ilyen látvány mellett kávézunk reggel:D

Bevásárló körúton is voltunk, sikerült nagyon könnyű, finom anyagú futópólót és futókalapot is beszerezni, ez utóbbi azért kellett, mert a szokásos futósapka schildje hosszabb távon hajlamos, hogy elkezdje nyomni a halánték táján lévő ereket, fejfájást okozva, illetve felül nem szellőzik.

A fejpánt magában viszont nem véd a felülről tűző nap ellen, ez a sapi viszont puha, árnyékol, felfelé és oldalt is szellőzik, kényelmes viselet és még Zsuzsinak is tetszik:D Ami a legfontosabb!

Megvettem a tervezett frissítés két fő alkotóelemét is.

Március utolsó vasárnapján megfutottam az első hosszú aszfaltos edzést is, az a hetem úgy nézett ki, hogy hétfőn pihentem, kedden és szerdán a szokásos 20 kilométert futottam, csütörtökön ugyanezt a kört 30-ra nyújtva, pénteken pihentem és "szombaton is", ami azt jelentette, hogy egy barátomnál segítettünk elültetni 320 tő szőlőt és én voltam a "vizesfiú" aki beöntözi a töveket, a vízhordásba Zsuzsi is besegített, de estére azért eléggé megfáradtunk, főleg, hogy a frissítés egy részét is laza fröccsel oldottam meg.

Ennek fényében szombat este "újraterveztünk" és elvetettük azt, hogy vasárnap a hajnali vonattal utazzunk (óraállítással tovább súlyosbítva), inkább kialudtuk magunkat majd Zsuzsival elautóztunk Rajkára, ahonnan megkezdtem a hazaszaladást, Zsuzsival megbeszéltük, hogy kb. 10 kilométerre a futás végétől hoz nekem otthonról meleg ételt (bolognai penne) és kólát, hogy gyakorolhassuk az "in flight" szénhidrát utántöltést.

Az öltözködést kicsit túltoltam, eléggé nehéz a nulla fokos hajnal után +20-ig emelkedő hőmérsékletben futásra előre "ráöltözni", már 5 kilométer után levettem a hosszú ujjú felsőt és csak egy pólóban folytattam az utamat.

Rajka és Mosonmagyaróvár között meglehetősen egyhangú nyílegyenes, nagyon jó minőségű bicikliúton futottam, velem volt a futózsák, három gél, meg két kulacsban a long energy.

Mosonmagyaróváron barátságos kertvárosi részen rövidítettem, hogy ne kelljen a belvárosban csalinkáznom. A város végén örömmel nyugtáztam, hogy meg vannak nyitva a "kék kutak", itt ettem egy gélt és feltöltöttem a kulacsokat, meg egy kis bemosakodás, kezdett meleg lenni.

Halásziig sok futó jött szembe, majd Darnózseliig ismét elmerülhettem a szigetközi kerékpárút "inger gazdag környezetében". Darnózselin aztán jött szembe egy hosszabb táv futónak tűnő kolléga, osztrák rendszámú autóból frissítették éppen, kíváncsi vagyok honnan hová futott éppen.

Ha már Darnózseli "Zseli" falurészében voltam, ettem egy "zselít" azaz gélt népiesen.
Darnózseli után már látótávolságra sorakoznak egymástól a szigetközi falvak, Gyorsan Hédervárra értem, megcsodáltam a kápolnát, a kastélyt, a krumplibogár szobrot (itt történt a kártevő első hazai észlelése - nem tudom van-e még a világon olyan szobor ami bogarat (nem autó) pláne kártevőt ábrázol) és egy rendőrségi helyszínelést, a falu végén pedig ettem egy csokit a benzinkútnál.

Innen már csak egy ugrás volt Ásványráró, majd jött egy hosszabb szakasz Dunaszegig, itt megettem az utolsó gélemet és bíztam abban, hogy nemsokára jön Zsuzsi a rendes kajával. Dunaszegen csak átfutottam, Zsuzsi pedig Győrladaméron jött szembe, itt kajáltam végre rendesen, az első pár falat nem nagyon csúszott, aztán szerencsére már könnyebben ment. Az evés után kellett úgy két kilométer míg elkezdtem érezni az energetizáló hatását.

Összességében rendben volt, persze más kérdés, hogyan fog ez működni majd a jóval hosszabb távon / kifacsartabb állapotban.

Ez a futás 52 kilométer lett, jól ment, bár lesültem eléggé, napkrémet már be kellene élesíteni végre.

A hosszabb futás utáni regenerációra ismét kíváncsi voltam, így egy pihenőnapot tartottam, majd mentem futni, erről elmondható, ahogyan ezt eddig is megfigyeltem, hogy a laza átmozgató futás jobbat tesz a lábaimnak mint a pihenő. Ennek ellenére az Omszki ultrán még vacillálok kicsit, valószínűleg majd csak közvetlenül a futás előtt döntöm el, hogy megyek-e (majd az időjárás eldönti?).

A bizonytalanság abból (is) adódik, hogy csak arra támaszkodhatok a felkészülés során amit tapasztaltam/hallottam/olvastam, mivel azonban mindenki másképp készül fel ideje is kiiktatni ezeket a tényezőket és egyszerűen végigcsinálni a tervet amit még az elején kitaláltam, szükség esetén kisebb módosításokkal.

A sok utánaolvasás (az összes létező beszámolót lementettem, az összes youtube videót többször megnéztem az egyéni teljesítésekről) hasznos, meg persze nyomasztó is, így ezeket nem iránymutatásként, csak hasznos információként kezelem.

Végezetül egy igazán jó beszélgetés egy futóval - "szaladóval", akivel Simonyi Balázs csinált interjút, a hitvallását a futással kapcsolatban sokak a magukénak érezhetik, szerénysége a teljesítményei tekintetében pedig példamutató. Jó lesz ilyen futók között indulni az UB-n!

https://www.facebook.com/ultradocumentary/videos/735761533486799/