Cipőkérdés?

Sokan ismerjük már a futó berkekben terjedő mémet:

Készülsz a te "egyszerű és olcsó" sportodra?

Az óra után következzen egy kis iromány a futás egyik leginkább költségigényes hozzávalójáról - a cipőkről.

Persze anyagilag nem olyan problémás a kérdés, mikor épp elkezd futni az ember és évente egy pár cipőt használ el, abból is az olcsóbb fajtát.

Nekem már évi négy pár cipő a "fogyasztásom" úgy, hogy egy párban azért legalább 1000, de max. 1200 kilométert futok.

Lehetne számolgatni, hogy hány forintba kerül egy kilométer, na de futóként azért ilyesmit soha nem csinálnék, mert nem erről szól az egész, annyi biztos, hogy az "olcsó hobbi" kitétel erősen megdől abban az esetben, ha az ember már jobban rámegy a távolságokra a futásnál.

Elöljáróban következzen a generációs feszültség szülte örök "régen minden jobb volt" általános marhaságra épülő tévhitek boncolgatása. 

Nem áll meg az, hogy "régen bezzeg még volt anyag a cipőkben" (ruhákban, bútorokban autókban stb. tetszőlegesen behelyettesíthető). 

Nem életszerű összehasonlítani pl. egy 1820-ban vásárolt, majd 30 éven át minden nap hordott bőrcsizmát, amelyet rendszeresen cipész javított, egy futásra fejlesztett "céleszköz" cipővel, amelyet kb. 1000 kilométerre terveztek.

Olyan világban élünk, ahol a föld lakossága minden az év minden egyes napján hozzávetőlegesen 220 ezer fővel növekszik (tényleg ennyi!), mivel mindenki meg akar élni valahogyan, sőt, szeretne jobban élni - ez elvitathatatlan jog - a gazdaságnak növekednie kell , szükségszerűen. 

Ez pedig egyenesen hozza magával, hogy bár a gyártók ügyelnek arra, hogy megbízható terméket állítsanak elő (ennek a megbízhatóságnak a mértéke/értéke és időtartama nagyon eltérő minden egyes termék/felhasználási mód esetében) csak nagyon kevesen törekszenek arra (vagy engedhetik meg maguknak), hogy az "örökkévalóságnak" gyártsanak. 

Hiszen akkor ki venne évről évre újat gyakorlatilag mindenből - fenntartva ezzel az áhított gazdasági növekedést? Abba nem mennék bele, hogy ez mennyire jó, vagy nem jó és órákat lehetne vitatkozni ennek a szükségességén, a hatásain, mellékhatásain, a káros és hasznos hozadékain. 

Ha már hasznos hozadékokat említettem, az egyik ilyen pozitív hozadék az állandó fejlesztés, amely egyrészt tényleges dolgokat takar (új anyagok és megoldások, gyártási folyamatok, technológiák, fenntarthatóság, stb.), másrészt pedig ún. látszatfejlesztéseket mint pl. az autók modellciklusának felénél végrehajtott "ráncfelvarrás" (lényeges hozzáadott értéket általában nem képviselő optikai megújulás). 

Ugyanez a cipőknél is létezik természetesen, változatlan felépítésű modellt is eladnak a gyártók évről évre "újként" nüansznyi változásokkal, vagy teljesen más kinézettel, esetleg új névvel, nem is gondolhatjuk komolyan, hogy egy cipőgyártó 1-2 évente lényeges fejlesztéseket csinálna egy adott modell esetében.

Általános ökölszabály, hogy egy futócipő élettartama úgy 1000 kilométer, persze ez nagyon sok mindentől függ, a futó stílusától, súlyától, attól, hogy milyen terepen fut, így egy adott cipőt egy "pillekönnyű" futó akár 3000 kilométerig is használ, ugyanez a cipő egy "nehézsúlyú" futó alatt 500 kilométer alatt megadja magát (csillapítás, rugalmasság, felsőrész és talp kopása). 

A lábát jobban emelő futó cipőjének talpa alig kopik, de a csillapítása/rugalmassága hamarabb csökken, mint azé a futóé, aki "csoszogósabban" futva ugyan elfogyasztja a cipőtalpának kopórétegét, miközben a csillapítás/rugalmasság még megfelelő marad.

Aztán persze ezekből a szempontokból számtalan kombináció kijöhet, így fordulhat elő, hogy egy adott modell egyik futónál nem bizonyul tartósnak, a másik futónál pedig igen.

A futócipők esetében hangoztatott két fő szempont, az ütés csillapítás, azaz energia "elnyelés" (ez persze fals fogalom az energiamegmaradás törvénye miatt) és a rugalmasság, az energia "visszaadás", amelyek bár ellentétes fogalmak, mégis, összegezve inkább egy "energia tároló" rendszert próbálnak a gyártók a cipőtalpba integrálni, amely mindkét jellemzőt egyesíti.

Erről persze rögtön a kedvenc, örök második futózseni, a prérifarkas ugrik be a gyalogkakukkból, aki a lábára szerelt óriási rugókkal (ACME gyártmány természetesen!) próbálja meg felvenni a versenyt az örökkön csak áhított, de rendkívül gyors vacsorára valójával, a villámlábú gyalogkakukkal.

Persze ne gondoljuk, hogy csak a leleményes prérifarkasnak jutott volna eszébe ez a megoldás, volt és van erre számtalan próbálkozás a cipők tekintetében, hajmeresztők is (a legismertebb a "kangoo" cipő)!

Az elv, finomított formában előadva, az előfeszített karbon lap(rugó) integrálása a cipő talpába. A Hoka Carbon-X, valamint az ezzel felállított 100km-es világcsúcs volt az első ilyen próbálkozás, majd jött a Nike és a csodafutó-csodacipő-sub2h maraton mutatványa, amely ismertebbé tette az elgondolást. Ahogyan az úszóknál a cápadressz esetében, úgy itt is logikusan következett az atlétikai szövetség közbelépése, szabályozása, hogy mi is az a mérték a versenysportban, ameddig megengedett az ilyen módszerek használata, anélkül, hogy azt egyfajta "mechanikus doppingként" kellene értékelni.

Az ultrázás népszerűbbé válásával megfigyelhető lett az a trend is, hogy gyakorlatilag az összes cipőgyártó "Hokát akar gyártani", azaz van extra csillapítással rendelkező, kifejezetten hosszútáv futáshoz fejlesztett cipőjük már a kínálatban. Mindenki minél nagyobb szeletet szeretne ebből a "tortából", érdekes, hogy a kifejezettem futócipőt eddig nem is nagyon gyártó, de a párnázott utcai cipők piacán igencsak jeleskedő Skechers is bedobta a saját "Hoka klónját" a piacra.

Kardcsörgetésig fajuló viták akadnak szép számmal abban a tekintetben, hogy mi is a legmegfelelőbb egy hosszútáv futónak, fusson erősen csillapított cipőben, vagy minimálban, vagy akár mezítláb? 

Nos, mint a legtöbb esetben úgy itt is az az irányadó, hogy mindenki abban és úgy fusson, amit saját maga számára a legmegfelelőbbnek tart (aki régóta fut, ezt tapasztalati úton el tudja dönteni), attól függetlenül, hogy mindegyik irányzatnak megvannak a maga prófétái.

Hogy ne csak elmélet legyen ez ügyben, csináltam pár mérést (nem precízet) a vadonatúj és a már 1000 kilométert már elhagyott cipőim esetében

A Bondi 6:

Egyik lábamra az újat, a másikra a használtat felvéve erősen érezhető az, hogy az új cipőben magasabban állok és a talprésze egyáltalán nincsen kitaposva, mint a használté. A kopások minimálisak, annak ellenére, hogy számos futó reklamálta már ezt a típust pár száz kilométer után szétszakadt felsőrész miatt.

A talp - az a sarokrésznél erősen elfogyott kopóréteggel rendelkezik, látszik, hogy én inkább tartozom a csoszogós futók táborába. A talp nem kopó részeinek struktúrája szétterült, kilapult.

A talprészek külső részén oldalmagasságban nem látszik különbség. Talprész szélességben a használt cipő a sarokrészen az újhoz képest mintegy 5 mm-el lett szélesebb (a talpak egyik oldalát síkba állítva ennyivel tér el a szélesség a másik oldalon).

Szembetűnő a különbség a cipő sarokrészének belső állásmagasságában is, itt 5 mm a különbség, ennyivel áll "mélyebben" a lábam a használt cipőben.

A cipő felső része, szövete hibátlan, szakadás és felfeslés mentes maradt.

A Speedgoat 3

Itt ugyan azt a próbát csináltam meg, egyik lábamon az új, a másikon a használt cipő, az állásmagasság különbsége és a kitaposottság még erősebben érezhető, mint a Bondi esetében.

A felsőrész fedőrétege itt-ott már megtört, de nem szakadt ki, tehát a funkcióját továbbra is ellátja.

A talpon a sarokrésznél a kapaszkodó bütykök szinte teljesen eltűntek, a talp nem kopó felületének struktúrája kisimult.

A belső állásmagasságban is jelentősebb a különbség, mivel a terepcipő talpának csillapító rétege jóval nagyobb igénybevételnek van kitéve lefelé futva. A talp szélessége kb. 1 centimétert "nőtt" a használat során. 

Itt a teljes állásmagasság különbsége kb. 1,5 cm a belső állásmagasság csökkenése (csillapító réteg + talpbetét) és a sarokról lekopott bütykök miatt.Összességében, mivel ez már a hatodik pár Bondi 6-om, illetve a harmadik pár Speedgoat 3-am, megalapozott véleményt tudok mondani. Ezek a cipők megszolgálták/szolgálják az árukat, a felsőrészek nálam legalábbis tökéletesen tartósnak bizonyultak, a csillapítás pedig még 1000 kilométer fölött is elég arra, hogy rövidebb, 10-20 kilométeres futásokra felvegyem bármelyiket, persze komolyabb távra persze nem venném fel már ezeket a cipőket.

Essen azért szó a futásokról is.

Az alsóörsi akció után tartottam egy laza pihenőhetet aztán fokozatosan visszaálltam a 100 kilométer feletti hetekre, hiszen már csak bő két hét és itt az UTT! A szokásos köreimet róttam leginkább, talán említésre méltó volt a Győrújbarátról Tétre futás, ami 40 kilométer lett, végre ki lehetett próbálni, hogy milyen hőségben, aszfalton futni.

Előző héten fogorvosnál is jártam és úgy gondoltam, hogy mivel ott csupán fekszik az ember, miközben három órán át fúrják-faragják a rágószervét, ezt akár pihenőnapként is kezelhetem. Erre rácáfolt, hogy másnap a betervezett terep 30-as edzést már az első 5 kilométer után átértékeltem "elég lesz a 20 is". Olyan fáradtságot éreztem a lábaimban mintha az előző nap nem a fogorvosnál lettem volna, hanem minimum egy 50 kilométeres futásom lett volna. Átgondolva azért persze közrejátszhatott a rengeteg lidokain, a stressz (mert fogorvoshoz menni továbbra sem wellness kategória nekem) és persze valószínűleg a három órás ügyködés során tuti feszegettem a combizmomat is.

Sebaj, ezt az edzést elkönyveltem úgy, hogy "ilyen is kell", azaz fáradt lábbal, fáradt fejjel is tudni kell menni tovább.

A hétvégén aztán következtek a jutalom futások. Kedves ismerőseinknél töltöttünk pár napot a csodálatos györöki Bece-hegyen a szép-kilátó fölött. 

Persze ilyen helyre is visz az ember futócipőt. Szombaton a bece-hegyi régi kőfejtő érintésével értem a Balatongyörököt Vállussal összekötő erdei útra. 

Csodálatos árnyékos tölgyerdőkön át vezetett az út a Keszthelyi-hegységen át. 

Észrevettem egy kilapított szerencsétlen kabócát is az úton, a méreteit érzékelteti a kézfejem (az sem kicsi). Válluson a templom mellett alaposan töltekeztem az itteni kék kútból, itt már kezdett nagyon meleg lenni.

Továbbhaladva az országút szélén balra integetett a Rezi-vár romja, hátrébb pedig a zalaszántói buddhista sztúpa fehérlett ki a lombok közül. Jobbra tartva Lesencefalu előtt ismét feltárult a megunhatatlan panoráma a tanúhegyekkel. 

Nemesvitára érve elfogyott a vizem, de az itteni vízvételi helyek nem kék kutakat, hanem régi csigás kutakat takartak, tehát tudatosult bennem, hogy elszúrtam a frissítési stratégiát és most forróságban elkövetett víz nélküli szakasz következik.

Sajnos feljebb a szőlőkben éppen senki nem volt akitől vizet kérhettem volna, így eléggé elszomjazott állapotban lassan csoszogva értem a csodabogyós barlanghoz,  érdeklődtem az itt falatozó kirándulóktól közeli vízvételi lehetőségről (miközben nagy szemeket meresztettem az ásványvizes üvegükre), de nem tudtak segíteni. 

Szerencsére úgy egy kilométer múlva egy kis pincészetnél - bár zárva volt - a kapu és a kerti csap viszont nyitva, alaposan teleittam magamat a hátralevő egy-két kilométerre. 

Ezt követően jól esett a strandolás, a víz még meglehetősen friss hőmérsékletű, de a lábaimnak nagyon jól esett. Este grilleztünk egy jót, Zsuzsi pedig még palacsintát is sütött.

Vasárnap aztán a Káptalantóti termelői piac volt a célpont, míg a többiek szétnéztek és vásároltak, én a "visszafutást" választottam. 

Bár hőségre készültem ezen a napon is, jótékony felhők takarták a napot, tökéletes futóidőt biztosítva ezzel. A Tóti-hegy és a Gulács közti nyergen át az országúton futottam Badacsonytomajra, majd a Római-úton a hegyet kerülve Badacsonytördemicre. 

Itt mindenhol kitűnő a panoráma, jobbra a Badacsony, balra a tó és a túlparton a fonyódi dombok, előjöttek az UB emlékek, meg persze az is, hogy ősszel milyen lesz ismét az UB keretein belül erre futni.

Tördemicen frissítettem, kereszteztem az országutat, majd Szigligetet hátulról kerülve értem az "edericsi egyenesbe", ahol a Balaton hajdanán egészen Tapolcáig benyúló öblét keresztezi az főút és a kerékpárút.

Itt ma nagy kiterjedésű vizenyős-mocsaras sík terül el, szám szerint négy a Balatonba torkolló patakon át vezet az út. Az országút építésekor komoly probléma volt, hogy hiába vertek cölöpöket a talajba az itteni hidak sokszor elsüllyedtek a mocsaras környezet miatt. 

Vasutat pedig pláne nem lehetett szilárd alap nélkül a parthoz közel építeni, ezért is kerül a Balaton-parti vasútvonal itt Tapolca felé.

Balatonedericsen még kaptam egy kis szemerkélő esőt extra hűtés gyanánt, igazi kikapcsolódós-pihenős örömfutás volt ez.

Most pedig egy kis UTT. Éppen eszembe jutott, hogy én gyakorlatilag nem is jártam még nyár közepén ilyen hosszú táv közelében, ráadásul eléggé monoton körülmények között és valószínűleg hőségben. 

Tehát ez most egy nagyon új dolog lesz számomra. Megérkezett az ellátmányom is, ismét a long energy - gél kombinációra építem frissítésemet. 

Úgy terveztem eredetileg, hogy viszek futózsákot és csak félútra a fordítóhoz küldök előre cuccot magamnak, de ha hőség lesz akkor ezt a zsák témát hanyagolni fogom, mivel hűtés szempontjából a hátnak és a vállaknak is komoly szerepük van, a zsák pedig túlságosan melegíteni ezeket a részeket. 

Az övben viszek amit tudok, hogy jobban elférjek újítottam is egy freebelt pro-t a sima mellé, ebbe azért jóval többet lehet pakolni.

A tervezett ütemezés - óránként fél liter LE és egy gél. Kíváncsi vagyok, hogy egy esetleges hőségriadós helyzetben hogyan fog működni a gyomrom, ugyanilyen fontos lesz a megfelelő és rendszeres hűtés. Zsuzsit nem kárhoztatom most arra, hogy a töltésen összevissza kerekezve frissítsen engem, neki is nagyon kell a pihenés. Illetve már ki is fejtettem, hogy egyébként sem fekszik nekem az állandó kísérés és ezt az akciót most jobban szeretném "önellátóként" kipróbálni, inkább pihenjen és strandoljon, aztán persze ha a szükség úgy hozza akkor az útvonal bármelyik pontjára oda tud érni biciklivel.

Ez a hét még 100 fölé fog venni, jövő héten már kicsit visszaveszek, aztán következhet az UTT 126 kilométere!

Addig is - mindenki gyúrjon lábra!