Irány Horány! S!6 2019

Az előzményekről röviden: A sopron trail-en igen elengedtem a lefeléken a tempót, amelyre a bal térdem érzékenyebben reagált - ez aztán oda vezetett, hogy mivel a térdemet kíméltem futás közben, alhason-combtőnél kezdett el húzódni valami, kizárólag futásnál, nem volt erős fájdalom, éppen csak kellemetlen.

Ezért aztán tartottam párszor két pihenőnapot a futások között, el is múlt a fájdalom.

A szokásos hétköznapi futások közben Zsuzsival csináltunk egy futás+strandolás kombinációt az egyik szombaton. Reggel Fövenyesen hagytuk az autót a strandnál, majd egy közösen tervezett pályát futottunk be, ahol még nem jártunk illetve ami részben érinti az őszi UBT útvonalát is.

Fövenyesről a part fölötti szőlőhegy oldalában a Les-hegyet megkerülve egy vízmosásban futottunk, az itt vezető turistajelzés meglehetősen járatlan és elhanyagolt volt.

Becserpusztát érintve a műemlék kőhídnál kereszteztük Kisdörgicsénél az országutat (UB emlékek), aztán megnéztük a kisdörgicsei templomromot.

Turistaúton futottunk tovább Mencshely felé, megcsodáltuk a geológiai parkot és a kilátóról elénk táruló panorámát a Halom-hegy egykori kráterében.

Innen a sok helyen nehezen követhető balatoni kék jelzést követtük, mivel fogytán volt a vizünk, legeltünk az út széli meggy, cseresznye és szederfákról. Az UBT útonalát követve egy repceföld mellett sok helyen járhatatlan, árnyék nélküli úton poroszkáltunk tovább a hőségben, míg a Vászolytól északra lévő erdőbe értünk.

Az első pocsolyánál rengeteg rókalepke hűsölt, majd felrebbenve kísért minket a jobbra forduló lejtős úton Vászoly felé.

Eddigre már teljesen elfogyott a vizünk, így értünk a vászolyi tóhoz, melyet 5 forrás táplál. A Szt. Jakab forrás bőséges vízéből ittunk, majd töltöttük a kulacsainkat, annak ellenére, hogy kis tábla tudatta velünk "nem ivóvíz".

Mivel azonban a kozkutak.hu és az összes netes info ivóvízként tünteti fel a forrást, nem aggódtunk (szerencsére nem is lett bajunk a jéghideg, kristálytiszta víztől).

Vászolyról az Udvariba vezető úton futottunk ki, majd jobbra a turistajelzésen a Les-hegyen át végre ismét megpillantottuk a tavat - persze visszajutni fövenyesre nem volt annyira egyszerű, kicsit benéztük az útvonalat párszor lefelé (itt Zsuzsi egyenlített az esések terén ezen a futáson 1:1 lett), de a végén szerencsésen visszaértünk az indulási helyre.

26 kilométer lett a vége több mint 500 méter szinttel, közben a járatlan turistautakon az erdőben rengeteg pókhálót gyűjtöttünk, a járhatatlan utakon pedig mindenféle bogáncsot és toklászt a zokninkba, illetve rengeteg karcolást, valamint nyakig izzadtak és porosak lettünk.

Így estünk be a fövenyesi strand előtti kis fröccsözőbe, ahol kitűnő viceházmestert ittunk (2dl. bor 3dl. szóda) kitűnő dörgicsei borból mindössze 270 Forintért, ami mondhatni jutányos ár, Győrben ennyiért egy nagyfröccsöt sem adnak...

Futás után világra szóló strandolás következett, kis gasztronómiai kalandozással a Kalóz strandbisztróban.

A nagy nyári uborkaszezon közepén aztán ismét elérkezettnek láttam az időt, hogy egy kicsit szívassam magamat "körözős" versenyen, pont kapóra jött a 2017-ben már kipróbált Suhanj!6 jótékonysági 6 órás futóverseny Horányban, jó szervezésű családias rendezvény, jó helyen és hosszú futás is kellett már az edzések közé.

Nyaralók, parti sörözők, dunapart, strand és töltés, ennél nem is kell több.

Kényelmes autózgatás során megcsodáltam a Dunakanyart, közben a 11-es úton tötymörögtem a "70-es papák" mögött (tudjátok, akik mindenhol 70-el mennek - függetlenül attól, hogy településen belül 50, vagy 30, azon kívül pedig 90 a sebességhatár). Átlagos előfordulások szombat és vasárnap az egyébként megszokott tízszerese:D

A Szentendrei-szigeten Surány és Horány a két nagy kiterjedésű, a hetvenes-nyolcvanas években kialakult nyaralótelep (zártkeri övezet), ennek az összes sajátosságával - ide is citálom a jelenséget rendkívül életszagúan leíró klasszikus modorosblog bejegyzést különös tekintettel a komment szekció gyöngyszemeire: "Irénkénél Surányban"

Este hat előtt érkeztem a helyszínre a horányi piachoz így még közvetlenül itt tudtam parkolni, kicsit elmélkedtem a sátorállítás szükségességén, aztán lent a "Horány-Beach"-en a töltés aljában mégis felállítottam a sátrat.

A versenyközpontban már megkezdődött a sürgés-forgás, felvettem a rajtszámot és a chip-et és leadtam az otthon összekészített, már nem használt futócuccainkat (nagy zsák lett és még maradt otthon is:)) jótékony célra.

Ezt követően eszegettem az otthonról hozott isteni pizzát (köszi Zsuzsi!), egy kis édesburgonyát és egy hideg sört a Kacifánt teraszon, közben néztem a sürgés-forgást és a környék vendéglátóhelyein kvaterkázó helyi közösséget.

Ahogyan besötétedett gondoltam, hogy egy-két órát próbálok aludni, ami persze nem sikerült, mert a Dunapart itt nem a csendről szólt, hanem egy eléggé hangos kakofóniát adtak a folyón megállás nélkül közlekedő dohogó uszály tolóhajók, szállodahajók, különböző méretű motorcsónakok és jet-ski-k, a töltésen közlekedő autók, a dél felől dübörgő basszus (nem tudom milyen buli lehetett arra) és a közeli Meteor sportkör (kocsma) felől odahallatszó "hörgős metál". Így csak forgolódtam fél órát és belenyugodtam, hogy ez most egy alvásmentes éjszaka lesz.

Este 10 után szépen elkezdtem felölteni a futócuccokat, összekészítettem az egyéni frissítős ládába a szükséges dolgokat (gélek, iso és víz).

Kicsit pihengettem még egy padon hanyatt feküdve, eddigre már teljesen benépesült a töltés, mindenhol csapat frissítő asztalok és ideiglenes fekvő/alvóhelyek voltak a fűben.

Átgondoltam a stratégiát, abban teljesen biztos voltam, hogy a folyamatosan egy irányba végrehajtott 180 fokos fordítók a pálya két végén, valamint a teknőspáncél szerűen a két széle felé lejtő út most is ki fogja készíteni a derekamat és a csípőmet, ezért az elején, míg friss vagyok, meg kell nyomni a tempót.

2017-ben 53 kilométert futottam a hat óra alatt, ez volt az első hivatalos ultraverenyem, most 60-at szerettem volna.

Éjfélre felsorakoztunk a rajthoz, több mint 90 egyéni induló és sok csapat. Ellőtték a rajtot, a pálya dél felé indult a töltésen, majd úgy 500 méter múlva visszafordító, a töltés másik oldalán a révházig vissza, balra le a monostori útra, ahol aztán újabb visszafordító és ezt a "kört" kellett rengetegszer lefutni.

Azzal kezdtem, hogy inkább elmentem előre ki a mezőny sűrűjéből, hogy nyugodtabban futhassak és tudjam tartani a tempót amíg csak bírom. Az első három órában több mint 30 kilométert tettem meg (2:44) ez új egyéni csúcs, fél óránként egy gél, víz és sótabletta volt a menü, ekkor még nem álltam meg a frissítőasztalnál.

A monostori út mellett valami farm szerűség állt, mindenféle állattal, az itt megülő kecske/birkafaggyú/trágya szag keverék meglehetősen gyomorforgató volt, szerencsére csak rövid szakaszon volt érezhető, de ott erősen.

Három után aztán kezdtem álmosodni és lassulni, ezért két körönként már rányúltam a kólára a frissítőnél. A futásom kocogássá lassult, aztán szerencsére elkezdett pirkadni, csodás színek jelentek meg az égen, végre levehettem a fejlámpát és az "ébredési fázisomban" újra tudtam fokozni kissé a tempót. Fél öt után aztán megérkezett a csípőfájdalom a fordítók és a ferde út miatt ezért az utolsó másfél óra már eléggé nehezen telt.

Végig necces volt a terv teljesítése, bár a négy órán belüli maraton megvolt és az 50 kilométer is 5 órán belül, de a verseny lefújása előtt két perccel végül csak átléptem a kitűzött 60 kilométeres távot. A vége 60.2 km lett. Ez a 79 egyéni induló közül a 16-ik helyre, az 52 férfi induló közül a 11-ik helyre volt elég.

Maga a futás azért eléggé egyhangú tud lenni ezen a pályán, de hamar kialakult egy mezőnyrész pár futóval akikkel az ember nagyjából együtt mozgott. Közben leköröztem és leköröztek, szerencsére leginkább a váltók:) Meg persze a száguldó egyéniek is.

A lefújáskor szépen mindenki letette a kis sorszámozott homokkal töltött lufiját a pályára éppen ott ahol állt (tört kör számítás), majd visszabotorkáltam a versenyközpontba leadni a chipet, közben ismerősökkel kis trécselés.

Átöltözés után leheveredtem a sátorban és onnan hallgattam meg az eredményhirdetést.
Aludni persze nem tudtam, mert bármelyik oldalamon feküdtem, fájt a bal forgóm és már a nap is sütött, így másfél óra "éberkóma" után inkább összepakoltam és hazajöttem, hogy itthon aztán a nap nagy részét alvással és evéssel töltsem, pótolva a hiányzó órákat és kalóriákat.

Egy hónap múlva pedig következik a Korinthosz 80!