Ha ősz, akkor Szőlőskör!

2016-ban jártam először a Szőlőskörön, igaz ekkor még "csak" maratoni távot futottam itt (kis híján feladással végződött a mutatvány), azóta pedig minden évben visszatérek erre a csodálatos vidékre, így idén már hetedik alkalommal indultam.

Az előző években már láttam, hogy ez a verseny a Spartathlon csapat több tagja számára az utolsó "hosszú edzés"-ként szerepelt a naptárban, de sokáig nem gondoltam volna, hogy egyszer majd nekem is ezt a szerepet fogja betölteni. Idén végre ez a pillanat is elérkezett.

Persze nem csak én indultam, hanem Zsuzsinak még a RossbRUNn dobogózással nyertem egy nevezést, amit az itteni félmaratonra váltottunk be, valamint Kriszta és Ervin is indult az 50 kilométeres távon.

A verseny másik különlegessége, hogy mind a hét alkalommal más útvonalon futottam, emlékeim szerint csak a Dörgicse-Akali, valamint a Pécsely-Balatonszőlős szakaszok voltak amelyek változatlanul maradtak mind a hét alkalommal.

Csodás, koraőszi reggelre értünk Szőlősre, itt megjegyzem, hogy mind a hét alkalommal kitűnő, csapadékmentes futóidőt fogtam ki itt. Az idén ráadásul rekord létszámú nevező indult a versenyen ami jól jelzi, hogy idehaza a belépő ultratávú versenyek között immár a legnagyobb és legpatinásabb rendezvénnyé nőtte ki magát a szőlőskör. Emlékszem 2016-ban kb. 15-en indultunk a maratoni távon, de az 50 kilométeres távon is mindössze 34-en álltak rajthoz, idén több mint 250 főre nőtt az indulói létszám.

Ez persze jelzi az ultratávok iránt folyamatosan növekvő érdeklődést is.

A rajtszámfelvétel után még bandáztunk ismerősökkel, majd végre indulhatott a futás, két kis körrel a faluban, majd fel a Gella melletti nyeregbe. Bíró Attilával haladtam egy darabig, nem sokat beszélünk, de akkor a Spartathlon volt a téma. Csepregi Ákossal is kergetőztünk kicsit, aki szintén ott lesz majd nemsokára az athéni rajtban.

Wittmann Janit csak a rajtban üdvözöltem, neki a hátát láttam csak, de azt is rövid ideig.

Kellemes hűvös volt ekkor még, szépen lehetett futni felfelé az árnyékos úton. Az emelkedő tetejéről aztán szép kilátás nyílt a Bakony felé, balra a Kab-hegy adótornyai, jobbra az erdőben megbújó "kis-Moszkva" épületei, előttünk pedig Tótvázsony.

Innen az utóbbi években szokásos útvonalon következett Tótvázsony és Barnag, majd idén először Barnag után Vöröstón át Nagyvázsony-Mencshely országútig futott a mezőny. 

Vöröstón éppen a "játékfesztivál" zajlott, a település igazi érdekesség, ezt akkor fedeztem fel, mikor Krisztával a Camino Benedictust futva kereszteztük a települést Vászoly irányából érkezve. A klasszikus egyutcás szerkezet kiegészül a telkek végében egymással összeépített masszív fészerekkel és istállókkal, ez gyakorlatilag fallal körbevett jól védhető településszerkezetet biztosított, ez manapság is leginkább felülről nézve látszik jól.

A település utáni szakasz szépen egyenletesen emelkedett egészen Mencshelyig. Mencshely már messziről felismerhető volt három egymáshoz közeli templomtornyáról.

Itt töltöttem először újra a kulacsomat. Innen aztán megindult a nagy ereszkedés a Balatonpartra. Dörgicséig csodás panorámás úton ereszkedtünk, itt már futottunk idén januárban Krisztával. 

Dörgicsén gyors utántöltés, aztán következett a hosszú ereszkedés Akaliba.

Akaliban aztán az utóbbi évek gyakorlatától eltérően nem egy visszafordító következett, hanem ahogyan 2016-ban és 2017-ben, tovább haladt a mezőny Udvari irányába.

Itt kezdett érezhetően melegedni a levegő, a hosszú ereszkedést után pedig akadt némi mászás is Akali végén fel az országút mellé.

Kis hullámzás után máris Fövenyesen voltunk, innen meg csak egy ugrás volt Udvari.

A régebbi szőlőskörök ikonikus eleme volt a "vászolyi gyilkos", azaz a Fövenyes - Vászoly emelkedő.

Itt már én is szépen belesétáltam a meredekebb részekbe, főleg az út elején, ahol semmi árnyék nem volt.

Később az erdős szakaszon már jobb volt a klíma és innen már hamar be is értem Vászolyra.

Gyors frissítés után aztán Vászoly végén elértem a "bűvös" 42 kilométeres távot, amire idén azt mondtam, hogy "ez akkor itt Megara". Mivel a Spartathlonon Megaránál 42 kilométer után fogok először találkozni a kísérőimmel, valamint itt lesz az első mért szintidő. 4:45-ön belül kell majd teljesíteni ezt a távolságot, én most megnyugtató 4:15-el értem el, ráadásul a Spartathlon ezen útszakaszán csak fele akkora a szintkülönbség, mint itt.

Innentől meg már inkább csak poroszkáltam, csodáltam Balatonra Tihany felé nyíló panorámát, lebaktattam a vászolyi siratófalon, izzadtam a Pécselyig tartó árnyékmentes szakaszon. 

Pécselyen frissítettem még egy utolsót és be is mosakodtam a falu elején található kék kútnál. A balatonszőlősi elágazás után aztán érkezett Kriszta - mintegy menetrendszerűen - hátulról, így a hátralevő szakaszon csak arra figyeltem, hogy ne szakadjak le tőle és a szintén előttem futó Resz Banditól túlságosan.

Ez sikerült is, Krisztával egymás mögött értünk célba, 5:03-al.

Zsuzsi a női harmadik helyet csípte meg a félmaratonon, mindezt úgy, hogy a nyár első két hónapját kihagyta futásilag sérülés miatt, pár hete kezdett újra futni, de azért így is ment egy 1:41-es időt, mindezt egy meglehetősen szintes pályán.

Immár csak 23 napot mutat a visszaszámlálás, igyekszem minél többször futni, de nem széthajtani magamat. 

Mostantól aztán kezdenek felgyorsulni az események, persze akad tennivaló bőven, jól állok a frissítési terv összeállításával, készült részletes szintvonal térkép, előzetes időterv, minden lefoglalva, reptéri parkolás, kinti autókölcsönzés, szállás Athénban, szállás Spártában, van ügyezni való bőven.

Megvettem az összes szükséges frissítőt, gélek, három féle izo, minden esetre felkészülve, meg persze ezen kívül még meg kell venni pár dolgot majd kint. Kijelöltem a "verseny szetteket", váltóruhákkal, cipővel satöbbi.

Bennem is növekszik persze a rákészülés okozta feszültség, nem nagyon van olyan időszaka a napjaimnak, mikor ne jutna eszembe a rám váró feladat.