Fuss hassal - Korinthosz 2019 + nyaralás!

Az idei Korinthoszra immár "hagyományosan" tértünk vissza a tavalyi pozitív élmények után.

Az esemény a három hetes szabadságunk idejére esett, így minden adott volt ahhoz, hogy testileg és lelkileg is kipihenten fussam - ismét a "babatávot".

A szabadság első két hetében persze már adtunk rendesen a nyaralásnak, ez alatt persze nem azt értem, hogy csak a strandon süttettük a hasunkat, volt itt kerti partiktól kezdve a hegymászáson át, a Balaton keleti medence kerülő "gasztró és strandbiciklizésen", strandoláson, tűzifa behordáson túl a terepfutásig minden.

Nem unatkoztunk annyi biztos, Zsuzsival körbeszaladtuk a Rax-fennsíkot, hógolyóztunk, szembeszálltunk pár agresszív tehénnel, lestünk zergét.

Hazafelé ejtőztünk a mesebeli Nasswand település csobogó patakjai között és megnéztük Kaiserbrunn hatalmas forrását

Másnap a győri futóbarátokkal tekertünk Alsóörsről-Alsóörsre, almádii villásreggelivel, kenesei sörözéssel, világosi kilátással, zamárdii sör+lángosozással és csobbanással, szántódi kompozással, tihanyrévi kávézással, majd zárásként alsóörsi strandolással.

Közben persze megnéztem magamnak az összes UB kilométerszámos matricát, elgondolkodva, hogy "mikor itt futottam....", jókat sztorizgattunk is persze.

Felkerestük a barátok által ajánlott nagyteveli strandot, a habok közé csobbanás előtt persze futottunk egy 15-ös karikát a nyugati Bakonyalja ezen meglehetősen elhagyott vidékén.

Útbaejtettük a teljesen elhagyott Kovács-tanyát, ahol egy nappal is aktív denevér tartott repülőgyakorlatot a szobákban, a frászt hozva Zsuzsira:D

Az év legmelegebb napját nővéremmel kiegészülve a tanúhegyekre nyíló szép kilátással bíró györöki községi strandon töltöttük strandolással. A Balaton ekkor úgy 28 fokos volt, de csodásan tiszta.

A strandon ismét megerősítést nyert az addigi megfigyelésem, miszerint manapság a strandlátogató "férfi" alapcsomag tartalmaz legalább 20-30 kg jól láthatóan és büszkén viselt túlsúlyt, egy, a jobb kézben, vagy kézügyben tartott doboz sört és cigarettát.

Bár magam sem vagyok egy madárcsontú futó, de a lakosság a strandon napvilágra kerülő átlagos "testállapota" (kisgyermektől az idősig) egészen elképesztően gyászos képet mutat. Aztán a nyaralás során láttam ennél cifrább dolgokat is a nálunk még inkább "jóléti" nemzetek esetében, erről majd később.

A nyaralás második hetének közepén pedig megkezdtük az összepakolást a kis kiruccanásunkra, amely úgy kezdődött, hogy csütörtökön elautóztunk Szekszárdra, ismét a Matievics vendégházba, ahol Krisztáék már vártak ránk.

Ervin és Zsuzsi ezúttal nem triatlonban utazott, hanem váltóban futották a Korinthosz 80-at, míg én és Kriszta egyéniben indultunk. Első este újra a Horog étteremben indítottunk, most sem okozott csalódást.

Másnap délelőtt Szekszárdon felvettük a rajtszámokat, megtapsoltuk a 160-as mezőnyt a 11 órai rajtnál - itt sokadszor is hálát adtam, hogy nem 160-ra neveztem, mert az első 80 kilométeren a délután folyamán volt minden, napsütés, jégeső, zápor, többször is, valamint a Sió és Duna töltések monotóniája bőségesen elég "csak vissza" útirányban is.

Délután már ismét Szálkán ejtőztünk, Zsuzsival nagy nyugalomban, míg nem szól, hogy most már hozzam be a cipőjét az autóból, kimegyek, túrom a csomagtartót, cipő sehol...instant szívroham, már ketten kutatunk, de semmi, Zsuzsi Hokája otthon maradt a nagy pakolás közben.

Megfordul a fejemben, hogy mindenféle szabályok áthágásával úgy este 10 óráig még meg tudnám járni a Szálka-Győrújbarát-Szálka távot autóval, de ezt hamar elvetjük. Viszont rohamtempóban autózunk Szekszárdra, ahol még két "sportbolt" elvileg nyitva van, persze leginkább divatcipők vannak, azért veszünk egy futócipőre leginkább hasonlító Adidast, mégis jobb mint mezítláb futni. Bár eléggé necces volt a dolog szerencsére fenntartjuk a családi békét és közösen menedzseljük a problémát.

A szállásra visszaérve Ervinék már jót nevetnek rajtunk (mi lett volna ha még egy órát lustálkodunk és csak utána fedezzük fel a hiányosságot?), ezzel a mi rosszkedvünk is tovaszáll, igyekszünk a jó oldalát nézni az esetnek és megfogadjuk, hogy ezentúl csak dupla csekklista ellenőrzés után indulunk útnak bárhová.

Miután így hamar eltelt az este, még lemegyek a pizzériába a vacsoráért, majd kis ejtőzés után elkezdünk futóvá öltözni. Kocsival kicsit este tíz után érünk a bajai versenyközpontba. Itt sok ismerőssel találkozunk, észreveszem Marcsit, aki egy szintén 80-as futót frissít - és fertőződik meg persze ezáltal valószínűleg "ultrailag":D

Beszélgetünk Sipos Jánossal aki kijött szurkolni nekünk, biztatom Editéket, akik az első ilyen hosszú futásukra készülnek. Máté is felébred a sziesztázásából, megbeszéljük, hogy a tavalyihoz hasonlóan majd Szekszárdon lenyom (nem így lett, elszarakodtam az időt:))

Magamban tudom, hogy a teljesítés nem kérdéses, az idei év komolyabb ultrái (Fertő-tó és UB) után tapasztaltabban állok rajthoz, mint tavaly. Persze soha nem lehet tudni. A tavalyihoz képest fél órás javítást tűztem célul, amennyiben nem hátráltat rendkívüli esemény vagy körülmény.

Márkus Öcsi köszönti a futókat, egy perces néma csenddel adózunk egy nemrégen tragikusan fiatalon elhunyt futótársunk előtt, majd felgyulladnak a fejlámpák és megindulunk az éjszakába.

Egy öv van nálam, benne egy kulacs víz, meg 8 gél az első 40-re és a sótabletták, papírzsepi, zene, ennyi.

Első célom mihamarabb kikeveredni a mezőny sűrűjéből és letudni a Petőfi-sziget kört. Ez jól sikerül, tempósan lehet haladni a csepegő, hűvös erdei úton. Kanyarog az út, mindenütt vízcseppek csillognak, pár helyen pocsolyákat kerülgetek. A szigeti kör végénél megnézem magamnak az útpadkát, ahol tavaly megbicsaklott a bokám és óvatosan átugrom. Zsuzsi még bevár a versenyközpontnál, megállok egy puszira. Ő innen keselyűsre autózik, ahol majd Ervint váltja, így a frissítő előreküldés is meg van oldva.

Az első fél óra után fél óránként egy gélt és egy sótabit nyomok be. Baját észak felé hagyja el a töltés, némi ipari terület, aztán elhagyom a város fényeit és magamra maradok a fejlámpám és a hold fényével, hűvös van, nagyon párás és ködös a levegő. 20 kilométer körül halványan, majd egyre durvábban kezd görcsölni a gyomrom, az a "se le se fel" jellegű dolog. Pár roham után a görcsök "csúcspontján" már bele kell sétálnom, mintha kést fogatnának a gyomromban, aztán miután kiold a görcs, megint jó minden.

Azt tudom, hogy ennek bizony fosás lesz a vége. A sükösdi frissítő olyan mint egy repülőtér, végig mécsesek lobognak a töltés két oldalán, a frissítőt elhagyva valami páva nyávog a töltés melletti nyaraló udvarán, kísérteties. Marcsi várja itt a futóját, mondom neki, hogy eléggé szigorú a helyzet most, na de ettől (is) jó, majd megoldódik. A frissítőnél szemben reflektorfény, bevilágítja a ködöt, benne az előttem futók hatalmasra nőtt árnyéka vetül, díjnyertes képeket készítek - persze csak fejben.

Az ósükösdi 6-os frissítőponton 26 km után végre ToiToi, be is vetem magamat és megszabadulok némi ballaszttól.

Könnyedén futok tovább - egészen vagy 5-600 métert, mikor a gyomrom jelzi, hogy ez a dolog nem egy részes lesz...

Lehúzódok balra a töltés aljába a csuromvíz erdőbe és újra kiteszek egy kis nehezéket.

Innen már megnyugodva mászom vissza a töltésre, minden frankó, gyomor rendben, viszont nem merek már gélezni, inkább ráállok a kólázásra vajas kenyérrel a frissítőkön.

Egyre jobban megy a futás, előzök vissza akit csak tudok. Csodálatosak a ködös lapályok a töltés mellett, élvezem a futást. Végig sikerül 5:30 alatt tartani a tempómat. Végre jön a Szt. László híd, alul a sötétben a Duna, itt érem be a 160-as mezőny végét. A híd alatti frissítőről mivel a gyomrom még háborog magammal viszek pár méter papírtörlőt a kézfejemre tekerve és indulok Keselyűs felé. Fordulok a Sió-töltésre, miközben akárcsak tavaly, érkezik szemből az élmezőny. A gyomrom határozottan jelzi, hogy trilógiává óhajtja bővíteni az "előadást", így megadóan lecsúszkálok a sáros töltéslejárón az erdőbe és jöjjön aminek jönnie kell.

Eléggé lecsigázottan 3:50-kor érek Keselyűsre, Zsuzsi vár vacogva, mondom mi a pálya, nem viszem el az összes gélt, mert van egy kis gondom. Megölelgetem, kulacsot töltünk és mivel fázni kezdek, indulok is tovább, ő úgy is gyorsan be fog érni miután Ervint váltotta.

A Sió-zsilipnél egy mélyrepülést végző denevér majdnem lesodorja a fejemet, közben érkezik a mezőny nagy része szemből.

Némileg meglassulva érek újra a híd-alá, ahol kedves Asszonyom már be is ér hátulról...na de hogyan? Csupa vér térdekkel és tenyerekkel...mivel az indulása után gyorsan be is gyűjtött egy hatalmas esést:(( Sok elmélkedésre nincsen idő, mondom érjen mihamarabb célba, hogy ellássák a sebeit. Nem tesz boldoggá ez a körülmény, de tudom, hogy ő is lekezeli az ilyen "kellemetlenségeket" és megoldja a helyzetet.

Persze úgy fut el, hogy megránt a huzat.

Én is visszanyomom a tempót 6:00 alá a verseny legjobban futható sima aszfaltos szakaszán 46 és 51 km között. A bogyiszlói révnél kezd virradni, ahogyan tavaly úgy most is megérkezik rám hátulról Kriszta.

A bogyiszlói bekötőút meglehetősen gyászos állapotban van, keresztbordás, kátyús, felszórva bazaltzúzalékkal, ami kupacokban áll az út szélén. Közben tehenészet, némi gyomorforgató szag élménnyel és mélán bambuló tehenekkel. Bogyiszlóra érve már erőteljesen világosodik. Itt előz le Kriszta, leadom a fejlámpát Ervinnek és nekiindulok a Sió-töltés felé vezető útnak. Bogyiszlón a kocsma koránkelő törzsközönsége értetlenül figyeli a törődött mezőnyt.

A faluból kiérve gazos kerékpárút, majd jön a "várva-várt" Sió-töltés, a verseny igazi fináléja. Csodásak a fények, hosszúra nyúlt árnyékom fut velem a töltés oldalában. A talaj leginkább saras a tavalyi poros után, nem is tudom melyik a jobb...A javítási terveimet elengedtem, a cél csak annyi, hogy "lehozzam a meccset" max. a tavalyi idővel.

15 kilométert kell a Sió-töltésen futni, sok a pocsolya, látszanak a 160-as mezőny tegnapi lábnyomai, hatalmas sár lehetett itt. Hosszú egyeneseket lehet belátni, rajtuk a ritkás mezőny. Később látszik, hogy a puha sárban egy traktor járhatott a töltésen, a nyoma mostanra félkeményre száradt...nem egyszerű a futás rajta. Folyamatosan "nyomot" váltok, hol a fűben futok, igazából csak a változatosság miatt.

60-nál végleg békét kötök a gyomrommal, én nem tömöm gélekkel, ő pedig nem fosik. Óvatosan eszem meg óránként egy gélt, amit persze nem fogad kitörő lelkesedéssel, de minden bent marad. Tudom tartani azt a kellemes 6:30 körüli tempót, amivel az UB nagy részén is haladtam. Ez egy nem sok energiát fogyasztó "beállt", de alapvetően kellemes állapot, haladok, türelmes vagyok, egyszer a töltésnek is vége lesz.

Sióagárd előtt balról egészen közel húzódik a később megmászandó Palánki-hegy, csodásan virágos a töltésoldal, arra gondolok, hogy ez biztosan Zsuzsinak is nagyon tetszett, aki már tuti célba ért.

Sióagárd fordító, még egy kis töltés, majd földút szűk nyommal és végre itt a "hegyalja"! Kisüt a nap, futok fel a találó elnevezésű "Bor utcán", borászatok között. Utolsó frissítőpont és kezdődik a hegymászás, az árnyékos szurdokba fordulva végre hűvös van, könnyedén tudok felfelé futni, van fotós és biztató ember is. 

Jól esik a felfelé futás, ha a Sió-töltés a viszonyítási alap persze könnyű! Csak a legfelső földes ösvény szakaszon váltok tempós gyaloglásra, itt nincsen értelme kockáztatni egy esést. Kitűnő a kilátás fentről, szellő is lengedez, illetve az egész olyan mintha otthon lennék Győrújbaráton, szurdokok, mélyutak, pincék, nyaralók mindenfelé.

Lefelé csorgok a kád metszetű úton igyekszem tempózni, mert már nincsen sok vissza és egészen jól állok idővel.

A városban már csak a szokásos út átkelések, a hosszú egyenes, majd a körforgalom, a meredek felfelé a pincékkel és a lefutás. Kérdezik a nevemet és a távot, kapom is a szalagot, a célba pedig öles léptekkel vágtatok be.

A célban gratulálunk egymásnak Krisztával, Mátéval és az éppen ott leledző futókkal, megiszom pár kólát, majd elindulunk a versenyközpontba, mert aggódóm Zsuzsi miatt. Őt éppen ott kötözik be alaposan, nem szépek a sebek, de szerencsére semmi nagyon komoly. Ervinnel a váltójuk a negyedik helyen ért be.

Nekem végülis sikerült a tavalyi időn a bonyodalmak ellenére is hozni 15 percet (8:25 lett), abszolút 38-ik helyen a 150 indulóból, ahogyan tavaly úgy idén is kategória hetedikként.

Sokat nem időzünk, hanem mielőbb visszamegyünk a szállásra, Ervinék reggeliznek, nekünk még nincsen étvágyunk, pláne az én gyomrom tűnik háborús övezetnek. Így gyors zuhany, majd egy kis alvás következik. Délután persze már éhes vagyok, de már kibírom estig,  Zsuzsi madárlátta szendvicsét azért megeszem. A ház macskaállománya pedig jó szórakozást nyújt minden időben!

A gálavacsora előtt még sétálgatunk a belvárosban, maga a műsor és a vacsora ismét nagyon színvonalas, finom ételekkel pótoljuk az elvesztett kalóriák egy részét.

Állva tapsoljuk meg verseny csoda staff legénységét, szervezőit, akiknek a legtöbbet köszönhetjük. Az eredményhirdetések végeztével aztán mielőbb nyugovóra térünk.

Másnap reggeli után Ervinék északnak a Balatonhoz, mi délnek az Adria felé vesszük az útirányt.

Hat éjszakát töltöttünk két kempingben, elsőként Medulinban a tengerparton vertük fel a sátrat, zajos hely, mint a Balaton déli partja, pláne éjszaka. A kempingen elképesztően, sokszor gyakorlatilag részlegesen mozgásképtelenre hízott németeket látunk, a legtöbb nyaralónak nincsen más programja, mint az evés-ivás és az ezen események között történő mozdulatlan döglés.

A kempingezés immár leginkább nem valami sportos, takarékos és izgalmas időtöltést jelent, mint gyerekkorunkban, hanem óriási luxus lakóautókat, minden kényelemmel felszerelve (top érthetetlenség - parabolaantenna és TV!), a kempingen belüli közlekedésre hozott elektromos kiskocsikkal, elektromos rollerekkel, elektromos deszkákkal, és egyéb olyan közlekedési eszközökkel, amelyek nem kívánnak meg erőfeszítést a használóiktól (elektromos forradalom?) Csüngő hasú gyerekekkel és tényleg bébibálna méretű felmenőkkel, akiknek a zuhanyzóig eljutni is látható kihívást okozott.

Az egész kísértetiesen hasonlított a Wall-E-ben látott, kizárólag evő-ivó-kommunikáló és részben mozgásképtelen embereket ábrázoló utópisztikus (?) jövőképre. Klikk a megtekintéshez. 

Mivel a bringákat is magunkkal hoztuk, elkövettük azt a hibát, hogy úgy döntöttünk, kerékpáron járjuk be a közeli Kamenjak félsziget nemzeti park területét.

Az odaút szép volt, bár megtapasztalhattuk, hogy a Horvátok a nagyjából elegyengetett kőomlásos lejtőket is képesek "kerékpárút" elnevezéssel illetni. A félsziget azonban nem kerékpárosoknak való hely (jelen állapotában leginkább senkinek).

Autók ezerszámra, tömött sorokban kígyóznak a burkolatlan mészköves utakon óriási port verve, 40 fok, az erdők az út környezetében hófehérek a felvert portól, az emberek többsége az utolsó méterig is autóval akar eljutni, tömött parkolók, autók és dudaszó keresztbe-kasul.

Leszenvedtünk a félsziget csúcsáig, majd gyorsan csobbantunk egyet egy kevéssé zsúfolt öbölben és szó szerint kimenekültünk innen és inkább a premanturai főtéren a torony árnyékában kávézunk és pihengetünk, mielőtt vissza indulnánk.

Medulin után igazi felüdülés volt átmenni az Isztria északi csücskén lévő savudrijai kempingbe, sok árnyékot nyújtó fenyőerdő, viszonylagos csend (csak mi fogtuk ki a megállás nélkül beszélő éjszakai bagoly szomszédokat), 

Itt az emberek is sokkal inkább normálisnak tűntek. Jókat sznorkeloztunk a langymeleg tengerben, Zsuzsi sebei szépen gyógyultak a sós víznek (is) köszönhetően (persze ezt az őt ellátó mentősök nem ajánlották, na de hát nyaralunk).

Két nappal a hazaindulásunk előtt tekertünk egy jót, átmentünk Szlovéniába, előtte megszenvedtük a köves Horvát kerékpárutakat és inkább az országúton maradtunk. 

A határtól a Parenzana-út szlovén szakaszán haladtunk, megnéztük a hatalmas Secovlje sólepárló nemzeti parkot, majd Piranig tekertünk, itt kicsit időztünk, bejártuk a város szűk utcácskáit, hazafelé pedig ugyanezen az útvonalon megnéztük a Sólepárló már nem működő múzeum részét, a romokkal, restaurált házakkal és lepárlókkal/eszközökkel.

Utolsó előtti napon még eltekertünk Umagba reggelizni, délután pedig pihengetünk, miután letettünk arról, hogy a Parenzana útvonal isztriai szakaszát letekerjük (80%-ban murvásnak jelölve, csak montival érdemes nekiindulni) .Esténként kalandoztunk az itteni Horvát gasztronómiában, ami gyakorlatilag nagyban megegyezik az olasz konyhával, nagy megelégedésünkre.

Hazafelé megnéztük még a postojnai cseppkőbarlangot (csak ajánlani tudom), itthon pedig egy közeli pincesoron zártuk a nyaralásunkat. Persze háromszor futottam is kisebb távokat Horvátországban, csak az íze kedvéért:D

Most pedig kezdődik a menetelés az októberi Ultrabalaton Trail felé, a következő hosszabb futás addig is az immár szokásos Szőlőskör lesz nem egészen két hét múlva.