Fertő 2.0, mélységek és magasságok. Burgenland Extrem 2020

Mikor leadtam a nevezésemet az Extreme Burgenland 2020-as klasszikus tókerülő távjára, az járt a fejemben, hogy ha a tavalyi receptet követem, nagy baj talán nem lehet, miszerint ez egy jó rápróbálás a májusi UB-re, igaz idén még egy Black Hole is ott van a balatoni karika előtt, egyelőre ismeretlen kilométerszámmal és kimenettel:D

A magamnak kitalált felkészülési tervet becsülettel végigcsináltam, nem állítom, hogy mindig óriási kedvem lett volna elindulni futni, de az esetek túlnyomó többségében igen. A maradékra pedig ott van a jól bevált módszer, aminek a lényege az, hogy mivel úgyis tudom magamról, hogy mindenképpen el fogok menni futni és az első pár kilométer után már minden teljesen oké lesz, az ekkor érzett elégedettséget már "megelőlegezem magamnak", ez sokat segít az indulásban.

2012-ben lett először megrendezve ez az "esemény" (hogy miért nem verseny, arról majd később), csupán 60-an álltak rajthoz, tavaly már 5100, idén pedig 7000 résztvevő indul, igaz nem csak a 120-as, hanem 80, 60 és 30 kilométeres távon.

Ez nem futóverseny, még csak nem is verseny, így nincsen szintidő és hivatalos időmérés sem. A műfaj igazából amennyire tudom, nálunk ismeretlen - talán a leginkább egy zarándoklathoz hasonlítható leginkább. 110 kilométeres, 90%-ban aszfaltos, gyakorlatilag sík teljesítménytúra.

Ahogyan a teljesítménytúrák esetében, úgy persze itt is szép számmal elkezdtek megjelenni az ultrafutók, becslésem szerint kb. 50 futó indulhatott velem együtt a teljes körre. Itt azért a "téli műkedvelő" futó arcok jelennek meg. Főleg az "elvonulást" kedvelők, itt nincsen ranglista, sem dicsfény és fanfárok. Csak a hideg van, a tó, meg az ember és a út, a feladat. A futók itt inkább számítanak "megtűrt szereplőnek", de a túrázók szerencsére előzékenyek voltak, nem kellett sokat kerülgetni.

Ékes ellenpontja ez a görcsösbe átcsapó magamutogatásnak, hogy legyen egy kis társadalomkritika ebben a bejegyzésben is. 

Elég megemlíteni azt, hogy a múlt héten valaki mondott valamit, mondhatni kifogásolhatós stílusban és erre egyből rengetegen érezték úgy, hogy meg kell nyilatkozniuk, legalább verbálisan jól meg kell lincselni az illetőt, de mindenképpen szerepelni, álszenteskedni kell egy jókorát, hogy "bezzeg mi" és "bezzeg ő". 

Izzadtak rendesen, hogy különbnek látsszanak egymásnál, na de miért? Holott itt valaki csak ingyen reklámot akart és ezt meg is kapta, a csordaszellem és a rövidlátóság szépen megmutatkozott itt. Hiszen senki sem gondolhatta, hogy a megnyilatkozó nem volt teljesen tisztában azzal, hogy milyen lavinát indít el.

Elvonatkoztatva a stílustól, mondanivalótól és igazságtartalomtól, érdekes volt megfigyelni, hogy a rejtett frusztráció és a kevésbé rejtett exhibicionizmus hogyan tört utat magának a kommunikációs csatornákon a legváratlanabb szereplőktől, megmondóemberektől is, mind a kiváltó fél, mind a reagálók részéről, "én nem is akartam megszólalni ebben az ügyben" jellemző kezdet, de ha nem akar valaki megszólalni, akkor egyszerűen ne is szólaljon meg, szerintem. Az összes véleményhuszár csupán fel akart pattanni az elindított "lájkvonatra":D

Erről ennyit.

Vissza a Fertőhöz! A mezőny persze túlnyomó többségben túrázókból állt, minden tiszteletem az övék, én nem tudnám elképzelni, hogy télen (vagy bármikor) több mint 24 órát aszfalton gyalogolva töltsek és itt a lényeg azon van, hogy "gyalogolva". Érdekes megfigyelés, engem leginkább az egy helyben ácsorgás fáraszt, illetve a lassú séta hosszú időn keresztül, a futás nem annyira.

Találó ezért az "állóképesség" kifejezés, ha bárki megkérdez egy futót, hogy mit választ, mondjuk két óra helyben állás és két óra futás közül, nem lesz kétséges a válasz.

Az időjárás, ahogyan az előrejelzés is mutatta, idén sokkal kegyesebbnek volt jósolva mint tavaly, sem komolyabb szelet (ami igazi ritkaság a Fertő tájon!), sem túl hideget (-1 / +5 fok), sem pedig felhőket nem jelzett, ami ezen a vidéken az év ezen szakában nem éppen jellemző. Természetesen most is teljesült az, hogy az előrejelzéseket fenntartásokkal kell kezelni:D

A felszerelést már jóval több tapasztalattal állítottam össze az idén, mivel nem akartam túl sokat időzni a frissítőkön, a frissítés alapját ismét a gélek és a Sponser long energy jelentette, 50 gr szénhidrát bevitelt terveztem óránként, ez egy gél és fél liter Sponser. Persze az első 30 után már felrúgtam az egész tervet, de ez egy ilyen sportág.

Mivel tavaly a keleti parton csak lefosztott frissítőállomásokkal találkoztam és kis híján eléheztem, de legfőképp elszomjaztam, ezért az volt a terv, hogy minél több mindent magammal viszek, hogy ne fussak bele még egyszer egy ilyen helyzetbe.

A futózsák itatójába töltöttem 1.5 liter Sponsert, elöl két kulacsban további 1 liter volt nálam, valamint még két kulacs, amelyben csak a sponser por volt, erre csak rá kellett tölteni a teát/vizet. Ez összesen 3.5 liter sponser, ami nagyjából hét órára elég, a további időre kiporcióztam a port a jól bevált pezsgőtablettás tubusokba. Így brutál nehéz lett a futómellény, több mint 4 kg!

A pezsgőtablettás tubusból egyszerű átönteni a kulacsba az anyagot hígítás előtt. Ezért is álltam át a jóval masszívabb "nagy szájú" kulacsok használatára, ennek az adagolós fedelét is jóval könnyebben lehet le/felcsavarni a kulacsra, illetve a kulacs hegesztéseinek a kialakítása is jóval hosszabb élettartamot ígér, mint a régi kulacsaimnál. Ezeknél a meglévő háromból már mind a három csepegteti magából a folyadékot, jellemzően a hegesztések mentén, ami nem is probléma ha csak víz van benne és 30 fokot mutat a hőmérő. Más a helyzet télen, amikor egy ilyen jellegű "extra hűtés" egyáltalán nem hiányzik.

A frissítőpontok elhelyezkedése az idén is ez volt:

Start - Oggau

24 km - Balf

34,5 km - Hegykő

40 km - Sarrod

55,5 km - Apetlon

67 km - Illmitz Hölle

72 km - Podersdorf

82,5 km - Neusiedl

97 km - Purbach

110 km - Oggau

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy idén egy percet sem tudtam aludni a futás előtt, forgolódtam a fél 12-es "ébresztésig", ettem, intéztem a rutint, pakoltam és fél egykor elindultam Oggauba, 2-re kényelmesen ott voltam, így volt versenyközpont közeli parkolóhelyem is.

A rajtba most gyakorlatilag teljesen nyugodtan álltam be, semmi kétségem nem volt a teljesítés felől, azt is tudtam, hogy legalább egy órát szeretnék hozni a tavalyi eredményemen.

Az ismeretlenre való várakozást felváltotta a tapasztalat nyugalma. Persze most is kíváncsian vártam, hogy miként fogom érezni magamat 80 kilométer után, meg tudok-e még újulni, tudom-e tartani a tervezett tempót, végig megmarad-e a motivációm? Bíztam abban, hogy jól fog működni a frissítés...

Aztán következett a valóság - nem is hasonlított az elképzeléshez. Eleve kíváncsi voltam, hogy fog esni ez a futás úgy, hogy nincsen már meg az első teljesítés izgalma és motivációja, van helyette viszont több tapasztalat és legfőképpen fejben edzettség, ez utóbbinak volt a legnagyobb szerepe.

A rajt után szépen bolyozgattunk, feltűnt, hogy marha hideg van és szembe fúj a nem túl erős szél...fogyott a zsebkendő rendesen. Fel is húztam a csősálat az orrom elé annyira fázott az arcom. Mikor szélvédett helyre értem lehúztam, így a párától már nedves csősál 5 perc alatt keményre fagyott:D

Rust-nál volt egy kis cikkcakk az útban így vissza lehetett nézni a mezőnyre, gyönyörű fénykígyót alkotott a sok fejlámpás ember.

Sok minden érdekesről nem tudok beszámolni, hullámzott a szint, haladtam szépen és vártam, hogy világosodjon már végre. A határon jó kis mászások voltak, hogy aztán balra fordulva hosszan elnyúló lejtőn lehessen átszáguldani az ébredező Fertőrákoson.

Utána aztán jöttek a komolyabb emelkedők a szőlők között, majd futás az erdőben, igazi "szeretem szakaszok". Balfra érve már derengett az ég alján a hajnal, a frissítőről csak felkaptam egy kis kalácsot, a kulacsokból nem sok fogyott, de egy kis teát fölé töltöttem, mert jéghideg volt az összes italom. Itt kezdtem el enni/inni, mert a tervem is az volt, hogy 25 kilométerig nem kell még semmit sem bevinnem.

A déli parton szerencsére szélvédettebb volt az út, de itt volt a leghidegebb, mivel nagyon párás volt a levegő, a bicikliút elkezdett kifehéredni a kicsapódó és megfagyó párától, csúszott is, de nem vészesen szerencsére.

Nem volt egyszerű legyűrni a jéghideg géleket, inni sem volt egyszerű, mert az is túl hideg volt.

Hegykőn már arról ábrándoztam, hogy milyen jó lenne itt megállni és bemenni a termálba, nem volt melegem. Az itteni frissítőn újratöltöttem a kulacsokat (long energy+tea), végre volt meleg italom (kb. 10 percig, mert aztán kihűlt:)) az újratöltés után újra megállapítottam, hogy buta nehéz a futózsákom és ez nagyon fáraszt. Kezdek nagyon álmos lenni, kifacsart vagyok, nem esik jól a gél, de nyomni kell, mese nincsen, be is tolok egy koffeinest kv helyett.

Következett a Sarrodra vezető földutas szakasz, sár nem volt mert minden meg volt fagyva, azért vigyázni kellett hová lép az ember. Most nagyon hosszúnak éreztem ezt a szakaszt és kezdtem fizikailag elfogyni. Az aszfaltra visszatérve aztán jobb lett, most kihagytam a kócsagvári frissítést és a következőt is, csak a Hanság-főcsatornánál vettem fel egy kis kalácsot, sósperecet és egy bountyt. Ez a rész totál kivett fejben, pusztaság, végeláthatatlan egyenes szakaszok, ráadásul általában teljesen egyedül voltam, nehéz volt kiverekedni magamat a holtpontjaimból.

Fertőújlak után aztán jött az egész kör "legszürkébb" része Apetlonig, itt ebben az időben tényleg semmi látnivaló nincsen. Csak a hideg, fagyott szántóföldek, szürke minden, sajnos a beígért napsütésből semmi nem lett, a masszív rétegfelhőzet garantálta az egész napos szürkeséget.

Azzal szórakoztattam magamat, hogy figyeltem az összevissza húzó vadlúd rajokat, illetve mindig igyekeztem arra gondolni, hogy mennyivel jobb idő van, mint tavaly, amikor itt el akart vinni a jeges szél futás közben.

Közben "fantomfájdalmaim" vannak néha a jobb lábamban, mintha gyenge lenne a bokám és nem tudnék rálépni, persze semmi fizikai oka nincsen, ezt már ismerem, a tudatalatti próbálja ilyenkor meggyőzni az agyat, hogy ez az egész nem is jó.

Azt éreztem, hogy a zsák nagyon húzza a vállamat, hátamat ezért elkezdtem kiinni az ott tárolt tartalékomat is, mivel biztos voltam abban, hogy ezúttal mindenhol fogok tudni utánatölteni ahol kell (így is lett). Tehát kb. +2 kg-t feleslegesen cipeltem magammal 50 kilométeren át.

Apetlonban végre megvolt a félút és elmondhattam, hogy innen már csak a visszafutás van hátra. Idén már két frissítőpont is volt a faluban, itt kezdtem rájönni, hogy a rendezők tanulhattak a tavalyi panaszokból és jobban ráfeküdtek a frissítés témakörre.

Mivel gyalogtúra, jó pár olyan frissítő is volt, ahol fűtött étteremben volt a meleg étel, lecsücsülés, stb. na én ezeket messziről kerültem idén is, ismerem magamat annyira, hogy tudjam mennyire problémás az újraindulás, ha az ember elidőzik az ilyen helyeken, nem beszélve arról, hogy mennyi időbe kerül ez.

Itt is volt kinti "talponálló" frissítőpont, újabb kulacs töltés következett, illetve megettem egy öklömnyi csokis-almás muffint. 10 perc sem kellett utána, hogy érezzem, ahogyan ennek köszönhetően újra elkezdek energetizálódni és gyorsulni, ez igen, sokkal jobb mind a gél:D

A keleti parton végig hátszél volt, az Illmitz-Hölle szakasz rendesen megtépázta ismét a futó és életkedvemet, de ezt is túléltem. Bár Fertő-tó körbefutás, de itt 60 kilométer után látja az ember először a tavat. A kilátótoronynál még nem nyitott ki a frissítőpont, így ezt kihagytam, de nem is volt rá szükségem. Hamar Podersdorfba értem, ó, ez a a Fertő Siófokja, Agárdja! Ha nem tudnám hol vagyok tuti Agárdra tippelnék, vitorás kikötők, nyaralótelepek, szállodák, üzletek és éttermek, mindez persze téli hibernált állapotban.

Podersdorf és Weiden között apró kavicsos út, poroszkálok a "Zittmannsdorfi mezőkön", körös-körül legelő és a tó, a távolban feltűnik a Parndorf melleti hotel tornya. Futó lassít mellettem, magyar feliratos a felsője, szóba elegyedünk, Veress Béla az, aki hazai ultrás körökben jól ismert név.

Hamar kiderül, hogy a tavalyi UB-n ő biztatott a Tagore sétányon, hogy fussak velük a célig, megismerte a nevemet, akkor nekem csak legyinteni volt erőm, hogy "menjetek csak". Most viszont vele tartok, megfigyelem a tempós futás, kis gyaloglás taktikáját és meglep, hogy fel tudom venni az 5:40 körüli tempót, jót beszélgetünk, ő is totál alvás nélkül érkezett és napsütésre számított így még nálam is kevésbé öltözött fel. Érdekes frissítési stratégiáján meglepődöm, tej és narancslé váltogatva:D Igaz a laktózmentes kakaót már én is ki szeretném próbálni hosszú futás közben.

Beszélgetünk arról, hogy kinek milyen alibik fordultak meg a fejében a feladás témakörében, persze közben tudjuk, hogy ez csak ilyen önnyugtató dolog, mert valójában nem komoly opicó. Ő a kocsmába beülésen gondolkodott, én egy szénakazlat szemeltem ki, hogy belefekszem aludni, aztán majd a záróbusz összeszed:D Micsoda ötletek!

Egészen Neusiedl-ig futunk együtt, itt én betérek a Pannoneumba frissíteni, a tavalyival ellentétben most rogyásig van kirándulóval, nem is időzök sokat, utánatöltöm a kulacsaimat és tovább állok egy sós stanglival a kezemben.

Ezt megeszegetve ismét nekiállok tempózni az imént látott módszerrel, egészen jól haladok! Mielőtt Bélával találkoztam volna már abban is kételkedtem, hogy a tavalyi 14 órás teljesítést sikerül összehoznom. A tempóváltás viszont kellemesen felfrissítette a lábaimat és fejben is felébresztett.

Következik Jois (Nyulas), ez már végre ismét a nyugati part. Dombos vidék, körben mindenhol rengeteg szőlő, innen már az a szakasz következik ahol mindig látni a következő települést. Breitenbrunn, majd Púrhab...azaz Purbach, itt már nem frissítek, ami nálam van kitart a célig.

Közben egy mozgó frissítőautó közeledik szemből, elveszem az ablakon kinyújtott kalácsot és tolom befelé long energy-vel. Kár szépíteni, ez amolyan "ön tömés", éhes nem vagyok, a gyomrom érzetre egy kilúgozott, sebes nejlonszatyor, amibe egész nap válogatás nélkül dobáltam be egy csomó mindent. Az energia mégis kell és most ezek az egyébként "üres szénhidrátok" rengeteget segítenek.

Az utolsó 15 kilométeren befejezem a váltogatást és folyamatos futásra kapcsolok, mert már nagyon be akarom fejezni illetve a gyalogos tempó nem elég a testhő fenntartásához és nem akarok fázni. Ahol tavaly rám sötétedett ott még simán világos van, az órám szerint pedig bőven jobb időt fogok futni mint tavaly.

Eddigre megint eljutottam a zsémbeskedés helyett a "bölcsre futottam magamat" állapotba, békésen nézegetve, jókedvűen poroszkáltam a cél felé, hiszen egyszer minden útnak vége van.

Oggau előtt a lezárt országúton futok, néha egészen sokan vannak a túrázók, kb. Podersdorftól folyamatosan előzöm az Hegykőről, Apetlonból és Neusiedl-ből korábban indított rövidebb távok mezőnyét.

Szerencsére az útvonalat módosították így nem kell lemenni a szőlőkhöz mint tavaly, hanem a széles úton érek Oggauba - és még lámpa nélkül világosban, ezt nem gondoltam volna ! A célban aztán látom, hogy hiába éreztem csiga lassúnak magamat és elégedetlenkedtem magammal, másfél órával jobbat futottam mint egy éve. 12:30 lett a teljes idő rajttól a célig, ebből bő 20 percet vett igénybe a frissítésnél való állás és a pisiszünetek (nem, ezt nem futás közben intéztem:)).

Egészen hihetetlen, hogy jobb időt futottam mint az UB féltávon, főleg mivel itt sok időt kellett a kulacs-por újratöltésekkel töltenem, rengeteg energiát elvett a hideg és a nehéz zsák cipelése félútig.

A célban találkoztam Bélával, ettem egy finom levest, beszélgettem kicsit még pár osztrák futóval. Belegondoltam, hogy a tókerülő gyalogos mezőny még csak valahol Apetlon és Illmitz között jár...brr, ezt lefutni egyszerűbb.

Az autóig visszasétálva vacogtam, majd miután beültem észrevettem, hogy egy reklám van az ablaktörlő alá téve, 10 percig lamentáltam, hogy hazavezessek-e így, vagy kiszálljak a hidegbe és leszedjem...utóbbi mellett döntöttem, nem mondom, hogy könnyű volt lábra állni. Itthon a lépcsőház jelentett komoly kihívást.

Zsuzsi viszont olyan vacsorával várt, hogy falatról falatra éreztem, ahogyan visszatér belém az élet. Májgombócleves, baconba tekert pirított máj, sült édesburgonya, spenótos-fetás-kesudiós quiche, pogácsa, édesség, sör...el voltam kényeztetve.

Este pedig végre alvás amiről annyit álmodoztam - azaz inkább ágyba ájulás. Pár dolog aminek a természetéről nem tudtam míg nem futottam hosszabb távokat - hogy milyen igazán éhesnek lenni és, hogy milyen nyugalom szállja meg az embert miután célba ért. Ez a nap arról szólt, hogy számolatlan alkalommal kellett meghaladnom magamat, újra és újra nekiindulva. Akkor is tudni, hogy ez bizony csak egy újabb holtpont, mikor az az érzésem, hogy egy lépést sem megyek tovább, egyszerűnek tűnhet, de ott és akkor nem is olyan egyszerű.

Ez volt a Fenix 6X Pro első komolyabb megmérettetése, útvonal követéssel, kikapcsolt pulzusméréssel és telefon összeköttetéssel normál GPS módban az induláskori 98%-ról csupán 74%-ra merült a futás végére, ez megfelel a specifikációban megadott üzemidőnek.

A végére jöjjön egy kis elemzés, kékkel a tavalyi, zölddel az idei sebességgrafikonom. Ezek a főbb eltérések:

1. most gyorsabb voltam a Mörbisch környéki dombokon

2. tavaly viszont gyorsabb voltam a Hanság-főcsatorna utáni szembeszeles szakaszon egy redbull után

3. Illmitz és Hölle között nagyon belassultam tavaly, idén végigfutottam

4. Podersdorfban viszont tavaly nyomtam egy sprintet, cikázva a mezőny közt, idén nyugiban mentem

5. ÉÉÉS jött a Béla, én meg mentem vele, a sebességgrafikon mindent elmond

6. a végére tavaly "megtörtem", idén szépen lassan, de végigfutottam