Évkezdés

..na de ne szaladjunk ennyire előre. Lássuk a történteket sorban és dióhéjban. 

Még karácsony előtt Zsuzsival belebotlottunk egy olasz sorozatba a Netflixen (Utálatos Karácsony) ami a címével ellentétben egyáltalán nem volt utálatos, sőt. A sorozat apropója az volt, hogy már a kezdő képsoroknál beugrott, "én jártam azon a helyen ahol játszódik" még sok évvel ezelőtt. 

Chioggia, avagy ahogyan a helyiek nevezik, "Velence kishuga", szintén a velencei lagúnában fekszik, nagyon hangulatos kisváros, csatornákkal, kis utcákkal de legfőképpen, turisták nélkül.

Gyorsan ránéztem az útvonaltervezőre és mondtam is Zsuzsinak, hogy mindössze 670 kilométerre van és az ünnepek közötti időszakra úgy sincsen programunk, mi lenne ha? Fél óra múlva már le is volt foglalva az apartman az ünnepek között két éjszakára.

8 óra alatt kényelmesen odaértünk, este még sétáltunk kicsit a csatornák partján, meg vacsoráztunk egy kis helyi vendéglőben.

 Másnap reggel futottunk egy jót a tengerparton (Sottomarina), szedtünk közben csiga és kagylóházakat, kifutottunk a halásztanyákkal tűzdelt móló végébe is.

Az egész hely hangulata hozta a téli balatoni üdülőhelyekét, kempingek, hotelok, üresen, sehol senki, csak a csend és a sirályok, meg a hullámok hangja, tetszett!

A napot aztán Velencében töltöttük, mivel a szállásunktól pár száz méterre volt egy kis hajóállomás, itt első este láttuk, hogy 25 euroért egész nap korlátlanul lehet használni a helyi tömegközlekedési eszközöket. Velencétől "fáztam" kicsit eddig, mert mindig a képeken látott hatalmas tömeg ugrott be a neve hallatán, de úgy voltunk vele, hogy mikor, ha nem most?

Kényelmes kis hajókázással, nézelődéssel, elektromos busszal, kompozással egészen Lidoig, majd innen vaporettóval (a vízibusz velencei megfelelője) gyorsan a Szt. Márk téren voltunk.

Csodás a téli laguna, számtalan lábakon álló halásztanyával, rengeteg vízimadárral, a hajózási utakat jelölő cölöpsorokkal, osztrigafarmokkal és persze az Alpok hegyeivel a háttérben

Velencében aztán a nap folyamán bejártunk rengeteg kis utcácskát, varázslatos kis csatornákkal, sok szép épülettel, tiszta vízzel, gondolákkal, persze itt gyakorlatilag minden épület szép, elvégre egy dúsgazdag kereskedővárosról van szó.

Két dolog mindjárt az elején feltűnt, hogy rengeteg a templom és a vendéglátó hely, szerencsére turista csak mérsékelt létszámban volt, ők is a fő közlekedési útvonalakon tömörültek. 

Gyorsan rákerestünk a erre a két témára, kiderült, hogy a mindössze 6 négyzetkilométernyi területen fekvő városban mintegy 140 darab templom van, ezeknek körülbelül a felét használják az eredeti rendeltetésének megfelelően, a többi iskolaként, raktárként, egyéb épületként funkcionál. 

A kiugróan magas számra pedig az a magyarázat, hogy az itt lakó dúsgazdag kereskedők, miután már nem tudtak nagyobb és díszesebb házat építeni maguknak, a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyüket úgy próbálták meg emelni, hogy a házuk mellett még egy saját templomot is építettek.

Bárból és étteremből pedig megdöbbentő de kb. 1900 darab van Velencében. Ennek köszönhetően teljesen random módon ültünk be pizzázni de nem csalódtunk.

Alaposan elfáradtunk azért, megállapítva, hogy ez a környék több mint egy napos látogatást kíván. Következő alkalommal biztosan bejárjuk a többi szigetet is, főleg Muranot. 

Másnap aztán sétálgattunk még Chioggiában, megnéztük a helyi halpiacot, kávéztunk egy jót és hazajöttünk.

Kitűnő "mini nyaralás" volt.

A futások persze mentek szépen, január vége felé Kriszta javaslatára csináltunk egy hosszabb edzést, persze a kitűzött nap reggelére leesett vagy 5 centi hó és egész napra havazást mondtak.

Ennek ellenére nekiindultunk, Ervin elvitt minket Komáromba, az erődtől indultunk vissza futva a hóban hazáig.

Koppánymonostoron előbb félig meddig letaposott havas járdákon, szép behavazott fenyvesek között vezetett az út, majd következett a frissen átadott kerékpárút szakasz egészen Gönyűig, itt nagyjából végig érintetlen hóban futottunk. 

Más futómozgást igényelt a hóborította aszfalt, mivel az ember lába az elrugaszkodáskor kicsúszna így ezt a mozdulatot a végén combból "meg kell fogni". Ennek köszönhetően eléggé hamar elkezdtük érezni a comb és combhajlító fáradást.

Gönyűn aztán amolyan "jólvanazúgy" módon letakarított latyakos, havas járdaszakaszok következtek, ráadásul a település eléggé hosszú. 

A meginduló olvadásnak köszönhetően az útkereszteződésekben egyre terebélyesedő pocsolyákkal is meg kellett küzdeni, bár a lábaknak már mindegy volt, mert totál átázott a cipő eddigre.

Gönyű után a kikötői felüljárótól aztán meglepetésünkre teljesen le volt takarítva a kerékpárút, egészen Győr határáig. Szentivánon újratöltöttük a kulacsokat (éljenek a télen is nyitva levő kék kutak), azért sokkal jobban esett a futás úgy, hogy nem kellett csúszkálni.

Nem volt túl eseménydús futás, tűrtük a havazást, szétázott a lábunk és határozottan hideg volt az idő is.

Győrben aztán már nem volt gazdája a járdák és a kerékpárút takarításának, így ezek ennek megfelelő bokáig érő latyakkal voltak borítva.

A városban konkrétan a latyakos járda mellett az érintetlen havas ligetben jobban esett futni.

A városon átküzdöttük magunkat, reménykedtünk, hogy többet tudunk szusszanni a piros lámpáknál, persze most pont minden átkelőnél zöldre váltott a jelzés mire odaértünk.

Csanak felé már jobb volt a bicikliút, az eredetileg 55 kilométerre tervezett futást nagy egyetértésben rövidítettük le 50-re. A végén szépen felmásztunk a győrújbaráti "hegyhátra" és végre jöhetett a forró zuhany - száraz ruha. A cipők persze teljesen tiszták lettek a havas kezeléstől.

A futás után pihengettem kicsit, aztán indultunk Donovalyba egy kis télisportos kikapcsolódásra, Zsuzsi a sífutópályákat koptatta én meg a tavalyihoz hasonlóan bevetettem magamat a hegyek közé.

Szerencsénk volt az időjárással, mert miután a december és a január java része is kimaradt a télies időjárás tekintetében, az indulás előtt két héttel csupán a sípályákon volt valami sáros latyakos csík, de hónak híre-hamva sem volt. Aztán szerencsére jó pár napos folyamatos havazásnak köszönhetően több mint fél méternyi hó esett, mire megérkeztünk, igazi téli csodavilág várt minket.

A tavalyi, kölcsönzős, a lábamnál egy számmal nagyobb, így laza síbakancs, valamint a nálam hosszabb léccel szerzett nem egészen zökkenőmentes élmények után, immár a saját cuccal igazi élmény volt a túrázás. Idénre vetem rendes túrasí ruházatot is, ez is sokat dobott az általános komfortérzetemen a hegyen.

Első nap, hogy végre rendesen "besíeljem" a lécemet és persze magamat, egy 4 órás bérlettel kezdtem, a Nova Hola nagy pályáján érződött, hogy megolvadhatott az elmúlt napokban, majd visszafagyott.

Ez fokozottan érvényes volt a pályán kívüli részekre is, összefagyott, beszakadozó csonthó volt itt a jellemző. Szerencsére a déli oldalak kivételével viszont kitűnő porhó volt mindenütt.

Ennek megfelelően inkább fent maradtam a keleti fekvésű Patonciny 2 lift pályáján.

Lesiklás a Patociny pályáján - video

A pályán síelést eléggé hamar eluntam, így az erdőben is kalandoztam egy kicsit, majd délben "felfókáztam" a lécet és a "az én sípályám ott kezdődik, ahol a jelölt pályák véget érnek" alapon megindultam a tavalyról már ismert úton a Maly Zvolen irányába.

Bár felhős idő volt, a fenti jégbe-hóba fagyott fenyők közöti csend igazi csoda volt, ráadásul hétköznap lévén teljesen egyedül is voltam a hegyen.

Gyorsan át is értem a Maly Zvolen csúcsára, itt levettem a fókát és nagyon kellemes mélyhósízéssel lementem az itteni pásztorkunyhóig a "Biele" nevű havasi legelőn. 

Biele felső szakasz- video

Itt egy kisebb erdősávon átvágva tovább csúsztam egy patak völgyében a szűz hóban, idővel aztán egyre szűkült a völgy és már nyom sem volt, a hó pedig itt össze is volt fújva, úgy egy méteres réteget mértem. 

A völgyben - video

Jobbnak láttam megállni. Számolnom kellett az idő múlásával is, mert még sötétedés előtt vissza kellett érnem a sípályák tetejéhez.

A lécről lelépve combközépig süllyedtem a porhóba, pár percbe telt mire kitapostam magamnak egy kis helyet, ahol aztán vissza tudtam tenni a fókát és kényelmesen megebédeltem, azaz megettem a magammal hozott sport szeletet és ittam egy kis vizet.

A visszaút első részén nekem kellett csinálni a nyomot felfelé, ráadásul cikkcakkban kellett menni a meredekség miatt. Feljebb aztán már volt nyom, így gyorsabban lehetett haladni. 1100 méter felett totál tejfehérség volt, igazi "whiteout", ahol nem lehetett látni, hogy az ég, hol a föld, hol a horizont, mert minden egyformán fehér volt. 

Szerencsére ismertem a járást itt, így gond nélkül visszaértem a Maly Zvolen-re. Innen meg már csak a gerincen húzódó utat jelölő oszlopokat kellett követni vissza a Nova Hola-ra. A felvonó már nem ment, mire visszaértem, így kellően üres volt a sípálya is.

A második napon kicsit hosszabb programot terveztem, kezdésnek a sípálya mellett megmásztam a Nova Hola-t, átmentem a Maly Zvolen-re, aztán balra csúsztam le az erdőben a hajdani revucai sípályák tetejéig. 

Innen a régen bezárt, elhagyottan árválkodó liftek mellett lecsúsztam a faluig, aztán kezdtem a visszamászást. A Koncita-nyeregből ismét a Biele legelőn csúsztam ezúttal egészen a Besztercebánya - Rózsahegy országútig.

Ez egy nagyon jó kis freeride volt, 1300 méterről le egészen 700 méterig. Visszafelé pedig igazán szép havas, ligetes részeken át másztam fel a hegyre. A hazaút már a szokásos útvonalon zajlott. Ezen a napon több mint 20 kilométert csúsztam, 1600 méternyi szint mászással

Harmadik nap azt terveztem, hogy autóval átmegyek Turecka-ra és onnan túrázok, mivel azonban már reggel látszott, hogy 1100 méter fölött felhőben van a hegy és azt a terepet nem ismerem, inkább maradtam a megszokott helyen.

Kicsit tovább tollászkodtam reggel és most a tavaly már bejárt, hosszabb, de szebb "C" útvonalon másztam meg a hegyet. Fent "megőszültem a hideg dértől. Persze megint nem lehetett túl sokat látni.

Kicsit csúszkáltam még a Biele-n, aztán úgy éreztem, hogy kellően kisíeltem magamat. Lentről visszamászva láttam, hogy egy csapat  gyalog a túrasí nyomban felmászott egészen az 1100 méteren lévő pásztorkunyhóig, eléggé nagy küzedlem lehetett minden lépésnél legalább fél méteres hóba beszakadva felmászni oda.

Visszatérve a futáshoz, lássuk, hogyan is néz ki az idei versenynaptár?

Először is, április elsején ismét Black Hole, már tavaly is remek szórakozás volt, idén sem maradhat ki. Ezúttal várgesztesen lesz a rajt/cél, x kilométer hosszal (60 és 120 között bármennyi lehet) és ismeretlen útvonallal, a környéken futottam már a Vérkör és Vércse teljesítéskor, Krisztára nem hatott elrettentésként a tavalyi som-hegyi csúszás-mászás elmesélése, így ő is benevezett, Zsuzsi szintén, de ő most csak a rövidebb (25-55 között), de szintén ismeretlen távon és útvonalon indul. A koncepció megegyezik a tavalyival, kíváncsi vagyok milyen lesz.

Május ötödikén ismét egyéni UB teljesítés, sorban az ötödik. Ezzel kapcsolatban általában az jut eszembe, hogy persze ez megint nem lesz egyszerű, illetve már három éve nem kapott esőt az egyéni mezőny, szóval egy ázás lehetséges, hogy kinéz idénre, statisztikai alapon.

Az UB után mindössze három héttel UTH, a két Szentendre és egy Szentlászló Trail után most elérkezettnek láttam az időt, hogy a királytávra nevezzek.

A nyár közepére még valami rövidebb ultraversenyt ki kell néznem. Augusztusban aztán ott a Korinthosz 160, mert pátosza van, mert megküzdős, mert kell, mert csak.

A nyár ismét a Szőlőskörrel zárul.

Az ősz pedig nyitott, mivel - felülbírálva a korábbi álláspontomat - ismét leadtam a nevezésemet a Spartathlonra, a motiváció pedig az volt, hogy egy olyan teljesítéssel még tartozom magamnak, mikor csak magam utazom ki kísérők nélkül és arra hagyatkozom amit a szabályzat és a rendezők biztosítanak.

Mivel alapból eléggé komoly a túljelentkezés, sanszos, hogy első körben be sem kerül az ember, de míg meg tudom futni a sorsoláshoz szükséges kvalifikációt, addig érvényes, hogy egy év után kétszer, két év után már négyszer kerül az ember neve a kalapba az indulók kisorsolásakor. A többi Fortunára van bízva. Fiatalabb én sem leszek, hát minek is kellene halogatni?