Első Maratonom - Kis-Duna Maraton Ráckeve 2016

Ez a beszámoló eredetileg a verseny után készült és a verseny FB oldalára került, változatlan formában következik:

Akkor a mai nap E/1-ből nézve.

Sikerült aludni úgy hat órát, este megnéztem még egy csomó maratoni motivációs videót, nehogy ezen múljon...

Persze összeolvastam még egy rakás okosságot, mint az összes első bálozó, az eredménye az lett, hogy mindent úgy csináltam ahogyan szoktam.

Reggeli, tükörtojás, fekete erdei sonka, grillzöldségek, igaz ezek közül egyiket sem javasolja a szakirodalom, de ez vált be a múltkori hegyi 37 kilométeren is.

Aztán az üres autópályán irány Ráckeve, a nullás előtt még tankoltam, majd M0 Érd felé, Csepel sziget aztán 51es út, Kmszámláló kinullázva a tankolásnál, majd Dunavarsánynál láttam, hogy akkor ez 42Km......atyaég, még autóval is sok!

Ráckeve, itt nem jártam eddig, de ékszerdoboz, már amennyit láttam belőle. Emberközeli családias versenyszervezés, semmi fennakadás, minden profi, ez tetszett.

Időjárás....hűvös és szél, a nagy kérdések, rövid, vagy hosszú nadrág kell, egy vagy két felső, futókabát? Maradtam a jól bevált alulöltözésnél, inkább fázzon az ember az elején.

Megkapom a 4-el kezdődő rajtszámot, ajjaj, ez komolynak tűnik innentől, lámpaláz, tényleg elég leszek én ehhez (felkészülési terv nuku, három hete jött az ötlet)?

Komoly futók mindenfelé, igyekszem én is annak látszani, nem tudom mennyire meggyőző.

A szpíker hangolja a tömeget, elkap a rajtláz, de nem kellene elfutni az elejét, a terv, hat perces kilométerek amíg bírom, cél a négy és fél órás nettó idő.

Rajt, egy kör a belvárosban, majd át a hídon az alföldi oldalra, brutál szél dönget, ez az út feléig segíteni fog, aztán a fordulás után a második szakaszon.....bele sem gondolok.

Szépen húz a tömeg, jó a zene a fülemben, minden oké, szép a táj, sok horgásztanya, hétvégi ház, vadkacsák és viharos oldal/hátszél.

6 km körül kezd szólítani a természet, kicsit sok volt a folyadékbevitel a rajt előtt, de ez nem is egyszerű, a sétány egyik oldala teljesen be van építve, a másik oldalon bokrok, stégek, vízpart, de az összes ideálisnak tűnő helyen ücsörög egy horgász, aztán megvan a jó hely, laza mozdulattal oldanám a nadrág fűző masniját ami erre egy dupla "bogba" ugrik ahelyett, hogy oldódna, majd jól meg is feszül, remek. Küzdök, mint malac a jégen, mert meghúzva maradt ..., aztán hagyom, megoldom valahogyan de kicsit körülményesebb így.

Idővel fordulnak a tizesek majd a félmaratonosok is, innentől magunk vagyunk és persze a távolság.

Irány tovább, 16 km körül engedek a 6 perces kilométerekből, tartalékolni kell az erőt, bedobok egy magnéziumot is, az első két frissítés kimaradt, de innen a legjobb barátom a cukros kóla.

Feltűnik a tassi zsilip, itt a féltáv, átfutok a zúgó víz felett, majd ki a szigetcsúcsra, itt ér el az első holtpont, de lebírom, majd kifordulok a védetlen szembeszeles töltésre.

Elszidom a szelek minden egyes felmenőjét, majd mivel ettől sem nekem nem jobb, és a szelet sem hatja meg (sőt..) felfogom úgy, hogy legalább jó a hűtés.

Itt van időm átgondolni a négy és fél órás célkitűzést, nem erőltetem, szembeszéllel nem megy és nem is kell.

A töltésen a frissítésnél rákívánok a sóra és a paradicsomra, azonnali gyomorégés a reakció, hagyom is ezt a vonalat, marad a kóla, kisperec, szőlőcukor, mazsola, banán kombó (mit össze nem eszik az ember) meg egy redbull és magnézium.

30 körül, olvastam, jöhet a FAL, viszont én lelkiismeretesen faltam a szénhidrátot szombaton (na ez megy), tehát ezzel nem lehet gond, annyit érzek, hogy az én FALam pszichés jellegű és már ott van mellettem, az árnyékában futok, de nem engedem ésszel, hogy elém álljon, kivédekezem azzal, hogy visszaugrok gondolatban 2005 nyár végére, az első futásomhoz, amikor kínkeservesen 200 méterenként megállva zihálva, zsibbadó lábfejjel ment le másfél km és végem lett tőle, mi minden történt azóta, hogyan lett az egy kilométerből kettő, három, öt, tíz, húsz, harminc, harminchét majd ez az első maraton.

Sok-sok száz elindulás, nappal, sötétben, esőben, hóban, fagyban és kánikulában ("ha egyszer van kifogás, hogy ne indulj el, akkor mindig lesz kifogás" idézet tőlem), sok ezer kilométer a lábamban, sok pár szétfutott cipő, az utóbbi öt évben futott negyven-ötven darab félmaraton vagy hosszabb táv, az utóbbi év kizárólag emelkedős/lejtős futásai, ez lett az egyik dolog ami meghatároz és ez is csak egy fájdalmas futással kezdődött, ugyan mitől tartok? Milyen FAL?

34nél beintek a FALnak, majd kilépek mellőle, jön a flow, adja a zene, légszintetizátorozás, vigyorgás, ezekkel a zenékkel futok a kezdetek óta, van Buuren éppen nagyon rakja neki a keverőnél, mintha nekem mixelne (a state of trance podcast), visz a flow.

A távolban feltűnik egy botorkáló futó, "zombie mode" -ban nyomja, minden futó ismeri, mikor elfogy az erő a lábból az ember felsőtestből és vállból próbál meg futni, ő durván tántorog, agyalok mit csináljak ha összeesik.

Kiváltok mellé az út túloldalára, hogy előzzem, mikor vonalba érünk, begyújtja a rakétáit és ellép, majd újra zombi-mód, ez meg vagy hatszor egészen negyvenig, akkor elhagyom.

Innen már semmi épkézláb gondolatom nincsen, csak be akarok érni, "tempomattal nyomom", a cél négy negyven alatt,beérni.

Feltűnik a cél, az utolsó kilométeren a zombi-módos futótársam ruganyos léptekkel lazán lehajráz, (nem tudom mit vett be, de én is kérek), nekem már mindegy, az órát lesem, beérek, eufória, nettó 4:39:54, életem első, de nem utolsó Maratonja, legszívesebben az összes beérőt megölelgetném, de maradok elméleti szinten inkább ezen a téren. Torokszorító látni az eufóriát a beéréseknél, ilyen verseny még kell, maraton még kell!

Feltámadt "Futótársammal" kezetfogunk, köszöni, hogy motiváltam, hát szívesen, rajtam ne múljon.

Gratuláció a szervezőknek, köszönet a motiválóknak, nélkületek nem ment volna.