Életem leghosszabb napja(i) - Ultrabalaton 2019

Felébredek éjjel, fájnak a lábaim, ég a lábfejem, főleg a talppárna és az ujjak, a múló láz még egy-egy hidegrázással tudatja, hogy a szervezet küzd a 221 kilométer következményeivel és ez a küzdelem még csak most kezdődik. Zsuzsi is kiütve szuszog mellettem a meleg takaró alatt, a szálláson az összes cucc szanaszéjjel hever, de ott van közöttük egy szalag, egy érem és egy oklevél, meg az út összes pora, sara, izzadtsága.

Csak kavarognak a gondolatok, olyan mennyiségű élmény ért az elmúlt két napban, hogy még rendszerezni sem vagyok képes. A jól bevált "majd megírom fejben a beszámolót" elv csődöt mond, csak részletek születnek, mert a teljes történet annyira hosszú és intenzív, hogy nem lehet egy jól bevált "keretes szerkezetben" összefoglalni.

Szóval a leírás úgy kezdődött, hogy szavakat és mondatokat jegyeztem fel és ezeket próbálom meg most összefűzni. Ahogyan a futásra, úgy a leírására is rá kell szánni az időt és a terjedelmet, az elolvasására is, hosszú lesz, nem lehet más.

A múlt hét szerdán már befejeztem a munkát, még elmentünk Zsuzsival futni egyet a futóklubbal, csütörtökön pedig elintéztük a nagybevásárlást a hétvégére.

Pénteken szépen összepakoltunk és délben elindultunk Balatonfüredre. Az időjárás a versenyre a hét elején még katasztrofálisnak ígérkezett, majd szerencsére napról napra javultak a kilátások. Gyönyörű napsütésben gurultunk a Nosztori-völgyben Csopak felé, a túlsó part tűélesen látszott, eszembe is jutott a "siófoki Nagyi"-tól sokszor hallott (és pontos) előrejelzés miszerint "ha jól látszik a túlpart, elromlik az idő" (igaza lett).

Füreden tökéletes szállást sikerült foglalnom még mikor beneveztem, egy családi ház kertjében álló külön kis házat vehettünk birtokba, a tökéletes nyugalom biztosított volt. Kipakolás után aztán a versenyközpontban felvettük a rajtszámomat, találkoztunk sok ismerőssel, Krisszel és Krisztával tésztapartiztunk, majd mi mentünk is vissza a szállásra, de még ettünk egy kis pizzát vacsora kiegészítésként:D

Este összekészítettük az összes holmit, minden eshetőségre felkészülve, cellux-szal "megpatkoltam" a rajtszámot, hogy szétázott állapotban se szakadjon le a tartóról (érdemes volt). Zsuzsi gyorsan elaludt, mert tudta, hogy az ő ébersége az egyik legfontosabb dolog lesz a ránk váró feladat során.

Én még szertartásszerűen megnéztem az Ultrát, de közben rengeteget gondolkodtam. Előttem áll egy helyzet, egy kihívás a majdnem teljes ismeretlenbe, amibe saját magamat navigáltam bele és amit rég óta nagyon várok. Az életben a legtöbb helyzetet már átéltük, ismerjük, van rá reakció és eszközkészletünk, a hétköznapokban sokszor így "rutinszerűen" élünk. 

Tudtam, hogy itt egy olyan helyzetbe/helyzetekbe fogok kerülni, amire nem tudom, hogy lesz-e megoldásom és ha lesz is, akkor az jó megoldás lesz-e? Vagy csak jó megoldásnak fog tűnni, de nem lesz helyes?

Ráadásul a sokat emlegetett időjárás lesz ebben az egészben a legkisebb befolyásoló tényező, a legkomolyabb tényezők mind bennem vannak, mégis úgy éreztem, talán nem leszek majd ura ezeknek.

Benevezni könnyű, mondják sokan, az elmúlt hét hónap csak erről szolt ami a futást illeti. Teljesen rutintalan vagyok ezen a távon, mindössze "babatávokat" teljesítettem és egy sehol nem nyilvántartott téli Fertő-tó kerülést, ami hosszabb volt mint 100 Km, most pedig itt vagyok és kétszer ennyit tervezek futni.

A kezdő gondolatcsíra Csákány Kriszti férjétől Ervintől érkezett, aki egyszer említette Zsuzsinak, hogy "miért nem próbálja meg a Laci egyéniben?", ez szöget ütött a fejembe, fiatalabb nem leszek, motiváltabb sem hát tényleg, miért is ne?

Most pedig itt vagyok. Ezekkel a gondolatokkal terhelve - meglepően jól és sokat sikerült aludnom a verseny előtt, mert bár nyilván izgultam, de még erősebben tudtam, hogy aludnom KELL, mert minden testi és szellemi erőmre szükségem lesz.

Hajnalban Zsuzsit kávéval ébresztettem, reggeliztem, megvolt a reggeli rutin, majd beöltöztem futónak és elindultunk a rajthoz.

A versenyközpontban már hajnal óta állt a bál, folyamatosan rajtoltak a csapatok és már ott voltak a NAGYOK, azok a nevek akiket csak bámulok, hogy mire képesek én meg ideállok közéjük, faék egyszerű felkészüléssel és stratégiával (ha lehet annak nevezni), mégis mit gondoltam/gondolok?

Persze örülök, hogy itt lehetek, Krisszel kezelünk (érdekes adalék, hogy sok éve egy régebbi közös munkahelyünkön mi voltunk a két puhos, kövérkés csávó (balról 1 és 2), most meg itt nyomjuk az UB-t egyéniben:D), bemutat Szabó Bélának (kép jobb oldalán), aki a "csakazértis" hozzáállás példaképe nálam, közös kép is készül. Itt vannak az UB veteránok is. A futóklubból hárman állunk rajthoz, Csákány Kriszta a legtapasztaltabb a maga 4 teljesítésével és persze Kertész Ervin szintén őriz már egy UB befutószalagot otthon.

273-an állunk be a rajthoz, előtte kép készül mindenkiről egyenként, mindenki mosolyog és igyekszik lazának látszani, de a szemekben már ott a végtelennek tűnő távolság okozta feszültség, a mezőny nagyjából 60-70 százaléka nem fog visszaérni a szintidőn belül az eddigi tapasztalatok alapján, vajon én melyik tábort fogom gyarapítani?

Visszaszámolunk és ellövik a rajtot (07:12), bokapróbáló úton futunk ki a versenyközpont területéről, majd a part előtt balra (!) fordulunk, mivel ide az egyénieknek betoldottak egy fordítót, hogy a verseny teljesítése továbbra is hivatalos Spartathlon kvalifikációt érjen.

Mielőtt elindulnánk a helyes irányba (balkézre a tó) még gyors pillantást vetek Füred felé, ebből az irányból akarok visszaérkezni maximum 32 óra múlva - a saját lábamon, nem nyomaszt, mert annyira beláthatatlanul távoli.

Ragyogón süt a nap Zsuzsi jól bekent a napsütés ellen még a rajtban. Szűk a kerékpárút a mezőnynek, nem is futunk tempót, elbandázgatunk, kígyózgatunk egészen Aszófőig.

A stratégiám a következő volt, megnyomni a tempót úgy féltávig, ahogyan sikerül, max. 14 óra alatt eljutni a 110 Kilométerig (szintidő 16 óra), aztán a tartalék időből kigazdálkodni a másik 110-et.

Nincsen frissítőponton ácsorgás, nincsen leülés, nincsen tempó igazítás senkihez. A felfeléket amíg tudom megfutom, a lefeléket meg trappolás nélkül megtolom. Zsuzsi félútig a megbeszéltek szerint vár 10-15 kilométerenként és felad egy fél literes Sponser Long Energy-s kulacsot, én odaadom neki az üreset, illetve annyi gélt amit kérek.

Aztán majd improvizálunk. Meleg étel (bolognai penne megmikrózva) Badacsonyörsön és Keszthelyen, meg majd ahol kívánom, kajálás gyors séta közben, Zsuzsi addig jön mellettem, nála pedig kosában redbull, kóla, szendvics, ropi.)

Az itiner: óránként fél liter töményre kevert Long Energy (50gr/fél liter) és egy Penco sókapszula, egy Powerbar gél, általában a frissítők előtt, ott gyorsan egy pohár víz rá, amíg bírom és amíg megy.

Aszófőn még beszélgetünk kicsit Krisszel, aztán az emelkedőn nekiindulok tempózni jól megy, nemrég futottam erre, tudom mi vár rám. Rengeteg a futó és a kísérő kerékpáros, van élet a pályán, ez tetszik! Pécselyen átrobogok, irány Vászoly!

A vászolyi meredek előtt Bogár Jani sétál és fájlalja a lábát, ez nem néz ki jól, hajrázok neki (óriási küzdő mert még így is elment Alsóbélatelepig (115Km)). Megfutom ezt az emelkedőt is, kerülgetem a sétálokat és a kerékpárt toló kísérőket. Vászoly továbbra is csodaszép, pláne most, hogy Zsuzsi is vár a végén a váltópontnál (08:50), kulacscsere, gélpótlás, elviszek egy kiadagolt kólát és megyek tovább.

Dörgicse előtt még egy kis mászás, majd indul a "rákenroll" lefelé, jó tempót futok, közben többször integetek Ervinnek, aki Krisztát frissíti, és Enikőnek, aki Kertész Ervint kíséri autóval, jó a hangulatom, minden flottul megy - tudom, majd elmúlik.

Na de akkor is, itt van a sok pozitív benyomás, ezeket is mind el kell rakni a "spejzba", hogy majd a nehéz időkben (amelyek közelednek) legyen mihez nyúlnom.

Gyorsan leérek Akaliba, előttem a teljes tó, egyik végét sem látni...körbefutni...ezt? Akali végén ismét Zsuzsi vár (09:39). Nemszeretem szakasz jön az országút és elhanyagolt szőlők között, egyre melegebb van.

Zánka előtt ismét nekiindulunk a Balaton-felvidék lankáinak. Fura rosszkedv kezd nyomasztani, "hogyan megyek végig?" Igyekszem lerázni magamról ezt a terhet mert visszafog és igazából semmi reális oka nincsen. A Hegyestű mellett már megnyugszom, inkább nézegetem a présházakat és tolom lefelé tovább, sokat szorongatom az éppen nálam levő zsebkendőt, az ember mindenbe bele tud kapaszkodni ha szükséges.

Zsuzsi ismét vár rám Köveskálon (10:47), megbeszéljük, hogy előremegy a Ábrahámhegyig. Indulok is, csodálom a kőtengert, a Káli-Medencét, a Tanúhegyekkel, amelyek közül balra elnézve még két távoli hegycsúcs is kikandikál, az bizony Fonyód, elképzelhetetlenül messze. Szeretem ezt a helyet is. Mászás Kővágóörsig, szerencsére jól vagyok, az első pisi is megvan.

Innen már látszik a kékkúti ásványvíz palackozó Kékkúton Kertész Ervinnel kerülgetjük egymást, a szüleim is eljöttek szurkolni, velük a Kékkút utáni útkereszteződésben találkozom, gyors puszi és futok is tovább, szerencsére értik az okát:D

Salföldre frissen aszfaltozott úton futok be, ez a falu egy ékszerdoboz, nyomós kútnál hűtöm magamat és higítom az iso-t, mert már egyre nehezebben csúszik, pár szót váltok itt Hallgató-Csík Ivettel, aki aztán harmadikként végez később a női mezőnyben.

Átfutok a Kőtengeren és az itteni váltóponton (12:05) majd a Burnót-patak völgyében (belefeküdnék ha lehetne:)) én is "becsorgok" Ábrahámhegyre, Zsuzsival nyomjuk a rutin frissítést csak röviden, hiszen mindjárt találkozunk az első nagy frissítőponton a Varga pincészetnél, ahol a terv szerint meleg étellel vár. Zsuzsi elmondja, hogy Kriszta rosszullét miatt kénytelen volt kiszállni, megüt ez a hír, mert ő az elszántáságával nagy példa nekem.

A pincészethez fel kell mászni (12:42) 2 óra 8 perc előnyöm van a szintidővel szemben, nem esik túl jól a felfelé, Zsuzsi ölelése annál inkább! Jön mellettem, odaadja a tésztát, lesétálunk a lépcsőn át a pincészeten, mert kívánom a hűvöset és még lépcsőzni is tudok. Nem mondom, hogy nagyon csúszna a tészta, de erőltetem lefelé kólával öblögetve, kell az energia, szegény gyomrom! Közben fotó is készül, itt szép léptű feltartott karos futófotók szoktak születni, mi csináltattunk egy formabontó sétálós/kajálóst!

Még egyeztetjük gyorsan, hogy Tördemicen találkozunk, majd egy kis flakon kólával nekiindulok a Badacsony megkerülésének, előbb küzdök még kicsit a balatoni kerékpárútnak nevezett szégyennel, szemben meg érkezik valami tókerülő kerékpáros rendezvény mezőnye, "jól esik" félreugrálni...

Közben a tele kulacs folyatja a tartalmát a derekamra, már ragad a nadrágom, idegesít, nem tudom úgy feltekerni a kulacs adagolóját, hogy a beltben ne kezdjen el csepegni, bosszúsan kiöntöm az egészet. Jön a Római út, ismerős hullámvasút, sok borozóval, egy fröccs jól esne, lassan a bolognai tészta is elhelyezkedik a gyomrom viharos hullámai között és elkezd energiává alakulni, folyadékot az itteni frissítőn pótlok.

A Badacsony megkerülése után értem Tördemicre (13:54), itt lefelé macskaköves az út, inkább a füvön futok, Zsuzsival frissítünk, megiszom az első RedBull-t, következő állomásnak a györöki szép-kilátóban egyezünk meg.

Szigliget várát és hegyeit északról kerülöm meg, hogy aztán egy végtelennek tűnő és nagyon forró egyenes kerékpárúton, sok apró hídon át fussak Balatonedericsig, már nagyon vártam az itteni frissítőt mert elfogyott a vizem, itt volt a legmelegebb. Közben kerékpáros tókerülő lassít a hátam mögött, Németh-Vörös Viki az, micsoda meglepetés, érdeklődik a hogylétem felől, futva tolja mellettem a bicajt, közben megállapítja, hogy nem normális amit csinálok, de meg fogom csinálni, ezúton is köszi:D

Füves legelő, reptér majd golfpálya mellett emelkedő úton érem el Balatongyörököt (15:08), a kilátás csodálatos a Tanúhegyekre és a tóra, Zsuzsi vár, hozott jeget amelyből a sapkám tetején lévő zsebbe teszek két nagy darabot hűtés gyanánt. Következő találkozónk ismét egy "nagy pont" Keszthely!

Ligetes, fás, üdülős részen visz tovább a bicikliút, magam mögött hagyom Vonyarcvashegyet és Gyenesdiást, tavaly itt kezdtük Zsuzsival az éjszakai ránk eső szakaszt.

Keszthelyen kifutok a vízpartra, a nyugati parton vagyok, a tó felől döglött hal szagot hoz a szél, sok horgász figyeli a futókat. Itt újra találkozom Vikivel és férjével Alex-el, megegyezünk abban az UB-val kapcsolatban, hogy "mindenki a maga módján beteg". A frissítőn (16:41) Zsuzsi vár meleg étellel és sok szeretettel, elkísér gyalog egy darabig míg falatozom. Az előnyöm a szintidőhöz 3 órára nőtt.

A biztonság kedvéért az eddigre 55%-ra merült órámat elkezdem tölteni, úgy másfél óra alatt újra 100%-on van.

A következő találkozót már a déli partra Balatonberénybe beszéljük meg. Ez a tó leg elhagyatottabb partvidéke, az országúton dugó, Zsuzsi is benne araszol, egy darabig együtt futok az autóval. Fenékpusztánál végre ráfordulok a déli partra. Az ikonikus Zala-hídon át a tájból éppen csak a szekéren ülő Tutajos, Bütyök és a ladikból búcsút intő Matula bácsi és Katica hiányzik (Fekete István: Tüskevár). Ők nincsenek a képen, de egy hatalmas zsák szemét a folyópartra öntve igen, minden "jót" kívánok magamban az elkövetőnek.

Balatonberény továbbra is olyan mintha megállt volna az idő a kilencvenes évek elején, a település előtt/után kihalt szellemüdülők és kempingek sorakoznak, itt is megejtjük a szokásos frissítést.

Berény és Máriafürdő között 11:15 alatt érem az első 100 kilométert, ez a téli fertő-tavi körön mért 100 kilométeres időmhöz képest 45 perc javulás.

Balatonmáriafürdő, hát elérkezett, a "déli part város", a hosszú utcák birodalma, innen Balatonkenese végéig lakott területen futok.

Balatonfenyvesen van a félút, 19:50-kor csekkolok, a szintidőhöz képest 3 órára 22 percre növelem az előnyömet, Zsuzsinak itt jelzem, hogy erősen alkonyodik, a következő váltóponton pólót cserélek és felveszem a fejlámpát.

Alsóbélatelepen (20:29), felveszem a fejlámpát és még a késő szürkületben megcsodálom a kilátást a fonyódi hegy aljából a túloldal hegyeire, örülök, hogy még a teljes sötétedés előtt ideértem.

Ez után csendes monotóniában darálom a kilométereket, Bogláron megbotlom egy kiálló csatornafedőben és esek egyet, odaverem a csípőm bal oldalát és a jobb térdemet, de "kiforgom" az esés lendületét, nem esett semmi bajom. Egy futóótárs egyből odaugrik, hogy segítsen, megnyugtatom, hogy rutinos eső vagyok, igaz inkább terepen. A kis intermezzo után fájdalomdíjul egy süni kocog át előttem az úton. Zsuzsival Boglár keleten (22:16) találkozom, pólót cserélek, merészen felhúzom a rajtcsomagban kapott egyéni teljesítő pólót és a karmelegítőt, mert hűvösödik az éjszaka. Közben egyre inkább kezdett észak felé villogni az ég, de bíztam abban, hogy megússzuk szárazon.

A következő randit Szemesre beszéljük le, Lellén közben találkozom pár csoport illuminált fiatallal akik éppen valamelyik bulihely felé vonulnak, szerencsére nem kötekednek, csak hajráznak. Szemes előtt elkezdett szemerkélni az eső, mivel kezdtem álmosodni éppen kapóra jött, hogy kicsit kizökkenjek, frissüljek. Lelléről Szemesre kitűnő újonnan burkolt út vezetett, a parton itt is sok volt a horgász, valamint az egész környéken lomtalanítás volt így nagyon változatos üdülői lomok díszítették az út szélét, volt itt a szörfdeszkától kezdve a komódon át a babagyűjteményig (fotelban ültek) minden, különösen a kihajigált heverők mellett volt nehéz elfutni, szívesen ledőltem volna bármelyikre:D

Szemesen (23:33) ittam egy RedBull-t felvettem a könnyű vékony esőkabátot és sapkát cseréltem, mondván, hogy továbbra sincsen túl hideg, nos ezek után az időjárás nekiállt 1:1-ben másolni a 2017-es helyzetet, az eső egyre erősebben kezd esni és megérkezik a szél is. Következett Őszöd majd Szárszó, hirtelen vasárnap lett és végre Földvár (00:42) 3 óra 40 perccel megyek a szintidő előtt.

Zsuzsi is álmos már, de rendületlenül frissít és tudom, hogy nagyon aggódik értem, igyekszem minél kevesebbet nyígni neki, persze lassulok, meg azért már kívül vagyok a komfortzónámon így 146 kilométer futás után, de alapvetően az van bennem, hogy szeretek futni és élvezem a helyzetet.

Próbálom lekezelni a hátralevő távot, hogy kb. "már csak egy Korinthosz 80" van hátra, rossz ötlet, az is marha hosszú volt, de szerencsére nem nyomaszt.

Következik az a szakasz, amit még a 2017-es UB után megfutottam, illetve a szakaszain is futottam más sokszor, jön majd a siófoki hazai pálya stb...de ne szaladjunk ennyire előre.

Szántód felé már szakad az eső, kerülgetem a pocsolyákat, eléggé egyedül vagyok, a révnél végre átérek a Balaton keleti medencéjébe, huhh de jó, hogy sötét van és nem látni azt ami rám vár, persze tudni úgy is tudom jól.

Szántódról kifelé ismét a nyaktörő járda, hihetetlen, hogy ez még mindig ugyanolyan, sötét van vizes, a fejlámpa mellett is kinézem a szememet, hogy ne hasaljak el a 10 centi magas gyűrődéseken....kerékpárút, aha.

A legdurvább időjárás hol is ér el, na hol? Hát mint 2017-ben, éppen a totál nyitott zamárdii strandon vivő úton, oldalról fúj az egyre hidegebb szél és ömlik az eső, már érzem, hogy kidörzsölődöm, meg elkezdenek nőni a hólyagok a lábamon, remek.

Széplakon beleszédülök a pocsolyakerülgetésbe, így érek Siófok nyugat-ra (02:44) Zsuzsihoz, jelzem, hogy megvagyok, de nem tudom nagyon értelmesen kifejteni, hogy mit is szeretnék enni/inni, inkább csak ölelgetem, mert ő nagyon fázik.

A vitorláskikötő már ismerős, mennyit jártunk ide pecázni régen! A Sió hídra óriás lépcsősor visz fel, az alján kis beltenger, alig kecmergek át rajta, a korlátba kapaszkodva nyöszörögve mászok fel, hogy aztán a másik oldalon ugyanezt lefelé is előadjam, kellemes na.

Jönnek a siófoki hosszú utcák, kiváltunk a fenyves sorra a vasút mellé, ide jártunk vonatokat nézni és tobozt gyűjteni, megnézem magamnak a Lóczy Lajos utca végét, innen mindössze úgy 300 méterre áll a nagyszüleim régi háza, gyerekkorom nyarainak fő helyszíne, ez ad egy kis erőt, megyek tovább, de kezdek kihűlni. Sóstóig végtelennek tűnik az út, de Zsuzsi vár rám (04:08), át kell öltöznöm, mert már nagyon fázom. Beülök a kocsiba, levetem a csuromvíz kabátot, pólót, felveszek két hosszú ujjú technikai felsőt, száraz sapkát és a gore-tex esőkabátot, mert ilyen elvadult időjáráshoz bizony az dukál.

20 percet tökölök az autóban, mire kiszállok és próbálok megindulni, rettenetesen vacogok, Zsuzsin látom, hogy félt, de adja a jó tanácsot, hogy ha mozgok bemelegszem. Megpuszilom és kivánszorgok az autó meleg és száraz bűvköréből majd tádámm, 5 perc kocorászás után elkezdek felmelegedni, száraz a felsőtestem, vízhatlan vagyok, a nadrág/cipő meg már mindegy, inkább nem piszkálom. 

Zsuzsi elmondja, hogy Ervin és Krisz is kiszállt a versenyből, egyedül maradtam. Ervin viszont küldött pár Hammer gél-t, ha én kifogynék a sajátomból, köszi!

Megérkezem a "világosi rettenet" aljába és elkezdek felmászni, futásról szó sem lehet, mindenki vánszorog, pár friss váltós azért belefut. Fent a magas parton alattomosan de tovább emelkedik az út, közben hajnalodik, csicseregnek a madarak, eláll az eső is lassan, a kilátás még így is csodálatos, pedig szürke minden, megtépázott felhők úsznak a tó felett, szemben a Bakony hegyei felhőbe burkolóznak és látszik a teljes előttem álló út.

Itt alkalmazom először a séta-futás kombót és persze tudom, meg látom, hogy másoknak sem könnyebb. Azaz hoppá, az előttem lévő futó kísérő páros néha szerepet cserél, futó a bringán teker, kísérő fut a bringa mellett, ilyenkor mindig elhúznak, fogalmam sincsen milyen versenyszámban indulóról volt szó, mert nem is érem utol őket így. 

Mondjuk nem is érdekel annyira, mindenki magával számol el, ki így, ki úgy. Azt tudom, hogy kb. 40 kilométerem van vissza és erre van több mint kilenc órám, na ezt már pókjárásban is végigtolom! Megnyugszom végleg, tudom, hogy be fogok érni.

Engem csak az érdekel, hogy Zsuzsi Akarattyán vár a parkolóban és enni akarok bármit ami nem gél/iso vagy banán. Így is lesz (05:54), kérek egy szendvicset, meg egy "ablakmosót" (kék Gatorade), míg leszenvedem magamat a BSZM-ről már ismert Bercsényi feljáró meredélyén le is erőltetem a kaját, jól esik a gyomromnak. Lent pedig - újra nekiállok kocorászni, kis parti futkosás után jön a mászás Kenese felé.

Újra rákezd a zápor, de jól vagyok az evésnek köszönhetően, illetve, hogy végre reggel van és kezdek felébredni. Kenesén az egész staff bent áll a sátortető alatt, ömlik az eső (06:45). Vidám vagyok, spanolok pár futóval és szem előtt tartom Fűzfőt ahol ismét vár Zsuzsi! De vár ám, friss kávéval és szendviccsel, eszem iszom menet közben, adok egy kávés puszit Zsuzsinak és irány a következő találkozásunk Almádi! Megyek át a parti erdőn, fütyülnek a madarak, friss illat tölti be a levegőt. 

Gyönyörű a fűzfői öbölben kanyargó bicikliút, hatalmas fej nélküli sikló heverészik keresztben, nem tudom mi végezhette ki. Átfutok a hídon és felkapaszkodok az országút mellé. Közben a váltópontokon már csak üveges szemmel nézek és nem tudom mit szeretnék enni, vagy nem szeretnék, a személyzet nagyon megértő, ilyenkor errefelé már zombi üzemmódban mennek az egyéniek (jó részük legalábbis).

Almádin is átfutok VÉGRE újra az északi parton vagyok (09:03)!! Zsuzsival megbeszéljük az UTOLSÓ randinkat a befutó előtt, Csopak, az már majdnem Füred! Előtte persze a most nagyon hosszúnak tűnő Káptalanfüred-Alsóörs-Paloznak szakasz következik, a folyamatos futóképességemet már elveszítettem, csoszogok, koptatom a cipőm talpát. 

Kisüt a nap, dögmeleg lesz, megállok vetkőzni, begyűröm a beltbe a kabátot és az egyik felsőt, de még az egy réteg is sok, már nem is izzadok, csak 10 percenként pisilek, szerencsére a színe még oké.

Mókás szitu Csopak előtt, szomjas vagyok, elfogyott a vizem de egy bontatlan ásványvizes flakon hever az út közepén, gondoltam lehajolok és felkapom...lehajolok, de nem érem el, futó lány kérdezi, hogy jól vagyok-e, mondom igen, de legyen szíves és vegye fel nekem a flakont mert nem érem el:D:D.

Így érem el a csopaki fakaput ahol Zsuzsi vár, lent a váltóponton kicsit elveszítjük egymást, de aztán a telefon segít és utánam tud jönni a kertmozi felé, hogy visszavehessem a még nedves egyéni pólót (huhh de jól esik!) és a futó "horgászkalapomat" (ez volt az ismertetőm:D hogy messziről megismerjen) itt "pisszentek" egy önjutalmazó sört, hogy segítsen a célig, de csak pár korty megy le, az viszont nagyon jól esik.

Utoljára búcsúzunk, irány Füred, részben felfutok még az országút mellett, az utóbbi órákban folyamatos hajrázás jön minden váltófutótól aki előz, a póló miatt már sok a "Hajrá Laci" is, eszméletlenül felemelő, ezerszer hajráznak, ezerszer köszönöm meg! 

Füreden leereszkedem a parti útra, utolsó csekkolás, óriási kiabálással biztat a tömeg. Innen már vánszorgok, beérek a Tagoréra és rám jön a pisilhetnék, de az a fajta, ami nem tűr halasztást, sehol egy elhagyott épület vagy nagyobb bokor...ebből baj lesz, betérek egy kávézóba és mondom, hogy szeretném használni a mosdót.

A pultos hölgy kedvesen mondja, hogy nyugodtan, ott van hátul LENT (!!!) szűk lépcsősor vezet le...nem tudom hogyan vánszorogtam le, de végre megkönnyebbülök (nem csak pisilni kellett és "semmi szart nem akartam magammal vinni a célba":D) visszafelé még keservesebb a mászás, a talpamban mintha hangyaboly tartana rajzást. Altesti részek pár helyen véresre dörzsölve...hát aki nem áll meg vazelinezni az így járt.

Innen már csak pár száz méter, hallom a versenyközpont dübörgését...átkelek a körforgalmon és megindulok a bokatörőn fel a befutóhoz. Egészen elképesztő a hangulat, ezernyi ember szurkol kiabálva, a befutón végig pacsira tartott kezek, konkrétan rocksztár életérzés és OTT A KAPU, OTT A SZALAG A NEVEMMEL...az enyém és egyből ott van a Menyasszonyom Zsuzsi akinek a nyakába borulhatok és aki végigkísért ezen a szédítő úton. Alázattal, csak rám fókuszálva, fáradhatatlanul alvás nélkül jött velem végig, leste minden gondolatomat, nála jobb kísérő számomra nem létezik!

Nagybátyám és felesége is átjött Siófokról a befutóra, nagyon örülök nekik is!

Körbefutottam. Elsőre. 29 óra 13 perc alatt.

A 273 egyéni indulóból 106 ért be szintidőn beül 167-en kényszerültek feladni a versenyt. A 45-ik helyen értem be úgy, hogy fűzfőn még a 35-ik helyen voltam, de innen már nagyon takarékon mentem, teljesen elégedett vagyok!

Lesz még egy bejegyzés a konklúziókról, körülményekről, hozzávalókról és egyéb tapasztalatokról amelyeket megéltem az út előtt/során/után, de ez a bejegyzés már éppen így is eléggé hosszú lett