Celtic 63 és egyebek
Az Ultrabalaton kiheverése most némileg több időt vett igénybe, kerek egy hétig nem futottam, nem is akartam és nem is tudtam volna, mivel a bal talppárnámról lejött a bőr és még túl érzékeny volt a rálépésnél.
Aztán persze újra lábra álltam, de azért igencsak messze volt a futásaim mennyisége és minősége attól, amivel elégedett lettem volna, miközben tudtam, hogy az UB-n nyújtott teljesítményem egy Spartathlonhoz bizony édes kevés lett volna.
Némi heti táv növelés után máris következett egy szívünknek igen kedves verseny, a Sopron Trail, ahová én már harmadszor látogatok vissza, a Soproni-hegységben megbúvó hajdani bányászfaluba, Brennbergbányára.
A versenyt megelőző napon Ervinnel felállványoztuk a ház keleti falát, hogy elkezdhessem a hőszigetelést, jó kis bemelegítés volt, a nyárra pedig meglett a megfelelő keresztedzés, magával a hőszigeteléssel, a ház kapott légkondicionálást, így elodázhatatlan lett a rég óta tervezett hőszigetelés megcsinálása is.
Mivel a versenyt megelőző éjszaka esett a soproni-hegységben, kitűnő futóidő fogadott minket, a talajviszonyok miatt itt a sár sem jellemző, a rajt előtt beszélgettem kicsit a település szülöttjével, a sokunk által ismert Poelcz Anita futó-fotóssal.
A rajt után kis mászás, majd hosszú lefelé a Kovács-patak völgyében, a végén jobb kanyar és mászás a Poloskás-bércre. Tavaly itt közvetlenül a mindenféle foggyökér gyulladás, foghúzás és egyéb nyavalyák után voltam, katasztrofális erőnléttel, így most mindenképpen egy visszavágót terveztem.
Nagyon szép képét mutatta kora nyári erdő, minden harsogóan zöld volt a sok csapadéknak köszönhetően. Az összes patakmederben és forrásban volt víz. A fenti részeken kellemesen hűtő szél volt és csodás kilátások.
Az erdők házáig enyhén hullámzó, jól futható volt az út. Innentől aztán következett a hosszú egyenes, ahol két nagyobb árkon is át kellett mászni, míg leereszkedtem a Kecske-patak rövid kis szurdokvölgyébe.
A Ciklámen tanösvény elején utolértem Zsuzsiékat akik egy órával korábban rajtoltak és most teljesítménytúraként gyalogolták végig a távot.
Jóleső volt a futás is a Tacsi-árok peremén kanyargó tanösvényen, eztán következett az útvonal legjobb része, az ereszkedés a Tolvaj-árokba, pár patak átkeléssel.
Ezt követően van egy mászós szakasz ami gyakorlatilag járatlan, faágak, kövek és vastag avarszőnyeg borította az utat, szerencsére nem túl hosszú és a meredeksége miatt egyébként sem tudtam volna itt futni.
A mászás után kis aszfaltos szakasz jött a Panoráma-úton, majd egy kis kanyar déli irányba a Kovács és Pacsirta patakok forrásvidékéhez, aztán egy erdei úton értem vissza Brennbergbányára.
3:02-be telt lefutni a 26 kilométert majdnem 800 méter szinttel. Az 59 indulóból azért sikerült beérnem a 31-ik helyen. Érzésre méltó revansot vettem a tavalyi siralmas itteni futásom miatt, most 12 perccel gyorsabbnak bizonyultam.
A célba érés után vettem egy jéghideg vizes zuhanyt, majd összevártuk egymást, aztán megebédeltünk a finisher rizottóból, finom volt!
Hazafelé pedig megnéztük Zsuzsival a Taródi-várat Sopronban, előtte felfedeztünk egy a közelben lévő részben leégett, teljesen elhagyott hajdani wellness hotel-t is.
Mivel ideje volt már egy hosszabb edzésnek és magamtól már nem nagyon megyek ki 20 kilométernél hosszabb távra, kapóra jött a győri Futókalandorok harmadik alkalommal megrendezett Backyard eseménye, a júniusi futómajális részeként. Amely ráadásul nem a szokásos BY rendszerben (6,3 kilométeres kör, óránként), hanem szigorúbb "4,2 kilométeres kör, fél óránként" rendszerben került megrendezésre.
Ez azért jóval feszesebb tempót követel, rövidebb pihenőkkel, tehát sejtettem, hogy nem ilyen 10-20-30 órás esemény lesz, mint egy klasstikus backyard verseny.
Mivel ez mégsem versenynek, hanem egy jó hangulatú pikniknek és bulifutásnak ígérkezett, én is kilátogattam a helyszínre.
Sajnos az árvíz miatt az eredetileg tervezett futókör pár helyen víz alá került, így az új kör leginkább az árnyék nélküli töltésen került kijelölésre az árnyékos erdő helyett. Persze az esemény napjára a napos fülledt hőség is megérkezett, így aztán én is csak 9 körig láttam értelmét az önsanyargatásnak, mert a kilencedik kör végén már csak fél percem maradt volna a hűtésre, frissítésre, stb. Addig 4-5 percem volt ugyanerre.
Hosszú edzésnek teljesen megfelelt a 38 kilométer, utána pedig jót piknikeztünk a csapattal.
A hőszigeteléssel is haladok persze szépen, az egészben annyi nehezítés mindenképpen van, hogy a házat építő kőművesek vagy túl sok, vagy éppen túl kevés sört kaphattak, ennek megfelelően a falak sokszor hiányosságokat mutatnak olyan dolgok területén, mint a függőlegesek, párhuzamosak, egyenesek és a síklapúság, így ezeket nekem kell magával a szigeteléssel folyamatosan korrigálni, így ez a feladat jóval összetettebb lett.
Ez a kép jól szemlélteti a helyzetet. A vágás előtt szemléltetésképpen elhelyezett szigetelő lap teljesen függőlegesen áll, ehhez képest a fal ugye... :D
Folyamatosan ez a mestermű járt a fejemben a falazást elnézve.
Közben az északi falon felfedezem egy rendszeresen ott "éjszakázó" (nappal persze) denevért, aki az Ubul nevet kapta és nem nagyon zavartatta magát a munkálatok során.
A jelenléte persze okot adott arra, hogy csináljak vége egy denevérodút erre a falra, mivel mindennemű szúnyogirtó állatot szívesen látunk a ház körül.
A hőszigeteléssel járó keresztedzés azt jelenti, hogy az ember egy-egy alkalommal akár 10x is megmássza az állványzat teljes magasságát, mégpedig létra nélkül, mivel a létra jelenleg a másik fal állványzatán szolgál állásként.
Mindeközben persze hozom-viszem a polisztirol lapokat és a ragasztó vödröt és rengeteget mérek, szintezek minden munkafolyamat előtt.
Jó szórakozás, mert szeretem ha egy munkának van kézzel fogható eredménye, azt viszont gyorsan megállapítottam, hogy amennyiben ezt napi 8-10-12 órában, főállásként kellene csinálnom, hát kötve hiszem, hogy eljárnék futni.
Az állvány tetejéről kitűnő panoráma nyúlik a környékünkre.
Zsuzsi keze munkáját a kert fémjelzi, akkora paradicsomjaink vannak már, mint én magam és van a kertben minden ami kell, sündisznó, madár odúk és fészkek, madáritatók, kis tó, szóval itt mindig van mit látni és megfigyelni.
Igyekszünk a kertet teljesen állatbaráttá alakítani, minimális fűnyírással, sok virággal.
Az egyik odúban előbb egy kék cinege pár próbálkozott a családalapítással, de a fészket a fiókákkal együtt valószínűleg egy fakopács kipakolta.
Később egy nyaktekercs vizsgálódott otthonteremtés célból, de aztán egy széncinege pár sikeres költését és fiókaetetését nézhettük végig testközelből.
A terasz melletti fenyőfára pedig egy énekes rigó fészkelt be, így mostanában reggelizés közben őket figyeljük, ahogyan etetik a fiókáikat.
Celtic 63
Tavaly nagyon bejött ez a verseny, annak ellenére, hogy 20 kilométertől úgy futottam mint aki láblövést kapott, nem is volt kérdés, hogy ide idén is visszatérünk.
A hőségriadós napok közepette pont kapóra jött, hogy a verseny hajnali négykor rajtol, ráadásul javarészt a Magas-Bakony útjain halad, árnyékos erdei részeken, így még meredekebb hőmérsékletek esetén is jól tud esni itt a futás.
Krisztával éjjel kettőkor indultunk Ajkára, előtte három órát sikerült aludnom.
Kora hajnalban még majdnem kicsit fáztunk is a versenyközpontnál, de azért az világos volt, hogy ez a nap nem a fázásról fog szólni.
Ez a rajt utáni fél percben be is bizonyosodott, innentől izzadtam mint a ló.
Most, hogy másodszorra voltam ezen a pályán, már volt helyismeretem, hosszan elnyúló emelkedő út Ajka nem túl festői részein át Padragkút-Csékúton át, nagyon jól futható szakaszok voltak ezek.
Csékúton jobb kanyar, át a Padragi-víz lapályain, majd bal kanyar Szőc felé a hosszan hullámzó bányászati úton. Itt már szépen mutatták magukat a hajnal fényei, megfestve a tornyosuló felhőket.
Szőcre érve kellemes, frissen teregetett ruha mosószer és öblítő illata csapott meg a falu utcáin futva, ilyen apróságok is nagyon jól tudnak esni ilyenkor. Az itteni első frissítőponton csak pár kocka csokit és egy kis kólát vettem magamhoz.
A határvölgyi úton aztán hűvös levegő ült meg, jól fel lehetett frissülni.
Az itteni idősek otthonánál értem az erdőbe, a "Kövér Egér" tanyánál alaposan megnéztem magamnak a környéket, tavaly itt nyilallt késszúrásként a csípőmbe az IT szalag által okozott fájdalom és innentől sétálgattam jó darabig megszeppenve, hogy miként fogok továbbmenni.
Most ezért is még jobban esett a fájdalomtól mentes futás.
Ekkorra már javarészt csak egyedül voltam, széthúzódott a mezőny, csodálatos helyeken vitt az út, szelídgesztenyés és gyümölcsfás részeken, kaszálókon és erdőkön át.
A kelő nap pedig konkrétan festőivé tette az egyébként is szép helyeket.
Taliándörögdhöz közelítve balra már kiemelkedtek a Kapolcs környéki Vaskapu-tető és Boncsos-tető erdős hegyhátai.
Taliándörögdön már láthatóan készül a település a pénteken kezdődő művészetek völgye fesztiválra, itt töltöttem egy kis vizet az egyik kék kútnál, majd elfutottam a Klastrom kocsma előtt, amelyet mostantól "Armstrong's point"-ra kereszteltem.
Történt ugyanis, hogy tavaly a művészetek völgye fesztivál alatt itt (is) találkoztunk egy végtelenül legatyásodott hippivel, aki ránézésre nem sok időt töltött a józanság birodalmával. NASA feliratos pólóban, egyik kezében egy Biotech-es fehérje shakerrel mászkált mindenfelé, amelyben gyanús kinézetű lötty volt, valószínűleg az összelejmolt maradék pia.
A csávó, miközben éjszaka éppen ennél a kocsmánál vártuk a buszt, lelkesen magyarázta, hogy ő már fesztivál előtt egy héttel itt volt és a kocsma pincéjében van a szállása, majd a buszon is adott okot a jó hangulatra.
Főleg mikor Kapolcson a leszállásnál olyan kimérten szédelgett le a buszról, hogy a lent várakozók közül a NASA pólót és az imbolygó mozgást látva valaki elsütötte a holdraszállós témát, hogy "kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek" miközben lelkesítő "gyerünk Armstrong, meg tudod csinálni!" szurkolással biztatták a srácot mutatvány kivitelezése során.
Taliándörögd után az Öcs felé vezető egyenesen futottam a Szputnyikig, jobbra visszanézve Kapolcs tornyai és az Eger-patak völgye. Itt 26 kilométernél volt a következő frissítőpont, majd kezdődött a hosszú felfelé balra fordulva.
Amilyen kínlódás volt tavaly, annyira jól ment most. Ezúttal le volt kaszálva az út menti fű, ráadásul élénk szembe szél is volt, amely kifejezetten jól jött, jó hűtést biztosított, főleg, hogy csurom vizes voltam az izzadtságtól.
Jobbra feltűnt a Kab-hegy, sikerült belesétálás nélkül megfutni ezt az öt kilométeres, egyenletesen emelkedő szakaszt.
Örömmel láttam, hogy a szintkülönbség ellenére is három órán belüli 30 kilométert sikerült futnom.
Felérve az országút keresztezésénél 31 kilométernél volt a következő frissítő, itt alaposan feltöltöttem a folyadék készleteimet, mivel a következő frissítő 15 kilométerre volt innen.
Eddigre kezdett komolyabban melegedni az idő, szerencsére már az árnyékos erdei utakra értem, így egy darabig még megúsztam a hőséget.
A következő 20 kilométeren a kanyargó, hullámzó erdei úton gyakorlatilag nagyrészt megkerültem a Kab-hegyet.
Szép volt az erdő a ferdén benyilazó napsugarakkal.
Nézelődéssel töltöttem az időmet, közben pedig azért jó tempót sikerült futnom. A maratoni távot 4:15 alatt értem el amellyel szintén nagyon elégedett voltam.
Ekkorra fogyott el az összes nálam lévő folyadék, innentől kicsit szomjazva futottam.
A Kab-hegy - Zsófiapuszta közötti út elérése előtt szép ligetes rész volt jobb kézre, az út mellett négy apró tavacskával.
A frissítő előtt még hegyi kaszálók mellett is elfutottam, ahol a frissen kaszált növények elképesztően finom, teafűre és gyógynövényre emlékeztető illatokat árasztottak.
A frissítőn kaptam jeget, dinnyét, teljes kiszolgálást. Itt érdemes megjegyezni, hogy ennek a versenynek a frissítő személyzete és a személyzet hozzáállása bizony "korinthoszi magasságokat" ostromol!
Innen balra fordulva murvás útra váltottam amelyet most telibe sütött a nap és már tavalyról is tudtam, hogy ez egy igencsak böglyös szakasz, nem is várattak sokat magukra ezek a dögök, hanem teljes erőből támadtak így szó sem lehetett kényelmes tempójú futásról, menni kellett rendesen.
Szerencsére egy csípést sem gyűjtöttem be, viszont mentem egy 5:05-ös 50 kilométert. Itt értem el az útvonal legmagasabb pontját 476 méteren.
Következett a nyolc kilométer hosszú lefelé szakasz a Csinger-völgyben, itt szerencsére ismét árnyékos volt az út.
Szép kis településrész ez, érdekes házakkal, legelésző állatokkal.
Alsócsingeren az utolsó frissítőnél még teleittam magamat és egy kulacsnyi vízzel hűtöttem is magamat az utolsó mászásnál, ahol egy legelőn keresztülvágva értem Ajkára, itt a város egyik híres lakójára, Fekete Istvánra emlékeztető utcaneveket láttam, Kele, Bogáncs, miközben a Lutra utcán futottam.
Az erőművet elérve pedig már a reggelről ismert úton haladtam visszafelé a célig. Kerek 6:30-al finiseltem, ami 21 perccel jobb idő, mint amit tavaly futottam. Ez most a 37 egyéni indulóból a 20-ik helyhez volt elég.
Kicsit később Kriszta is beért, majd Zsuzsi és Ervin is begurult, ők Győrújbarátról biciklivel jöttek Ajkára edzésként.
A terv aztán az volt, hogy lemegyünk a györöki strandra fürödni egyet, meg ebédelni, de az országút már Edericsnél be volt állva a sok autótól, majd megfordulva tettünk még egy próbát a szigligeti stranddal de itt még csak parkolóhely sem volt már, így inkább visszamentünk Tapolcára, ebédeltünk és hazajöttünk.
Ez a tapasztalás ismét meggyőzött arról, hogy bár a napi hírek a Balaton drágaságától, az emberek szegénységétől hangosak, azért a nyári hétvégéken egy tűt sem lehet leejteni a tó partján, ami lássuk be, kissé ellentmond a híreknek.
Azon kívül, hogy nagyon szép helyen futhattam, jó érzés volt, hogy igazából sem a futás közben, sem pedig a futás után nem éreztem komolyabb fáradtságot, ez jó visszajelzés az edzettségemmel kapcsolatban, amire igencsak nagy szükségem volt.