Bükk-900

A Betyár-kör után kicsit lazább hét következett, majd egy hét nyaralás, ahol éppen ezek a sorok is születnek. A kánikula elől ismét a hegyekbe menekültünk és a jól bevált szálláshelyünket foglaltuk el Szilvásváradon.

Még indulás előtt akadt meg a szemem a terepfutás csoportban egy hozzászóláson, amely egy bizonyos "Bükk 900" instant futásra hivatkozott. Nekem sem kellett több, rögtön beregisztráltam hétfő reggeli indulással.

A nyaralás első napját kis biciklizéssel töltöttük, előbb Bélapátfalván kerestük fel az apátságot, majd egy kis rétesezést követően a lázbérci víztározó felé vettük az irányt.

Szilvásváradról Nagyvisnyón és Dédestapolcsányon át ereszkedtünk a tározó partjáig, majd az itteni rendkívül hangulatos tóparti úton tekertünk az upponyi-szorosig.

Itt meglepve tapasztaltuk, hogy az ország északi területén is megjelentek immár a kabócák, igazi "adriai" hangulatú koncertet adtak a szoros szikláin tengődő fenyőfákon.

Upponyon és Borsodbótán keresztül új, kitűnő minőségű aszfaltúton gurultunk, majd másztunk fel egy szerpentinen egészen Sátáig. 

Csodálatos tájak és kis forgalom jellemezte ezeket az utakat, ide mindenképpen érdemes biciklit hozni. Lénárddarócon, Csernelyen és Bükkmogyoróson át értünk vissza Szilvásváradra. 

Zsuzsi még ráfutott a tekerésre, én már inkább rápihentem a mai akcióra. Végtére csak összetekertünk majdnem 70 kilométert 550 méter szinttel.

Ma pedig lefutottam ezt a bizonyos instant futást - a siker nem teljes, de az elégedettségem igen, a miértről később.

A koncepció számomra teljesen új volt. Bánkútrol indulva kell a Bükk 20db. 900 méter feletti csúcsát érintve futni egy kört. 

A különlegesség abban van, hogy a csúcsok legtöbbjére nem vezet sem út, sem jelzés, valamint tetszőleges sorrendben lehet felkeresni ezeket, az útvonalat az embernek magának kell tervezni.

Az összes csúcson található egy jelzőoszlop, amelyen ott van a beolvasandó QR-kód.

Ez a csúcsok listája:

Bánkút/Rajt - Bálvány - Nagy István erőse - Fodor-hegy - Huta-bérc - Kis-sár-bérc - Fekete-sár-bérc - Kőrös-bérc - Vörös-sár-hegy - Kukucsó-hegy - Ispán-hegy - Istállós-kő - Virágos-sár-hegy - Tar-kő - Büszkés-hegy - Három-kő - Nagy-kő-hát - Kis-kő-hát - Füstös-kő-bérc - Pipis-hegy - Felső-Borovnyák - Bánkút/Cél

Alltrails-ben megterveztem az útvonalat, a csúcsok esetében ahol nem volt semmiféle út jelölve a feljutásra, egyszerűen egy egyenes vonalat húztam a legközelebbi útról.

A terv egyszerűnek tűnt, 29 kilométer 1250 méter szinttel. Ekkor még nem gondoltam bele, hogy a leírásnál a több körös teljesítések esetében miért a Barkley-maratont adták meg, mint ihletet, aztán persze gyorsan rájöttem.

Kora reggel felautóztam Bánkútra Mályinkán át, az útminőség, hogy is mondjam, katasztrofális volt. 

Óriási kráterek tarkították az egyébként is "folt hátán folt" utat, több helyen teljesen hiányzott a szilárd burkolat. Gondoltam persze arra, hogy ez rendben is van így, mert ha végig jó minőségű lenne ez az útvonal akkor mindenki erre járna át Miskolcra, valamint hemzsegnének itt a motorosok és az önjelölt rally pilóták, ez pedig a Bükk-Fennsíknak egyáltalán nem tenne jót. Ezért aztán nem is morogtam a rengeteg kátyú miatt. 

Bánkút előtt aztán volt egészen kitűnő minőségű útburkolat is. A szállodánál parkoltam, a zsákba került két kulacs long energy, két kulacs víz és négy gél, mivel az út során sem vízvételi, sem élelmiszer vásárlási lehetőség nincsen.

Lekocogtam a síházhoz és a kéktúra pecsételőpontnál beolvastam a rajtkódot, majd megindultam fel a Bálványra. 

Kis tévelygés után gyorsan felértem, gondoltam is, milyen egyszerű ez az egész, nem is tévedhettem volna nagyobbat.

A Bálványról a csurgói erdészház és a hármaskúti üdülő felé a kis-huta rét harmatos füve áztatta csatakosra a lábamat. Egy erdei szakaszon oda-vissza tévelyegtem míg rájöttem, hogy az óra a zárt bükkösben semmiféle GPS jelet nem fog és ezért nem is jelöli jól, hogy éppen merre járok, itt legalább 15 percet elpazaroltam. A megoldás az volt, hogy csak az úton kellett volna maradnom...

Aztán viszonylag könnyen feljutottam a Nagy István-erőse csúcsra. Visszafelé csak ugyanezt az utat kellett követni.

A Fodor-hegyre menet az útvonal bevezetett egy derékig érő teljesen harmatos csalán-szederinda rétbe, amelyen úgy vergődtem át, a vergődést szó szerint kell érteni. 

Annyira összecsípte a térdemet a csalán, mintha parázson térdeltem volna. A hegyet toronyiránt másztam, itt rájöttem arra, hogy a kiindulási iránynak kell jónak lenni, ott ahol lát műholdat az óra, majd egyszerűen csak menni kell felfelé egészen addig, míg már nincsen magasabb pont és ott lesz a csúcs. 

Ez mindvégig be is vált. A Fodor-hegyről is eléggé tekervényesen jutottam le, őzeket riasztottam több helyen is.

Az útra visszatérve végre lehetett futni, egészen addig, míg a tervezett útvonal megint csak egyenesen bevitt a fejem tetejéig érő málnásba, ahol még rengeteg fenyő is hevert részben láthatatlanul kidőlve. Arra gondoltam, hogy még szerencse, hogy csak a Mátrában láttak medvéket mostanában, mert itt meg sem lepődhetnék ha egy termetes barna medve egyenesedne fel előttem a bozótból.

Út itt sem volt, keservesen másztam mindenféle susnyáson át a Huta-bércig, a lefelé útban sem volt túl sok köszönet.

Minden alkalommal égig érő csalánosba vitt az útirány, győztem kikerülni, végül csak lekeveredtem egy sáros erdészeti útra.

Az útelágazásoknál a térképes óra ellenére rendre benéztem a rossz útirányt, sokszor kellett korrigálnom. Szorosabbra kötöttem a cipőmet, mert nagyon kellett, hogy jól fogja a lábfejemet az ágas-bogas-avaros-sziklás úttalan utakon.

Itt egy kitérőt kellett tennem és az útról két egymással szembeni csúcsot megmásznom. Ez viszonylag egyszerű volt, csak menni fel míg lehet, majd megpróbálni ugyanarra visszatalálni lefelé. A két csúcs a Kis-sár és a Fekete-sár bérc volt.

Kicsit ismét jól futható úton haladhattam, majd a terv szerint a Vörös-sár bércet nem "oda-vissza" másztam az útról, hanem rövidítésként "áttraverzeltem" rajta, egyik oldalán fel, a másikon le. 

Itt begyűjtöttem két seggre ülős esést is, illetve a csalánok elleni védelem miatt felvett kompressziós száramat keresztbe átszúrta egy faág. Ennek nem örültem, de a lábam legalább sértetlenül megúszta.

Következett a Kukucsó-hegy és az Ispán-hegy. Ez utóbbi már teljesen sziklás volt a felső régióban, nagyon kellett vigyázni a bokára. Hatalmas agancsú szarvasbikát riasztottam fel útközben.

Járt úton futottam át az Istállós-kőre, majd száguldoztam lefelé az országos kéken a Bükk déli pereme felé. 

Előbb a Virágos-sár hegy (nagyon szeretik itt ezt a saras elnevezést) megmászása következett, majd a Kőris-hegyen át rövidítve a Kőrös-bérc, itt egy rádióadó és pár épület is volt, meg persze egy tiltó tábla és sorompó.

Továbbra is jó úton haladhattam a Büszkés-hegy kitérőjéig és itt nagyon benéztem a térképet, mert csak a Büszkés-hegyet másztam meg, az innen 200 méterre lévő Tar-kőt pedig kihagytam (ezért is lett sikertelennek értékelve a rendszerben a teljesítés).

Persze ekkor még nem tudtam ezt és futottam tovább az alföld felé csodálatos kilátást nyújtó Három-kőig. Ekkor már csak egy gélem volt és a folyadékkészletem is majdnem üres volt, ez némi aggodalomra adott okot, nem gondoltam volna, hogy 30 kilométerre nem elég két liter folyadék.

A Nagy-kő hátra szamócás, nyílt terepen másztam fel, majd egy másik "úton" (vadcsapáson) lefelé, itt előbb jobbról balra, majd vissza két kis vadmalac vágtatott rémülten át előttem, miközben én azért fohászkodtam, hogy az anyjuk ne kerüljön elő míg itt vagyok. Szerencsére így is lett.

A Kis-kő hátra kapaszkodva megint toronyiránt mentem, fent pár turistával is találkoztam, majd rendesebb ösvényen futottam lefelé, végre a cél irányába.

Az utat elhagyva teljesen járatlan terepen másztam át a Füstös-kő bércen és a Pipis-hegyen, ekkorra elfogyott a vizem és kezdtem nagyon szomjas lenni, viszont felfedeztem, hogy már sokkal jobban meglátom annak az előttem itt járt pár embernek az alig észrevehető ösvényét, mint az út elején. Hiába, a Bükköt tanulni kell.

Félúton aggódtam kicsit, hogy nem fogok beférni a hat órás szintidőbe, itt már tudtam, hogy menni fog, aszfaltos úton gyorsan elértem az utolsó csúcsoszlopot, a sífelvonok felső végénél lévő felső-Borovnyáknál. 

Innen is szép volt a kilátás, majd a virágok borította sípályán kocogtam le a síházhoz.

A célkód beolvasása után jött a meglepetés üzenet, hogy "csak 19 csúcsot teljesítettél, indulj, keresd meg az egy kihagyottat", mivel fogalmam sem volt, hogy melyik maradt ki, mert még itt is abban a tudatban voltam, hogy én az összes bejelölt hegyre felmásztam, kétszeri újból beolvasással "feladta" státuszra tettem a futást.

Felmásztam az autóhoz, az étteremben vettem egy fél literes vizet és egy kólát, amelyeket azonnal meg is ittam, majd elégedetten indultam vissza Szilvásváradra.

A szálláson aztán kiderült, hogy mi volt a turpisság, de részemről teljesítettnek tekintem a futást, mivel a kihagyott tar-kői kitérő max. 15 perc lett volna és én befejeztem a kört öt és fél óra alatt. 31,3 kilométer lett a vége 1500 méter szint mászással.

Kicsit még gondolkodtam, hogy a hét vége fele revansot kellene venni ezen a körön, immár hibátlanul teljesítve, de aztán elhessegettem a gondolatot, mert még órák múlva is bizseregtek/bizseregnek a térdeim a töménytelen csalán csípéstől és ezekbe a megveszekedett bozótosokba nem igazán vágyom vissza egyelőre. Meg persze mégiscsak nyaralunk és pihenünk ugye:D

Annyi biztos, hogy nagyon jó a koncepció, élveztem a futást a nehézségek ellenére is.

Első teljesítésre érdemes akkor jönni, mikor már/még nincsen ekkora aljnövényzet, melegben nekem legalábbis legalább három liter folyadék kellett volna, illetve aki eltévedős, az valami biztonsági helyzetjelzőt vigyen magával (vagy valakit aki már futotta ezt a kört), mert itt aztán nagyon komolyan el lehet keveredni ha úgy adódik, GPS-térképes óra és útvonalkövetés nélkül esélyem sem lett volna, még így is eléggé elveszettnek éreztem magamat párszor.

Zsuzsi isteni ebéddel várt vissza, most pedig folytatódhat a nyaralás.