A terepcipők természetéről...
Ismét egy 2017 tavaszi iromány:
"Az Öreg" - avagy a terepcipők természetéről...
Félve csuktam be magam mögött a ház ajtaját, óvatosan felöltöztem futósba, majd a cipőszekrényt kinyitva megszólítottam
- na szevasz öreg!
Ő felkapta a tekintetét, azaz az orrán hordott fényvisszaverő sávokat, mert megszokta, hogy ilyenkor szó nélkül felhúzom és már megyünk is
- hé, te ITT nem szoktál velem beszélni, csak ott kint, tudod, erdő, fák, sár, hó, eső, patak...futás!
- tudom, persze, de...mondanom kell valamit...
- elérkezett ugye?
- te ezt honnan tudod?
- nézd, bár mint futócipő eléggé korlátozottak az önkifejezési módjaim és kommunikáció sem az erősségem, de itt a többiek már elmesélték, hogy mi a dolgok menete.
Sokat futunk együtt, összeszokunk, aztán én elkezdek fáradni, kopni, öregedni, szakadni, mert nem arra teremtettek, hogy kímélj és eljön a nap, mikor szerepet váltok, de utána ha nem is futsz bennem, de sokat járunk sétálni az erdőbe, túrázni a hegyekbe, mert én még akkor is egy nagyon jó cipő vagyok és leszek.
- dióhéjban pont ezt szerettem volna elmondani - tudod, emlékszel hogyan kezdődött?
- óóó, hát hogyne emlékeznék, két és fél éve...egy dobozban voltam, melegség és száraz papír vett körül, kicsit kényelmetlen volt ez nekem, mert nem az én világom. Aztán motoszkálás, éles fény, a jobbomat vetted fel először, mert az a lábad az erősebb - mivel gyakorlottan kezelted a gyorsfűzőmet kicsit megnyugodtam...
- miért, mitől tartottál?
- hozták vissza pár testvéremet a boltba ezért-azért és páran rémes dolgokat hallottak odakinn, volt aki az életében nem járt az erdőben, csak a szép színe lett a veszte, mert egész életében egy terepjáró durva fém pedáljain koptatta el az erdei talajra tervezett bütykeit, rémes helyeken járt, aszfalt falta fel a végén...
Én rettegtem, hogy ez lesz a sorsom, vagy egy durván elhízott ember fog széttaposni álló helyében a grillsütő mellett állva, mikor felvesz, mert divatosnak gondol és feltűnősködni akar velem...
A többség viszont jó kezekbe került, hihetetlen helyeken jártak, havas hegyeken, tengerpartokon, csendes erdőkben, őrületes versenyeken, sárban, vízben, ahová mindannyian készültünk!
Szóval megnyugodtam mert éreztem, hogy rajtad már volt valamelyik elődöm - és egészen normálisnak tűntél:) (kösz...) pont passzoltam, örömmel tettél a dobozba, kifizettél és elindultunk.
- hát mindenre emlékszel???
- Persze! Ködös, nyirkos és hideg októberi szombat reggel volt - vidáman húztál a lábadra - makulátlan szinte világító kék színem volt még, érintetlen talpam és mentünk - fel a hegybe, nem féltettél, őrült sár volt és élvezted, hogy nem csúszom meg sehol - mert én egy nagyon-nagyon jó cipő vagyok!!
- ezt én sem felejtem el, mert hát egy terepfutó cipő - nem lehet makulátlanul tiszta - az elején még takarítottalak, aztán már csak a "nagyját" szedtem le, mert tudtam, hogy te így érzed jó magadat!
- pontosan - emlékszem, sokszor a friss hó takarított le, imádtam a hóban - és mindenhol! Megmásztunk egy rakás hegyet télen-nyáron-ősszel-tavasszal, semmi sem számított, igyekeztem jó cipő lenni minden esetben
Próbáltam mindig a talajfogás pillanatában jelezni neked, hogy mi következik, mennyire csúszom, merre dőlök, van-e alattam ingatag kő, vagy csúszós ág, aztán jött az a félmaraton a Bakonyban..
- igen, ömlött az eső már két napja, a Cuha térdig ért és saras víz hömpölygött benne, mindenhol boka fölött a sár...
- nem tudtam segíteni, akkora tempóval mentél bele a patakba, hogy már elkéstem azzal, hogy szóljak - "az a kő billeg, vigyázz!", mert térdig ért a víz...
- én csesztem el, gondoltam a köveken egyensúlyozó túrázóknak mutatok egy durva átveretést - "nem vagyunk cukorból" - én voltam a hülye, már reccsent is a boka - nagyon megzúztam, hűtötte a víz, de utána - a hátralévő 15 km...te nem tehetsz semmiről.
- éreztem, hogy nagy a baj, a balt gyakorlatilag csak húztad magad után, kínlódós verseny lett - de mégis - 2:30-on belül bent voltunk, te bevittél engem, én bevittelek téged!
- másnap nem tudtam lábra állni, csak estefelé, két nap múlva újra futottam - szerencsém volt, nem szakadt semmi, gyorsan regenerálódtam.
- aztán rengeteget futottunk még együtt, sokszor voltunk a Kőris-hegyen, imádtam a kilátást - a Sokoró útjait pedig még sötétben is kívülről fújtam, hiszen volt, hogy lemerült a fejlámpa és óvatosan tapogatózva kellett hazatalálni...
- arra emlékszel mikor a vadász?
- veszélyes helyzet volt - pedig mindig ott futunk, nyiladékon át visz az út - balra kitéve kukorica stb., jobbra a les, erős szürkület, fent meg ült a vadász a puskával..
- azóta mindig nekiállok orrot fújni, köhécselni mielőtt odaérünk - talán ilyen vaddisznót még nem látott a vadász sem - nem akarok sörétet a fenekembe!
- utána pedig én kezdtem el sérülni...éreztem, hogy nagyobb lett a lábfejed sok futástól - előbb a magas-bakony TT 30as távján vertem le mindkét nagy lábujjad körmét...nem tehettem róla, nem fértek már el, aztán elkezdtem szakadni elől, de te mindig megvarrtál, megragasztottál, de tudtam, ez így nem fog sokáig menni.
- meg akartalak már kímélni, úgy van ahogyan mondod, még ki foglak mosni szépen...mint akkor emlékszel arra az őszi bakonyi félmaratonra? Életemben nem láttam akkora sarat!!
- még az én kifejezetten erre tervezett talpam sem tudott mit kezdeni az agyagos, csúszós, folyós rettenettel, de éreztem, hogy a patakon már csak átsétálsz óvatosan, mert félted a bokádat - mégis egyéni csúcsot futottál velem, amire én is nagyon büszke voltam - imádtam ezeket a versenyeket, rengeteg testvérem volt ott mindig!
- igen, a végén konkrétan nem látszottál ki a sár alól - akkor kis előzetes pucolás után a mosógépbe tettelek
- azóta imádom a ringlispílt! Igaz kicsit elszédültem a végére, de olyan tiszta voltam mint új koromban ... körülbelül két napig tartott:)
- szóval "öreg", be szeretnék mutatni valakit...
- ó, ez a doboz ismerős, ott van bent? Hadd lássam!
Nahááát, szevasz testvér - de szép sárga vagy - ne félj, nem tart sokáig a tisztaság - nézz rám, de tudod - te éppen erre készültél!
Az öreget, aki olyan sok kilométeren át hűen tette a dolgát és csoda helyekre jutottunk el együtt futva - szépen visszatettem a helyére, de ahogyan csuktam be a cipős szekrényt - láttam, ahogyan a szemeit mosolyra húzza, majd halkan diskurálni kezd a többiekkel, ahogyan azt a tapasztalt öregek szoktak, halk szóval, keveset, de fontosat szólva a hajdan volt nagy kalandokról.
Megnyugodtam, felhúztam az új fiút - és elindultam, hogy végre alaposan összesarazhassam!
Köszönöm öreg - hogy jó cipőm voltál, ígérem sokat kirándulunk még együtt, de a futást már bízd a fiatalra, most ő következik.