Hegyen-völgyön július
Az UTT után csak rövid ideig nyalogathattam a sebeimet - szerencsére csupán két körmöm elvesztése lett ennek a futásnak az ára.
Egy pihenőhetet tartottam mindössze két kb. 10 kilométeres futással és egy immár hagyományos futóklubos Balaton keleti medence kerülős tekeréssel.
Az ezt követő héten már újra sikerült 115 kilométert összefutkosni 6 futással.
Mivel még korábban kitaláltam, hogy nyár közepén kellene egy terepultrát futni, erre való felkészülésként a szokásos itthoni aszfaltos és terepes körökön kívül egy hosszabb terepfutást is beterveztem.
Kapóra jött az Old Lake Man hétvégéje, ahová Zsuzsi el szeretett volna menni kicsit körülnézni, így Krisztával és Ervinnel egyeztetve azt a menetrendet követtük, hogy Krisztával elautózunk Tatára, ott futunk egy kört a Gerecsében, míg Zsuzsi és Ervin eltekernek Győrújbarátról Tatára.
Meglehetősen esősen indult a nap, de az előrejelzés szerencsére biztató volt. A futás eleje eléggé izgalmasra sikerült, mivel a kijelölt útvonal egy lezárt területre vezetett, ahol az áthaladást tiltó feliratokat még a kamerás megfigyelésre és az áram alá helyezett kerítésre figyelmeztető jelzések is nyomatékosították.
Így inkább a kerülés mellett döntöttünk Vértesszőlős fölött, vadcsapásokon, úttalan utakon, szurdokon keresztül találtunk vissza a követendő útra.
Ezt követősen szerencsére ilyen izgalmak már nem vártak ránk, csak kitűnő futóidő, kihalt és csodás erdei utak a Tatabánya fölötti hegyekben. A kis-réti vadászház romjai mellett fordultunk aztán Vértestolna irányába.
A Tarjáni-malompatak völgyében töltöttük újra a kulacsokat az itt található Bundschuh-kút forrásából. Vértestolna igazi kis gyöngyszem, tiszta, rendezett sváb falu, itt is frissítettünk, majd a szőlőhegy irányában hagytuk el a falut.
A Szénás-Hegy aljában futottunk tovább, itt begyűjtöttem egy esést, aztán újra felmásztunk a hegyre, hogy aztán egy hosszú ereszkedéssel a baji-kálvária keresztútján át a baji szőlőhegy érintésével Baj községen át fussunk vissza Tatára az Öreg-tó partjára.
Nagyon jóleső futás volt, 36 kilométert hoztunk össze 830 méter szinttel négy és fél óra alatt.
Tatán már vártak ránk Zsuzsi és Ervin, előbb ebédeltünk a kedvenc Bacon-Burgerben, kicsit bandáztunk a triatlonos ismerősökkel a versenyközpontban, aztán egy sütizéssel zártuk a napot a tóparton.
A múlt héten szabadságon voltam és Zsuzsi is a hét nagy részén, ezért kedden hosszú idő után újra az Alpok keleti végei felé vettük az irányt. Most nem a Schneeberg vagy a Rax, hanem a jóval "futóbarátabb" Hochwechsel került kiszemelésre.
Mönichkirchenig autóztunk, régebben sokat jártunk ide síelni, az akkorihoz képest nagyon komolyan fel lett fejlesztve ez a síterep.
Egy-egy aszalt gyümölcsös szelettel (köszi Zsuzsi, én még ezeket is otthon felejtettem volna a szendvicsekkel együtt...D) és fejenként fél liter vízzel indultunk 1000 méteres magasságból az 1743 méter magas Hochwechsel felé.
Előbb a sípályák mellett, majd varázslatos erdei ösvényeken a "Steinerne Stiege"-n át másztunk felfelé.
A Niederwechsel csúcsa előtt hagytuk el az erdőt és értünk a havasi legelővel borított hegygerincre.
Itt még inkább kellett figyelni a lábunk elé, a fűből összevissza kikandikáló sziklák és a tehenek egyértelmű nyomai miatt. Később egy éppen az út közepén legelésző-heverésző tehéncsordába is belefutottunk.
A tavalyi Rax-fennsíkon átélt agresszív tehenes kaland miatt inkább a szögesdrót kerítésen oda-vissza átbújva biztonságos távolságból kerültük ki őket.
A terv az volt, hogy majd a csúcson lévő Wetterkoglerhaus-ban újratöltjük a kulacsokat - ez a "Dienstag-Ruhetag" felirattal zárt ajtók miatt nem jött össze.
Persze volt "b-terv" is, így megittuk a maradék vizünket, megettük a szeleteket és futva ereszkedtünk a Marienseer Schwaig-ig és az itteni szerencsére nyitva tartó menedékházban oltottuk a szomjunkat almafröccsel.
Innen a hegygerinc északi oldalán az erdőben kanyargó jól futható erdészeti utakon rengeteg forrást és patakot keresztezve futottunk vissza a sípályák tetejéig.
A futás utolsó kilométerein kipróbáltunk pár élménypark elemet is, eddigre a vészt jóslóan beboruló ég és a mély égzengések miatt a környék már teljesen elnéptelenedett, mi azonban nagyon jól szórakoztunk:)
Még egy meglehetősen szelíd őzgidába is belefutottunk, aki a sípályán legelészett és egyáltalán nem szándékozott odébbállni a közeledtünkre sem.
Élmény teli futókirándulást tudhattunk a magunkénak, ahol az időjárás is nagyon kegyesnek bizonyult hozzánk. 23 kilométeres kört tettünk meg 890 méter szintkülönbséggel.
Ezt követően két napot pihentem, hogy aztán pénteken következhessen életem első "instant köre".
Először a Vérkört gondoltam teljesíteni, de aztán a közelebbi és jobban ismert vidék, a Bakony mellett döntöttem.
A Nagy-Betyár kör 71 kilométer hosszú távja zirci indulási és érkezési ponttal lett kijelölve, a pálya legnagyobb része szerencsére ismert volt számomra, de a teljesítés még így is bőven tartogatott meglepetéseket.
Kriszta is benne volt a buliban, előttünk mindössze 12 futó teljesítő járt a körön, így mi lettünk a 13-ik és 14-ik név a listán.
Eredetileg e hét hétfőre terveztem ezt a futást, de a hétvégi esőzések miatt inkább előrehoztam, hogy ne legyen gond az esetlegesen megáradt patakokkal és saras szakaszokkal. Jó döntés volt.
Igyekeztem előtte olvasgatni az itinert, főleg azokat a részeket, ahol a leolvasandó kódok helye került részletezésre. Mivel a kör az idei év elején nyílt, a kódok helyét jelölő fényképek is télen készültek, ezen aggódtam kicsit, hogy például egy fák tövében lévő fatuskón elhelyezett jelölést a térdig érő aljnövényzetben mennyire lesz egyszerű megtalálni, szerencsére ez könnyebbnek bizonyult mint gondoltam.
Indulás előtt még átgondoltam ezt a futást is, mivel mégiscsak életem második leghosszabb terepfutásáról volt szó, szalagozott útvonal é jól felszerelt frissítőpontok nélkül.
A futózsákba három kulacs került, 8 GU Roctane gél - mindenféle ízben, egy Sponser Activator, hátha szükség lesz rá, két zacskónyi Hammer Perpetuem - kipróbálásra (ehhez aztán hozzá sem nyúltam) és négy adag Long Energy por.
Vittem ezen kívül két szénhidrátban gazdag szeletet és 10 sótabit, két telefont, valamint powerbankot, biztos ami biztos.
Reggel hat óra előtt indultunk Zircről, párás, de napsütéses időben északi irányba Zircen át a Cuha-völgyében futottunk, a harmatos aljnövényzetnek köszönhetően pár kilométer után már megvolt a lábfej vizes hűtése/borogatása (később dunsztja).
6 kilométer után aztán a vasúton átkelve kaptunk egy kis ízelítőt a fejtetőig érő csalánból, szerencsére ez a szakasz még rövid volt. Megmásztuk a Cuha-hegyet és kis kavarás után meglett az első kód is. Innen ereszkedtünk egy mező szélén a Gézaházára vezető vadgesztenyefa sorig.
Megjelentek aztán az út során állandó kísérőink, a csípős kedvükben lévő, folyamatosan mélyrepülésben támadó böglyök.
A 82-es utat keresztezve Gézaháza után leereszkedtünk a Kő-Árok szurdokvölgyében, itt meglehetősen sok frissen kidőlt fa nehezítette az előrejutást. Csesznek előtt kicsit aszfaltoztunk, a temető kék kútjánál újratöltöttük a kulacsokat.
A vár alatt becsekkoltunk a második ellenőrzőpontnál, aztán a kezdetben meredeken lejtő úton kereszteztük ismét a 82-es főutat a gyalogos aluljárón át.
Jött az első komolyabb mászás a Zörög-hegyre, jó tempóban haladtunk. Előbb a Rómer Flóris, majd a Dornyai Béla emlékúton ereszkedtünk Vinye irányába, nyílt egy kis kilátásunk Pannonhalma és a Kisalföld felé.
A Kőpince-forrás előtt érintettük a harmadik ellenőrzőpontot 21 kilométernél, aztán a szerencsére még a száraz idő ellenére is bővizű forrásból töltöttünk vizet a következő 11 kilométerre.
A Cuha-patak völgye teljesen kihalt volt, a patakban pedig csak mutatóba akadt víz, jelezve, hogy nem múlt el nyomtalanul az aszályos tavaszi időszak.
A patakátkelések gyakorlatilag teljesen szárazak voltak, csak az utolsóknál volt némi csörgedező víz (ezt később a mészköves patakmeder "elnyeli", így adott vízhozam alatt a patak alsóbb folyása kiszárad).
Porva-Csesznek vasútállomás után sikerült több mint egy kilométer extrát beiktatnunk az útvonalba, mivel az óra az erdészeti úttal párhuzamosan a völgyben haladó turistajelzést nem mutatta pontosan, ez a térképes útvonalkövetés gyenge pontja, hogy az egymástól 10-20 méterre található párhuzamosan futó utak között nehezen tesz különbséget, csak akkor vettük észre, hogy a rossz úton haladunk, mikor a jelölt útvonal eltávolodott ettől.
Kis tanakodás és itiner olvasás után visszafordultunk és korrigáltuk a hibát. A völgyben haladó turistaúton aztán megtapasztaltuk, milyen a jó másfél méter magas csalános-susnyásban haladni, futásról persze szó sem lehetett, hiszen alig lehetett látni, hová lép az ember.
Miután innen kikeveredtünk, felmászva egy hegyre, még egy kiterjedt - most is büdös (rothadó karalábészag...) - repceföldet került meg az útvonal, hogy aztán egy mély, bozóttal benőtt, vízmosásos szurdokban ereszkedhessünk Porvára.
Itt sem volt egyszerű az előrehaladás, mivel a szurdok alján még egy mélyen bevágódott vízmosást is kerülgetni kellett, vigyázva arra, hogy ne menjen ki a bokánk és ne essünk bele.
Porván 32 kilométernél leolvastuk a harmadik kódot, feltöltöttük az összes kulacsunkat és elindultunk a legnehezebb szakaszra. Körülbelül két kilogrammra hízott futózsákokkal folytattuk az utat a Borzavárt Szépalmával összekötó út irányába.
Itt előbb egy eléggé nehezen futható füves úton haladunk, majd az út befordult egy villanypásztor mellé, ahol jobbra a szerencsére éppen nem üzemelő villanypásztor, balra pedig az embermagas vadrózsa-szederinda-csalán "fal" között kellett előretörnünk, jópár karcot és tüskét sikerült beszerezni, szerencsére csak úgy 200 méter hosszan kellett így haladnunk. Meglepő, de ez egy jelölt turistaút, még ha ez nem is látszik.
Innen Szépalmapusztáig aszfaltúton gyűjtöttük a szintet, később lejtős murvás úton futottunk az országos kék-túra jelzésen.
A Kőris-hegyre vezető aszfaltút elágazásánál kezdődött az útvonal legkomolyabb mászása, 1.8 kilométer alatt 236 métert emelkedik az út, ezt 23 perc alatt tettük meg, rendesen megszaporázta a pulzust ez a mászás.
Fent a hegyen 40,5 kilométernél a kilátónál volt a negyedik ellenőrzőpont. Végre jött a nagy mászást követő nagy ereszkedés - a baljós felhőkből nekiállt szakadni az eső.
Szerencsére csak addig esett, míg az aszfaltos szerpentinen futottunk felfelé, az erdőbe érve aztán csillapodott majd elállt az eső.
A Réz-Bükki árok felé vezető útról a Boroszlán tanösvényre tértünk át és ereszkedtünk egészen a Gerence-völgyéig. Eddigre el is fogyott a vizünk, az Odvas-kő hotel tiszta mosdójában töltöttük újra a frissítést, jól esett kicsit a 47 kilométer után megmosakodni.
Az országúton kicsit visszafelé futva balra fordultunk a Vörös János-séd völgyébe. Itt is benéztünk egy leágazást, de most nem kellett extra távot az útba tenni, csak lemászni az erdészeti úttal párhuzamosan kanyargó völgybe.
Mocsaras kis tavak szegélyezték az utat és feltűnt, hogy néma csend honol az erdőben, szerencsére ez még nem a vihar előtti csend volt. A hajdani Ugod-Franciavágás - Városlőd erdei vasút nyomvonalán futottunk a Király-kapuig és az itteni ötödik ellenőrzőpontig.
Innen a Mária-útra tértünk és hullámzó útvonalon futottunk Bakonybélig. Bakonybélben 60 kilométerrel a lábunkban újratöltöttünk a kulacsokat, beolvastuk a hatodik pont kódját és a nemrég felújított meseszép Borostyán-kút és kápolna érintésével elindultunk az "utolsó egyenesre" Zirc irányába.
Továbbra is a Mária-utat követte az útvonal, előbb a Som-hegy, majd a Kő-hegy aljában kanyarogva.
A Zoltay-forrásnál leolvastuk az utolsó - hetedik kódot, amelyet aztán csak az ezt követő rét legmagasabb pontjáról küldött el a telefon, mert nem volt térerő.
Zirc előtt még tekergett kicsit az út, de már látszott a város és az apátság tornyai. Zircre érve még jól kimozgattuk magunkat az aszfalton az utolsó két kilométeren a lejtőn "száguldozva" (értsd: 6 percesnél gyorsabb tempóban:)).
A kiindulási pontra visszaérve beolvastuk a célkódot és megkaptuk a jól megérdemelt érmeket a vendéglőben.
Előzetesen átnézve az eddigi teljesítések átlagát és origóját az időnket 11 +/- fél órára terveztem, ezt sikerült 5 perccel meghaladni, 10:25 alatt futottuk le az órám szerint 74 kilométeres távot 1857 méter szintkülönbséggel. Ebből a frissítések miatti állással összesen kb. fél órát töltöttünk, a menetidő 9:54 lett.
Zircen megvártuk Zsuzsit és Ervint, akik ezúttal is bringával érkeztek Győrből, majd egy jó kis melegszendvicsezés-sütizés után az itteni kedvenc helyen a Pepe cukrászdában és irány a Balaton!
A hétvégét a Balcsi partján töltöttük, a szombat délelőtti esős időt követően kirándultunk Dörgicsén, Strandoltunk, usztunk egy nagyot a szinte teljesen üres fövenyesi strandon a kellemesen friss vízben.
Végre megnéztük az aszófői romtemplomot és felfedeztünk egy újabb kedvenc helyet ahol olyan süteményeket ettünk, hogy nem győztünk ámulni (Aszófő - Nagyi kertje teázó).
Felmásztunk a tihanyi kilátóhoz is.
Vasárnap átmozgatásként pedig felfedeztük és lefutottuk a jövő évre tervezett 1WTR futóverseny pályáját, csak egy helyen nem találtuk meg a tervezett útvonalat.
Kis tihanyi strandolás után pedig eredményes és aktív hétvégét zártunk. Közben persze rendszeres időközönként figyeltük a privát UB első női teljesítőjének haladását, ezúton is gratulálok a teljesítéshez és az ehhez szükséges kitartáshoz.
Most következik egy hét pihenő, majd egy hét szabadság a szeretett Bükk-hegység szívében. A távolban pedig lassan feltűnik a Szőlőskör - mögötte pedig remélhetőleg az UB:D