A kezdetektől a máig - dióhéjban

2005 szeptember eleje. Közel 110 kg vagyok, sok problémával küzdök, nagyon frusztrál az, hogy pár éve még 85 kg voltam, stresszelek, az evés szinte az egyetlen menekülőutam-örömöm. Lihegek a lépcsőházban, ha felérek a harmadikra, zéró a kondícióm.

Bosszant ez a súly, szeretek enni, de ennek így nagyon csúnya vége lesz, hetek óta arra gondolok, hogy "ha x hete elkezdtem volna futni, akkor már itt és itt tarthatnék"..úgy gondolom, hogy utálok futni, mivel általános iskolában és gimnáziumban sem szerettem, el sem tudom képzelni mi jó lehet ebben.

Lusta vagyok és semmi kitartásom sincsen, mindig rossz voltam testnevelésből, önbizalmam sem tengett túl ezen a téren (sem).

Mégis, most ez a legkézenfekvőbb választás. Miután kellően felbosszantom magamat, hogy folyamatosan csak álmodozom arról, hogy elkezdek futni, előhalászok egy kb. 5 éves puma trinomic cipőt, felkapok egy "játszós" pólót, meg egy rövidnadrágot és megindulok.

Elsétálok az egyetemig, ahol a töltésen a legtöbben futnak és nekiindulok...200 méter után meg kell állnom, mert nem bírom tüdővel, szívvel. Kis gyaloglás, majd újra 200 méter futás, szúr az oldalam, zsibbad a lábfejem is, gyanítom nagyon kevés oxigén jut el már odáig a véráramban.

Ezt ismételgetem úgy másfél kilométeren keresztül, aztán hazamegyek, nem tudom hogyan lesz ebből futás. Eleve ég a pofám a sok profi, vagy profinak tűnő (hozzám képest mindenképpen) futó előtt, kövér vagyok és kutyául szenvedek, de magamnak köszönhetem mert ezt most én akarom, senki nem kényszerít.

Viszont kimegyek másnap is és egyben lefutok három kilométert és ez után minden nap, de legalább minden másnap kimentem futni. Körülbelül két hónap után azt érzem, hogy a szokásos három kilométeres távomon könnyedén futok, "szárnyalok" - érzem a fejlődést a kezdetekhez képest és ez nagyon jó érzés!

A futásnak köszönhetően sikerült ekkor úgy 10 kilogrammtól megszabadulni pár hónap alatt, az első pár alkalom után már úgy voltam, hogy "végre elértem valamit" és ezt most már nem is fogom hagyni, hogy elvesszen. Ez az az időpont, amelytől számítva egyetlen napot sem kellett táppénzen töltenem, ami persze nem jelenti azt, hogy ne vittem volna el lábon megfázást, egyebet.

Az első rendes futócipőmet "véletlenül" vettem 2008-ban, csak azért mert jól nézett ki és nem is szerettem volna futásra használni (Salomon Speedcross 2), ekkor még fogalmam sem volt arról, hogy a futócipő magában foglal terepfutó cipő kategóriát is. "Szakértelmemre" jellemző volt, hogy a futáshoz egy kemény túracipőt vettem, hogy az majd jó tartós lesz (csillapítása mint egy fapapucsnak...)

Széttaposott, kidobás előtt álló rissz-rossz cipőkben futottam, heti 3 x 8-10 Kilométert, addig futottam bennük, míg le nem vált, vagy el nem fogyott a talpuk.

Aztán kiderítettem, hogy egy futócipő van a birtokomban és mivel eddigre már éreztem a széttaposott cipők kényelmetlenségét úgy döntöttem, hogy megpróbálok ebben futni a jövőben, kezdésképp 2009 őszén elhatároztam, hogy futok 20 kilométert, egyből az új cipőben. Úgy éreztem a lábfejem egy puha ágyban kényelmesen fekszik - az eddigi cipők kényelmetlensége miatt még inkább.

A 20 km-t a Rábca töltésén 200 méterenként feliratozott fehér "kilométerkövek" jelezték, 10 kilométer elfelé, majd ugyanez vissza, arra emlékszem, hogy frissítést sem vittem (fogalmam sem volt arról, hogy kellene...), úgy 15 km-ig jól éreztem magamat, majd elfogytam fizikailag és az utolsó 5 km csak vánszorgásra sikerült amit nehezen neveznék futásnak.

Viszont nagy volt az örömöm, hogy lefutottam, aznap már csak a fekvéshez volt erőm, teljesen kimerültem.

Ezt követően három-négy havonta egyszer ezt a 20 kilométeres távot is lefutottam a szokásos futásaimon kívül, rendes futófelszerelésem a cipőmön kívül továbbra sem volt.

Csak 2011 őszén szántam rá magamat arra, hogy először rendes futónadrágot és technikai pólót vegyek magamnak. Ekkortól vásároltam "normális" futócipőket is, számos próbálkozás után (általában szerencsés voltam a cipőkkel) megmaradtam az Asics Gel Nimbus sorozatánál, ebből immár a harmadik párat "fogyasztom", előtte szétfutottam az alábbiakat (már amire emlékszem), 2x Salomon Speedcross 2, 2x Salomon XR Mission, 1x Asics Gel Kayano 21, 1x Asics GT2000-4, 1x Asics Gel phoenix, 1x Asics Gel típusára nem emlékszem, 1x New Balance, típus szintén a múlt ködébe vész, 1x Nike Lunarfly, illetve terepen most "eszem" a második pár Salomon Speedcross 3 cipőmet.

A cipőkben általában 800-1000 kilométert futok, mielőtt "nyugdíjazom" őket.

Ekkor stabilan heti 3 x 10 kilométer volt az adagom, néha egy-egy hosszabb (max. 20 km) etappal, ez sokáig így is maradt, nem éreztem szükségét sem annak, hogy többet fussak, sem annak, hogy elmenjek egy futóversenyre.

2013 őszén viszont elhatároztam, hogy az évből hátralévő három hónapban hétköznap 2 x 10, a hétvégén pedig 1 x 20 kilométert fogok futni, ezt meg is valósítottam, még ónos esős, jégpáncélos töltés esetén, vagy viharos szélben, hóban sem hagytam ki egyetlen tervezett futást sem. Télen-nyáron azonos intenzitással futok, nem igazán érdekel az időjárás, elvégre nem vagyunk cukorból:)

Ekkor a 20 km-es futásokra már vittem magammal mindig egy Bounty csokit és egy fél literes Gatorade-t, ezeket 10 kilométernél ettem/ittam meg.

2014 év elején kipróbáltam egy 26 kilométeres távolságot is, lefutottam, de az utolsó 2 kilométeren már megszenvedtem - persze a rendes frissítés hiánya miatt (is), emlékszem ismét egy fél literes Gatorade-t (kéket, én csak ablakmosó folyadéknak nevezem:)) és pár karácsonyról maradt csoki karácsonyfadíszt vittem (profizmus na!).

Biztatásnak engedve 2014 tavasszal rajthoz álltam életem első versenyén, ekkorra már beszereztem egy GPS futóórát is (TomTom Multisport), így végre láttam, hogy pontosan mennyit és milyen tempóban futok.

A verseny az akkor még 16 kilométeres mosonmagyaróvári Szigetköz Minimaraton volt, ezt sikerült 5:34-es kilométerátlaggal lefutnom.

Ezt követően az első hivatalos félmaratoni versenyemen, a Keszthelyi Kilométerek rendezésében 6:14-es perc átlagot (2:10) tudtam hozni, itt már volt hőség és némi szintkülönbség is.

2015-ben a városból a "hegyekbe" költöztem (Győrújbarát), innentől meghatározóvá vált az edzések között a szintes, valamint a terepfutás (értsd.: itt vagy szintes aszfaltost fut az ember, vagy szintes terepet, más opció nincsen).

Ekkor éreztem úgy, hogy meg kellene próbálkozni az első maratoni távval, el is kezdtem a felkészülést, de az első terv szerinti "hosszú futás" után - amely 26 km volt, ráadásul terepen futottam sok szinttel - úgy éreztem, ez a felkészülés most túl sok időt követel, ennyit nem tudok rá áldozni ezért elengedtem a tervemet.

Tovább folytattam a rendszeres futásokat, heti 3 alkalommal általában.

A 2005-2014 közötti időszakban évi 1200 km körül futhattam, ez csak becslés az archiválás hiánya miatt, 2014-ben 1685, 2015-ben 1613, 2016-ban 1726 Kilométert futottam, 2017-ben most tartok a 2290-ik lefutott kilométernél.

2016 januárban újra éreztem azt, hogy vágyom a Maraton teljesítésére (nem kapkodtam el), így megpróbáltam egy 30 kilométeres terepfutást, ahol 20 km körül felszökött a lázam, mert nem teljesen gyógyultan indultam neki a távnak, ez az utolsó 10 km-t rendkívül szenvedőssé tette. Viszont nem hagytam ennyiben, a betegség másnapra már távozott és egy héttel később egy nagyon szintes 37 km-es futást teljesítettem. A futás végén éreztem még, hogy bennem lenne a maratoni távig hátralévő kilométer, de "az elsőt" mindenképpen egy versenyen szerettem volna teljesíteni.

A ráckevei rendezésű Kis-Duna Maraton lett a kiszemelt, ennek az akkor írt élménybeszámolóját a többi tartalom között megtaláljátok.

Még mindig stabilan 100 kg körül járt a testsúlyom, így és felkészületlenül mentem el a második maratonomra (Szőlőskör 2016 szeptember), amelyet majdnem fel is adtam, mert jelentősen alábecsültem a hőmérséklet és a rengeteg szint jelentette kihívást és tényleg teljesen felkészületlen voltam. Közben sok félmaratoni vagy annál hosszabb (30-ig bezárólag) távot futottam, majdnem minden héten.

Idén már rendes edzésterv alapján készültem fel a második ráckevei Kis-Duna maratonra, ahol a tavalyi időeredményemhez képest sikerült negyed órát javítanom, viszont a jó ideje makacskodó bal oldali Achilles nyilallásom annyira kiújult, hogy a hazaúton a bal lábamról le kellett vennem a cipőt, mert annyira érzékeny volt.

Mivel megvastagodást és gyulladást nem éreztem az Achillesemen és másnapra már tünetmentes volt, utánaolvastam a dolognak és megelőzésként elkezdtem az excentrikus gyakorlatot:

https://www.futanet.hu/cikk/futas-fajdalommentesen-avagy-hogyan-szabadultam-meg-achilles-in-problemaimtol-

Ez nagyon hamar hatásosnak bizonyult, viszont tudtam, hogy sem a hosszabb távok, sem a gyorsulás, sem a sérülésmentesség nem lesz úgy biztosítva, ha nem térek vissza a normál súlyomhoz.

Az elhatározást tett követte, radikálisan változtattam az étrendemen - azaz kiiktattam a mirelit pizzát és a mindennapos rántott dolgokat, sült krumplit és a fehér kenyeret, fűszeres, zsíros felvágottakat - nem éltem aszkéta életet és nem is éheztem, edzések után elkezdtem fehérjét inni, illetve ügyelni az aminosav bevitelre, porc védelemre is. Párhuzamosan az étkezés reformjával fokoztam a futóedzések számát is, heti háromról heti 4-5 alkalomra.

A hatás szinte azonnali volt, 3 hónap alatt 101 kg-ról 86 kg-ra fogytam, miközben a testzsír 25%-ról 17%-ra csökkent, az izomarány 34%-ról 41%-ra nőtt.

Ekkor éreztem először azt, hogy ki akarom próbálni az ultrázást, hogy milyen, ha az ember átlépi a maratoni távot. Ki is találtam, hogy a déli parton fogok futni, Balatonberényből Zamárdiba 57 kilométert, a leírást a többi beszámoló között található.

A 2017-es Ultrabalatonon egy négy fős csapatba sérült helyre beugorva már közel 72 kilométernyi szakaszt (14 szakasz) futottam le, majd Júniusban saját ötlet és útvonalterv alapján, kerékpáros kísérővel Szántódrévtől Tihanyrévig 76 Km-t futottam.

A nyár folyamán a sok egyéb verseny mellett részt vettem a Suhanj alapítvány 6 órás éjszakai futásán, ahol 53.3 Kilométert sikerült teljesítenem, a pápai TomTom félmaratonon új egyéni csúcsot sikerült futnom (4:56-os kilométerátlag) valamint revansot vettem a Szőlőskörön, ezúttal az 50 Kilométeres távon indulva.

A 2016-os Spar maratonon pedig további 38 percet javítva, új maratoni egyéni csúcsot futottam (4:00:05 nettó, 4:06 bruttó idő).

Mint az adatokból is látszik nem vagyok gyors futó, inkább a távolság az, ami motivál.

Aktuális célok amennyire el merem képzelni: 2018-ban a Balaton Szupermaraton félbalaton szakasza (két nap 43Km+49Km), valamint a Szekszárd-Baja közti Korinthosz 80 kilométeres futóverseny. Elképzelések vannak aztán arra is, ha ezeket a futásokat sikeresen teljesítem és továbbra is lesz kedvem és motivációm, hová szeretnék eljutni, de erről még nem aktuális gondolkodni.