A dolgok állásáról

"Egy dolog a szimuláció alapján világos lehet: a fekete lyukak nagyon furcsa objektumok, és nagyon különleges környezetet teremtenek maguk körül, ami arra is komoly hatással van, hogyan látszanak a megfigyelők számára. Az utóbbi évek során azonban egyre pontosabb modellek készülnek azzal kapcsolatban, mit is kellene látnunk, ha egy aktív fekete lyukra nézünk. Az Eseményhorizont Teleszkóp felvételei pedig a következő időszakban remélhetőleg egyre inkább alátámasztják ezeket a modelleket és a hozzájuk kapcsolódó teóriákat is."

Forrás: https://ipon.hu/magazin/cikk/egy-fekete-lyuk-anatomiaja

Tehát, a fekete lyuk éppen eltűnt, szerencsére csak időlegesen - igazából a verseny eddig is éppen elég ismeretlent tartalmazott, most ezek közé bevonult a megrendezés dátuma is:D

A miérteket mindenki ismeri. A "hogyan és mikor" pedig majd alakul.

A mai napra végre hosszú edzés volt előírva (azaz írtam elő magamnak), az időjárás is ideálisnak ígérkezett, a Bakony pedig kézenfekvő választás volt ennek a kivitelezésére.

Igaz nem aludtam jól - az estére visszagondolva kb. úgy éreztem magamat, mint egy elcseszett apokaliptikus zombis film prológusában - szereplőként. Egész héten masszív "mindmeghalunk" ömlött mindenfelől, hétvégére kicsit besokalltam.

Szóval, Zsuzsi elvitt Gic-re, én onnan futva indultam az országút szélén Veszprémvarsány irányába, zsákkal futottam, ragyogott a napsütés. A zsákban vittem magammal három kulacsot, egyikben LongEnergy töményen, a másikban víz, a harmadikban csak LE por. Meg három High5 gél, amit Zsuzsi múltkori gánti nyereményéből nyúltam le:D

Romándnál aztán lefordultam déli irányba és Bakonygyiróton és Bakonyszentlászlón át futottam Vinyére. Érdekesek ezek a faluk, főleg ilyenkor, mindenki nyugodt, sztoikus megfigyelő, nem jellemző annyira a pánik. Én is kilométerről kilométerre hagytam magam mögött a múlt hét összes stresszét.

Futás közben persze blogot írtam fejben - érdekes volt megfigyelni, hogy a "helyzet" fokozódásával hogyan bújtak elő megint a megmondóemberek a létező összes területről - ismételve és másolva egymást, ilyen-olyan forrásokat és persze az álhíreket. Isten őrizzen, hogy beálljak én is megmondóembernek, ezek csak gondolatok és a saját személyes véleményem.

Vinyén a "vinye.hu" büfében ittam egy kólát és vettem két vizet. Kb. 80 éves néni kérdezte "mennyi lesz a futás?", mondom "egy ötvenes", igazából nem volt meglepve, kérdezte mire készülök. Mondtam, hogy mindenfélére, pl. Balatont körbefutni egyedül...ezen sem akadt fenn:)

Feltöltöttem a kulacsokat, megittam a kólát és elköszöntem, mondván, hogy még van előttem pár kilométer. Sok szerencsét kívánt, és azzal zárta a mondanivalóját, hogy "ezt maga vállalta, ha ez a célja, akkor menni kell és csinálni kell". 

Végül is hatalmas igazság. Mindenki csinálja a dolgát, ennyi az egész. 

Vinyéről Fenyőfő felé vettem az irányt, majd balra a Hódos-ér völgyében az erdészeti úton álltam ismét déli irányba. Régen gazdasági kisvasút járt ebben a völgyben, a hidak romjait és a vasúti töltést sok helyen látni még.

Az erdő nagyon ébredezik, cinegék cserregtek méltatlankodva, hogy betettem a lábamat a birodalmukba - nem sejtik, hogy innen nem is olyan messze már sok télen át etetem népes kolóniájukat (ettől persze még "azok" is nyugodt szívvel leszarják az autómat:D). 

Zöld Küllő nyerítésétől, harkályok dobolásától volt hangos az erdő. A Hódos ér békésen kanyarogva csörgedezett az út hol egyik, hol másik oldalán. Rengeteg volt a hóvirág és a sárga kankalin.

Eddigre már "bemelegedtem", nagyon jól esett a futás, persze rápihentem előtte, a héten csak 55 kilométert futottam három edzésen összesen, a pénteket pedig a pihenésre szántam.

Azt persze észrevettem már, hogy ha fut az ember, egyedül kint a természetben, hamar az lesz az érzése, hogy a világ nem is olyan ellenséges hely mint aminek most láttatják. Kicsit elgondolkoztam azon is, hogy ilyenkor a fene tudja milyen sötét lyukakból előbújik pár "politikus" is, hogy megpróbáljon amolyan "halálkufárként" előnyt kovácsolni saját maga számára a helyzetből.

Mert persze tudja, hogy az Istenadta nép felelőst (és lincselést) akar, mindenért és azonnal, hát ő majd megadja, megmondja, hogyan lett volna ha ő, meg ha az a másik nem így vagy nem úgy - és, hogy ő aztán megmondta, tessék.

Az ilyen viselkedés azt hiszem maximálisan kimeríti a mélyen erkölcstelen becstelenség fogalmát (mondanám, hogy féregség, de a férgek nem ilyenek) - ha baj van, legalább ne árts, persze az ilyen gyökereknek (ezúton is elnézést kérek a növények nélkülözhetetlen és hasznos gyökereitől) is van mindig lelkesen bólogató rajongóserege - akik azonnal mozdulnak a koncra és persze rögtön avatott és felkent szakértői bármely témakörnek (igen a virológiának, oktatásügynek és a katasztrófavédelemnek is).

Politikailag korrektül fogalmazva azt mondanám, hogy "soha nem ők voltak a legélesebb kések a fiókban", el lehet (kellett volna?) ballagni négy évente szavazni, aztán akkor majd lesz/lett volna jó világ, vagy nem, de akkor legalább végre mást lehet okolni minden rosszért.

Az út nemsokára elhagyta a völgyet és megkezdődött a mászás felfelé jobbra. Innentől már Zabolai-út névre hallgat ez a meglehetősen régi erdei út. Csárda is állt itt a 18-ik században az útonlevők számára a Porva felé vezető leágazás után. Emlékét őrzi a Csárda tető nevű hegy.

Emlegették úgy is, hogy a "Barátok útja", ugyanis ezen jártak a Bencés szerzetesek a tihanyi-bakonybéli és pannonhalmi apátságok között. Ma ez a Camino Benedictus, azaz a második magyar Szent Jakab út amely Tihanyt Pannonhalmával köti össze mint zarándokút (az első a nullás kilométerkövet köti össze Lébénnyel, a két út találkozik Pannonhalmán).

Körbenézve mindenhol látszott, hogy az év eleji szélviharok rendesen megtépázták az erdőt, van dolguk az erdőgazdáknak rendesen, az út szélén sorakozó fatörzs hegyeket elnézve.

Egy láthatóan vadjárta helyen az is jól kivehető volt a fatörzseken, hogy lelkesen rágcsálják róluk a háncsot az őzek és a szarvasok.

Az is eszembe jutott, hogy minden generációnak kijut valami "szarság", kommunizmus, hidegháború, nagyszülőknek két világháború is - nekünk meg ez, gazdasági válság és járvány, mondjuk szarkasztikusan jellemezve a helyzetet, ez most amolyan "kofalárma" ahhoz képest, mint amikor átvonult az országon az ukrán front, szóval...

Kimozdulunk a komfortzónából, ó hát persze, na de egy futó minden alkalommal kimozdul, ultrázás közben meg szinte vágyja az ember azt az állapotot amikor elhagyja az egyik komfortzónáját és megérkezik abba másikba, a nehezebbikbe, de valahol ez is komfortos...oké ez azért erős kifejezés.

Aki józanul gondolkodik, mindig fel van készülve arra, hogy "jöhet olyan helyzet", a nemzetközi szakirodalom ezt most klasszikus "SHTF" helyzetként értelmezi, jelentése, "Shit Hits The Fan", azaz szar repül a ventilátorba és terít be mindent, nem várt módon.

Persze nem attól lesz jártas az ember a "túlélésben", hogy megnézi Bear Grillst a TV-ben, vesz egy nagy "Rambo kést" meg nullás lisztet akar enni cukorral felütve heteken át, közben pedig az üvegre tapadva simán éhen hal ha nem nyílik ki előtte az automata ajtó a teszkóban, vagy ha éppen nincsen konzervnyitója a konzervjéhez.

Igaz a tüdőre kiemelten veszélyes betegség terjedése alatt az emberek továbbra is ugyanolyan lelkesen dohányoznak meg pusztítják a saját immunrendszerüket mindenféle változatos módon - érdekes "logika", kérdés, hogy akkor mégis mitől félnek és miért?

A Kék-Hegy oldalában a néhai "magasrakodó"-hoz érek, nem látszik, de meglehetősen komoly tragédiák kötődnek ehhez a helyhez. Két kereszt jelzi egy testvérpár halálos balesetét amely farakodás közben törént. 

A Kék-Hegy fölém tornyosuló oldalának erdeje egy másik súlyos baleset titkát is rejti, 1987-ben egy MI-9-es helikopter csapódott a hegy oldalába, hét ember, közöttük öt magas rangú szovjet tábornok életét követelve, az eset akkor agyon lett hallgatva. Innen a magasrakodó környéki erdőből indultak mentésre az itt dolgozó favágók.

https://zirc.blog.hu/2016/01/17/bakonyi_helikoptertragedia_kozel_30_eve_a_kek-hegyen

Nemsokára elértem a hajdani Kisszépalma puszta helyét, az ezredforduló után még állt itt egy romos turistaszálló, aztán omlásveszély miatt elbontották, ma már csak a tényleg szép almafák emlékeztetnek erre a helyre.

Itt ágazik ki a Kőris-hegy tetején lévő radarállomáshoz vezető út. Én egyenesen futok tovább, kezdődik a több mint nyolc kilométer hosszú lejtő Bakonybélig.

A Száraz-Gerence völgyében halad az út, amely a nevéhez méltóan most is száraz, a bele torkolló kis vízfolyásokat a sziklás aljzat elnyeli, így extrém csapadékos idő kivételével a Köris-hegy vizei a magas-bakonyi karsztvíztestet, ezen át pedig a Bakonybéltől délre található forrásokat táplálják. Persze felhőszakadáskor és extrém hóolvadáskor okozott már ez az időszakos patak hatalmas károkat Bakonybél nyugati végén, ahol a Gerencébe torkollik.

Egyre több a medvehagyma a déli oldalakon, még nagyon zsenge, illata sincsen - íze annál inkább! Zord sziklafalak között is visz néhol az út, aztán megjelennek Bakonybél első házai. Szerencsére nyitva a kék kút, újratöltöm a kulacsokat és állok is tovább.

Szóval a helyzetről, majd alakul, senki se lepődjön meg ha egy hét múlva akár négy számjegyű megbetegedésről fognak szólni a hírek, most érünk az exponenciális szakaszba, vagy rosszabb dolgokról is, ahogyan sima influenza esetében is ez a helyzet minden évben, de az "megszokott". Persze azt szeretném a legjobban, hogy ez ne így legyen.

Ide kapcsolódik egy eléggé visszás jelenség, megjelent pár "pray for Italy", amolyan együttérzést szimuláló, de legalábbis a saját lelkiismeretet "megsimiző" kép a profiloknál (jó cselekedet letudva). Százas nagyságrendű halott naponta. Csak úgy, mint pl. Afrikában, csak ott gyerekek és az év 365 napján, százas nagyságrendben, naponta. Nos akkor vagy aggódjunk és érezzünk együtt mindenkivel azonos mértékben, vagy segítsünk, de egy ilyen megosztástól semmivel sem lesz jobb Pietronak észak Itáliában - mitől is lenne???

Kísértetiesen hasonlítanak az ilyen helyzetek a párizsi Charli Hebdo szerkesztősége ellen elkövetett, 12 áldozatot követelő merénylet vs. a három hónappal ezutáni, 148 halálos áldozatot követelő kenyai egyetemi mészárlás esetére. 

A helyzet ugyanaz, az első esetben közfelháborodás, könnycseppes emojik, francia zászlós profilképek, a második eset már nem nagyon érte el bárki ingerküszöbét. 

Az elsővel nincsen alapvetően semmi baj (csupán haszontalan), a második aggályos - jön a válasz: "Messze van, afrikaiak, ugyan, ott mindennapos"...Na, most ez nincsen messze, csak messziről érkezett, ami manapság egyszerű, korona jött, aztán berúgta az ajtót. De az élet megy tovább, a recept egyszerű, mindenki tegye a dolgát józan belátása szerint és ne paráztasson senkit, ne gyártson fals elméleteket, pláne ne terjessze azokat, mintha kellene.

A társadalom nagy része így is nagyon könnyen és tematikusan hiszterizálható és szinte éhezi a hülyébbnél hülyébb összeesküvés elméleteket (unatkoznak?). Nem javaslom, senkinek, hogy alámerüljön a témához kapcsolódó komment szekciókba, vagy fórumokba.

Bakonybélből aztán a Bakony hotel mögött zöldellő medvehagymás oldalon kezdtem el a mászást ismét felfelé. Ez a szakasz leginkább a folyamatosan tekergő útról marad emlékezetes. Szerencsére sok turista volt mindenfelé - van eszük, a természetjárás hasznosabb mint egy élelmiszerbolt lefosztása.

Igaz már olyan véleményt is olvastam, hogy az edzés, pláne a futás erősen gyengíti az immunrendszert, úgyhogy most ne is fussunk, inkább üljünk otthon - azzal nem vitatkozom, hogy egy egyéni UB után konkrétan azért tuti romokban volt a szervezetem jó része, de azt is tudom, hogy a futásnak köszönhetően nem döntött ágynak betegség több mint 15 éve, ami persze bármikor megszakadhat,  az is biztos, hogy az immunrendszert jobban rombolja a pánikkeltésnek köszönhető folyamatos stressz.

A Pisztrángos-tó szépen csillogott a felhők közül kikandikáló napon, innen már csak egy kis mászás volt hátra és meg is érkeztem a végcélhoz, Farkasgyepűre. Zsuzsi 10 perc után érkezett, én addig betértem a Nimród fogadóba, aztán ha már ott voltunk, ebédeltünk is egy jót (késő délután).

Szép kerek nap volt, jóleső futással, nagyon fárasztó sem volt, szóval az erőnlét rendben szerencsére. Most már csak várni kell, hogy lássuk mit hoz az élet.