Epilógus az UB-hoz, azaz minden ami az előző bejegyzésből kimaradt

Most, hogy már lélekben is hazaértem az UB-ról, jöhet egy, a körülményeket/gondokat/gondolatokat jobban elemző bejegyzés.

A közvetlen úthoz kapcsolódó dolgokat azonnal le kellett írnom, mert az egész olyan, mint valami átbulizott éjszaka volt régebben, másnap csak foszlányos emlékek maradnak, utána meg már azok sem.

Sok kérdést és szempontot feljegyeztem egy-egy szóval, most ezeknek a kifejtése jön - keszekusza stílusban!

Mi is motivált? Láttam a szalagokat Csákány Krisztinél :D, illetve az elmúlt két UB-n csapattal vettem részt és csodáltam az egyénieket, a hajnali lassú, de kitartó küzdelmüket a kilométerekkel miközben azon gondolkodtam, vajon mi az ami bennük megvan, másban, például bennem pedig nincsen? Tudnék-e én is ilyen különleges lenni és egy ekkora teljesítményt véghezvinni? Megvan bennem a képesség, vajon ki tudnám fejleszteni ezt a képességet?

Ezért is próbáltam rá az általam ún. "kisultrákra" előbb csak magamnak "maszekban" (Balatonyberény-Zamárdifutás (54km), illetve Szántód-Tihanyrév futás (76km) majd rendezett versenykörülmények között (Szőlőskör, BSZM félbalaton, Szentendre Trail).

Ezek után az eggyel komolyabb szinten néztem meg, hogy van-e keresnivalóm, ez volt az első "igazi" ultra, a Korinthosz 80, ahol sikerült egy nagyon jó időt futnom magamhoz képest (8:40).

Valamikor tavaly ősszel az UB nevezés nyitására aztán kikristályosodott, hogy szeretnék elindulni egyéniben egy igazi "nagyultrán", holott még nagyon (teljesen) rutintalanak számítok, csak a kitartásomban bízhatok. Összeraktam az felkészülési tervet, beleillesztve egy durva téli körülmények között, a folyadékon és pár falaton kívül "önellátó" részben szintes Fertő-tó kerülést, mivel itt is sikerült az UB féltáv szintidejéhez képest jót futnom. nyugodtabban vágtam neki a felkészülés második felének.

A felkészülésről már sokat írtam korábban, számomra az UB egyéni teljesítése igazolta, hogy magamnak megfelelő módon jártam el, bevált a minél több kilométer gyűjtése, a nagy arányú terepfutás és a megfelelő számú hosszú futás közbeiktatása.

Nem fáradtam bele az edzésekbe, végig nagy kedvvel futottam és sokat gondoltam a különböző szakaszokra, nehézségek esetén (megerőltető táv, emelkedő, időjárás) megpróbáltam elképzelni azt, hogy "lehet, hogy most azt hiszem rossz, de ennél 10x rosszabb is lehet" és akkor is talpon kell maradnom és mennem kell tovább. Sérülés, fájdalom nem hátráltatott, ebben nagyon szerencsés vagyok, igaz a kb. 14 éves futómúltamban sem szerepelt sérülés és ez adott egy erős alapot.

Nehéz volt elképzelni, hogyan fogok megküzdeni az alváshiánnyal, bár nem vagyok egy hétalvó típus, még jó alvónak sem mondanám magamat, aztán a gyakorlatban ez a rész igazán nem is okozott problémát, mivel ahogyan az előző posztban is írtam, igaz, hogy az izgalom miatt garantált volt az álmatlan éjszaka (másoknál is ezt olvastam általában), de még erősebben tudtam, hogy aludnom kell, rá is segítettem két kapszula vény nélkül kapható növényi altatószerűséggel (valeriana komplex), így ha nem is mély alvással, de úgy 6 órát sikerült aludnom.

Kísérés: a párom Zsuzsi ment előttem autóval és a megbeszélt helyeken várt rám, az előző posztban leírtaknak megfelelően. Nem igénylem a folyamatos kerékpáros kísérést, nekem az már sok, egyrészt kell, hogy egyedül legyek saját magammal és a feladattal, valamint nyomasztana, hogy valakit arra kárhoztassak, hogy 30 órán át szétülje a fenekét és megsüljön/megfagyjon a nyeregben míg az én acélosnak nem nevezhető tempómban kell haladnia. A nonstop kerékpáros kísérő szerepe talán a legdurvább az egyéni teljesítésnél szerintem, hiszen ő még a futással sem szórakoztathatja magát.

Arról nem is beszélve, hogy ha lett volna kinek nyígnom folyamatosan, akkor valószínűleg éltem is volna a lehetőséggel:D

Sokkal jobb volt így, hogy várhattam a találkozókat, ennyi Balaton parti randi ilyen rövid időn belül!! A találkozókra pedig mindig össze tudtam szedni magamat, hogy megtiszteljem Zsuzsit a figyelmemmel és ne felejtsem el kifejezni felé a hálámat azért, amit értem tesz, hiszen nehéz a dolga így is, hogyan is jönnék én ahhoz, hogy tovább nehezítsem?

Valamint a mezőny sűrűsége miatt az első 20-30 kilométeren szerintem felesleges a "mellette tekerős" kerékpáros kísérés, pláne a Füred-Aszófő szakaszon, ott igencsak szűk volt az út.

Motivált tudtam maradni végig. El akartam kerülni, hogy akár csak egy pillanatra is a szintidővel kelljen versenyeznem, ez nagyon jól sikerült, volt olyan hely ahol majdnem négy órával futottam a "záróbusz" előtt, ez nagy nyugalmat adott, tudtam magamra koncentrálni, élvezhettem a tájat és a verseny belső hangulatát.

Arra a döntésre, hogy tolom neki kényelmes, de tempós futásban amíg csak lehet, úgy jutottam, hogy tanulmányoztam a szintidőből kicsúszó futók tavalyi részletes időeredményeit és észrevettem, hogy ahol nem utalt sérülésre a szakaszátlagok alakulása, ott egyszerűen túl lassú volt a kezdés és az elkerülhetetlen lassulás miatt idővel bekövetkezett a szintidőből való kicsúszás (azaz idő előtt elérte az átlagtempó a 8:35-öt).

Semmi értelme sincsen ilyen távon a magamfajta futónak direkt visszafogva lassan futni 6:30-al vagy még lassabban, hacsak nem olyan villámlábú valaki, hogy 4:30 a normál gyors tempója és ezt fogja vissza 5:30-ra). Tudtam, hogy mindenképpen lassulni fogok de nem mindegy, hogy addig mekkora utat teszek meg, így a félútnál megnyugtató 6:53-as átlagot tudtam magaménak ami megfelelő nagyságú előnyt jelentett a második félre.

Amire hamar rájöttem, hogy ide végtelen nyugalom és türelem kell, akármelyik előttem álló pontot, útszakaszt elképzeltem nagyon távolinak tűnt, de csak bíznom kellett abban, hogy előbb utóbb odaérek és mindig így is lett, ki kell tudni várni a dolgokat, el kell fogadni a lassulást, de nem szabad abbahagyni a haladást.

Holtpontok - voltak, nincsen futás holtpont nélkül, egy állandó hullámzás volt, amelyet mint megfigyeltem nagyban befolyásolt az energiabevitel, a Zsuzsival való találkozás és a főbb pontok elérése, valamint a napszakok is.

A végén nyilván volt rossz, meg még rosszabb állapotom is, de ekkor a simán "rossz" gyakorlatilag jobbnak számított, így a megfelelő viszonyítással a kevésbé rosszat is jónak tudja megélni az ember. Meg hát eleve, egy célversenyen még a holtpont is jó, meg el is múlik, igaz egyre hosszabb, meg van, hogy nehezebben múlik, de múlik.

A futás az este leszálltáig rendkívül impulzív volt, a rajt adrenalinlökete, a frissen véghezvitt szintezések a csodálatos Balaton felvidéken. Aztán a végre beállt nyugodt tempóban való utazás Keszthely felé, a szép-kilátó lélegzetelállító kilátása rengeteg pluszt adott.

Nagyon szerettem a Zala-híd átkelést és örültem, hogy Fonyódról még tudtam egy szürkületi pillantást vetni a túloldalra.

Az éjszaka - március közepéig a hétvégi futásokat kivéve csak sötétben futottam, így nagyon jól elvoltam a fejlámpa fénygyűrűjében, főleg mivel az éjjeli szakasz 80%-án van közvilágítás, vártam a töksötét szakaszokat, mikor valahol Lelle után az ember belefut a vaksötétbe.

Az időérzékem persze összekuszálódott eddigre, a déli part eléggé összefolyt és utólag visszanézve gyorsan eltelt pont az éjszaka miatt.

Mikor álmosodtam volna jött az eső, felébresztett és lefrissített, áztam sokat az ősszel és télen is az edzések során. Viszont kellett a komolyabb esőkabát, ha az nincsen nálam, nagyon átfagytam volna és ez rengeteg energiát és motivációt felemészt.

Balatonvilágosnál aztán szépen megvirradt, Kenesén meg már reggel volt, "felébredtem", vidáman futottam a reggelt és nyomtam a reggeli szendvicseimet.

Az utak - alapvetően jók, ahol rossz, ott viszont nagyon rossz. Balatoni "kerékpárút" Ábrahámhegy és Badacsony között - katasztrófa, ráadásul hosszú évek óta ilyen, a zöldellő fű gyakorlatilag megette az aszfaltot, volt, ahol egy nyom szélességű sem maradt, balesetveszélyes és szégyenletes a fenntartó szervekre nézve.

Szántód kivezető "járda"/"kerékpárút", a színtiszta purgatórium a futónak, hepehupás aszfalt, 10-15 centi magas felnyomódásokkal, ilyent még direkt sem lehetne csinálni. Szégyen és gyalázat a fenntartóra (ha van egyáltalán) nézve, de az önkormányzat illetékeseit is érdemes lenne kizavarni, hogy addig kerékpározzanak/fussanak/görkorcsolyázzanak ott míg ki nem találják, hogyan lehetne mégis megoldani a helyzetet.

Ez az "út" ebben az állapotában büntetőjogi kategória (közveszély okozás), zárják le, mutogassák pénzért, de én többet nem futok erre, kint fogok menni a főút szélén, most is ezt kellett volna tennem. Időt és életkedvet veszítettem itt.

Utcák (kerékpárút) Zamárdi és Széplak/Siófok belterületen - esőben - az EZER TÓ VIDÉKE, a víz megáll mindenhol, véletlenül sem folyik le a lefolyókon, annyit kacsáztam a pocsolyák között, hogy már beleszédültem. Sió-híd széplaki oldalán a lépcső előtt esőben hatalmas tó terjeng, nehéz átcsúszkálni a szélén a sárban a lépcső aljához. Viszont a felújított út Lelle és Szemes között kitűnő. Kenesén valami felújítások miatt kissé Spartan Race-s volt a keresztbe felmart út, főleg, hogy ezek a gödrök meg is teltek vízzel.

Szemét - akadt bőven sajnos a futókhoz köthető szemét bőven, pedig a lakott részeken sok volt a szemetes, na meg az összes ponton is, érthetetlen számomra miért kell eldobálni máshol a szemetet. Nekem bevált, hogy a gélt a frissítő előtt eszem meg, ott pedig eldobom. Ha nem így volt akkor összehajtottam és eltettem a beltbe...ragadt, hát ragadt, az első ponton vagy kukánál eldobtam.

Csapatok - buliztak és rohantak és biztattak, nem volt semmi negatív élményem velük, igaz a legtöbb frissítőt kihagytam, de sehol nem kellett senkit sem kerülgetnem vagy ilyesmi. A táv utolsó negyedében megjöttek a később indított gyorsváltók, olyan tempókban mentek el mellettem, hogy megrántott a menetszél:D Annyi hajrázást kaptam, amennyit megjegyezni sem tudok, sokat számított és sosem voltam túl fáradt megköszönni. Senki nem kiabált le az útról, igaz kiabálhatott volna, mivel általában zenét hallgattam és szépen futottam az út szélén, mindenki elfért.

Technika: a fejlámpa jól bírta, Decathlonos cucc, elvileg 6 órát bír egy töltéssel, az üzemidővel spóroltam a jól kivilágított részeken, 50% töltés maradt benne reggelre. Óra: nem mai darab már, három éves Garmin Fenix3, brutál akksiidővel, amit mind a mai napig tud, menet közben is tölthető, a töltő bölcsővel is simán viselhető az óra, tízszer többet tud mint amit kihasználok. Zsuzsi alkotott nekem egy gumis tartót a powerbanknak (Terminátor feeling!).

Először Keszthelyen töltöttem, 55%-ra merült eddigre, Máriafürdőre 100%-ra töltött, majd Sóstón úgy 60%-nál töltöttem rá, Akarattyán már 100%-on volt, a célig már csak 30-40%-ot merült, gond nélkül rögzítette a teljes utat, jó volt látni az adatokat végig, ezzel a testre szabott képernyővel mentem végig: idő, pillanatnyi pace, átlag pace, megtett távolság

A legfontosabb, hogy Zsuzsi mindig tudta hol járok, ehhez az iOS-re és Androidra egyaránt ingyenes Life360 alkalmazást használtuk, ez élőben mutatja a térképen a telefonok mozgását, nálam egy iphone volt Keszthelyig, onnan meg simán bírta végig a másik telefonom, valami régi Androidos Huawei.

Evés/ivás - a sarkalatos pont, eddig rendre elszúrtam, most megfogadtam, hogy terv szerint szigorúan járok el. A kulturált étkezés megcsúfolása volt amit csináltam, a dietetikusok rémálma! Megettem 30 gélt, két adag bolognai pennét, 30 sókapszulát, két szendvicset (császárzsemle, vaj, sajt, sonka), a frissítőasztalokról pár banánt, pár falat kenyeret (vaj és méz meg só), kis ropit meg egy két marék mazsolát. Megittam úgy 20 liter Sponser Long Energy-t (bő 1 kg por lett bekeverve 50gr/4dl-re, ebben benne van minden, szénhidrát, sók, bcaa, némi fehérje), nagyjából 3 liter vizet a frissítőkön, kb. 2 liter kék Gatorade-t, legalább 3 liter kólát és két RedBull-t.

Durván számolva 20000 kilokalóriát égettem el a futás alatt, amelyből kb. 10000-et sikerült közben visszapótolni.

Ez közérthetőbben: az elégetett kalória egy átlagos ember 10 napi kalóriaszükséglete, a visszapótlás 5 napi kalóriabevitel, 29 óra alatt.

Éhes/szomjas nem voltam, ezt soha nem vártam meg, tömtem magamba a kaját ha kellett, hányingerem nem volt, csak a szilárd ételt kellett a megevés utáni 5-10 percben a futás okozta rázkódás ellenére lent tartani. A pisilés a második órában indult, aztán szépen sűrűsödött a színéből láttam, hogy oké minden a hidratáltsággal, az utolsó 30 km kivételével úgy szűk óránként pisiltem, az utolsó 30-ra valami megborult a vízháztartásomban 20 percenként kellett pisilnem, de durván. "Nagydolog" csak egyszer volt, lásd. korábbi poszt, Tagore sétány rész:D:D:D

Na és a futóruházat - kezdjük a cipőnél, a jól bevált és előre már "kék Balaton" becenévre keresztelt Hoka Bondi6 volt rajtam végig, kb. 400 kilométer volt benne az induláskor. 

Cipőt nem cseréltem, sem zoknit (hiba, lásd. később), az elején megkötöttem, a végén kikötöttem, ennyi, ez működik is száraz időben. Kalenji varrás nélküli futózokni, vittem egy vékonyabb Compressportot is, de a végén nem cseréltem (kellett volna). 

Kompressziós szár - Compressport, frankó volt, megkímélt a rázkódástól, fenntartotta az alsó lábszár keringését, melegített ha kellett, védett a naptól, nem utolsó sorban jól néz ki.

Nadrág: Mizuno BG 8000 II, jó volt, nem dörzsölt, míg el nem áztam, na akkor kellett volna cserélni és kenekedni, nem tettem, hiba. Kitűnő kompressziós nadrág egyébként. Póló: a jó öreg piros Salomon Dryfit-ben indultam, életvédelmi szempontból jó ha látszik az ember a felvidéki utak szélén. Este már agyonizzadtam, lecseréltem a rajtcsomag egyéni pólójára, ehhez felvettem két legolcsóbb btwin karmelegítőt és a könnyű Salomon 168 esőkabátot.

Miután órákon át áztam és kezdtem fázni, felvettem felülre egy hosszú ujjú Kalenji technikai felsőt, rá egy vastagabb Mammut technikai felsőt és felülre egy Gore-Tex Mammut esőkabátot, hogy ne ázzak, ez nagyon be is vált. A fejemet az összetéveszthetetlen Salomon S-Lab futókalap ékesítette, ennek a tetején csak háló van illetve egy zseb ahová jeget lehet tenni a fejtetőhöz, jó ötlet, bevált. Éjjel az esőben egy sima Decathlonos futósapka volt rajtam.

A derekamon volt egy compressport belt, benne hátul mindig a kulacs Sponser, oldalt 3-4 zselé, elöl a telefon, meg zsebkendők, másik oldalon az mp3 lejátszó, meg egy "kindertojás tojásban" úgy 16-18 sókapszula, félúton cseréltem telére, a levetett kabátot, felsőt is prímán mögé lehet fűzni (ahogy tettem Csopak előtt).

Mi az amit másképp csinálnék? Eső kezdetekor fel kellett volna venni a tényleg vízálló esőkabátot, illetve amint átázott a zoknim, cipőm, nadrágom, cserélni kellett volna szárazra, vastag bőr vazelinezésekkel, hólyag kiszúrásokkal, leragasztásokkal egybekötve, ez elmaradt, ezért aztán az alsó testtájak véresre dörzsölődtek az eső által bemosott só/víz kombótól, a lábujjaimon pedig kezd leesni a két nagy lábujj körme és pár kicsi is. A lábujjak oldalán pár hólyag, a körömágyak fölött hólyagok (ezek lökték le a körmöket). 

A talpamon a talppárnát széttapostam, a lábujjaimat is, a jobb lábon itt is van egy kiterjedtebb "delamináció", azaz vastagabb bőrréteg alatt húzódó hólyag, de már gyógyul (tű és madzag befűzés volt a megoldás:D), az cipőt levéve horror volt a látvány, de a hólyagok lecsapolásával jelentősen javult. Most már nagyon szépen gyógyul a lábfej.

Regeneráció: vasárnap miután Zsuzsi visszavitt a szállásra, a zuhanyban alig értem el a lábfejemet, után az ágyban vacogtam és a lábamat nézegetve kezdtem kételkedni a Szentendre Trail indulás realitásában.

Valamint azon agyaltam, hogy képtelen leszek visszamenni az eredményhirdetésre. Aztán kicsit felmelegedtem, bevettem egy fájdalomcsillapítót és persze visszamentünk, megérte. Az záróceremónia után vettünk két pizzát és az ágyban ettük meg, ekkor már olyan éhes voltam, hogy a "vasszöget is megettem volna", talán életemben nem esett még ilyen jól étel.

Kedden már bementem dolgozni, de csak egy fél napot, utána haza kellett mennem olyan kimerült voltam leginkább fejben, illetve fájtak a lábujjaim és a talpam. Szerdán egész nap feküdtem és ettem, konkrétan durva "kajaflesseim" voltak, egyszer még éjjel is fel kellett kelnem enni, mert olyan szinten korgott a gyomrom, hogy nem tudtam tőle aludni:D Most már csillapodik, de azért még mindig jó az étvágyam.

Izmok, ízületek tekintetében két nap után már nincsen semmi bajom, sem fáradtságot, sem húzódást, sem ízületi/ín fájdalmat nem érzek, jól vagyok.

Futást a hétvégére tervezek, persze csak lazán, ha meggyógyult a talpam.

Érdekességek a verseny közben - teljesen más dimenzióban voltam végig, a "futás állapotában", még soha nem voltam ott ilyen sokáig. Az éjszakai szakasz részben tényleg egy masszává folyik össze ha vissza akarok emlékezni, képek villannak csak be. Beszűkülés, úgy 150-től már tényleg éreztem, egyre nehezebben ment a választás a frissítőkön és sokszor Zsuzsinak sem tudtam elmondani elsőre, mit szeretnék, de azért igyekeztem.

Az utolsó 30-on már a személyzet is csak mosolygott, tudták, hogy nem direkt csinálom, hogy odaállok az asztalhoz és nézek...kérdezik mit szeretnék, mondom "itt van minden végülis"...nyúlok a banán felé...visszahúzom a kezem, nem kell, ugyanez a ropi felé...nem, ez sem kell, aztán veszek 5 szem mazsolát, elköszönök és továbbállok (minek álltam meg?).

A pontok személyzete maximálisan odafigyelt rám és kiszolgált, igyekeztek kitalálni a gondolatomat, akkor is ha én sem tudtam mit szeretnék, általában csak vizet és egy kis kólát kértem és vettem el a pontokról, inkább a Zsuzsi frissített a sajátból, de a felhozatal bőséges volt, sokszor láttam sótabit és géleket is az asztalon. A méz pedig telitalálat!

Hogyan veszítettem el 10 helyezést az utolsó 20 kilométeren? Simán! De nem érdekelt mert annyira elégedett voltam az időmmel, sokat kellett pisilnem, a talpam miatt nem tudtam folyamatosan futni, meg kellett állnom öltözködni, Zsuzsival úgy 10 percig kerestük egymást Csopakon, valamint a tagore-i közjáték is elvett vagy 15 percet. De sebaj, legalább lesz hová fejlődni:D

Még mindig alaposan megnézegetem a szobába lépve a szalagomat, hihetetlen, hogy hazahozhattam, hogy az enyém, megcsináltam az első igazi "nagyultrát" ráadásul nem a szintidő elől menekülve, hanem gyakorlatilag a teljes mezőny első negyedében. Hogy van-e keresnivalóm az ilyen távok világában? VAN.

Persze nem szállt fejembe a dicsőség, de azt jól tudom, hogy a viszonylag jó idővel való körbeérésem - ha kellett is hozzá szerencse - nem a véletlen műve.